Új Szó, 2009. július (62. évfolyam, 150-176. szám)

2009-07-08 / 156. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. JÚLIUS 8. Régiósport 17 Erősítettek, visszavágtak a zlíni veterán súlyemelők Nagymegyeri ezüsttripla UJ SZO-ERTESULES Brünn/Nagymegyer. Harmad­szor vettek részt, harmadszor sze­reztek ezüstérmet a nagymegyeri súlyemelők a cseh veteránligában. A két fordulóból álló nemzetközi viadalon ezúttal kilenc csapat mér­te össze tudását. Az egykori kiváló­ságok erőpróbáján háromfős csa­patok vetélkedtek egymással, az eredményhirdetést megelőzően a szervezők a tárcsanyűvők ered­ményeinek függvényében a felnőt­tek pontszámát megszorozták a veteránokkoeficiensével. Az első, azaz a tavaszi fordulót követően - nagy meglepetésre - a csallóköziek várták az első helyről a zárófordulót. A vásárvárosi meg­mérettetésen a nagymegyeri klu­bot a Bugár László, Mezei Tibor, Szabó Ferenc alkotta hármasfogat képviselte. „Mivel a zlíni alakulat az utóbbi nyolc esztendőben még fordulót sem vesztett, ezért várható volt, hogy a havírovi első forduló­ban elszenvedett vereségért visszavágnak, győzelemre törnek. Csapatuk leggyengébb láncszemét egy fiatalabbra, ponterősebbre cse­rélték és annak ellenére, hogy túl­szárnyaltuk a nyitányon produkált eredményünket, végülis megelőz­tek bennünket. Az eredményhirde­téskor mi sem szomorkodtunk, hi­szen ezüsttriplával igazoltuk fel- készültségünket”- elevenítette fel a brünni záróforduló történéseit Patasi Oszkár, a nagymegyeri vas­gyúrók szóvivője, akit a veteránok Togliattiban megrendezett konti­nensbajnokságán elszenvedett sé­rülése, Lénárt Rudolf pedig beteg­sége miatt nem állhatott a kollektí­va rendelkezésére. Megtudtuk, az ezüstérmet pro­dukált trió legeredményesebb tag­ja Mezei Tibor volt, aki 380 ponttal (130+155=285 kg) vállalt részt a sikerből. Bugár László 270 (120+150=270 kg) 361, Szabó Ferenc pedig 341 (120+145=265 kg) pontot szerzett. .Júliusban és augusztusban pi­henünk, szeptembertől ismét folytatjuk az edzéseket. A novem­berben Kassán zajló veterán csa­patbajnokság kicsúcsosodására összpontosítunk, ugyanis zsinór­ban harmadszor az élen szeret­nénk végezni” - adta közre az el­várásokat Patasi Oszkár. A cseh veteránbajnokság dobo­gósai: 1. Zlín 2216 pont, 2. Nagy- megyei 166, 3. Brno 1998. (ái) Ötödik strandröplabdatorna a Polgármester-kupáért Ógyallán Az Erős, Bábis duó diadala Ógyalla legsikeresebb sportolóit ünnepelte Erőemelők, karatékák... UJ SZO-ERTESULES Ógyalla. Az Ógyallai Kulturális Napok keretében a város nevét öregbítő sportolókat is jutalmaz- :ák. A képviselő-testület ünnepi ilésén elismerésben részesült a pa- ■alimpikon, Martin France, aki a 2008/2009-es évadban kezdte az alpesi síelést, s az egészségkárosult ;portolók alpesisí-vüágbajnoksá- gán meglepően kiváló eredményt írt el, bronzérmes lett. Elismerésben részesült a Brani- >lav Tužinčin által vezetett erőeme- ők klubja. Versenyzőik közül Erik Závodsky serdülő és junior szlovák aajnok lett fekvenyomásban (75 tg), Ján Mikovič 4. lett a serdülők is juniorok bajnokságán a 82,5 ki- ósokközött. Ógyalla. Ötödik alkalommal rendeztek strandröplabda- tornát a városban a Pol­gármester-kupáért. Mara­toni hosszúságúra nyúlt a mérkőzéssorozat. Tíz óra után a férfiaknál az Erős László, Bábis Péter duó, a nőknél a Diana Ivičičová, Miriam Gragúňová páros diadalmaskodott. M1R1ÁK FERENC Ógyallán a helyi Szabadidő- központ szervezésében zajlott a rekordlétszámú mezőnyt felvo­nultató torna. A Polgármester- kupáért a műjégpálya melletti te­rületen kialakított pályán 12 női és 12 férfi páros mérte össze fel- készültségét. VÉGEREDMÉNY - nők: 1. Diana Ivičičová, Miriam Dragúnová (ér­sekújvári, komjaticei), 2. Erika He- roldová, Božiadara Huláková (mar- celháziak), 3. Lucia Tilandyová, Na­tália Demová (érsekújvári, komjati­cei). Férfiak: 1. Erős László, Bábis Péter (marcelházi, komáromi), 2. Kádek Gábor, Richard Moravčík (ógyallaiak), 3. Igor Koppányi, Mar­tin Grman (gútaiak). A férfiaknál az Erős László, Bábis Péter páros nyert. A képen a győzte­sek Zemko Margit polgármesterrel. (A szerző felvétele) Kitűnő eredményeket ért el a Karate Sportklub Moravčik Tibor vezetésével. Elismerésben része­sültek: Adam Rolnik, aki szlovák bajnok kumitében a 13 éves diá­kok között, Miroslav Sulák, aki 3. helyezést ért el az ifjúságiak szlo­vák bajnokságán kumitéban, a Szlovák Kupa győztese és további hazai és nemzetközi versenyek dobogósa. Díjazták a Strojár súlyemelőit (vezetőedzőjük Ján Štefánik) is: Kristián Kuvikot, aki 2. helyezést ért el a szlovák bajnokságon az idősebb ifjúságiak között a 94 kg- os súlycsoportjában és Szerencsés Árpádot, aki bronzérmes volt a szlovák bajnokságon az idősebb ifjúságiak 69 kg-os súlycsoportjá­ban. (miriák) IV. Footbal Cup Nagysallón; helyi kapus nyerte a tizenegyesrúgó versenyt A Fradi szurkolók tornaelsősége UJ SZO-ERTESÜLES Nagysalló. Immár negyedszer rendezte meg a Footbal Cup nevű tornát a lévai területi bajnokság III. osztályában szereplő nagysal- lói 4 FSC. Mindkét mérkőzése megnyerésével a kis Fradinak ne­vezett Ferencvárosi Futball Club lett az első. Több tucatnyian kap­csolódtak be a tizenegyesrúgó versenybe is, amelynek győztese Szívós Tibor, a helyi V. ligás csa­pat kapusa lett. A hálóőr jutalma ezúttal 25 euró lett. TORNAKRÓNIKA: Tekovské Lužany 4 FSC-Vrbová nad Váhom 4:2, g.: Kószák, Potocký, Sladiček, Vincze, ill. ifj. Tokár A., Habarka; Ferencvárosi Futball Club-Vrbová 3:1, g.: Zsíros, Sápi, Tánczos, ill. Tánczos (öngól); Tek. Lužany-FFC 1:3, g.: Kószák, ill. Sápi, Scheffer, Zsíros. A sorrend: 1. Ferencvárosi Futball Club 6,2. Tekovské Lužany 4 FSC 3,3. Vŕbová nad Váhom 0. „Együttesünk 2008 júliusában alakult. A játékoskeret és a vezető­ség is kizárólag Fradi szurkolókból áll - árulta el lapunknak Katus Ist­ván, az FFC csapatkapitánya. - Az indulásnál Bánki József segített a legtöbbet. Első nekifutásra meg­nyertük a BLSZ 4. csoportját, ez­után évről évre magasabb osztály­ban szeretnénk szerepelni. Nálunk nincs fizetés, nincsenek idegenlé­giósok, itt mindenki egy valamiért hajt, ez a Ferencváros, és mindenkit egyvalami éltet, ez a Fradi szív.” „Színvonalas és érdekes viada­lokat látott a szépszámú közön­ség. Községünk sportszerető la­kossága méltóképpen összefo­gott, és az időjárás is kegyeibe fo­gadott bennünket” - értékelt Cse­ri Richárd, a hazai csapat játéko­sa, a torna főszervezője. (áb) hírkosár Sakk NYITRAI KERÜLETI BAJ­NOKSÁG, Udvard, 8 és 10 évesek (7 forduló, 2x20 perc, az egyes kategóriákat az ab­szolút sorrendből értékelték ki, összesen 24 résztvevő), 8 éves lányok: 1. Alexa Fűri- ová (Komáromi Sakk Club) 4 pont; 8 éves fiúk: 1. Urbán Márton Attila (KSC) 5 pont, 3. Viczencz Péter (KSC, még nincs 6 éves I) 3 pont; 10 éves fiúk: 1. Molnár Viktor (KSC) 6,5 pont, 2. Molnár Ernő (KSC) 6,5 pont. 3. LET’S GO AND PLAY CHESS - JÁTSSZUNK SAK­KOT, Érsekújvár (18 klub 45 indulója): l.VassFerenc7,5; 2-3. Michal Janko és Hor­váth Márió (mindhárman ér­sekújváriak) 7-7. Labdarúgás 2. GYERKI VÁNDORSERLEG (9 induló) - A csoport: Hrkov- ce A-H. Turovce 0:0, H. Turovce-Ip. Predmostie 0:2, HrkovceA-H. Semerovce2:0, Ip. Predmostie-H. Semerovce 1:0, Ip. Predmostie-Hrkovce A 0:0, H. Semerovce-H. Tu­rovce 2:2. B csoport: Nagyoroszi B-D. Semerovce 3:0, Nagyoroszi A-Šahy 1:3, D. Semerovce- Nagyoroszi A 3:2, Nagyoroszi B-Hrkovce B 6:0, Nagyoroszi A-Hrkovce B 0:3, Sahy-D. Semerovce 3:1, Šahy-Hrkov- ce B 5:0, Nagyoroszi A-Nagy- oroszi B 1:3, Šahy-Nagyoro- sziB0:2. Az 5. helyért: H. Turovce-D. Semerovce 1:1 - 11-esekkel 2:1. A 3. helyért: Hrkovce A-Šahy 1:0. Döntő: Ip. Predmostie-Nagy- orosziBl:0. Erőemelés EUROLIGA, 3. forduló, Nagyszombat: 5. PWL Ko­márno (Alexander Markovié, Őszi Ferenc, Ján Habardík) Bajnokcsapat: hazai ötösfogat és fővárosi vendégmunkások alakulata Bajnokcsapat: tavasszal nem volt igazi ellenfelük a bodrogszerdahelyieknek Lánglovag a gombaiak gólkirálya Kik képviselték a falut? JÁTÉKOSKERET: Peter Ďuriš, Michal Štrba, Vaszily Gábor, František Palúch, Horváth Péter, Bargár Krisztián, Lengyel László, Marek Lettrich, Branislav Pittner, Posvancz Tamás, ifj. Johancsik István, Hajdú Marián, Miroslav Kráľovianský, Miroslav Faltus, Ivan Seleštiansky, ifj. Pavol Hudcovský, Peter Žilinský, Jaroslav Jamrich. JÁTÉKOSEDZO: Roman Štrba. LEGJOBB GÓLLÖVŐ: Miroslav Faltus - 22 gól. edző és a játékosok között” - fo­ÚJ SZÓ-ÉRTÉKELÉS Gomba. Egy évvel ezelőtt a második helyen értek célba, idén /iszont a mezőny eminenseként szerepeltek, magabiztosan sze­reztek elsőséget a gombaiak a du- taszerdahelyi területi bajnokság [II. osztályában. A felső-csallókö- 'iek játékoskeretében a hazaiak dsebbségben vannak, mindössze Jt helybeli viseli a bajnokcsapat mezét. „Szponzorunk igyekeze­tnek, támogatásának köszönhe- :ően több, egykor felsőbb osztály­ban is megfordult, zömmel a szlo- /ák fővárosban dolgozó futballis- :a alkotja együttesünk gerincét, ázért a mieink is egyre több lehe- rőséget kapnak a kezdő tizenegy­ben. Sokat tanulnak a tapasztalt rársaktól” - ecsetelte a gombai fo- riadiadal hátterét id. Johancsik István klubelnök. Egyébként a pozsonyiak mun­kahelyi elfoglaltsága olykor a csa­pat összeállítását is befolyásolja. ,A mezőny gólkirálya, Miroslav Raltus ősszel tizennyolcszor, ta­passzal csupán négyszer volt eredményes. Hivatásos tűzoltó­ként gyakran maradt távol” - adta közre meghatározó egyéniségük gyakori hiányzásának okát a tiszt­ségviselő. A kitűzött cél elérése érdekében a téli holtidényben trénercserére került sor a listavezetőnél. Idősebb Pavol Hudcovský helyébe Roman Štrbát szerződtették, aki játékos­edzőként vezette csatába védence­it. „Mindketten sokat tettek a siker érdekében. Nagy pozitívumnak számít, hogy Roman Štrba a fut- ballpályán, csapattagként is irá­nyít bennünket. Azonnal képes re­agálni a kialakult helyzetre. Na­gyot javult a kommunikáció az galmazta meg az edzőváltás hoza- dékát a hazai ötösfogat tagja, Bar­gár Krisztián, aki titkárként is a kollektívát segíti. A bajnokság egyeduralkodójá­nak drukkerei előszeretettel han­goztatják: a mieink a százasok klubjába is beléptek. „Ezzel idénybeli százkét találatunkra utalnak. Dicséretet érdemel az is, hogy huszonhat bajnoki mécs­esünkön kapusunk csupán hu- szonhatszor kapitulált. Ellenfele­ink mindössze háromszor tudták begyűjteni skalpunkat” - hang­zott id. Johancsik István gyors­mérlege. (ái) ÚJ SZÓ-ÉRTÉKELÉS Bodrogszerdahely. Emlékeze­teset produkált a bodrogszerda- helyi futballcsapat a tőketerebesi területi bajnokság I. osztályá­ban: tizennégy pontos előnnyel szerzett bajnoki rímet. Játékosai húsz góllal lőttek többet, mint a második helyezett, egy osztály­nyi különbséggel jobbak voltak a mezőnynél. „Már ősszel nagyon jól ment a játék, így a tavaszi idényben már tudtuk, hogy nem lesz igazi ellenfelünk a mezőny­ben. Mindössze öt forduló kel­lett ahhoz, hogy matematikailag is biztossá váljon az elsőségünk” - emlékezett vissza Takács Jó­zsef bodrogszerdahelyi klubel­nök arra az időpontra, amikor már feljutásról beszélhettek. Korábban már háromszor előfordult, hogy karnyújtásnyi­ra kerültek a bajnoki címtől, az utolsó pillanatban azonban va­lami mindig közbeszólt. „Most már sikerült egy olyan ütőképes csapatot összerakni, amelynek nem volt igazán ellenfele. Á fel­sőbb osztályba kerülés volt a cé­lunk, s most, hogy sikerült fel­jutni, ott is szeretnénk helytáll­ni. Akkor lennék elégedett, ha az első hatban végeznénk. A gárda marad, bár szeretnénk néhány tapasztaltabb játékost igazolni, hiszen a jelenlegi együttes rendkívül fiatal” - is­mertette elvárásait a klub első embere. A csapatot Štefan Király edző vezette sikerre, akit egy rendkí­vül bizonytalan helyzetben hív­tak a csapathoz. „Egy éve úgy nézett ki, hogy már nem is lesz futball Bodrogszerdahelyen, akkor bíztak meg azzal, hogy szedjem össze a csapatot, melynek huszonkét év lett az átlagéletkora. A sikerhez kellett az összetartó kollektíva és az átlagon felüli edzéslátogatás, mellyel ez a gárda büszkélked­het. Mi meg akartuk mutatni, hogy másképp is lehet focizni, mint azt a falusi csapatok te­szik: színt akartunk vinni a já­tékba, hogy a közönség is elé­gedett legyen. Mi akartunk, haj­tottunk, küzdöttünk, aminek az lett az eredménye, hogy utca­hosszal nyertük a bajnokságot” - büszkélkedett a sikerkovács. Štefan Király elvárása a jövő idényre nézve hasonló, mint a klubelnöké: „Az első ötben sze­retnénk végezni.” (hp) Kik képviselték a falut? A JÁTÉKOSKERÉT: Kukó Zsolt, Marián Haminda, Novák Péter, Ma­rián Kudrik, Martin Cabovský, Zselenák Norbert, Nagy Attila, Varga Tamás, Richard Illés, František Tomko, NovákAdrián, Pavel Mička, Erik Krokus, Patrik Kis-Sémán, Markusek Marek, Proc Viktor. EDZŐ: Štefan Király. LEGJOBB GÓLLÖVÓ: Erik Krokus -18 gól. Negyedik nekifutásra már sikerült

Next

/
Thumbnails
Contents