Új Szó, 2009. augusztus (62. évfolyam, 177-201. szám)

2009-08-13 / 187. szám, csütörtök

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2009. AUGUSZTUS 13. www.ujszo.com Harmadik évtizedét kezdi idén az Ekszpanzió összművészeti fesztivál, Verőcén és Visegrádon sörözik és reangelizál - várják a kreativitás kalandorait Angyalban Hrabal - Hrabalban Angyal Az első képen Kovács István monori alkotó testére tapadt csigákkal, ostort pattogtatva próbált egyre gyorsabban haladni, a másikon az ő fensége­sen esendő, nemtelen arctalan lénye (A szerző felvételei) Harmadik évtizedébe lép idén az 1989-ben indult Ekszpanzió Nemzetközi Kortárs Művészeti Találko­zó. Augusztus 14. és 16. között, péntektől vasárna­pig várják a szervezők a szellem zarándokait és a kreativitás kalandorait a Dunakanyar szépségesen inspirativ helyszíneire, konkrétan Verőcére és Vi- segrádra. FORGÁCS MIKLÓS A műfaji és földrajzi határokat szívesen átlépő rendezvénysoro­zat fő célja a közös gondolkodás, egy-egy bonyolult téma alapos körüljárása, a kérdésfeltevés iz­galma és a válaszadás gyönyöre. A tudomány szigora és a szabad asszociációk, a mámorítón fenn- költ és a kijózanítón banális, a ke­gyesen harsány és a kegyetlenül meditativ, a beszéd csapdája és a gesztusok titokzatossága, a test csűrése és a szó csavarása, zava­rosság és tisztánlátás, túlbonyolí- tottság és szikár minimalizmus, fáradhatatlan keresés és konok ismédés, pőreség és pazar kosz­tümök egyaránt jól megférnek egymás mellett. Németh Péter Mikola alkotó-rendező szavai sze­rint: „vállaljuk a megmérettetést, annak talányát és titokzatosságát, hogy három nap és három éjen át ’naprakész angyalfelfogásban’ közösen nyitjuk majd rá Szárnyas Ajtóinkat és Szárnyas Ablakainkat a vüágra, a Kárpát-haza egyik leg- poétikusabb tájegységére, a Du­nakanyarra, az angyali üdvözlet reménységével”. A találkozó egyik fő kihívása megvizsgálni, „miként kapcsolható össze ’A Soť buborékosán profán tematikája a VisszaAngyalít ’púderesen tollpi- hés’ hívószavával?” Augusztus 14-én, pénteken Hrabaliánákkal, Bohumil Hrabal „angyali realizmusának” megidé- zésével, vizsgálatával, ízlelgeté­sével Verőcén kezdődik a prog­ramozón. A művelődési házban délután három órától mutatja be Németh Péter Mikola költő és Triceps akcióművész Sör Szonett című, Slavko Matkovic szabadkai képzőművész, író emlékének ajánlott performanszát. Koncep­tuális költészet keveredik a body arttal. Az alapkiindulópontként szolgáló, végtelenül lecsupaszí­tott vers első négy sora: „Első strófa, első sör./ Első strófa, má­sodik sör./ Első strófa, harmadik sör./ Első strófa, negyedik soť’. Ezután az aszódi Fekete Ökör Ba­ráti Kör tagjainak kiállítás-per- formanszai következnek. La- dócsy László munkái Part címmel láthatók, Pék Zoltán festményei­vel és fotóival, valamint Fülöp Ágnes táncával kiegészítve. Ä Hrabal-galaxis pillanatképei megmerítkezés a legendás cseh író életművében, virtuális élet­rekonstrukció, lényeges helyszí­nek és fontos pillanatok rafinált felidézése Odier Zsolt fotóin, La- dócsy László táblaképein, akva- relljein, Asztalos Tamás szövege­in, diáin, Fedinecz Atanáz és Fru- ci pannóin, Hagymásy András kocsmográfiáján, Fülöp Ágnes mozgásművészetén keresztül. Megnyitóbeszédet Bakos István Hrabal-kutató mond, felolvas Ga- lántai Csaba rendező-dramaturg. A műfaji sokszínűség jegyében koncertet ad a budapesti Pent Leditgrandt Emlékzenekar is, zö­rejekkel és zajokkal töltve ki az űrt. A Tékozló fiúk underground hip-hop-formáció, vagyis Iván Il­lés Péter (Bagó MC), Picinger Dániel (Over Dose) és Hoffmann Tamás (Boldi) megmutatja, mi­lyen is szerintük Hrabal képe. Délután öt órától a Forrás Iro­dalmi Kávézóban irodalmi per- formanszokkal és könyvbemuta­tókkal folytatódik a program. A közönség megismerheti Hagy­másy András Prágai Kocsmaka­lauzát. Végül Bohumil Hrabal életének esszenciacseppjei kö­vetkeznek zenében az Escargoz zenekar előadásában Rajtunk a kórság - avagy még utoljára el­húzzuk a nótát címmel. Az egyes kompozíciók: Az Arany Tigris­ben, Pasztellszivárvány Prága fe­lett, Táncórák, Capriccio, Ga­lambetetés. Augusztus 15-én, szombaton délelőtt 10 órától Visegrádon az Áprily Lajos téren a „Költészet a Mi utcánkból...” Élő Dunakanyar Antológiája a következő állomás. Délután négy órától a Mátyás Ki­rály Múzeum reneszánsz konyhá­jában láthatók a Reangelizáció - Visszaangyalít témakör képző- művészeti lenyomatai. A Borbély Tamás, Borbély Miklós, Kovács Gergely szaxofontrió játszik a megnyitón „naprakész angyal felfogásban”. Este hat órától kez­dődik a Mátyás Király Palotában a Számyaszegetlen ciklus, mely performanszokat, mozgásszínhá­zi előadásokat és koncerteket rejt. A fellépők között van a mi- nimalista-meditatív Dénes Imre, a body artos Kovács István, a tán­cos Fülöp Ágnes, a színész Kö- vesdi László, a komplex Titanic Elméleti Művészeti Iskola. Az Angyalszületés - Nővé válás ­Angyalmivolt misztériumát járja körül Szentpály-Juhász Salome Enikő énekes-táncos és Lincz- henbold Maximiliem táncos ak­ciója. Borbély Mihály, Németh Péter Mikola, Németh Zsófia Nó­ra és Németh Balázs Kristóf Fragmentum(ok) versetűdjeit Keuler Jenő zeneszerző elektro­akusztikus kompozíciója, a Jele­nés követi. Az augusztus 16-i, vasárnapi programfolyam az ,Angyalok Vi- segrád felett - Sózott tollpihék az égből” címet kapta. Ezen a napon két alkotás is elhangzik Bujtás Jó­zsef kortárs zeneszerzőtől. Reggel tíz óra előtt tíz perccel a katolikus templomban Kuzsner Péter ját­szik el négy orgonaművet: Elmél­kedések Krisztusról, Új invenciók, Mozgások, Hangzások mint lelki tükröződések. Tizenegy órától pedig a városháza dísztermében szólal meg a Három transzcen­dentális tétel négy klarinétra. Ez­után Miklóssy Endre filozófus és Pálffy Ágnes költő elmélkedése következik Angeli Intellectualis - Tíz angyali értelem címmel; az Angyalmivoltról az öt világvallás összefüggésében beszélget még Bíró Dániel, László Ruth, Németh Péter Mikola, Szathmári Botond, Szécsi András. Délután négy órától a Mátyás Király Múzeum udvarán és Anjou- termében kerül sor az utolsó blokkra. Botond és Kurdy Fehér János bemutatja A nagy medve fi­ai című közös alkotásukat, majd Ladik Katalin vajdasági költő, per­former, színész Kerub performan- sza következik, végül a három nap zárlataként Mezey Péter fuvolázik és Lábos Szabolcs pengetős hang­szereken játszik. Hrabali fecsegők és angyali küldöttek népesítik be majd a tereket, termeket, udvaro­kat, utcákat, világi és megszentelt helyeket a Dunakanyarban. Há­rom napon keresztül, az előadók és alkotók vérmérséklete szerint, szivárog vagy ömlik majd a költé­szet, zene, képzőművészet, per- formansz, színház Verőcén és Vi­segrádon. Mivel a felmérések szerint a Szigetre látogató külföldiek semmi mást nem látnak Magyarországból, csak a szigetet, idén külön helyszínt kaptak a hungarikumok A bombasztikus hangulat ellenére az első zajszintmérés adatai azt mutatják, hogy a környék lakóit nem fog­ja zavarni Európa egyik legnagyobb zenés rendezvénye (A szerző felvétele) Mangalicakolbász és mandala JUHÁSZ KATALIN Budapest. A nulladik napon 45 ezer látogatója volt a Sziget Fesz­tiválnak, ez a hivatalos adat. Én is érzem, hogy sokan vagyunk, alig lehet haladni a tömegben. Idén először zavarnak a részeg külföldi kamaszok. Sokan vannak, este hatkor már alig tudnak magukról, belekuijongatnak a legmeghittebb dzsesszgitár-szólóba is, egyszóval idegesítőek. Magyar szót - némi túlzással - csak itt-ott hallani, egy átlagmagyar fiatal számára bizony drága a belépő és borsosak az árak. Példának okáért egy félliteres ás­ványvíz 260 forint, egy kóla 360, egy presszókávé szintén ennyi. Egy dobozba zárt sörért 580 forin­tot van képük elkérni az egyébként kedves, mosolygós pultosoknak. A gazdag ételkínálatból eddig csak a sajtos-tejfölös lángost teszteltem, amely biztos, hogy nem ért 700 fo­rintot. A mai nap bombahíre, hogy a biztonságiak elkaptak egy drogdí- lert. A 26 éves ghánai férfit azzal gyanúsítják a rendőrök, hogy egy ideiglenes árusító standról kábító­szert értékesített. ,A stand átvizs­gálása során a nyomozók na­gyobb mennyiségű kábítószer­gyanús zöld növényi törmeléket foglaltak le” - áll a rendőrség köz­leményében, amelyet csak a gyönyörű nyelvezet miatt idéztem szó szerint. Idén külön helyszínt kaptak a hungarikumok, hogy a külföldiek­nek legyen fogalmuk arról, hol is vannak. A felmérések szerint ugyanis a legtöbben a reptér, a pá­lyaudvar és a fesztivál helyszínén kívül semmit sem látnak Magyar- országból. Nos, a több mint egy- hektáros területen néptáncegyüt­tesek, népi zenekarok, tánctanítás, kézműves- és hagyományőrző programok, kistermelői borok, pá­linkák, mangalicakolbász és gu­lyásleves várja az érdeklődőket, már csak a hortobágyi kilenclyukú híd hiányzik... Tulajdonképpen majdhogynem ugyanaz a vurstli­hangulat uralkodik a magyar falu­ban, mint mondjuk egy multicég által szponzorált kalandparkban, de itt legalább megvan az autenti- citás iránti némi nemű igyekezet. A másik furcsa helyszín, amely­re kíváncsi leszek, a magyar kül­ügyminisztérium által működte­tett úgynevezett Világsátor, ahol játékokkal, beszélgetésekkel vár­ják a külpolitika és az Európai Unió iránt érdeklődő fiatalokat. Ma megszámolom az érdeklődőket, holnap közzéteszem az ered­ményt, amely talán meglepő lesz, hiszen például ki gondolná, hogy egészséges, bulira éhes fiatalok nekiállnak mandalát csinálni. Hét órán át készült egy nevelő célzatú, világrekord-kísérletnek minősülő óriásmandala, csaknem 500 - a vi­lág 14 országból érkezett - részt­vevő közreműködésével. A lelki szférákat is megmozgató, illékony műalkotás létrejötte a szervezők reményei szerint arra figyelmez­tette az egészségeseket, milyen nehéz a pszichés betegséggel élők és hozzátartozóik helyzete. Megtörtént az első hivatalos zajszintmérés is, az adatok azt mu­tatják, hogy a környék lakóit nem fogja zavarni Európa egyik legna­gyobb zenés rendezvénye. Ma az égiek is kegyesek hozzánk, derült az ég. Semmi akadálya tehát, hogy jól érezzük magunkat.

Next

/
Thumbnails
Contents