Új Szó, 2009. július (62. évfolyam, 150-176. szám)
2009-07-21 / 167. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. JÚLIUS 21. Sport 15 Ma 19.30-kor a Téglamezőn: Slovan-Zrinjski Mostar labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező Mindent megtesznek a továbbjutásért Pozsony. Ledolgozni az egy- gólos hátrányt és továbbjutni - ez célja a Slovannak a Zrinjski Mostar elleni labdarúgó BL-selejtező második körének ma esti (19.30) visszavágóján. ÖSSZEÁLLÍTÁS Az égszínkékek a meccs fontosságára való tekintettel elhalasztották a hétvégi zsolnaiak elleni bajnoki mérkőzést. Majd elválik, hogy jól tették-e. „Mindent megteszünk a továbbjutásért. A l:0-s mostari vereség után csak úgy van esélyünk, ha odahaza eredményes támadófocival rukkolunk ki. Természetesen a védekezésről sem feledkezhetünk meg. Nagyon fontos, hogy ne kapjunk gólt, hiszen akkor legalább három találat kellene az üdvösséghez - jelentette ki Dušan Uhrin, a pozsonyi csapat cseh vezetőedzője. - Bízom benne, hogy többször is feltöijük a bosnyák védelmet, de azért a biztonság kedvéért a tizenegyeseket is gyakoroljuk. Remélem, lelkes szurkolóink is besegítenek, legalább 7000 drukkerre számítok.” A 66 éves mester elmondta, hogy az első találkozót kihagyó Halenár felépült izomsérüléséből, és számíthat a portugál új szerzeményre, a balhátvéd Simaóra is. Obžerának térdproblémái vannak, ám a gyors játékos mindenképp ott akar lenni az összecsapáson. „Mostarban nagy árat fizettünk egy védelmi megingásért. Nincs mese, aTéglamezón ki kell harcolnunk a továbbjutást” - hangsúlyozta Sámuel Slovák, a Slovan csapatkapitánya. Úgy döntöttek a pozsonyi klub vezetői, hogy a bérletesek számára ingyenes a belépő, csakúgy, mint azoknak, akik régi jegyükkel igazolják, hogy ott voltak a botrányosan végződött május 29-i Slovan-Napoli találkozón. A Slovan várható kezdőcsapata: Bičík-Dobrotka, Valachovič, Dosoudü, P. Petráš (Simao)- Saláta, Bozsics-Obžera (Halenár), Kozák, Slovák-Masaryk. A mérkőzést a francia Said Enn- jimi vezeti. A párharc továbbjutója a kvalifikáció harmadik fordulójában az Olimpiakosz Pireusszal találkozik, (sita, ú) MAI BL-MENÜ M———————MBSSBBBM——MB—■—BBBBSgggapg Selejtező, 2. forduló, visszavágók - 17.00: FK Baku-Ekra- nas ( az első meccsen 2:2); 18.00: BATE Boriszov-Make- donija Gjorce Petrov (2:0); 18.45: UE Sant Julia (an- dorrai)-Levszki Szófia (0:4); 19.00: APOEL Nicosia-EB/ Streymur (2:0), Seriff Tirasz- pol-Inter Turku (1:0); 19.30: Slovan Bratislava-Zrinjski Mostar (0:1); 20.30: Dinamo Zagreb-Pjunik Jereván (0:0); 20.45: Partizán Beograd-FC Rhyl (4:0), 20.45: Stabaek-FK Tirana (1:1). (ú) Radek Dosoudilt az első meccsen sem kímélték, s a Téglamezőn is sok fájdalmas párharca számíthat (TASR-felvétel) Vizes sportok világbajnoksága: orosz aranyérem műúszásban Gálázott a Kemény-csapat ÖSSZEÁLLÍTÁS Róma. Meggyőzően könnyed és nyugodt játékkal, a Kanada felett aratott 9 gólos győzelemmel kezdte meg szereplését a római vüágbajnokság A csoportjában a magyar férfi vízüabda-válogatott. MAGYARORSZÁG-KANADA 15:6 (4:1, 4:1, 5:3, 2:1). Magyar góldobók: Biros 3, Hosnyánszky, Kiss G., Kis G., Madaras, Varga II. Zs. 2-2, Varga Dániel, Varga Dénes 1-1. A bemutatkozáshoz kellemesebb riválist keresve se nagyon lelhetett volna az olimpiai bajnoki címvédő, bár időközben részben átalakult csapat. Az észak-amerikaiak a világpóló középmezőnyének alsó régiójához tartoznak, akik ellen a formacsiszolásra kiválóan alkalmas, edzőmeccs jellegű gyakorlóórát tarthatott a magyar válogatott. Szépségdíjas találatokban bővelkedő mérkőzésen gáláz- tak Birosék. „Voltak jó dolgok, de további javulás is várható még, főleg mivel egy Uyen délelőtti mérkőzésen előfordulhat néhány figyelmetlenség” - nyüatkozta a meccs után Kemény Dénes magyar szövetségi kapitány. Drágán Jovanovics, a kanadaiak szerb mestere így értékelte a találkozót: „Fiatal csapatunk van, ráadásul a magyar válogatott sokkal erősebb nálunk. Sokat kell még gyakorolnunk, a hat-hat elleni, illetve az emberelőnyös játékot is.” A Kemény-legénység második csoportmeccsét holnap (18.20) Németországgal játssza, (mti, ns) Férfi vízilabda A CSOPORT: Kanada-Magyar- ország 6:15, Dél-afrikai Köztár- saság-Németország 4:14. B CSOPORT: Montenegró-Kína 14:4, Horvátország-Brazflia 11 :2. C CSOPORT: Kazahsztán-Auszt- rália 7:14, Szerbia-Spanyolor- szág9:ll. D csoport: a Macedónia-Ro- mánia találkozó és az Amerikai Egyesült Államok-Olaszország mérkőzés lapzárta után ért véget. Műúszás EGYÉNI RÖVIDPROGRAM: 1. Iscsenko (orosz) 98,667 pont; 2. Mengual (spanyol) 97,833; 3. Boudreau-Gagnon (kanadai) 96,000. VB-KRÓNIKA Toronyugrás NŐI SZINKRONTORONYUG- RÁS: 1. Csen Zso-lin, Van Hszin (kínai) 369,18 pont; 2. Dunni- chay, Ishimatsu (amerikai) 324,66; 3. Yee, Rinong (malajziai) 321,66; ...14. Kormos, Re- isinger (magyar) 241,11. ponttal a 14., azaz utolsó lett. A mai műsor NŐI VÍZILABDA - A csoport - 19.00: Üzbegisztán-Kína; 21.00: Magyarország-Olaszország. B csoport - 09.30: Kazahsztán-Görögország; 10.50: Oroszország-USA. C csoport - 12.10: Ausztrália- Dél-afrikai Köztársaság; 13.30: Új-Zéland- Kanada. D csoport - 17.00: Hol- landia-Spanyolország; 18.20: Németország-Brazília. Gyors és gólerős csatárt keresnek a sárga-kékek Jancker nem jön a DAC-ba ÖSSZEÁLLÍTÁS Dunaszerdahely. Nem igazol a DAC a futballcsatához Carsten Jancker, a Bayem és a német válogatott egykori sztáija. „Túl sokáig elhúzódott Jancker ügye, s időközben leigazoltuk a hozzá hasonló stílusban futballozó holland Sámuel Koejoét. Ezek után úgy döntöttünk, hogy nem szerződtetjük a 34 éves német csatárt. Egyébként továbbra is keresünk egy gyors és gólerős támadót” - nyilatkozta Khasha- yar Mohseni klubelnök a SITA hírügynökségnek. Szerettük volna megszólaltatni a sárga-kékek vezetőit, ám Dušan Chytil klubmenedzsert sokadszori próbálkozásunk ellenére sem sikerült elérnünk. Sok hűhó semmiért. így foglalhatnánk össze a két hétig tartó Jancker-sztorit. Először azt mondták a DAC-vezetők, hogy a csatárral mindenben megállapodtak, ám mivel jövő nyárig szerződés köti a Mattersburghoz, a klub beleegyezése szükséges az átigazoláshoz. Erre az osztrák egyesület hivatalosan jelezte, Janckerre nem tartanak igényt, és ingyen elengedik. Kurt Garger edző a szombati bajnoki után még azt mondta, reméli a német „Tan- cker” hétfőn csatlakozik a csapathoz. Tévedett, (sz. z.) A futballista temetéséről később intézkednek Vírusfertőzés okozhatta Beck Tamás halálát MT1-JELENTÉS Győr. A kisalföld.hu nem hivatalos információja szerint - a hétfői boncolás alapján - vírusos fertőzés és az ehhez társuló fizikai megterhelés okozhatta Beck Tamás győri futballista pénteki halálát. A szövettani vizsgálatok eredményére még várni kell. Beck Tamás az előző idényben a Gyirmót utánpótlás-együttesében szerepelt kölcsönben, és az NB I-be feljutott Pápa második csapatába szeretett volna igazolni. Pénteken ezért próbajátékon vett részt Pápán, ám rosszul érezte magát, és tíz perc után leké- redzkedett a pályáról. A meccs után ikertestvérével, Ádámmal visszautazott Győrbe, a szintén fiatalon elhunyt Fehér Miklósról elnevezett kollégiumba, ahol állapota tovább romlott. Mentőt hívtak hozzá, kórházba vitték, de már nem tudták megmenteni az életét. A 19 éves sportolót a Győri ETO FC saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. SPORTHÍRADÓ ♦ Férfi röplabda Euroliga, döntő: Spanyolország-Né- metország 2:3, a 3. helyért: Szlovákia-Portugália 0:3 (-22, -23, -21). ♦ Női tenisz-világranglista: 1. Szafina (orosz) 10 521 pont, 2. Serena Williams (amerikai) 8509, 3. Venus Wüliams (amerikai) 6617, ... 12. Cibulková (szlovák) 3151.. .. 27. Hantuchová (szlovák) 1799,... 46. Rybá- riková (szlovák) 1280. ♦ Férfi tenisz-vüágranglis- ta: 1. Federer (svájci) 11 220 pont, 2. Nadal (spanyol) 10 735, 3. Murray (brit) 9700, ... 104. Beck (szlovák) 638, ... 152. Hrbatý (szlovák) 444. ♦ Világjátékok, férfi strand- kézüabda: 1. Brazília, 2. Magyarország. ♦ Sportlövő Eb, Eszék, férfi trap: 1. Pellielo (olasz) 144, 2. Scherhaufer (osztrák) 142, 3. Füipovic (szlovák) 142.. .. 30. Varga Erik (szlovákiai) 114. SPORTA KÉPERNYŐM M2 - 20.50: Úszó- és vízilabda vüágbajnokság (élő) STV 3 -15.25: Úszó- és vízilabda vüágbajnokság, női 3 m-es toronyugrás, döntő (élő) 17.55: Úszó- és vízüabda világbajnokság, férfi 10 m-es toronyugrás, döntő (élő) EUROSPORT - 12.45: Tour de France, francia kerékpáros körverseny, 16. szakasz (élő) 17.30: Úszó- és vízüabda világbajnokság, férfi 10 m-es toronyugrás, döntő (élő) 19.15: U 19-es labdarúgó Eb: Spanyolország-Törökor- szág (élő) ..»■."«. Kedd, július 21. Labdarúgó Bajnokok Ligája: 781. FK Baku-FK Ek- ranas 1,85-3,2 -3,6-1,2-1,65-1,25; 782. BATE Boriszov-Makedonija 1,25-5-7,6-x-2,95- 1,1; 786. ŠK Slovan-Zrinjski Mostar 1,5-3,6-5,3-1,1-2,15-1,2. SPORTFOGADÁS A magyar TOTÓ 29. heti nyertes tipposzlopa: 1, X, 1, 2,1,1,2, 2,1, 2,1,1,1 -X. Nyeremények: egy darab te- litalálatos szelvényre 16 865 450 forintot fizetnek. A 13 találatosok 1 746 290, a 112 találatosok28135, all találatosok 1690, a 10 találatosok pedig 395 forintot érnek. GÓLTOTÓ: telitalálatos szelvény nem volt. Az 5 talá- latosokra 54 755, a 4 talála- tosokra 2560 forintot fizetnek. A KENŐ tegnapi nyerőszámai: 11, 14, 16, 23, 24, 25, 31,38,42,43,45,46,47,50, 62, 68, 69, 71, 72, 74. Kenő Plusz-szám: 72. (ú)