Új Szó, 2009. június (62. évfolyam, 124-149. szám)
2009-06-30 / 149. szám, kedd
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2009. JÚNIUS 30. www.ujszo.com RÖVIDEN Kiállítás: Kassa bombázása Kassa. Kassa bombázásának 68. évfordulója alkalmából nyílik kiállítás ma 16 órakor a Löffler Béla Múzeumban, a Henszlmann Imre Helytörténeti Társasággal közös szervezésben. A tárlat július 19-ig látogatható, (ú) A moszkvai filmfesztivál díjai Moszkva. Nyikolaj Dosztal Petya úton a mennyek birodalmába (Petya po doroge v carsztvije nyebesznoje) című filmje nyerte a 31. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, Szent Györgyöt, a Moszkva védőszentjét ábrázoló, 24 karátos aranyból készült szobrot. A vasárnapi díjkiosztón az elsőfilmesek versenyében az első díjat Bano Burdili grúz rendezőnek nyújtották át Perspektívák (Perszpektyivi) című alkotásáért. A zsűri különdíját Alakszandr Proskin Csoda (Csudo) című filmje nyerte el. A legjobb rendezőnek szánt díjat a zsűri Mariannán Chinnio mexikói rendezőnőnek ítélte Öt nap Nóra nélkül című alkotásáért. A legjobb női alakításért járó díjat a fiatal Lena Kosztyuk érdemelte ki az ukrajnai Kira Muratova Dallam verklire (Melogyija dija sarmanki) című filmjében nyújtott alakításával, míg a legjobb férfi alakításért Vlagyimir Iljin kapott díjat Karen Sahnazarov A 6-os számú kórterem (Palata No. 6) című filmjében játszott szerepével. A fesztivál életműkülöndíját a filmművészethez való jelentős hozzájárulásért Rezu Csheidze grúz rendezőnek ítélte a zsűri, (mti) Holocsy Krisztina kapta a Ferenczy Anna-díjat Erős évadot zárt a Komáromi Jókai Színház V. KRASZN1CA MELITTA Komárom. „Szakmailag és úgy gondolom, a látogatottságot tekintve is az utóbbi évek egyik legerősebb évadát tudhatjuk magunk mögött - e szavakkal kezdte tegnap Tóth Tibor, a Jókai Színház igazgatója az évadzáró társulati ülést. - Ami természetesen nem azt jelenti, hogy nincsenek hiányosságok, de en bloc meg vagyok elégedve.” Az igazgató rámutatott: a népszínházi jellegből adódóan a műfaji sokszínűséget kell szem előtt tartani a jövőben is, olyan műfaji sokszínűséget, amely építő jellegű tud lenni. ,A Jókai Színház akkor lehet életképes, ha a történetjátszáson túl aktuális üzeneteket is hordoz” - tette hozzá. Egyben leszögezte, az aktuálpoli- tikai csatározásokat megpróbálják teljesen kizárni a színház falai közül. Úgy érzi, a szlovákiai színházak is fokozatosan felfigyelnek a Komáromban folyó munkára, idén például nagy sikerrel adták elő a turócszentmártoni fesztiválon az Antigonét. Az elmúlt évadban hat bemutatót-Háry János, Szomorú vasárnap, Antigoné, Mandragora, Énekesmadár, Primadonnák - láthatott a közönség, a jövő évadban ugyancsak hat bemutatóval készülnek (Süsü, a sárkány, Három nővér, Anconai szerelmesek, A Pityu bácsi fia, Lóvá tett lovagok és A régi nyár). Érdekesség, hogy Csehov darabját a nagyszínpadon és stúdió-változatban is előadják. Néhány személyi változásra is sor kerül: Tyukodi Szabolcs, Manases István és Germán Zille elhagyja a színházat, két fiatal, friss diplomás csatlakozik viszont a társulathoz: Majorfalvi Bálint és Tarr Dóra. A gazdasági igazgató, Földes Dénes nyugdíjba vonul, helyét Dobai Tibor veszi át. Tóth Tibor néhány érdekes statisztikai adatot is közölt: az elmúlt évadban 180 előadásuk volt, ebből 30 vendégbemutató, 14 darabot tartottak műsoron, a nézőszám pedig megközelítette az 52 ezret. Örvendetes tény, hogy növekedett az eladott bérletek száma, az egy évvel korábbi 8560-hoz képest 9408-ra. Az évadzárón hagyományosan átadták a Ferenczy Anna-díjat, amelyet a színház alkalmazottainak titkos szavazata alapján az évad legkiemelkedőbb alakításait nyújtó, 40 évnél fiatalabb művész kap meg. Az idei díjazott - immár másodízben - Holocsy Krisztina lett. Egy másik elismerés is gazdára talált. A Jókai Alapítvány „Színészrobot” elnevezéssel alapított díjat, azon színész jutalmazására, aki a legtöbb előadásban játszott a lezárult évadban. Hajdú László 109 alkalommal állt a színpadon, ezzel ő vitte el a pálmát, megelőzve Manases Istvánt (108) és Holocsy Katalint (94). Holocsy Krisztim a Ferenczy Anm-díjjal (Kis Kata felvétele) Vladimír Dlouhýval a Nők a férjem életéből egyik jelenetében (Fotó: Spi International) Ivan Vojnár napokban bemutatott új filmjének egyik „nagy epizódszerepét" Bandor Éva alakítja Kétslukknyi lángoló szerelemben A magyarul is megszólaló Éva Komáromból (ő maga mutatkozik be így: „Éva Komáromból”) betegápoló, aki egy idősebb művészről, Martinról gondoskodik. Martin rákos beteg, aki hosszas külföldi tartózkodás után érkezett haza - meghalni, pontosabban, hogy az utolsó napjait ott töltse, ahol korábban élt. Éva nem csak a férfi fizikai gyengeségével törődik odaadóan, a lelkét is megpróbálja ápolni. TALLÓSl BÉLA Nyesegetni a művész-egóból fakadó rigolyákat, enyhíteni a gyógyíthatatlan beteg sors ellen érzett hasztalan dühét, ellene tenni a lemondásnak, a megadásnak. Infúziós készülékkel és a beleélés erejével tartja Martinban a lelket. Már-már feladja. Már-már magára hagyja az elmúlás pusztító tudatával Martint. De az érzések közbeszólnak. Ha van hattyúdal, létezik hattyúszerelem is: legalábbis Éva és Martin között igen. Egy fellángolás, egy tiszavirág életű szenvedély a kór szövődményeit kimutató CT-vizsgáló, a lélegeztető gép és a halál között. Már minden eldől. Martin utolsót szív a cigarettából a kórházi ágyon - igaz, talán csak kettőt slukkol. Két utolsót, jó mélyre tüdőzve. Éva engedi, asszisztál hozzá, vele örül az utolsó káros élvezetnek. Martint utoljára igézi meg a szenvedély. A legtisztább szerelem érzésével fog elmenni, tudja ő is, Éva is. Az utolsó pillanatban hozzátartozói is feltűnnek az ágya mellett. Évának nincs helye leülni mellé. De vele van. Együtt vannak mindvégig. Martin elmegy, Éva itt marad a megszakadt szerelemmel és Martin ruháival. Ivan Vojnár szlovák-cseh-ma- gyar koprodukcióban készült új játékfilmje, a Nők a férjem életéből (Ženy môjho muža) című filmjének egyik vonala Éva és Martin kapcsolatát domborítja ki. Évát Komáromból Bandor Éva, Martint, a művészt Vladimír Dlouhý alakítja. Éva Bandor Éva megformálásában erős, kitartó, keveset beszélő, de sokat mondó teremtés. Mélyen érző, befelé élő. Mély érzésekkel vívódó. Bandor Évát, a Komáromi Jókai Színház színésznőjét a Nők a férjem életéből pozsonyi sajtóvetítése után a filmről és a szerepről kérdeztem. Első markánsabb filmszerepe hozott valamilyen változást az életébe? Valójában a filmnek köszönhetően nem érzékelek különösebb változást, mindössze annyit, hogy közben, amíg elkezdtük a forgatást és elkészült a film, megszületett a gyermekem. Ő most jóformán minden időmet leköti. Természetesen azzal az érzéssel és tudattal élem meg a film bemutatóját, hogy ez a szerep színészi pályám fontos állomása, mivel nagyon szerettem volna már találkozni egy nagyobb filmszereppel. Örülök neki. És nagyon remélem, hogy lesz folytatása. Ez a szereplehetőség találkozásokat is hozott az életébe. Rendezővel, színészekkel, elsősorban filmbéli partnerével, a Milant alakító Vladimír Dlouhýval. Szerencsés vagyok, hogy Ivan Vojnár rám talált ezzel a szereppel. Ritkán találkozik az ember olyan rendezővel, aki nagyon pontosan meg tudja fogalmazni, mit szeretne látni. Különösen azért volt lényeges ez számomra, mivel nem színpadon, hanem a kamerák előtt kellett megélnem a helyzeteket és a kapcsolatokat. Sokat segített, hogy háromszori találkozásunk alkalmával nagyon jókat beszélgettünk. Kíváncsi volt rám, őszintén érdekelte, honnan jöttem, mit éltem meg, mivel nem ismertük egymást, korábban sosem találkoztunk. Beszélgetéseink közben kiderült, hogy már több szerepre is megnézett. Azután, hogy döntött, kit fogok játszani a filmben, már csak arról beszéltünk átfogóbban, hogy ki ez a figura, ki is valójában Éva Komáromból. Ahogy egyre teljesebb képet kaptam róla, hirtelen előjött egy szomorú kapcsolódás az életemből. S elmeséltem neki, vagyis a rendezőnek is. Elmondtam, hogy amikor a nővérem meghalt, a szomorúságtól és a tehetetlenségtől menekülve a továbbtanulás lehetőségébe próbáltam belekapaszkodni. Kiválasztottam egy főiskolát és egy szakot, s még egy meghallgatásra is elmentem. Ha elvégzem, olyan emberekkel foglalkozhattam volna, akik valamilyen szinten rászorulnak a másik segítségére, testi, lelki vagy bármilyen betegség okán. Ám mivel elég sokat dolgoztam akkoriban, s nem tudtam volna egyeztetni a tanulást és a színészi munkát, és a színészet iránti elhivatottságom is erősebbnek bizonyult, lemondtam a továbbtanulásról. Most viszont az akkor, a nővérem halála után bennem kavargó érzésekből, az akkor megéltekből meríteni tudtam, el tudtam indulni a szerep megformálásához. Ez volt a rendezővel való találkozása, de gondolom, filmbéli partnere, a csehek népszerű színésze, Vladimír Dlouhý sem hagyta hidegen. Amikor Pozsonyban, a színészválogatón összekerültünk egy jelenetpróbára, olyan szituációt kellett produkálnunk, amelyben ő elutasítja az én törődésemet, az ápolója gondoskodását, visszautasítja a gyógyszeres kezelést, mivel tudatosítja, hogy rákos, gyógyíthatatlan beteg, s az utolsó hetei, napjai vannak hátra. A reakciók olyan jól működtek közöttünk, annyira természetes volt az ápoló-beteg közeledése, egymásrautaltságának kiélezetten furcsa helyzete, hogy a rendező úgy döntött, partnerekként párosít bennünket a filmben. Örülök neki, mivel nagyon szeretem az olyan színészeket, akik megmaradnak egyszerűnek. Vladimír Dlouhý pedig egy végtelenül egyszerű ember, és nagyon gazdag lelkileg. Említette, hogy reménykedik a folytatásban. Körvonalazódik valami, vagy erről korai beszélni? Jelenleg is forgatok, diákfilmben, Molnár Csabával, aki elsőéves a pozsonyi filmművészeti rendezői szakán. Örömmel mentem bele ebbe a munkába is. A szerepvállalások főiskolai, pici filmekben, amelyekből eddig is volt már, akár itt, nálunk, akár Magyarországon, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az embert láthassák és hívják, s a főiskolai filmet ugyanúgy szeretem. Talán már azt is elárulhatom, hogy a Nők a férjem életéből produkciójával továbbra is tartom a kapcsolatot, mivel egy újabb filmbeli lehetőséget kaptam augusztus végére. (TASR-felvétel) Bandor Éva a szlovák film pozsonyi sajtótájékoztatóján
