Új Szó, 2009. augusztus (62. évfolyam, 177-201. szám)

2009-08-18 / 191. szám, kedd

6 Kultúra UJSZO 2009. AUGUSZTUS 18. www.ujszo.com RÖVIDEN Kulcsár Tibor-emléktáblát avatnak Perbenyik. Augusztus 23-án, vasárnap 17 órától a perbenyiki falunapok rendezvényein belül kerül sor Kulcsár Tibor emléktáb­lájának felavatására az egykori tanítói lak falán, ahol a költő szüle­ivel lakott. Az emléktábla-avatást megelőzően, 16 órától a helyi kultúrházban „Elválaszthatatlanul ide kötnek milliónyi szálak” - címmel emlékműsort rendeznek a költő emlékére, (ú) Gramophone-jelölés Budapestre Budapest. A Budapesti Fesztiválzenekar két felvételét is jelölték a 2009-es Gramophone-díjakra - adta hírül honlapján a Fischer Iván vezette Fesztiválzenekar. A londoni Gramophone folyóirat a héten hozta nyilvánosságra az idei Gramophone-díjakra jelöltek lis­táját. A komolyzene Oscar-díjának tekintett díjat 15 kategóriában ítélik oda. A 2009-ben a világon megjelent több ezer komolyzenei lemezfelvétel közül válogató nemzetközi zsűri a Budapesti Feszti­válzenekart - egyetlen szimfonikus zenekarként - két kategóriában is jelölte a rangos elismerésre. Alegjobb versenymű-felvétel kategó­riában jelölték Beethoven összes zongoraversenyének az amerikai Nonesuch lemezcég számára készült felvételét (a szólista Richard Goode, a karmester Fischer Iván), míg Mahler 4. szimfóniájának a Channel Classics-nél megjelent felvétele (Miah Persson szólójával és ugyancsak Fischer Iván vezényletével) a legjobb zenekari felvétel kategóriában szerepel ajelöltek között, (mti) Muzika Etnika a Szlovák Nemzeti Múzeumban A zene a kultúra tükörképe RECS KA MÁRIA Pozsony. A zenét mint az em­beriség kultúrájának szerves ré­szét mutatja be a Szlovák Nemzeti Múzeumban látható, Muzika Et­nika című kiállítás. Különböző or­szágok hangszereinek, népvisele­tének, népzenéjének felvonulta­tásával a kiállítás arra igyekszik rávüágítani, hogy mennyire kü­lönbözőek vagyunk mi, emberek, és hogy mennyire megmutatkoz­nak egyes országok népszokásai az adott országban játszott zené­ben. Láthatjuk a kiállításon az észak-amerikai indiánok sámán­dobját, amelyet a szellemekkel va­ló kommunikációra használtak. Az ázsiai emberek harmóniára, homogenitásra való törekvését a gamelan, a különböző méretű bronzgongokból álló hangszer­együttes prezentálja. India szoká­sait és társadalmi rendszerét szemléltetve pedig kiderül, hogy a zenészek csak magasabb kasztok­ból származó emberek lehettek, és a hangszerek is csak „tiszta” ál­lat bőréből készülhettek. Érdekes lehet még az örvös tatu páncéljá­ból készült dél-amerikai charan- go, vagy a 21 húrból álló afrikai hangszer, a kora. A nemzeti múzeum kiállítása audiovizuális élményt is nyújt, a kiállított tárgyak mellett elhelye­zett fülhallgatók segítségével ugyanis belehallgathatunk a táj­egységek népzenéjébe, és a kép­ernyőkön láthatjuk is a zenésze­ket hangszerük megszólaltatása közben. Néhány részlet kivitelezése azonban nem igazán tetszett. Két terembe zsúfolták be a kiállított tárgyakat, az egyes országok nem követik logikusan egymást, az egyik helyiségben csak Dél-Ame- rika és India van, a másikban pe­dig Észak-Amerika, az arab orszá­gok, Afrika, Kína és Indonézia is helyet kapott. Talán jobb lett vol­na, ha földrészek szerint temati- zálják a termeket. A megfelelő hangulatot sem sikerült megte­remteni, bár hangos zene szól, senki sem érzi magát Kínában vagy Indiában. Talán több díszí­tőelemmel, nagyobb kivetítőkkel, az arab tárlatnál pedig egy hasz­nálatra kész vízipipával, kényel­mes ülőpámákkai és a háttérben helyi zenével bárki Törökország­ba képzelhette volna magát. A kiállítás október 4-ig tart. Megrendezésében a Szlovák Nemzeti Múzeumon kívül részt vett a Prágai Nemzeti Múzeum, valamint a prágai Károly Egye­tem is. (Fotó: SZNM) Karlovy Vary idei fesztiváljáról indult világ körüli útjára Humberto Hinojosa Oscáriz mexikói filmje Fekete bárány, szabad úton Humberto Hinojosa Oscáriz és a film producere, Pablo Carcía Catterer (ČTK-felvétel) Két film képviselte Mexikót az idei Karlovy Vary-i mustrán: Juan Carlos Rulfo dokumentuma (Azok, akik maradnak) és Humberto Hinojosa Oscáriz első já­tékfilmje (Fekete bárány). A fényes jövő reményében mindkét alkotás hősei Amerikáról álmodoznak. SZABÓ G. LÁSZLÓ Rulfo dokumentuma azokról az emigránsokról szól, akik ember­hez méltatlan körülmények között próbálnak gyökeret ereszteni és életben maradni új hazájukban, Oscáriz debütáns filmjének két huszonéves hőse még csak most vág neki a nagy útnak. Jósé és Kumbia kiszolgáltatott társadalmi helyzetben lévő, csak egymásra számítható birkapászto­rok. A szebb, tartalmasabb, embe­ribb holnap mindkettőjük számára megfoghatatlan valami. Legalább­is ott, ahol élnek. Nincstelensé- gükből tisztességes módon nincs kiút. Furfangosságuk és bátorsá­guk kell ahhoz, hogy a választott úton elindulhassanak. Jósé és Kumbia, mint két jó ba­rát, évek óta összetartanak. Mun­káltatójuk, a tehetős don Leandro rancsán a nyáj őrzése és legelteté­se mellett dolgoznak éppen eleget. Jósé nyolcéves árvaként, a helyi pap révén került dón Leandróhoz, aki feleség nélkül nevelte elké­nyeztetett fiát, Jerominót. A két fiú között azonban a pap minden igyekezete ellenére sem szövődött barátság, épp ellenkezőleg. Jero- mino mindig ellenségesen visel­kedett a fiúval szemben. Gyűlölete akkor tetőzött, amikor Jósé igaz barátra talált az ugyancsak nincs­telen Kumbiában. Ahol csak tudja, ott teszi kellemetlenné a két fiú életét. Most éppen orvul végzett a nyáj egyetlen fekete bárányával, s már megy is az apjához, hogy újabb büntetést rójon ki a fiúkra. Jósé és Kumbia mindeközben ha­talmas terveket szövögetnek: megelégedvén sanyarú és kilátás­talan sorsukat, azon töprengenek, hogyan juthatnának nagyobb összeghez, amellyel végérvénye­sen elhagyhatnák Mexikót. Talán, ha eladnának néhány birkát... De aztán adódik ennél jobb lehetőség is. Feltűnik a történetben Maria, Jósé gyerekkori szerelme, akire Jeronimo is szemet vet. Az érzelmi viszályból végzetesnek tűnő lö­völdözés lesz, s hogy szeretett fia megússza a börtönt, don Leandro fizet. Méghozzá nem is keveset. Az igazat, hogy Kumbio mégsem halt meg, ketten tudják csupán: Jósé és a pap, aki másodszor nyújtott segí­tő kezet a fiúnak. Az út tehát sza­bad : az álom megvalósulhat. Jósé és Kumbia elindulnak. „A történet mindhárom hőse kapott belőlem valamit - mondja a huszonnyolc éves rendező, aki a saját forgatókönyve alapján for­gatta a filmet. - De a szűk környe­zetemből is feltűnnek benne né- hányan, akik így vagy úgy hatással voltak az életemre. A világon ter­mészetesen bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy sorozatos kudar­cok érik, és teljesen elkeseredik. Boldogtalanságában ilyenkor már csak egyvalamiben tud megka­paszkodni az ember: hogy gyöke­restül változtat az életén, tesz egy lépést a megálmodott jövő felé. Á Fekete bárány számomra sokkal inkább a valóság, mint a képzelet filmje. Amikor írni kezdtem a for­gatókönyvet, a legfontosabb szempontnak azt tartottam, hogy a történet egyszerű és hozzám köze­li legyen, mégis sokakat megérint­sen. A barátságról akartam szólni. Hogy a figurákat figyelje a néző, ne a körülményeket. Ezért is játszó­dik egy helyszínen a történet, ame­lyet én magam is jól ismerek. Pon­tosan tudom, hogy ezen a rancson mikor kel és mikor nyugszik a nap, s hogyan élnek az ottaniak. Ez a két fiú a kilátástalan élet elől menekül, a barátságukat azonban a legne­hezebb helyzetben sem adják fel. Voltaképpen az ível át az egész tör­téneten. Az tartja össze az esemé­nyeket.” Humberto Hinojosa Oscáriz bi­zonyos fokig önmagát is fekete bá­ránynak látja. „Ha más úton jársz, mint a társa­id, ha nem egyezik a véleményed a többség nézeteivel, vagy ha szá­mukra valami furcsa dologba kez­desz, azonnal rád sütik, hogy más vagy, nem tartozol közéjük. Ami persze nem azt jelenti, hogy rossz­ban sántikálsz. Én egyébként min­dig olyan filmet akartam készíteni, amilyeneket magam is szívesen nézek. Olyan történeteket, ame­lyeken sírni is, nevetni is lehet, amelyek meghatnak és megmoso­lyogtatnak, s még sokáig nem eresztenek, miután kijöttem a moziból.” A Fekete bárány egyetlen nap történése, amelynek során min­denkinek megváltozik az élete. Jó­sé és Kumbia elhagyják a rancsot, Maria hozzámegy ahhoz, akit iga­zán soha nem szeretett, a pap pe­dig, csak hogy segítsen a fiúkon, bűnbe kergeti magát. „Nem akartam arról is szólni, hogy mi vár a két fiúra Amerikában, az már egy másik film témája - így a rendező. - Számomra az volt a fon­tos, hogy rátaláljanak az útra, amelyjobb irányba viszi őket.” Az eddig reklámfilmeket forga­tó Oscáriz szerint Mexikóban meg­lehetősen kacskaringós utat kell bejárni ahhoz, hogy nagyjátékfil­mes lehetőséget kapjon az ember. Némi változás azonban tapasztal­ható már, több a támogató és a kul­turális minisztérium segítségére is számíthatnak. A Gus van Sant, a Scott fivérek, Larry Clark és Alfon­so Cuarón filmjein felnőtt Oscáriz jól megírt, feszültséggel teli Fekete báránya (a két főszereplő: Christi­an Vázquez és Rodrigo Corea kivá­ló játékával) hetven kópiával fut a mexikói mozikban, ami komoly si­kert jelent. „Decemberben kezdem el for­gatni a második játékfilmemet - örül Oscáriz. - Az Ay lov iu két ti­zenéves szerelméről szól. Mexikói hallássérült a fiú, nem beszél an­golul, a lány amerikai és nem akar Mexikóban élni. A történet köz­ponti kérdése mégsem ez, hanem az, hogy: miből tudja az ember, hogy élete első nagy szerelmét éli? Jelenet a filmből (Képarchívum) Holnap ünnepi gálakoncerttel és a Duna felett vibráló színpompás tűzijátékkal kezdődik a rendezvény Tíznapos millenniumi fesztivált rendez Visegrád MT1-JELENTÉS Visegrád. Közös kulturális programmal tisztelegnek Viseg­rád alapításának 1000 éves évfor­dulója előtt a Dunakanyar régió települései, Visegrád testvérváro­sai, valamint a visegrádi négyek tagországai. Az augusztus 19-én kezdődő, tíznapos millenniumi fesztiválon 25 zenekar és csak­nem ezer fellépő szórakoztatja az érdeklődőket. Dobri Imre, a város alpolgármestere elmondta: sze­rinte a visegrádi sportcsarnok melletti rendezvénytéren tíz na­pon át tartó ünneplés még köze­lebb hozza egymáshoz a régióban lakókat. Hozzátette: legalább ilyen fontos, hogy a visegrádiak a bajor, olasz és erdélyi testvérváro­sokból, valamint a V4-országok- ból érkező fellépőkkel és vendé­gekkel is megismerkedhetnek, megbarátkozhatnak. Az alpolgármester a Visegrád életében kiemelkedő jelentőséggel bíró millenniumi fesztiválra napi 2000- 2500 látogatót vár itthonról és külföldről. Szerinte a fesztivál ugyanúgy az összefogást jelképe­zi, mint a településen élő Kossuth- díjas szobrászművész, Vígh Tamás Életfa című szobra, melyet a fesz­tivál keretein belül augusztus 29-én avatnak fel a Duna-parton. A 11-es út melletti sétány rév alatti szakaszán, egy kinyúló föld­nyelven nyugvó 7 méter magas, fehér márványból készült szobor egyformán jól látható lesz a várból és a Salamon-toronyból, de gyö­nyörködhetnek majd benne az Esztergom vagy Szentendre felől érkezők is. A Visegrádi Millenniumi Feszti­vál augusztus 19-én ünnepi gála­koncerttel és a Duna felett vibráló színpompás tűzijátékkal veszi kezdetét. A 20-iki ünnepségre a Szent István-kori emlékeket őrző Sibrik-dombon kerül sor, majd a testvérvárosok napjai következ­nek. A színes prózai és zenei cse­megék közé „építették be” a Szent György Lovagrend Visegrád ezer­éves múltjáról szóló konferenciá­ját, hogy aztán ismét oldottabban folytatódhasson a fesztivál a Du­nakanyarban lévő települések művészeinek, művészcsoportjai­nak fellépésével. Két napon át a V4-ek turisztikai és kulturális értékei kerülnek terí­tékre, majd augusztus 29-én a mil­lenniumi ünnepségen közös sza­badtéri szentmisén emlékeznek a résztvevők az ezeréves múltra.

Next

/
Thumbnails
Contents