Új Szó, 2009. július (62. évfolyam, 150-176. szám)

2009-07-11 / 159. szám, szombat

Vélemény és háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. JÚLIUS 11. Slota-vektor (Gyenes Gábor karikatúrája) ____________________________ HÉTVÉG(R)E Nemzeti poroszkálás TALLÓZÓ OROSZ SAJTÓ A Moszkva által elismertnél több, hat harci repülőgépet ve­szített az orosz hadsereg a Grú­ziával tavaly nyáron vívott vil­lámháborúban. Szakértők sze­rint a gépek felét az orosz és a vele szövetséges déloszét lég­védelem lőtte le véletlen „bará­ti tűzben” - írták orosz lapok, hozzátéve, hogy az orosz ve­zérkar ezt cáfolja. A Vedo- mosztyi és a Kommerszant is­mertette a moszkvai Stratégiai és Technológiai Elemző Köz­pont angol nyelvű, Moscow Defense Brief című kiadványá­nak írását, amely szerint az orosz légierő hat harci gépet veszített az összecsapások so­rán: egy Szu-25SzM, két Szu-25BM, két Szu-24M-es gépet, és egy Tu-22M3-as bombázót. Moszkva hivatalo­san négy gép elvesztését ismer­te el, míg Grúzia azt állította, 21 orosz gépet lőtt le. A Mos­cow Defense Brief szerint a déloszét felkelők légvédelmi rakétája már az ötnapos hábo­rú első napján, augusztus 8-án eltalált egy orosz Szu-25-öst; a gép lezuhant, de a pilóta meg­menekült. A grúz légvédelem másnap ukrán rakétával meg­semmisítette aTu-22M3-ast; a négyfős személyzet egyik tagja fogságba esett, a másik három meghalt - írta a Vedomosztyi. Utána a grúzok Spyder-SR iz­raeli légvédelmi rakétával le­lőttek egy Szu-24-est, amely­nek pilótája fogságba esett. Feltehetően grúz rakéta sem­misítette meg a Szu-25SzM tí­pusú gépet is. Ezután az orosz légvédelem lelőtt egy Szu-25- öst, és még egy Szu-24-est - tette hozzá a lap. AMoscow De­fense Brief furcsállta, hogy Moszkva nem ismeri el annak a Szu-24-esnek az elvesztését, amelynek pilótája fogságba került. Az írás szerint ez volt az egyetlen orosz gép, amely grúz ellenőrzés alatt álló területre zuhant, erről fénykép- és vide­ofelvételek vannak. A Kom- merszant szerint a „baráti tűz­ben” elszenvedett orosz vesz­teséget az okozta, hogy gondok adódtak a csapatok harctéri irányításával: a szárazföldi alakulatoknak nem voltak in­formációik a légtérbeli hely­zetről. Nem voltak biztosak abban, hogy az orosz légierő uralja, emiatt saját gépeiket el- lenségesneknézték. (mti) 1938 óta nem lehet csak úgy belovagolni Komá­romba. A szerdaihoz ha­sonló médiaérdeklődés mellett utoljára Horthy Miklós lovagolt be a vá­rosba, aztán abból is mi lett... Ha valaki lovon ér­kezik a „Duna Gibraltár­jába”, annak politikai üze­nete van. KOCUR LÁSZLÓ Akkor is, ha szőrén üli meg a (szlovák) nemzetiszín szalaggal felpántlikázott lovat. Aki ezt farmerben teszi, annak a súrló- dó mozgás könnyen kidörzsöl­heti azokat az érzékeny testré­szeit, melyek közvetlen érintke­zésbe kerülnek a nyereg helyé­vel. De hát a ,jó öreg kocsmá- ros” csak a tiszti pavilon mellett pattant paripájára, onnan ment az évek óta kihasználatlanul ál­ló egykori rendelőintézet mel­lett felállított pulpitushoz. Míg az admirális a korabeli filmhír­adó tanúsága szerint ügetve ér­kezett, a zászlórabló lovát ve­zették. Ezek szerint ő nem ki­mondottan egy huszár típus. Saját bevallása szerint azért vá­lasztotta ezt a „közlekedési esz­közt”, mert saját kancáját sze­retné felajánlani azért a fehér lóért, amelyért Svätopluk elad­ta földjét a honfoglaló magya­roknak. A lovak a fűégető ko­rábbi demonstrációja során is felbukkantak már, amikor Ma­rián Janušek régiófejlesztési miniszter méregdrága lógója el­len tiltakozott: Akkor egy hin- tóra és egy szekérre tett két til­takozó táblát, és a kocsisok az­zal kerülték meg a régiófejlesz­tési minisztérium épületét, je­lezvén: míg Slota barátainak ál­lami milliók jutnak, addig má­soknak csak a paripák egy test­része, melyet véleményoldalon nem ildomos nevén nevezni. A környezetvédelmi tárca furcsa légszennyezésikvóta-eladási gyakorlata ellen pedig azzal til­takozott, hogy felgyújtotta a száraz füvet a Szlovák Televízió épülete előtt, amikor Robert Fi- co kormányfő ott vendégeske­dett. Tevékenységének non plus ultrája az volt, amikor méretes lajtorját támasztva a Šafárik tér egy bizonyos erkélyéhez, le­emelte onnan a Szlovák Nem­zeti Párt zászlaját. A katonavi­selt olvasók még bizonyosan tudják, amelyik alakulatnak nincs zászlója, az megszűnt lé­tezni. Alojz Hlina, a főváros sé­tálóutcája egyik legnépszerűbb kocsmájának tulajdonosa. Nép- tribunus? Provokátor? Don Qui­jote? Nemzetének lelkiismere­te? Hlina azért jött Komárom­ba, hogy bocsánatot kétjen a magyaroktól Ján Slota otromba kijelentései miatt, és időt a szlovákoknak ahhoz, hogy ma­guk számolhassanak le a mos- datlan szájú fatuskóval. Hintá­nak nem kell bocsánatot kérnie Slota helyett, ő ugyanis nem Slota. Mégis bizonyosan sokan értékelték gesztusát. S bár nem lenne jó, ha tömegek követnék őt - elfogynának a létrák a bol­tokból, előbb-utóbb felgyullad­na az STV épülete, a sok ló meg teleszamá az Apollo Business Center környékét -, de legalább egy ilyen - remélhetőleg őszin­te szándékú - csodabogárra mindig szükség van, aki látvá­nyosan felhívja a figyelmet ar­ra, hogy nem mennek rendben a dolgok. A nemzeti vezér tankpáncél vastagságú arcbőréről persze minden bírálat lepereg, a „komá­romi lovaglás” napján arról vizi­onált, hogy a magyar elem miatt háborús konfliktus fog kirobban­ni a térségben. De hát kutyák ugatása nem hallik az égig... JEGYZET Furcsa jelek JUHÁSZ DÓSA JÁNOS Nem, nem hiszek a fekete macs­kában, mondom ezt még akkor is, amikor magam is tartok ott­hon egyet, mert állítólag ebben az esetben szerencsét hoz. Rá­adásul ez a macska nem benn­szülött, hanem csak úgy bekö­nyörögte magát az egyik szom­szédtól. Hiába vittük vissza, nem engedett a huszonegyből, s ná­lunk vert végleges tanyát. Ka­maszkoromban nem hittem a különböző jóslatoknak sem, bár volt, aki álmában akasztva lá­tott, s egy súlyos baleset után ha­lálhíremet is keltették már. Egy­kori vietnami munkatársam még jósolt is a tenyeremből, de hogy mit, arra már nem emlékszem. S még egy régi emlék, Bulgáriában nyaraltunk, amikor egyik reggel anyám azzal ébresztett, hogy meghalt a keresztanyja. Félreér­tés ne essék, akkor még nem volt mobiltelefon, s vezetékesen sem igen érték volna utol a Fekete­tenger partján. Mindössze anyám álmodta azt, hogy az éjjel eljött a keresztanyja, hogy elbú­csúzzon tőle. Csak amikor haza­értünk, tudtuk meg, hogy tény­leg aznap hunyta le örökre a szemét anyám imádott rokona. De ahogy az ember öregszik, egyre inkább rabja lesz egyes ba­bonáknak. Előbb csak azt vettem észre, hogy nagyon figyelek, mit is mondok harangszó idején, ugyanis azt tartják, hogy amire ráharangoznak, az be is válik, később már betegesen hinni kezdtem egyes dolgokban. Jaj, ha ez a lóhere négylevelű lesz, akkor biztos sikeres lesz a holna­pi napom. Ezek a hiedelmek el­kezdtek üldözni. Arra lettem fi­gyelmes, hogy a horoszkópok­nak is egyre nagyobb jelentősé­get tulajdonítok. Ebben még az sem zavart meg, hogy többnyire meredeken eltért a jóslat a való­ságtól, s a munkahelyemen a kol­légám, amikor az aktuális ho­roszkópot készíti, mindig meg­kérdezi, hogy mit is szeretnék az elkövetkező hétre. S ezt többnyi­re be is építi a remekműbe. A na­pokban viszont nagyon érdekes dolog történt velem. Rohantam, mint mindig, s egy zebrán szeret­tem volna átkelni. A közelemben lévő autó le is lassított, s már az út közepén járhattam, amikor a háttérből egy furcsa hangot hal­lottam. Mintha valaki a nevemet kiáltotta volna, amire hirtelen megálltam, s hátranéztem. Ab­ban a pillanatban a másik oldal­ról erőszakos fékcsikorgással a zebra kellős közepén megáll egy kimustrált Lada. Ha nem állok meg a titokzatos hang hatására, akkor valószínűleg ez a jegyzet sem készül el. Átkelve az úttes­ten, hosszasan néztem körül, a hang forrását keresve. Sehol sem találtam. KOMMENTÁR Gesztus, szimbólum BALIA D. KÁROLY Amikor a független Ukrajna megalakult, a személyi okmányok cseré­jére csak nagy késéssel került sor. Hosszú ideig telj es természetes­séggel sarlókalapácsos szovjet igazolványunkat használtunk sze­mélyazonosságunk igazolására (sőt, egy ideig külföldre is a Maja­kovszkij által is megénekelt szovjet paszporttal utaztunk). Az évekig elhúzódó igazolványcsere egyikjellegzetessége az volt, hogy az új, immáron trizubdíszes (háromágú lándzsás) ukránszemélyi okmá­nyokban nem tüntették fel tulajdonosuk nemzetiségét, szemben a szovjet éra dokumentumaival, amelyekben ez a rubrika az elsők egyike volt. Jól emlékszem, a kárpátaljai magyaroknak nem igazán tetszett az újítás. Hiába értettékmeg, az új törvény ezzel annak kíván­ja elejét venni, hogybárkitnemzetiségealapjánkedvezőtlenülmeg- különböztethessenek, és az új előírással a demokratikus országok gyakorlatához igazodunk- mégis, nekünkjólesett tudni, hogy leg­főbb iratunkban rögzítve van magyarságunk, amelyet, talán úgy éreztük, emiatt nem is lehet elvitatni tőlünk. Persze, hamar megszok­tuk az új rendet, mint ahogy azt is elfogadtuk zokszó nélkül, hogy ne­vünket nem csupán a cirill betűs változat torzítja el (megfelelő han­gok hiányában így lett korábban Körösiből Kevrevsi), hanem azok­ban az okmányokban, pl. útlevélben, ahol latin betűkkel is kiírják ne­vünket, ott nem a magyar helyesírási változat szerepel, hanem az egyedül hivatalosnakszámító ukrán névből bizonyos „nemzetközi” szabályokszerinti transzkripció (így lesz ZsindelyesbőlZhynde- yesh). Cserébe szabadabbá vált a nyelvhasználatunk, kiteljesedhe­tett a magyar oktatási rendszer, lehetségessé vált, hogy etnikai ala­pon alakuljanak civil és politikai szervezetek. Ukrajna alkotmánya és nemzetiségi törvénye lehetővé tette a nemzeti szimbólumok szabad használatát, rendezvényeinken zenghetett a Himnusz és a Szózat, loboghattak apiros-fehér-zöld zászlók. Sőt, egy megyei rendelet alapján „az egy tömbben élő nemzeti kisebbségeklakta települése­ken az állami mellett a nemzeti jelképek is használhatók” - ami a gyakorlatban például aztjelentette, hogy a helyi tanácsi (önkor­mányzati) épületekre az ukrán lobogó mellé a magyar nemzeti triko­lórt is ki lehetett tűzni. A fiatal állam ezzel szép gesztust gyakorolt, ám ezt nyilván jól felfogott érdekében tette: egyfelől így könnyebben megnyerhette híveinek az itt élő magyarságot, másfelől annak a Ma­gyarországnak is megtarthatta a bizalmát, amely az elsők között is­merte el Ukrajna függetlenségét. Az utóbbi években azonban szinte csak visszarendeződéseket ta­pasztalunk. Különösen a 2004-es hatalomváltás (a narancsos for­radalom) óta erősödtek fel a nacionalista erők oly mértékben, hogy ma már államsovinizmusról is beszélhetünk. Sokat és gyakran em­legeti a sajtó a magyar oktatási rendszert alapjaiban aláásó törvé­nyeket és intézkedéseket, olvashattunk a nemzeti jelképeknek, emlékműveknek (a hatóságok részéről meg nem torolt) meggyalá- zásáról. Most pedig már olyan törvénytervezet jóváhagyása kerül napirendre, amely egyenesen tiltaná a nem ukrán nemzeti szimbó­lumoknak a használatát. Azaz leszedethetik a trikolórokat az épüle­tekről, veszélybe kerülhetnek a turulos emlékművek, rendezvénye­inken tilalmassá válhat a Himnusz (akárcsak a szovjet diktatúra éveiben). És hogy teljesebb legyen a demokráciának való hátat for­dítás : törvényjavaslat készült arról is, hogy személyi igazolvá­nyunkba újra visszakerüljön a nemzetiségi rubrika. Ennek az egy­nek alighanem majd még örülni is fogunk: újra rögzítve lesz hova­tartozásunk. TALLÓZÓ KÍNAI SAJTÓ A kínai acélipari üzemek és kül­földi cégek ártárgyalásaival függ össze a Rio Tinto ausztrál bánya­ipari óriásvállalat Sanghajban kémkedés vádjával letartóztatott alkalmazottainak ügye - közölte a kínai állami tömegtájékoztatás. Stern „Hu (ausztrál állampolgár) és emberei megvesztegették egy kínai acéltermelő üzem alkalma­zottait, hogy titkos információk­hoz jussanak” a Kínába irányuló vasércimportról külföldi társasá­gokkal folytatott idei tárgyaláso­kon, és ezzel kárt okoztak a kínai nemzetgazdaságnak - idézte a pekingi nemzetbiztonsági mi­nisztériumot a hivatalos sajtó. Hu és három társa - a Rio Tinto Šang­haji irodájának munkatársai, aki­ket a hét végén tartóztattak le - megszerezte kínai tárgyalók egyeztetésekről készített össze­foglalóit, melyekből megtudták, mi a kínai küldöttség végső állás­pontja, meddig engedhet a tár­gyalásokon. A Rio Tinto - a világ harmadikleghatalmasabbbánya- ipari vállalata - vezetésével foly­nak tárgyalások a vasérctermelők és a kínai acélgyártó üzemek kö­zött. Kína szeretné elérni, hogy je­lentősen csökkenjen a nyersa­nyag ára. A kínai kormány straté­giai iparágnak tekinti az acélgyár­tást, és számos adatot - köztük a nyersvas beszerzési árát - titok­ként kezel. Kémkedésért életfogy­tig tartó szabadságvesztés a leg­magasabb ítélet Kínában. Ste­phen Smith ausztrál külügymi­niszter úgy nyilatkozott, „olyan országban, mint Ausztrália, ne­héz megérteni, mi az összefüggés kereskedelmi tárgyalások és a nemzetbiztonság között”. El­mondta, hogy ausztrál diploma­ták pénteken felkeresik Stem Hut a börtönben. Közben a Chinalco kínai konszern közölte, nincs összefüggés a sanghaji letartózta­tások és aközött, hogy meghiúsult a Chinalco és a Rio Tinto tervezett stratégiai megállapodása. Bama- by Joyce, az ausztrál szenátus ve­zetője - a konzervatív ellenzék parlamenti képviselője - azt mondta, „úgy tűnik”, a kínai álla­mi vállalat kudarca váltotta ki az őrizetbevételeket. (mti)

Next

/
Thumbnails
Contents