Új Szó, 2009. június (62. évfolyam, 124-149. szám)
2009-06-29 / 148. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. JÚNIUS 29. Vélemény és háttér 5 FIGYELŐ Vasfüggöny a fejekben A vasfüggöny „továbbéléséről” írtak szombaton az osztrák napilapok. Különös évforduló - állapított meg a konzervatív Die Presse. Ausztriában 1989-ben három-négy hónapig tartott csak az örömteli hangulat, azután felülkerekedett a forgalom ugrásszerű megnövekedésétől, a munkaerőpiaci versenytől és a nemzeti jelleg elvesztésétől való félelem. A lakosság túlnyomó többsége később lassan felismerte, hogy a „keleti nyitás” saját gazdasági helyzetét is javította. Valódi hangulatváltozásról azonban nem lehet beszélni: bár a „szomszédokat” nem tekintik többé fenyegetésként a gazdaságra nézve, ellenben igenis veszélyesek a közbiztonságra nézve.- Uraim, ezt az állami céget már teljesen szétlőttük. Egyéb dolgunk már nem maradt, mint szétosztani a kiemelt prémiumokat és bejelenteni a csődöt. (Peter Gossányi karikatúrája) Ma a hatalom gyakorlóinak semmi sem szent, a demokrácia és a szabadság alapvetéseit is képesek felrúgni Demokreatúrák Szlovákiában veszélybe került a szabadság! E sommás megállapítás nem abból adódik, hogy valamilyen idegen hatalom tankjai a határnál állnának, sőt még abból sem, hogy valamely zsebhit- ler netán államcsínyre készülne. Szlovákiában a szabadság szépen lassan, lépésről lépésre épül le a választói tömegek- mondhatnók- önként és dalolva felvállalt támogatásával. LOVÁSZ ATTILA Az elmúlt héten két olyan esemény tanúi lehettünk, amelyek arra utalnak, a hatalom gyakorlóinak semmi sem szent s hatalmuk gyakorlása érdekében a demokrácia és a szabadság alapvetéseit képesek felrúgni s mindezt úgy eladni, hogy az elégedetlenkedőket a néhai kommunista diktatúrákhoz hasonlóan elszigetelt, netán hatalomra éhes kisebbségi csoportosulásokként állítják be. Hogy a szlovák demokratikus (!?) rendőrség mennyire cselekvőképtelen intézmény, azt mind Maiina Hedvig, mind a kassai gyermekkínzás ügyében észrevehettük, most pedig gyártottak maguknak még egy kínos ügyet a ferencesekkel. De hogy az igazságszolgáltatás alappilére, a független bíróság kerül a hatékony cselekvőképesség határára, azt nem gondoltuk volna. A honi főbíró megválasztása (és milyen arányban!) nagyon komoly jelzés. Azt mutatja, hogy a független bíróságot a bírák saját függetlenségükként, úgymond autonómiájukként értelmezzék, ezen belül pedig azt csinálhassanak, amit akarnak. Pedig a bíróság függetlensége nem bírói jog! A bíróság függetlensége állampolgári, sőt alapvető emberi jog, a polgárjoga a független bíró, nem a taláros testületé. Ezt nem értik és ezért lett a bíróság intézményéből urambátyám familiter vállalkozás. A függetlenség egyik, de korántsem egyetlen ismérvét rúgta fel a bírói kar Harabin megválasztásával, hiszen egyértelmű politikai kötődéssel, értékrenddel rendelkező és egy hete még aktív csúcspolitikusként tevékenykedő embert választottak meg. Ha Ha- rabinnak semmi más nem lenne a számláján - márpedig van -, akkor sem teljesíti a függetlenség kritériumait, de ezt a bírói tanács Szlovákiában nem tudja. Mmt ahogyan a parlamenti képviselők zöme sem tudja, hogy Rafael Rafaj nem mondhat ki kollektív felháborodás nélkül olyan mondatot, mely szerint az Rafaj nem mondthat olyan mondatot, mely szerint az államnyelv védelme felülírhatja az egyén szabadságát, emberi jogait. államnyelv védelme felülírhatja az egyén szabadságát, esetenként emberi jogait. Az egyén szabadságát semmi nem írhatja felül, csak a másik egyén szabadsága! Nincsen olyan eszme, olyan értékrend, olyan vallás, amely egy demokratikus országban legitimmé tenné az emberi szabadságjogok megkérdőjelezését. Ha ez mégis megtörténhet (s vajon miért ne szavaznák meg a nyelvtörvény módosítását), akkor a demokrácia, a szabadság leszerelésének kezdetét éljük. Persze nem ez az első lépés, hiszen az európai civilizáció másik alapelvét, a magántulajdon tiszteletben tartását már rég felrúgta ez a kormányzat a közjóra hivatkozva. Szlovákiában veszélybe került a szabadság, demokraták helyett demokreatúrák osztják a lapokat. A szabadság azért van állandó jelleggel veszélyben, mert éppen a szabadság, a demokrácia megőrzését, védelmét ellátni hivatott intézmények, a parlament és a bírói kar veszélyeztetik a polgárok szabadságát. Ha ehhez hozzáadjuk a világgazdasági válság tüneteit, az ország társadalmi rétegeinek némelyikében bekövetkező legatyá- sodást, ne csodálkozzunk azon, hogy megnő a bűnözés és kevésbé érezzük majd magunkat biztonságban. A kormányzat a javunkat akarja, a népszerűségi indexek szerint mi pedig önként és dalolva neki adjuk. S mire észrevesszük, késő lesz. JEGYZET Nyílt nap JUHÁSZ KATALIN Június 26-án kitárultak a pozsonyi Grassalkovich palota kapui azok számára, akik kíváncsiak, hol székel, ebédel, tárgyal és dolgozik a szlovák államfő. Mivel még nem jártam odabent, elhatároztam, megnézem ma- • gamnak a helyet. Rábeszéltem két havert, hogy ne egyedül részesüljek e látványban, meg lehessen vitatni valakivel az élményeket. Némi sorbanállást és motozást követően besétáltunk a palotába. A kézitáskák kiforgatói elsősorban cigarettát és rágógumit kerestek. Nyilván nem vették volna jó néven, ha rágyújtottam volna az elnöki palota kertjében, vagy ha viccből rágót ragasztottam volna valamelyik fontos székre, kilincsre. Hazudnék, ha azt állítanám, nem tetszett, amit láttam. Főleg a pazar csillárok és a békebeli székek, fotelok nyűgöztek le. Az elnöki palotát ezen a napon úgy rendezték be, mint a shönbrunni kastélyt, nyüak mutatták a menetirányt, tájékoztató táblák ismertették a látnivalókat, az álmél- kodók hada pedig bekukkanthatott a fogadószalonba, tárgyalóterembe, a kék szalonba, az államfő dolgozószobájába és privát ebédlőjébe. Valami azonban végig bűzlött. Tizenöt éves utitársam rögtön kiszúrta, hogy az elnöki íróasztalon nincs számítógép. Hogyan dolgozhat itt az elnök úr? - tette fel az ártadan, ám logikus kérdést, amelyre kapásból senki sem tudott volna válaszolni. Másik, huszonéves kísérőmnek az tűnt fel, hogy az elnöki dolgozó- szobából hozzávetőlegesen száz métert kell gyalogolni a vécéig, ha az államfő tényleg ott pisilne, ahol azt az ajtón látható figura jelzi. Nálam pedig az elnöki fogadószobában pompázó „ikeás” virágcserép és benne a művirág verte ki a biztosítékot. Egy idő után mindhárman kezdtük azt hinni, hogy az egész csak szemfényvesztés, ezeket a helyiségeket direkt nekünk, bámész honpolgároknak rendezték be erre az egy napra, és az „érdemi munka” azokban a jól felszerelt, emeleti irodákban zajlik, ahová nem engednek minket. A túra végén a palota kertjében találtuk magunkat, ahol a biztonságiak mutogatták fegyvereiket. Arrébb sört csapoltak, a kert végében felállított színpadon ifjú néptáncosok ropták. Aztán észrevettük a testőrök gyűrűjében dedikáló Gašparovič urat. Hosszú sor állt előtte, ő pedig mosolygott, viccelődött és kedélyesen autogrammokat osztogatott. Egyjapán turistacsoport tagjai láthatóan oda-vissza voltak a gyönyörtől. Nekem meg végig az járt az eszemben, mennyire másként szemlélnék itt mindent, ha valaki más ülne és dedikálna most itt a kertben, nem ez az idegesítő fazon, aki még jó ideig az én elnökömnek is mondhatja magát. Bárcsakjapán lennék, és nem tudnék semmit a szlovákiai belpolitikáról...! KOMMENTÁR Az önsorsrontó köznép BARAK LÁSZLÓ Aközélet több kockája is el van vetve, a köznép meg csak néz, mint a moziban. Úgy látszik, sokkal inkább érdekli az emberekét, mit, hol és mikor szerezhetnek be olcsóbban, mennyibe kerül a törökméz mega hamburger, lesz-e vagymegmarad-emunkahelyük, vakációzhat- nak-e a nyár folyamán, avagy sem és egyebek... Nyilván ezért csenghetett le különösebb következmények nélkül a kínai állambiztonsági spiclik köztársasági elnöki palota előtti önké- nyes„tömegoszlató”jelenése,amelyhezaszlovákrendőrségúgy asszisztált, mintha a kínai kommunista párt költségvetéséből lenne fenntartva. Ugyanígy nem váltott ki országos tütakozó tömegde- mons trációkat Robert Fico kormányfő kijelentése, amelyszerint Szlovákia gazdasági érdekei fontosabbak, mint az emberi jogok Kínában... Amint szinte csont nélkül megment a független bíróságok a volt igazságügyi miniszter Harabin, vagyis a Mečiar-féle HZDS általi „trükkös privatizálása”. A politikusok nyári szünideje előtt most már csak a Szlovákiában a rendszerváltás óta többször is előkapart mélynemzeti gumicsont, a nyelvtörvény parlamenti szavazási procedúrája van hátra. Kétségtelenül annakrendje-módja szerint az is meg lesz rágva. Desszertként pedig a sovén közbeszéd is meg lesz emésztve, majd kiürítve az államilag célzatosan kiskorúsított állampolgárok tányérjára és fejére. Azokpedigjobb híján zokszó nélkül konzumáljákmajd, hogy az államhatalom belebarmol nyelvhasználati jogaikba, a mindennapi nyelvhasználati gyakorlatba, vagyis voltaképpenaz embereklegpri- vátabbszférájába.Méghozzánemcsupánanemzetmentőnekbeöl- tözött bohócokszónoldatai szintjén, hanem erőszakkal...! Mi másnak nevezhetnénk a szóban forgó jogszabályban kilátásba helyezett pénzbírságot? Amely az illetékes állami hivatalnokok kénye-kedve szerint lesz kiróható csak azért, mert valaki - személy vagy intézmény -, úgymond „a nyilvános érintkezés minden területén” szóban vagy írásban nem államnyelven, azaz szlovákul használja például a helységneveket... Sőt, esetlegáltalábanhelytelenülhasználjaa„ko- difikált államnyelvet”“. Hátnemőrület?!Dehogyisnemaz.Épp annyira, amennyire az a tény is, hogy egy idegen állam ügynökei büntetlenül korlátozhatják az alkotmányban szavatolt szólásszabadságot. Amint őrületes, sőt bűnös a gazdasági érdekek és az emberi jogok kormányfő általi szembeállítása, amiből egyáltalán nem véledenül következett a kínai ügynökök cselekménye. Az elvileg független bíróságok „pártosításáról” nem is beszélve... De hát ha a köznépnek minden úgyjó, ahogy van, akkor mit lehet tenni? T alán nem a közélet bitangjainak van igazuk? Dehogyis nem! A végeredményt tekintve pedig- mármint, hogy a hatalom gyakorlói szinte akkordban tojnak az állampolgár fejére, anélkül, hogy a szenvedő alany ezt tudatosítaná-teljesen mindegy, hogy az efféle állampolgári önfeladás, a köznépi ignorancia, amelynek egyenes következménye a demokrácia fundamentumainak önsorsrontó aláásása, szimpla butaságból, a kiszolgáltatottság okán, avagy csupán kisstílű önzésből fakad-e. FIGYELŐ Maót dicsérte a dalai láma Elismerte a dalai láma, hogy hosszú időn keresztül csodálta Mao Ce-tungot, a Kínai Kommunista Párt egykori vezetőjét. Közelgő németországi látogatása előtt a tibeti vallási vezető a Welt am Sonntag című lapnak adott interjúban úgy vélte, hogy Mao Ce-tung az ötvenes évek közepéig meggyőződéses marxista volt, aki valóban segíteni akart a munkásokon és a parasztokon. A vallási vezető visszaemlékezett arra, hogy abban az időben mintegy fél évet töltött Peking- ben, majd további négy hónap alatt beutazta Kínát. Szavai szerint akkoriban a vidéki pártvezetők is ,jót akartak”. A dalai láma felidézte akkori találkozóját Mao Ce-tunggal, aki kijelentette előtte: a kommunista pártnak el kell viselnie a kritikát. Bírálat nélkül a hatalmon lévő rendszer olyan, mint a hal víz nélkül - fogalmazott a kínai pártvezető. 1957-től azonban mégis minden bírálatot elfojtottak, és a dalai láma szerint ez vezetett a mao- izmus végéhez. A nyilatkozat „pikantériája”: Mao uralma idején, 1951. május 23-án írta alá azt az egyezményt a kínai és a tibeti kormány, amely kínai fennhatóság alá helyezte Tibetet. A dalai láma élére állt a kínai kommunista uralom ellen 1959-ben kirobbant tibeti felkelésnek, nem sokkal később azonban menekülésre kényszerült. Az azóta indiai száműzetésben élő dalai láma azt állította, hogy a Kínában ma hatalmon lévők valójában kommunista ideológia nélküli kommunisták. A leghatározottabban elítélte azt a szocializmust, amely az egykori keleti tömbben létezett, és ma is létezik Észak-Koreában és Kubában. Szavai szerint ez a szocializmus emberellenes és aláássa a kreativitást. Felhívta a figyelmet, hogy már Buddha is bátorította a kereskedőket, hogy ügyességgel és megbízhatósággal keressék a sikert. Aki sikeres, az máson is tud segíteni - fűzte hozzá. A dalai láma úgy vélekedett, hogy a gazdagság egyáltalán nem rossz, ha arra tisztességesen tettek szert. „Mi buddhisták is azt mondjuk, hogy a jólét aboldog élet előfeltétele” - fogalmazott a tibeti vezető, aki ugyanakkor a gazdagokat a szegények megsegítésére szólította fel. A Tibet autonómiájáért harcoló dalai láma óvott a gazdaságba való túlzott állami beavatkozástól, s azt vallja, hogy az egyenlőség állami rendeletekkel nem lehet megvalósítani. (MTI)
