Új Szó, 2009. július (62. évfolyam, 150-176. szám)
2009-07-07 / 155. szám, kedd
4 Vélemény És háttér ÚJ SZÓ 2009. JÚLIUS 7. www.ujszo.com KOMMENTÁR Ágaskodó hatalmi ágak MÓZES SZABOLCS Gyengébb egyetemeken a politológus hallgatók már az első szemeszterben átveszik, hogy mi a demokratikus berendezkedés egyik alapköve - a hatalmi ágak szétválasztása. Jobb egyetemeken ezt feltehetően már nem is oktatják, ez ugyanis még a felvételi kérdések között is a legbanálisabbak közé tartozna. Az alapvető tananyag szerint három hatalmi ág létezik, a törvényhozó (parlament), a végrehajtó (kormány) és a bírói (bíróságok). Ha a legnagyobb internetes enciklopédia magyar nyelvű változatában beütjük a keresőbe a „hatalmi ágak szétválasztása” kulcsszavakat, a megjelenő szócikk első mondata tudatja velünk, hogy ezen „alkotmányos alapelv szerint a törvényhozásnak, a végrehajtásnak, illetve a bíráskodásnak hatáskör tekintetében, intézményi és személyi vonatkozásban is el kell válnia egymástól”. „Történetileg az önkényuralom megakadályozására irányult, ma pedig a demokratikus hatalomgyakorlás és berendezkedés elengedhetetlen feltételeként működik” - tudjuk meg továbbá a mindent tudó weblexikonból. Eddig az elmélet. Az, hogy ez Szlovákiára mennyire nem érvényes, két héten belül másodszor derült ki. Először akkor, amikor Štefan Ha- rabin igazságügyi minisztert- aki a kormány, a legfelsőbb végrehaj- tóihatalomtagjavolt-egymásik hatalmi ág, a bírói elnökévé választottak. Másodszor- hogy tökéletes legyen az elmélet hazai arculcsa- pása- pedig akkor, amikor pénteken Ivan Gašparovič államfő (jogász és egyetemi oktató) igazságügyi miniszterré nevezett ki egy bírónőt, a Legfelsőbb Bíróság elnökét választó tanács tagját és mellékesen egy járásbíróság elnökét. Akinem volt rest kijelenteni, hogyő-báregy párt, a HZDS jelölte - nem tekinti magát politikai jelöltnek, sem politikusnak, és miniszteri megbízatásalejártával visszamegy bíráskodni. És természetesen addig is bírónak tekinti magát. A szocializmusban a hadügyminiszterek nagyrészt tábornokok voltak, a 90-es évek elejére aztán már általában csak volt katonáklehet- tekminiszterek, míg az utóbbi tíz évben végre bevettszokássá vált, hogy a tárcát civil irányítja. Sőt, 2006-ban egy rövid ideig arra is volt példa, hogy olyan politikus állt a minisztérium élén, aki még kötelező sorkatonai szolgálatát sem töltötte le „kék könyve” miatt. A belügyminisztériumra ugyanez igaz - nem j elenlegi vagy volt magas beosztású rendőrök vezetik. Pedig a katonaság vagy a rendőrség nem is tartozik a feljebb felsorolt három hatalmi ág valamelyike közé. Az, ami már régen meghonosodott az említett tárcáknál, az igazságügyre nem érvényes. Harabin megválasztásának és az új igazságügyi miniszter kinevezésének történetében az a furcsa, hogy nem ez volt a közfelháborodás fő csapásiránya. Természetesen problémátjelent az is, ha valaki harabinijellemvonásokkal, múlttal és vélt vagy valós maffiakapcsolatokkal lesz bírósági elnök, de az alapproblémát sokkal inkább az jelenti, hogy még csak „elvont” társadalmi vita sem kezdődött arról, mennyire helyes vagy helytelen az, ha két, elvileg egymástól teljesen különválasztandó hatalmi ág között liftezhetnek ezen ágak magas rangú tisztségviselői. A bírák és ügyészek soha sem felejtik el kiemelni, hogy ők függetlenek, a törvényhozás s főként a végrehajtó hatalom ne beszéljen bele a dolgukba. Sőt, lehetőleg senki se, s ne is kritizálja őket senki az ég adta világon. Jó lenne, ha a bírók is ugyanilyen függetlenséget kívánnának a végrehajtó és a törvényhozó hatalomnak. S nem utolsó sorban: valószínűleg az igazságügynek is jót tenne, ha civil szakember vezetné. Más szakterületeken már bevált. FIGYELŐ Este is tilos a káromkodás Ezentúl este sem lehet zabolátlanul káromkodni a BBC műsoraiban, és a szexet is csak módjával méri a világ első számú köz- szolgálati médiacsoportja, miután a közönség komoly nemtetszését fejezte ki a több mint nyolcvanéves intézmény „erkölcsi züllése” miatt. A BBC -nél eddig az este 9 óra számított hivatalos „vízválasztónak”, amely után már lehetett „erősebb nyelvezetű” és/vagy erotikus programokat is sugározni. A brit tévé- és rádiótársaság irányító testületé, a BBC Trust azonban országos felmérést végzett, ebből kiderült, hogy a nézőket és a hallgatókat igen zavarja a trágárság és az erőszak mind gyakoribb megnyilvánulása. Ezért a BBC a szerkesztési alapelvek komoly módosítására készül: a trágár kifejezéseket este 9 óra után is sípszó leplezné, és a durva vagy szexuális tartalmú műsorok előtt külön figyelmeztetésjelenne meg vagy hangzana el. A BBC Trust 2700 fős vizsgálata azt mutatta ki, hogy a műsorokban előforduló durvaságok és trágárságok mennyisége már a fiatalabbaknak is sok volt. A felmérést a BBC egyik legnagyobb botránya nyomán rendelte el az irányító testület. A BBC 2 rádió egyik csevegős programjának felvételére hivatalos lett volna Andrew Sachs, a népszerű brit színész, aki nem tudott megjelenni a stúdióban. Jonathan Ross és Russell Brand, a két műsorvezető elkezdte hívogatni a telefonját, hangrögzítőjére egyre durvább üzeneteket mondtak. Ross egyértelmű szóhasználattal közölte, hogy Brand együtt töltötte az éjszakát a színész csinos, 23 éves unokájával, még jó ideig elviccelődtek erről, sértő hangnemben megtárgyalva az állítólagos együttlét intim részleteit. Az adás után a BBC- hez és az országos médiahatósághoz 42 ezer hallgatói bejelentés érkezett. Gordon Brown miniszterelnök elfogadhatatlannak nevezte a történteket. Brand távozott a BBC-től, Rosst három hónapra letiltották, a 2-es csatorna két vezetője lemondott, a BBC nyilvánosan elnézéstkért. (mti)- Drágám, valóban hiszel abban, hogy a mentőöv segítségével megmaradsz a funkciódban? (Peter Gossányi rajza) TALLÓZÓ NÉPSZABADSÁG Útmutató készült az anyakönyvvezetőknek arról, miként viszonyuljanak az azonos nemű párokhoz. Július elsején hatályba lépett a törvény, mely azonos nemű pároknak lehetővé teszi bejegyzett élettársi kapcsolat létesítését - írta a Népszabadság. A bejegyzett élettársi kapcsolat is anyakönyvvezető előtti akaratnyilvánítással jön létre, ezért a melegszervezetek útmutatót készítettek az anyakönyvvezetőknek. Ennek célja, hogy jobban megértsék a melegek sajátos élethelyzetét, és csökkenjen annak esélye, hogy konfliktusok alakuljanak ki a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése során. A Népszabadság idéz a dokumentumból, mely szerint „ez az új feladat sok anyakönyvvezetőnek kihívás lehet, talán ez az első alkalom, hogy meleg vagy leszbikus emberrel találkoznak”. (mti) A popzenének húsz évig ikonja volt, pedig lehet, hogy a szegény néger fiú csak ember szeretett volna lenni A király Ki tudja, hányezeroldaltírtak az elmúltnapokban Jackóról, azokbabővenbelefértmélta- tás és elmarasztalás zeneiés tánctudásáról, mondhatnók, művészetéről. Sőt, az a megállapítás, hogy a szórakoztatóipar ikonjavoltévekenát, már közhelyszámbamegy. LOVÁSZ ATTILA A szegény amerikai néger fiú, aki számára a hatvanas években nem sok kitörési lehetőség mutatkozott, az államigazgatás, a katonaság helyett a zenét választotta. Jobban mondva nem is ő választotta, a szórakoztatóipar talált rá, tette ikonná, sztároita és ugyanaz a szórakoztatóipar gyártott belőle rémet, pedofilt, erkölcstelen és züllött gazdag, úrhatnám figurát. Igen, a hatvanas évektől folyamatosan épített médiavilág ikonja ő, nem a zenéé, a koncerteké. Első két albuma még figyelemre méltó volt, újat hozott a popzenébe, az ő nevéhez kötődik a tökéletes mediális megaprodukció megteremtése, hiába zenéltek százezrek előtt a woodstoki lázadók vagy a zeneileg igenis sokkal nagyobbat alkotó Queen. Ő volt a legeladhatóbb a Music TV indulásakor, sorsa tulajdonképpen a médiavüág tömegbutító átalakulásának egyszemélyes történelme. Olyan királyok, mint ő (de akár Elvis Presley vagy a Beatles) a média világa nélkül sose váltak volna világhírűvé. Soha nem lehettek volna milliomosok, és feltehetően emberi roncsokká sem váltak volna. Az elmúlt két évtizedben, amikor már elég ismert és elég gazdag volt ahhoz, hogy a címlapsztorik botrányhőseként, bulvártévék űzött vadjaként emelje a kiadók és broadcasterek bevételeit, a róla született médiahírek tizede sem szólt a zenéről. Ikon volt, akibe belerúgni példányszámot, nézettséget jelentett. A bulvár egyik csodálatos sajátsága, hogy nem fejezi be a sztorikat. Az a tinédzser, aki miatt először vádolták pedofüiával vagy az áldozata volt, vagy nem, a 22 millió dolláros egyezséget követő évben elvált a pénzen veszekedő, régebben már elvált szüleitől, s ezt alig vették észre a lapok. Igen, elvált, az USA néhány államában a kiskorú elválhat a szülőktől, Jordan Chandler csak Mac Culkin (Jacko egyik kedvence) példáját követte. Arról is kevesebbet írt a botránysajtó, hogy a második Jac- ko-perben olyan ember indítványozta a büntetőeljárást, akit gyermeke elhanyagolásáért már elmarasztaltak a bírósági szervek. Csak a pénzről volt szó, Jacko könnyű prédának látszott és a bulvár, amelyik legyártotta ót, ezekben az ügyekben fordult el tőle. No nem a témától, a személytől. És soha nem tudjuk meg, mi történt valójában. Mint ahogyan azt sem, hogy valóban „szétesőben” volt-e a sztár tucatnyi plasztika után, vagy az inkább mesék és a bulvárszerkesztőségi íróasztalok világának legyártott, felnagyolt témáit olvashattuk csupán. Stílust teremteni többet jelent a nagy tudásnál. Michael Jackson zenei tudásának többszörösével rendelkezik bármely zeneakadé- mista, tánctudásának hatványaival a balettintézetis. A popzene világának húsz éven át egyénisége, negyven éven át ikonja tudott lenni mégis. Pedig lehet, hogy a szegény néger fiú csak ember szeretett volna lenni. Sokan látták benne a legkisebb királyfit, aki hamuban sült pogácsával elindul a nagyvilágba, legyőzi a hétfejűt, majd ő lesz a király. Jó hinni efféle mesékben. Pedig a király csak ipari termék lett, hírnevéért egy elrontott, irigylésre egyáltalán nem méltó élettel fizetett. Ki tudja, milyen királyokat gyárt le az új médiavilág, ahol megosztok, netoldalak, közösségi portálok gyártják a hősöket, ahol már nincs egyirányú médiadiktátum, ahol könnyebb ugyan felemelkedni, de épp úgy könnyebb bukni és negatív hőssé válni. Lakatos Gabriella egyszer azt nyilatkozta, hogy azért lett művész, mert volt egy kabátja, amire gombokat akart venni, de egész életében csodálatos kabátokat kapott, mindig gomb nélkül. Nem könnyű és nem is jó híresnek lenni, ettől még a Thriller hallgatható és szórakoztató, de Jacko sorsa korántsem az. Ma temetik a királyt, aki azért lett azzá, mert legyártották és nekünk tétszett. Mert irigyeltük, de ha egy percet is úgy kellene leélnünk, mint neki, akkor fejvesztve rohannánk el minél távolabbra. Meghalt a király, éljen az új király! No jó, de hol van? JEGYZET Pénz kezet mos JUHÁSZ DÓSA JÁNOS Egyik múltkori jegyzetemben azt mertem állítani, hogy bár a régió, ahol élek, jelentős munka- nélküliséggel küzd, aki akar, az talál munkát, hisz van már olyan cég városunkban, ahol tárt karokkal várják a munkavállalókat. Igaz, ez a nagy szeretet többnyire csak három hónapig tart, ugyanis a próbaidő lejárta után a dolgozók többségétől hidegvérrel megszabadulnak, s jöhetnek az újabbak. Ennek a furcsa magatartásnak nem az az elsődleges oka, hogy a melósok nem felelnének meg, mindössze a cég él azzal az állam által felkínált lehetőséggel, hogy pénzt kap azért, hogy tartósan munka nélkül levőknek munkát ad. A próbaidő után még végkielégítést sem kell fizetni, így ha nincs ismerős a cégnél, akkor le is út, fel is út. Persze, a munkafeltételek sem ideálisak, a cég ugyanis tudja, hogy azok helyett, akik nem bírják a megterhelést, s a koreai munkafegyelmet, bármikor talál utánpótlást. A nagyobbrészt hosszú évek óta munka nélkül tengődő emberek, akiknek a végzettsége is igen alacsony, legfeljebb, ha kilenc általánosra korlátozódik, nem nagyon válogathatnak, s ha akarja, a hivatal is könnyen törölheti őket a nyilvántartásból. Vannak ugyan - nem is kevesen -, akik főleg az építkezéseken dolgoznak feketén, de az nem számít be a nyugdíjba, s egy esetleges balesetnél sem életbiztosítás. Egyik volt osztálytársam azon szerencsések közé tartozik, akik a kezdetektől a cég alkalmazottja, s ezért mondja is a magáét, persze, a lelkemre köti, nehogy megíijam a nevét, mert akkor neki annyi. Volt olyan eset tavaly nyáron, amikor egy délután 26 alkalommal jött ki a mentő a hőségben, ugyanis a minimális feltételeket sem teremtették meg, s a pléhtető alatt a viszonyok elviselhetetlenek voltak. Az eltelt évek alatt szabadságon alig volt, ugyanis mindig a minimális létszámot alkalmazzák, még az is előfordult, hogy péntekre kért szabadságot, mert a családdal három napra készültek a szomszéd városban élő nagymamához, s pénteken este kapta a telefont, hogy szombat reggelre nincs ember, azonnal álljon munkába. De nemegyszer a délutáni műszak végén szóltak, hogy éjszakára is maradni kell. Az új munkaerőt mindig figyelmeztetik, hogy soha ne szóljanak vissza, s ne merészeljék visszautasítani a szombati műszakot, ebben az esetben ugyanis hétfőn a felmondás várja őket. Többször elhatározták már, hogy panaszt tesznek a munkafelügyelőségen, de eddig még mindig leragadtak a gondolatnál. Pénz úgyis kpzet mos, mondja, s törött kézzel indul munkába, mivel egyedül neveli a gyerekeit, valamiből el kell őket tartani.