Új Szó, 2009. augusztus (62. évfolyam, 177-201. szám)

2009-08-10 / 184. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. AUGUSZTUS 10. Gazdaság és fogyasztók 7 Az ügyfelek - a bevételcsökkenés és a munkahely elvesztésétől való félelmük miatt - egyre óvatosabbak Bajban a lakás-takarékpénztárak? /4 gazdasági válság árvízként sodorja el a lakás-takarékoskodók luxusvil­lákról szövögetett álmait (SITA-felvétel) Pozsony. A gazdasági válság a hazai lakás-takarékpénz­tárakat sem kerüli el. A nö­vekvő munkanélküliség és a lakosság bevételeinek a csökkenése miatt egyre több ügyfelüknek okoz problémát a törlesztőrész­letek fizetése, és fokozato­san csökken az új ügyfelek száma is. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Ha a gazdasági válság elhúzó­dik, az a lakás-takarékpénztárak gazdálkodására rendkívül súlyos hatással lesz, a válság azonban már az elmúlt hónapokban érez­tette a hatását. A három hazai la­kástakarék közül a legkisebbnek számító ČSOB Lakás-takarékpénz­tár az idei első félévet például 113 ezer eurós veszteséggel zárta, és a múlt évhez képest 4 százalékkal esett vissza az ügyfelekkel megkö­tött szerződések száma is. Tereza Molnár Copláková, a társaság kommunikációs részlegének a ve­zetője szerint ugyanakkor 28 szá­zalékkal több hitelt folyósítottak. A lakástakarék-piac legnagyobb és legrégibb szereplője, az Első La­kás-takarékpénztár egyelőre ugyan nyereséges, az első félévben azonban több mint 20 százalékkal csökkent a profitja. Nem kevésbé aggasztó hír a társaság számára az is, hogy idén 60 százalékkal keve­sebben igényeltek hitelt, mint a múlt év azonos időszakában. Miloš Blanárik, a társaság szóvivője sze­rint mindez elsősorban a gazdasá­gi válsággal magyarázható, hiszen az emberek sokkal jobban meg­gondolják, hogyajövóbenképesek lesznek-e fizetni a törlesztőrészle­teket. Óvatosabb ügyfelek Az első félévben a Wüstenrot volt a három hazai lakás-takarék­pénztár közül az egyetlen, amely képes volt növelni a nyereségét. Az elmúlt évhez képest ugyan ennek is csökkentek a bevételei, ám ezt a kiadások visszafogásával sikerült enyhítenie. Ennek köszönhetően a társaság profitja több mint 19 szá­zalékkal nőtt a tavalyi első félév­hez képest. Ők sem kerülték el azonban az új szerződések számá­nak a csökkenését. A múlt évhez képest a hiteligénylések, a negatív pénzpiaci folyamatok miatt, nagy­jából 20 százalékkal estek vissza - jegyezte meg Daniela Vlčková, a társaság szóvivője. Vlčková szerint a lakástakarékoskodásra a pénzpi­ac kilengései közvetlenül ugyan nincsenek semmilyen hatással, az ügyfeleken keresztül azonban közvetetten megérzik a válság kö­vetkezményeit. Ez utóbbiak a gaz­dasági válság okozta bizonytalan­ság, a bevételek csökkenése és a munkahely elvesztésétől való fé­lelmük miatt egyre óvatosabbak, a nagyobb befektetéseket inkább későbbre halasztják - nyilatkozta Vlčková. Az ügyfelekkel kapcsola­tos problémákra panaszkodik a ČSOB is. Az elmúlt időben nőtt azon ügyfeleinknek a száma, akik a törlesztőrészletek átütemezését kérik tőlünk - ismerte el Copláko­vá. Vlčková ennek ellenére opti­mista, azt vallva, hogy a lakás-ta­karékpénztáraknak az elkövetke­ző hónapokban még nem kell na­gyobb visszaesésre számítaniuk. Ó is elismerte azonban, hogy ha a válság tovább mélyülne, az az ő gazdálkodásukon is meglátszana. Mire számíthatunk? Mire számíthatnak a lakás-taka­rékpénztárak ügyfelei az elkövet­kező időszakban? Jó hímek szá­mít, hogy a pénzügyminisztérium minapi döntése szerint a lakásta­karékoskodás jövőre is az idei já­tékszabályok szerint fog működni, vagyis az ügyfeleknek nyújtott ál­lami prémiumot nem csökkentik. Ez utóbbi így jövőre is az éves betét 12,5 százalékának megfelelő összeg lesz, legfeljebb azonban 66,39 euró (2 ezer Sk). Hogy ekkora prémiumhoz jus­sunk, ahhoz jövőre legalább 531,10 eurót (16 ezer Sk) kell el­helyeznünk a lakás-takarékpénz­tárnál nyitott számlánkon. A prémiumhoz még hozzászámít­hatjuk a társaságok által nyújtott kamatot, amely jelenleg 2 száza­lék. Mindent egybevetve, a hat­éves takarékoskodási időszak alatt, évente 5,95 százalékkal gyarapíthatjuk a megtakarítá­sunkat. Blanárik szerint ilyen kedvező kamatot manapság a hazai bankok nem kínálnak. A lakás-takarékpénztárnál elhelye­zett pénzünk ráadásul ugyan­olyan betétvédelem alá esik, mint a banki megtakarítások, (mi, t, s) Ha a Déli Áramlat elkészül, a kaszpi gázkészletek azon átfognak áramlani, és a Nabucco elesik ezektől A törökök kettős játékot űznek a gázzal MT1-ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel. Törökország kettős já­tékot játszik az európai energiabiz­tonsággal - állapította meg hétvégi értékelésében egy uniós ügyekben rendszerint jól értesült brüsszeli hírportál, annak kapcsán, hogy Tayyip Erdogan török miniszterel­nök és Vlagyimir Putyin orosz kor­mányfő múlt csütörtökön egy sor energiaügyi megállapodást írt alá Ankarában. Törökország hozzájá­rult ahhoz, hogy Oroszország meg­kezdje a kutatómunkát a tervezett Déli Áramlat gázvezeték új nyom­vonalán. A brüsszeli elemzők érté­kelése szerint ez rontja az EU által támogatott Nabucco gázvezeték megvalósításának esélyeit. A Nabucco vezeték az orosz gáz­tól való európai függés enyhítését célozza. Az uniós hírportáí megje­gyezte : Putyin és Erdogan egyaránt azt állította, hogy a Déli Áramlat nem zárja ki a Nabuccót. Martin Selmayr brüsszeli uniós szóvivő is azt mondta, hogy a Déli Áramlat a folytatódó Nabucco-törekvések ki­egészítéseként fogható fel. Törökország a múlt hónapban a Nabucco-program megvalósításá­ra irányuló kormányközi megálla­podást is aláírta. A hírportál ugyan­akkor megszólaltatta Zeyno Ba- rant, a washingtoni székhelyű Hudson Intézet energiaügyi szak­értőjét, aki szerint, ha a Déli Áram­lat vezeték elkészül, akkor a Kasz- pi-tenger térségében található gázkészletek azon át fognak áram­lani, és a Nabucco elesik ettől a for­rástól. Azerbajdzsán például a ma még nem teljesen feltárt, hatalmas készleteit óhatatlanul a Déli Áram­latba fogja bevezetni, ha az hama­rabb épül meg, mint a Nabucco-ve- zeték. Grúzia jelenleg azeri gázt szerez be, de ha az oroszok „elszívják” ezt a forrást, akkor az a helyzet állhat elő, hogy a grúzok kénytelenek lesznek az oroszokhoz fordulni, márpedig a grúz-orosz viszony közismert módon hallatlanul fe­szült. Baran úgy véli: a Nabucco nem csupán azért lenne fontos, hogy csökkentse az európaiak füg­gését az orosz gázszállításoktól, hanem azért is, hogy a közép-ázsi­ai és a kaszpi-térségbeli országok­nak alternatívát nyújtson az egyet­len lehetséges felvevőként megje­lenő Oroszországgal szemben. A részvények előnye, hogy Szlovákiában gyakorlatilag már a világ bármely tőzsdéjéhez hozzá lehet férni Egyéni befektetői csomagot állíthatunk össze HORBULÁK ZSOLT Pozsony. Kötvény és részvény - ebből a két alapvető értékpapírtí­pusból áll a pénzügyi befektetések portfoliójának a többsége. Manap­ság már egyéni elvárások szerint is összeállíthatunk belőlük egy cso­magot. Az alapvető különbség kö­zöttük az értékpapír-tulajdonos és a vállalat közötti kapcsolatban van. A részvények tulajdonosi jogokkal ruházzák fel a birtokosát: részt ve­het a közgyűléseken, igazgatósági tagokat választhat, és részesül a felszámolás utáni vagyonból. A kötvény ezzel szemben két fél kö­zött hitelezői kapcsolatot alakít ki. Ezen kívül különbség van a belőlük származó jövedelmet tekintve is: a részvény osztalékot fizet, amely­nek mértékét a vállalat éves ered­ményessége alapján határozzák meg, illetve van egy aktuális tőzs­dén jegyzett értéke is. A kötvé­nyeknek viszont előre meghatáro­zott hozamuk van. Ez lehet fix összeg vagy az aktuális piaci hely­zetből képlettel kiszámolt hozam. A fix hozamú értékpapírok közé tartoznak a jelzálogkötvények is. Ezek kibocsátása ingatlanfedezet­hez kötött. A harmadik ilyen jellegű értékpapír a váltó. Egy cég előre meghatározott partnerétől általá­ban rövidebb időtartamra - néhány hónapra - kölcsönt vesz fel. A váltó abban különbözik a kötvénytől és a jelzáloglevéltől, hogy azokkal álta­lában a tőzsdén is lehet kereskedni, azaz a tulajdonosi jogok könnyen átruházhatók. Ha saját portfoliót szeretnénk összeállítani a Szlovákiában ren­delkezésre álló értékpapírokból, más stratégiát kell használni, mintha befektetési alapon keresz­tül vásárolnánk meg őket. Hogy a részvény kockázatosabb, mint a kötvény, egyedi esetben egyáltalán nem érvényes. A különbség az, hogy az előbbinek aktuális ára lé­nyegesen nagyobb kilengést mutat. Ez inkább nagyobb pszichikai meg­terhelést jelent a befektető számá­ra, mint technikai kockázatot. Nagy különbség az is, hogy a mini­mális kereskedési egység részvény esetében néhány ezer euró, a fix hozamú értékpapíroknál viszont 33-50 ezer euró. Ez azt jelenti, hogy egy kisbefektető lényegesen diver­zifikáltabb, megosztottabb kosarat tud kialakítani az előbbiből, mint az utóbbiból. További előnye a részvényeknek, hogy Szlovákiában gyakorlatilag a világ bármely tőzs­déjéhez hozzá lehet férni, a fix ho­zamú papírokból kisebb a válasz­ték. A kötvények legnagyobb elő­nye viszont az, hogy a belőle szár­mazójövedelem előre tervezhető. 20 ezren havi 5 ezer koronánál kevesebbet kapnak Elégedetlen nyugdíjasok KOKES JÁNOS Prága. Kevesebbet kap az átlag­nál a csehországi nyugdíjasok több mint fele. Június végén az átlagos havi nyugdíj 10 006 cseh korona (386 euró) volt - derül ki a Právo című cseh napüap hétvégi elemzé­séből. Az idősek többsége úgy véli, hogy a nyugdíjak alacsonyak, s szinte lehetetlen megélni belőlük. A csehországi bruttó havi átlagke­reset meghaladja a 23 ezer koronát (887,6 euró). Á nők nyugdíja át­lagban 2000 koronával marad el a férfiaknyugdíjától. Míg a férfiak át­lagnyugdíja 11137 korona, a nőké 9117 korona. Ez annak a követ­kezménye, hogy a nők átlagkerese­te Csehországban jelenleg mintegy 25 százalékkal alacsonyabb, mint a férfiaké. Az Európai Unió tagálla­maiban ez az egyik legnagyobb kü­lönbség ezen a téren. A konkrét ok az, hogy a nők gyakran sokkal rosszabbul fizetett szakmákban dolgoznak, mint a férfiak. A cseh munkaügyi tárca kimutatásából kitűnik, hogy mintegy 20 ezer em­ber 5000 koronánál alacsonyabb nyugdíjat kap. Ez az adat egy ideje nemigen változik. Ugyanakkor mérsékelten emelkedik azok szá­ma, akiknekanyugdíjameghaladja a 20 ezer koronát. Idén márciusban 1649 ilyen nyugdíj volt, ami há­romszor annyi, mint két évvel ez­előtt. Idén tavasszal a legmagasabb nyugdíj 92 ezer koronát tett ki. A nyugdíj legalacsonyabb lehetséges nagysága 2940 korona. Egy felmé­rés szerint a nyugdíjasok háromne­gyedének az a véleménye, hogy a nyugdíj alacsony, s mindössze a lakbér, illetve az ezzel összefüggő költségek megtérítésére elegendő. GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Magyarországi cégek toplistája Budapest. Elkészült a leg­nagyobb magyarországi válla­latok reputációs rangsora, amely a 40 legnagyobb ma­gyarországi cég társadalmi megítélését vizsgálta. A lista első három helyén multinacio­nális vállalatok - Audi Hungá­ria, GE Hungary, Vodafone Magyarország - végeztek, a legjobb reputációjú magyar vállalat az ötödik helyet elért Richter Gedeon lett. Á média­cégek közül egy sem képvisel­teti magát a Top 20-ban. A leg­kedvezőbb megítélésű iparág­nak Magyarországon a távköz­lés bizonyult. A lista utolsó öt helyén a Tesco, a TV2, a Pan- rusgáz, a Malév és sereghajtó­ként a MÁV szerepel, (m) Újra nyereséges az AIG New York. Az AIG elindult felfelé, a világ legnagyobb bizto­sítótársasága 1,8 milliárd dollá­ros profittal zárta az áprilistól jú­lius végéig tartó időszakot, az előző év azonos időszakában fel­jegyzett 5,4 millárdos mínusszal szemben. A gazdasági válság miatt megrendült helyzete kö­vetkeztében az amerikai állam milliárdjaival megsegített cég legutóbb 2007 harmadik negye­dében ért el nyereséget, (m, s) Amerika temeti a recessziót Washington. A vártnál keve­sebb állás szűnt meg júliusban az USA-ban, a munkanélküliségi ráta pedig 2008 áprilisa óta is­mét csökkent. A munkahelyek száma 247 ezerrel csökkent júli­usban, míg az előző hónapban még 443 ezer állás szűnt meg az Egyesült Államokban. Közben a munkanélküliség aránya 9,5-ről 9,4 százalékra hanyatlott. Végre az egyik legfontosabb területen, az amerikai munkaerőpiacon is úgy tűnik, hogy bekövetkezett a fordulat, ami a fogyasztás-ori­entált amerikai gazdaság szá­mára igen jó hír. (MTI) Nem lesz leállás a Suzukinál Esztergom. Októberig van biztosítva a gyártás a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárá­ban - tudta meg a Napi Gazda­ság. Jól alakultak a társaság első féléves értékesítési eredményei, így nem csökkentettük a gyártá­si darabszámot, naponta körül­belül 850 autó gördül le a sza­lagról - mondta el Ruska Viktó­ria vállalati kommunikációs ve­zető. A november-decemberi gyártási számok alakulásáról nincsenek pontos terveik, a prognózisok a 2010. évi előzetes rendelései függvényében ala­kulnak. (Ng) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Angol font 0,8567 Lengyel zloty 4,1670 Cseh korona 25,910 Magyar forint 272,80 Horvát kuna 7,3350 Román lei 4,2168 Japán ien 136,89 Svájci frank 1,5288 Kanadai dollár 1,5540 USA-dollár 1,4357 VÉTEL - E LADÁS Bank dollár cseh korona forint Volksbank 1,46-1,38 26,60-25,05 283,61-259,19 OTP Bank 1,48-1,39 26,58-25,07 278,20-262,24 Postabank 1,47-1,37 26,74-24,93­Szí. Takarékpénztár 1,48-1,38 26,51-25,04 283,13-258,74 Tatra banka 1,46-1,39 26,47-25,13 281,43-260,05 Dexia banka 1,47-1,40 26,58-25,24 279,89-265,71 Általános Hitelban 1,46-1,39 26,57-25,10 283,61-259,19 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA)

Next

/
Thumbnails
Contents