Új Szó, 2009. augusztus (62. évfolyam, 177-201. szám)
2009-08-08 / 183. szám, szombat
8 Szombati vendég ÚJ SZÓ 2009. AUGUSZTUS 8. www.ujszo.com Paul Schrader: „Ha még a tizedik oldalon is izgat a történet, akkor nyilván van benne valami, ami fölöttébb érdekel. A filmek többsége ugyanis unalmas számomra..." Új megvilágításban a holokauszt: klinika a túlélőknek íróként került a filmes szakmába 1975-ben. Első sikeres forgatókönyvéből Sydney Pollack rendezett filmet Jakuzák címmel. Tőle kapja A taxisofőrt Martin Scorsese. A Dühöngő bika és az Amerikai dzsigoló is az ő munkája. Neki köszönheti első nagy szerepét Robert de Niro és Richard Gere. SZABÓ G. LÁSZLÓ Aztán rendezni kezd. Kék gallér, Hajnalfény, Patty Hearst. Később a könnyű altató, a Kisvárosi gyilkosság, Ä szexfüggő, az Ördögűző. A címek magukért beszélnek. Paul Schrader harminc éve ugyanazokat a témákat váltogatja: szex, drog, erőszak és vallás. Idegenek Velencében című rendezése különös hangulatú thriller egy perverz házaspárról, akik mások meggyilkolásával jutnak el a szexuális kielégülésig. Legfrissebb munkája, az Adam feltámadása a háború előtti Berlin karizmatikus mágusáról és kabarészínészéről, Adam Stemről szól, akit a holokauszt túlélése után Izraelben, egy pszichiátriai klinikán kezelnek. „Az emberek úgy hiszik, igenis létezik egy valóságos pokol, és az ördögben is hisznek, aki ezerféle alakban képes megjelenni. Egyszer az anyám tűvel megszúrta az ujjamat, és azt mondta: Látod, ilyen a pokol!” Kálvinista család, szigorú szülők, nehéz gyerekkor. Tizennyolc éves, amikor először megy moziba, de onnantól fogva már csak a film érdekli. A Kaliforniai Egyetem filmtudományi szakán szerez diplomát, pályáját filmkritikusként kezdi, majd a legjelesebb amerikai rendezők forgatókönyvírója lesz. Karlovy Vary idei fesztiválján bemutatott új filmjének forgató- könyvét - Yoram Kaniuk regénye nyomán - azonban nem ő írta, hanem Noah Stollman. Egy olyan alkotónak, mint ön, aki három remekművet tett Scorsese asztalára - A taxisofőr, Döhöngő bika, Krisztus utolsó megkísértése - nem furcsa másvalakinek a forgatókönyvével bíbelődni? Nálam ez fele-fele alapon történik. Rendeztem filmeket, amelyeket nem én írtam, és írtam sztorikat, amelyeket másvalaki vitt vászonra. Szerintem nincs is olyan nagy különbség a kettő között, hiszen amikor rendezni kezdek, félreteszem a szöveget, és már csak képekben gondolkozom. Akkor már nem lényeges, hogy ki írta a forgatókönyvet. A taxisofőrt életének milyen szakaszában írta? A hetvenes évek közepén még filmkritikus voltam, és emlékszem, milyen mély depresszióból lábaltam ki, amikor belekezdtem a történetbe. Anélkül, hogy kimozdultam volna otthonról, két hét alatt megírtam a könyvet. Élete első forgatókönyvét. A csoda az volt, ahogy ezt fogadták. Mindenki a vállamat veregette, és a szemembe dicsért. Brian de Pálmával készítettem interjút egy lapnak, a beszélgetés után elkezdtünk sakkozni, s annyira összebarátkoztunk, hogy elmeséltem neki az egész történetet. Neki is annyira tetszett, hogy miután elolvasta, szólt Martynak, Martin Scorsesé- nek, hogy: „Kitűnő anyag van a kezemben, akarod?” És Marty aztán le is forgatta, de előtte még bemutatott Robert de Nirónak, mert neki adta a szerepet. Nem bánta meg később, hogy a leghíresebb forgatókönyveit másnak adta? Hiszen, amit Scorsese kezébe tett, azt a három történetet, ön is filmre vihette volna. Úgy jó, ahogy van. Marty zseniális rendező, én meg szerencsés vagyok, hogy ez a három film már legendás alkotásnak számít. Sőt mi több: klasszikusnak. Halkan azért megjegyzem: az én értékelésemben nem ezek a legjobb munkáim, de ha mások üyen magasra értékelték, hát legyen! Mindenesetre hálás vagyok Martynak és De Nirónak, hogy elismertté tettek. Filmkritikákat ír még néha? Amióta én magam is rendezek, már nem. Furcsa is lenne. A rendező egója irtó törékeny. Még hajót is írtam valakiről, nem volt az elég jó soha. Spóroltam a szép szavakkal. Ezt még ma is sokan felemlegetik. Meg aztán... egészen más idők voltak azok, amikor még kritikusként működtem. Egy radikális lap szigorú ítésze voltam, és egy erős politikai mozgalom tagjának képzeltem magam. Ma, amikor a fiataloknak arról beszélek, milyen volt a hatvanas-hetvenes években kritikát írni, úgy néznek rám, mintha a barlanglakókról mesélnék nekik. Bár az Adam feltámadását nem a saját forgatókönyve alapján rendezte, az írást, gondolom, nem hagyta abba. A kísérő című filmet, amely 2007-ben született, írtam is, rendeztem is. Három forgatókönyvem vármost megfilmesítésre. Az egyik egy CIA-történet, a másikat Bollywood kapta, a harmadikat pedig megtartottam magamnak. Lehet, hogy meglepem azzal, amit mondok: én az összes rendezése közül az Idegenek Velen- cébent szeretem a legjobban. Nem lepett meg, mert másoktól is hallottam már ugyanezt. Ennek a remek erotikus thril- lemek Harold Pinter írta a forgatókönyvét Mennyit igazított rajta? Rendezői pályám során ez volt az egyeden szöveg, amelybe nem kellett belenyúlnom. Úgy volt tökéletes, ahogy a kezembe adták. Mire hagyatkozik egy-egy forgatókönyv kiválasztásánál? Sokéves szakmai tapasztalataira, vagy egyszerűen csak a megérzéseire, hogy már első olvasásra tudja: ez az a történet, amelyet nem játszhat más kezére? Ha még a tizedik oldalon is izgat a történet, akkor nyüván van benne valami, ami fölöttébb érdekel. A filmek többsége ugyanis unalmas számomra. Ülök a moziban, bámulom a vásznat, és csodálkozom, mi lehet az oka, hogy nem aludt el a stáb, miközben ezt a gyatra filmet forgatta. Ha olyan könyvet olvasok, amely fölött nem álmosodom el, ez az első jele, hogy izgat a dolog. Teljesen új történetek persze már nem is nagyon léteznek. Régi csomagolásban kapok valami látszólag újat, vagy újban egy jól ismert régit. Öröm akkor ér, ha azt mondhatom: „Na végre, ez legalább megpróbál eredetinek tűnni! ” Scorsese nyilván mindkét forgatókönyvét nagy becsben tartva vitte filmre a történeteit. A taxisofőrön semmit sem változtatott, a Dühöngő bikán igen, méghozzá nem is keveset. A gazdasági válság mennyire érinti a mai hollywoodi forgatókönyvírókat? Annyira, hogy azért a könyvért, amelyet tavaly adtam el, ma feleannyit fizetnének. Hollywoodban nagyon sok híres forgatókönyvíró munkája fekszik a fiókok mélyén. Nincs pénz a megvalósításukra. Gyengélkedik, sőt betegeskedik az amerikai filmipar. Ma nagyon kevés ember érezheti szerencsésnek magát Hollywoodban. Minden változik körülöttünk. A fűm a huszadik század művészi formája volt. Hogy mi követi majd, vagy mi pótolja, egyelőre nem tudjuk. Az audiovizuális szórakoztatás új típusa előtt állunk. Sokszor úgy érzem, én már csak törött lábú lovasa vagyok korunk filmgyártásának, aki szép lassan eltűnik a vörös égbolt alatt. Új filmje, az Adam feltámadása főszerepét Jeff Goldblumra bízta, aki lenyűgöző alakítást nyújt a vásznon. Elolvasta a forgató- könyvet, és rögtön őt látta maga előtt? Elolvastam a könyvet, és odaszóltam a feleségemnek, hogy: „Ezt Goldblumnak kell játszania!” Ő nem igazán ismerte Jeffet, mégis azt felelte, hogy igazam van. Jeff nevével azonban, mivel nem egy kommersz színész, nem volt köny- nyű pénzt szereznünk. De remek választás volt, elképesztő precizitással készült fel a szerepre. Yoram Kaniuk regénye huszonöt évvel a második világháború után, 1971-ben íródott, amikor a Sophie választása is William Styron által. Nem félt, hogy a már megfilmesített holo- kauszttörténetek mellett nehéz lesz egy újabbal megfogni a közönséget? A második világháború apám generációját érintette, én 1946-ban születtem. A moziba járó fiatalokat azonban már nem nagyon érdekli ez az időszak, a náci táborokban történt rémségekről úgy gondolják, már eleget hallottak. Nekünk az volt a legfontosabb, hogy más szemszögből mutassuk meg, mi jár az ember fejében, ha üyen kegyetlenségen kell túltennie magát. Több mint egymillió azoknak a száma, akik életben maradtak, de hogyan élnek azóta? Nem fizikailag - lelkileg. Ez érdekelt engem, ezért készítettem el ezt a filmet. Torontóban már megvolt a bemutató, Franciaországban ősszel láthatja a közönség. Ami nagyon fontos: sokan még ma is tabutémaként kezelik a holokausztot. Ebből eredően erősen meg is osztja a nézőket a film. Aminek azért nem örülök, mert épp az lenne a feladata, hogy ösz- szekösse őket. A haifai bemutató után is extrém fogadtatásban részesült a film. Voltak, akik zseniális munkának mondák, másokban csupa ellenérzést váltott ki. És nem azért, mert fikcióra épül, hanem mert még mindig mély sebeket tép fel. Ők nem is tudtak aludni utána. Másnap megkerestek, hogy a tudtomra adják: szeretnék mielőbb elfelejteni. Önt, aki szigorú kálvinista nevelésben részesült, mi vonzotta a témában? Itt nem lehet kérdés, hogy zsidó vagyok-e vagy sem, ez teljesen mellékes szempont. Nem is drámát forgattam, hanem tragikomédiát. A holokausztfilmek többsége valós tényekre épül, hogy emlékművet állíthasson az áldozatoknak. A mi esetünkben nem erről van szó. Itt az egész történet kitalált, de van benne valami, ami mégis beszippantja az embert. Adott egy férfi, aki kutya volt, és találkozik egy kutyával, aki egykor kisfiúként élte az életét. Ez nagyon erős metafora, amellyel a bűntudatról sok mindent el lehet mondani, és ez volt az a pont, ami megfogott. Egyvalamit azonban nem tudatosítottam magamban: ennek a fűmnek nagyon kicsi a céltáblája, így nehéz vele tízes találatot elérni. A rendezői egó pedig azt hiszi, mindenre képes. Ami nem igaz. Nekem is már csak a forgatás végén jutott eszembe, milyen áldatlan feladatra vállalkoztam. Egy ilyen történettel ugyanis nem könnyű lekötni a nézők figyelmét. Arról nem is beszélve, hogy állandóan a tragédia és a komédia határán egyensúlyoztam. Miért esett a választásuk Romániára? Ott tudták a lehető legkisebb összegből megúszni a felvételeket? Ott találtunk a témához leginkább megfelelő helyszíneket. Csehország és Magyarország is szóba jött, a végén mégis Romániába költözött a stáb. Mostanában kezd eluralkodni egy hamis nézet a filmgyártásban: „Mondd meg, hol forgatsz, s megmondom, milyen lesz a végeredmény.” Ez sem helytálló. Kína vagy Kanada üyen értelemben egyre megy. A müiő nagyon fontos szerepet játszik, hiszen a képi vüá- gát adja meg a filmnek, de van itt még sok más tényező is, ami szerepet játszik. A forgatócsoport román szakemberei nagy hozzáértéssel és nagy szeretettel segítették a munkánkat, és ez a minőségen is megmutatkozik. Mi az oka annak, hogy ennek a nagyszerű könyvnek ennyi évet kellett várnia a megfilmesítésre? A forgatókönyv már tíz éve készen volt, amikor elkerült hozzám. Bizonyára féltek tőle a rendezők. Mint minden eredeti témától. Én meg azt állítom: az üyen merész történetekkel igenis meg lehet fogni a nézőket. A hatvanas évek elején Charlie Chaplin is olvasta az akkor még csak kéziratban létező regényt, és tetszett is neki, mégsem vágott bele. Orson Welleshez is eljutott a könyv, mégis évtizedeknek kellett eltelnie ahhoz, hogy végre film születhessen belőle. Jeff Goldblum miképpen reagált a szerepre? Küzdenem kellett érte. A német producer ugyanis német színészben gondolkozott. Egyáltalán nem örült az ötletemnek, hogy én amerikai színészt akarok szerződtetni Adam Stein szerepére. Hosz- szasan kellett győzködnöm, míg megtört végre. Ma úgy érzem: Jeff hatalmas szolgálatot tett nekem azzal, hogy igent mondott a felkérésre. Adam Stein bizarr figuráját ugyanis nagyon kevés ismert színész merte volna bevállalni. Ő sem játszott még hasonló figurát, ám ugyanezt elmondhatom a náci tisztet megformáló Willem Dafoe-ról is. Adam Stein - a náci tiszt kérésére - hegedűjátékával kíséri sorstársait a gázkamrák felé, köztük a lányát is, aki ugyan nem kis szerencsével életben marad, apjától viszont végérvényesen elfordul. Nem tudott megbocsátani neki, vagy egyszerűen nem tudta elfogadni, hogy bár parancsra, de megtette, amit tett. Erre a könyv sem ad választ. így történt, és kész. Ez az író döntése. Azok, akik túlélték a holokausztot, majd 1945 és 50 között Izraelbe kerültek, gyakran megkapták a kérdést: miért hagyták, hogy a németek azt tegyenek velük, amit akarnak, miért nem lázadtak fel? Adam Stein ki is mondja a filmben: nincs magyarázat a történtekre. A kutyából lett kisfiú megfor- málóját sem lehetett könnyű megtalálni. Elképesztő alakítás az övé is. Vele is hatalmas szerencsénk volt. Én mindenképpen román kisfiúban gondolkoztam, pedig figyelmeztettek, nagyon sok pénzünkbe kerül majd, hiszen nemcsak neki, a szüleinek és a tanárnőjének is fizetni kell, akik végig ott lesznek vele a forgatáson. A végén aztán mégis egy cigányfiúra esett a választásunk, aki ugyancsak ügyesnek bizonyult. Ám egy évvel később, amikor elkezdtük a forgatást, kiderült, hogy a cigányfiú megnőtt, és sokat veszített abból a belső tisztaságából, ami a szerephez elengedhetetlen volt. így tértünk vissza a román fiúhoz, akit korábban túl fiatalnak találtunk a szerepre, de mivel a forgatás egy évet csúszott, pontosan annyit változott, amennyire eredetileg szükségünk volt. Milyen információs forrásokból merített, mielőtt forgatni kezdett volna? Dokumentumfilmeket néztem, azok sokat segítettek. A filmbeli kórházat, Bauhaus stílusban, egy német építész elképzelései alapján építették fel. Izrael egyébként, a holokauszt túlélőinek, akiket később pszichológusok kezeltek, a nyolcvanas években építette az első kórházat. Változott valamit a munkakedve az elmúlt évtizedek során? Mert olyan lelkesen beszél mindenről, ami a filmmel kapcsolatos, hogy úgy látom: lendületben, energiában nem szenved hiányt. Jól látja. Én még ma is élvezem a munkát. Sokszor alig várom, hogy kiéljek a forgatás helyszínére, any- nyira lázban tart a történet. Útban hazafelé meg csak az jár a fejemben, hogy jól csináltam-e? Műiden nap egy újabb kihívás, és csak hetekkel később, a vágóasztal mellett derül ki, hogy megnyugodhatok-e vagy sem. A forgatáson ugyanis mindig az adott pillanatot élem meg. Azt kell megragadnom, még mielőtt végleg elillanna.
