Új Szó, 2009. augusztus (62. évfolyam, 177-201. szám)
2009-08-22 / 195. szám, szombat
SzalayEdit Bezárt egy kaput SZABÓ G. LÁSZLÓ Legendás osztály volt az övéké. Vámos László állt az élén, s olyan tehetségek bontogatták benne szárnyaikat, mint Kútvölgyi Erzsébet, Egri Márta, Kalocsay Miklós. Köztük, mellettük ő: Szalay Edit. Negyedéves vizsgaszerepe Blanche volt A vágy villamosában, Tennessee Williams drámájában. Tébo- lyító szerelem, megtépázott idegek, kábítószer. Nagy ívű alakításának gyorsan híre ment a szakmában. Madách Színház, pár tévéfilm és Magyarországon nem vetített, a Szlovák Televízió által azonban többször is műsorra tűzött bolgár' film, Vilo Radev rendezése, az Elítélt lelkek. Főszerep a legsúlyosabbak közül. Mindez a hetvenes évek első felében. Harmincöt esztendeje. Aztán semmi. Egy kivételes tehetségű színésznő, akinek nyoma veszett. Magas, szép alakú, vonzó nőként lépett ki a főiskola kapuján, tehetsége mellett szakmai berkekben azonban nehéz természete is beszédtéma lett. Osztályfőnöke, Vámos László is kiivott vele néhány méregpoharat, de mert tudta, látta, müyen tehetséges növendékkel van dolga, sok mindent lenyelt, s megbocsátott neki. Szerepeiről, egy-egy figura felépítéséről a vibráló lényű ifjú színésznőnek ugyanis pontos elképzelése volt. Meggyőzni ritkán hagyta magát, inkább küzdött a végtelenségig, csak hogy minden úgy alakuljon, ahogy ő azt előre eltervezte. Idegember, mondták róla már a főiskolán. Nem könnyű eset, állították azok, akik közvetlen kapcsolatba kerültek vele. A tehetségét azonban nem kérdőjelezte meg senki. Sem tanár, sem osztálytárs. „Edit nem nagyon engedett közel magához senkit - emlékezik rá Egri Márta. - Lobbanékony, kiszámíthatatlan természet volt. Távolságtartó és olykor lekezelő is egy kicsit, mondom én, aki elég jó viszonyban voltam vele. Lehet, hogy az osztályból engem engedett a legközelebb magához. Nagyon jó barátnők is voltunk egy időben. Én legalábbis úgy gondoltam, aztán hirtelen az én életemből is eltűnt. De ez már a főiskola után volt, amikor én a Vígbe, ő pedig a Madách Színházhoz szerződött. Nem tartozott a könnyen megszerethető emberek közé, ezt hallottam másoktól is. Gyönyörű lány volt, de nem egy szabályos szépség. Nagy színésznő, egy igazi díva ígérete volt benne. A főiskolai vizsgákat általában nehezen vette. Gyönyörű hangja volt, de mindenért megküzdött, és sajnos nem mindig a legjobb eszközökkel. .Szerintem a végletek embere volt, tele ellentmondással, ezért is indult olyan nehezen a pályája.” A vágy villamosában Blanche húgát, Stellát játszotta Egri Márta. Híres előadás volt ez az Ódry Színpadon. Sokan látták, sokak számára maradt emlékezetes élmény. „Vámos tanár úr rendezte a darabot, akivel Edit állandó összetűzésben állt - folytatja az egykori osztálytársnő. - Komolyan mondom, mi csak bámultunk, hogy Edit milyen messze elment egy-egy szakmai vitában. Maximalista lévén nem ismert határokat. Munka közben a tiszteletadással sem törődött, nem érdekelte. Mi ketten a próbák során is kijöttünk egymással. Jól dolgoztunk együtt. Edit valóban remekelt a szerepben. Izgalmas volt. Lenyűgöző. Tényleg ott volt benne a reményteli nagy színésznő, de azt is mindannyian tudtuk: ezzel a természettel nem lesz könnyű érvényesülnie. Alkalmazkodásra, megalkuvásra képtelen volt, s ezt ő is tudta. Változni nem tudott, és másoknak sem engedte, hogy formáljanak rajta. Öntörvényű ember maradt végig, ezért sokak számára összeférheteden is. A főiskola után a moliére-i Tudós nőkben, Vámos László tévéfilmjében kerültünk ösz- sze. Armandát, a nővéremet alakította. Míves munkát végzett ott is. A magánéletéről keveset beszélt. Elvált szülők gyereke volt, a mamájával élt. Őszintén szólva: engem meg sem lepett, hogy csapot-papot itt hagyva, egyszer csak féijhez ment Párizsba. Műiden szálat elvágott, ami Budapesthez, az itthoni szakmához kötötte. Az osztálytalálkozóinkra sem utazott haza soha. Mindennemű közeledést elutasított. Magyarország teljesen megszűnt számára.” Hogy mi volt ennek az oka, hogy csak a szakmától akart végérvényesen elfordulni, vagy összességében lett elege mindenből? - ezekre a kérdésekre senki sem tudja a választ. Még az egykori Madách színházi kollégái sem. Biancával kezdett az Othellóban, aztán Emilia szerepét vette át. Híres beugró volt, akit bármikor riasztani lehetett. A Black comedy Cleáját is így kapta meg, majd Piros Ildikó helyébe lépett be az Abelard és Heloise-be. Brechtet is játszott a Madáchban és Gogolt, Gorkijt. Tatján Györgyi még főiskolásként a Vassza Zseleznovában volt a partnere. „Edit csodálatos színésznőként maradt meg az emlékezetemben - meséli. - Komoly, intelligens, nagyon szép színésznő volt, és kulturált is. Gonoszságnak, szakmai féltékenységnek a legapróbb jelét sem tapasztaltam nála. Igazi jelenség volt a színpadon, akire nem lehetett nem figyelni. Én nem döbbentem meg azon, hogy elment. Ha elment, majd visszajön, gondoltam. Aztán nem így lett. Elment, és kint maradt. De mindenkinek megvan a maga útja...” Őstehetség. Született tragika, írták róla a Trójai nők televíziós bemutatója után. Óijöngő Cassandrája Sulyok Mária és Ruttkai Éva alakítása mellett is kiemelkedő tudott lenni. Adelma, Sheila, Holdsugár. Ezeket a szerepeket Rajnai András tévéfilmjeiben (Kalaf és Túrandot története, Mesék az Ezeregyéjszakából, A Táltosfiú és a világfa) kapta. Címlapfotóit Várkonyi Zoltánnal forgatott Ártadan gyilkosoknak és a bolgár Vilo Radev rendezésének köszönhette. Ez utóbbiban kapta egyeüen filmfőszerepét - Fanny Hornt, az előkelő angol nőt, a vonzó muzeológust, akit a madridi kormány hív meg a város emlékműveinek megmentésére, és így keveredik bele a spanyol polgárháborúba. Fanny, a visszafogott, elegáns fiatalasszony, akit megvisel mások szenvedése, beáll önkéntes nővérnek, és egy tábori kórházban ápolja a háborús betegeket. Közben beleszeret egy jezsuita papba, és ez lesz a végzete. Vüo Radev hosszas válogatás után talált rá Szalay Editre, így lett a kétrészes, kosztümös produkció főszereplője egy külföldön ismeretlen magyar színésznő, aki a szerep kedvéért végig bolgárul mondja a szövegét, s barna haját szőkére festette. A lengyel Jan Englert, a varsói Nemzeti Színház igazgatója, aki a filmben a papot alakiba, ma is felsőfokon beszél egykori magyar partnemőjéről. „Edit ideális választás volt a szerepre, hiszen minden megvolt benne, ami Fanny Horn összetett egyéniségéhez elengedheteüen volt. Hiteles volt a rajongása, a kétségbeesése, a tépelődése, a belső nyugtalansága, a szárnyalása és a zuhanása. Nagy magasságokat és nagy mélységeket mutatott meg. Én nem is akartam elhinni, hogy neki ez volt az első filmfőszerepe. Tavasztól őszig forgattunk különböző helyszíneken, de mindenütt, még a legviszontagságosabb körülmények között is profi volt. Szerette a kamera, és szerettük mi is. Gazdag lelki vilá- gú, szenvedélyes színésznőt ismertem meg benne, aki mellett minden perc telített volt a felvételek során. Sajnálom, hogy 1974 óta nem láttam őt, nem is tudom, mi van vele, hogyan alakult az élete.” Ez az, amit senki sem tud. Szalay Edit egy nap mindent feladva elhagyta Magyarországot, és Párizsba költözött. Anélkül, hogy bárkitől is elköszönt volna, bezárt egy kaput maga mögött. Hírek nem jöttek róla. Pályatársnője, Vörös Eszter hosszú évek óta kétlaki életet él. Hol Párizsban, hol Budapesten lakik. Itthon ismerték egymást, kint sosem találkoztak. „Gyakran eszembe jut nekem is, hogy ideje lenne már összefutni Párizs forgatagában, de nem... valahogy a sors sem akarja.” Jelentem: eltűnt egy magyar színésznő. Egy kivételes tehetségű művész, aki nagy nyeresége lehetett volna a magyar filmnek, s a magyar színháznak. Nekem hiányzik. Nagyon.
