Új Szó, 2009. június (62. évfolyam, 124-149. szám)

2009-06-24 / 144. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. JÚNIUS 24. Sport 23 Nyolcvan induló a Hodossy Zoltán-emlékversenyen Két dunaszerdahelyi elsőség ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Dunaszerdahely. Tizenkét egyesület nyolcvan birkózója lé­pett szőnyegre a 7. Hodossy Zol­tán-emlékversenyen, melyet szabadfogásban rendeztek. „Há­rom elsőségre számítottam, ket­tő lett belőle - tájékoztatott a tornáról Hakszer Tibor főszerve­ző, akinek tanítványai közül a kezdő Pőthe Zalán és a fiatalabb diák Gaál Attila nyerte meg súlycsoportját. - Pőthe nagyon ügyes kisfiú, Gaál pedig simán nyerte a harmincöt kilót. Igaz, a rivális trencséniek távolmaradá­sa miatt nem teljesen tudni, mi­lyen a felkészültsége. Három idősebb diák különböző okok miatt nem indult, s ez csapatel­sőségünkbe került. Végül csak másodikok lettünk a kassai Lo­komotíva mögött.” Két szőnyegen színvonalas csa­ták zajlottak. Létszámban ugyan többen voltak, mint tavaly, de így is külföldről csak a vítkoviceiek érkeztek meg, Magyarországról ezúttal nem jött senki, s a kötött­fogást előnyben részesítő hősiek és somorjaiak küldtek ugyan ver­senyzőt, de legjobbjaik külföldön indultak. „Tornánkon nem tudtuk felmérni a hazai élmezőnyt, de ar­ra következtetni lehet, hogy a jö­vőben még többet kell dolgozni, hogy további versenyzőink vé­gezhessenek a dobogón - állítja Hakszer Tibor. - Néhány indu­lónknak, így Szabó Krisztiánnak, Papp Ádámnak és Pőthe Kriszti­ánnak nagyon kevés hiányzott a dobogóra kerüléshez, a kezdők közül pedig Bugár Attila és Sárkö­zi Gyula igyekezete bizonyult ke­vésnek, most már ők is tudják: a sikerhez több kell.” (jmk) DÉL-SZLOVÁKIAI DOBOGÓSOK KEZDŐK, 22 kg: 2. Ágh Attila (dunaszerdahelyi), 3. Molnár Kornél (madari); 24 kg: 1. Pőt­he Zalán (dunaszerdahelyi), 2. Kálmán Krisztián (madari); 32 kg: 2. Holocsi Bence (somor- jai); 44 kg: 1. Marcinkó Nikolas (madari), 2. Bürsöly Gergely (dunaszerdahelyi). FIATALABB DIAKOK, 35 kg: 1. Gaál Attila (dunaszerdahelyi), 2. Hunka Nikolas (gutái). IDŐSEBB DIÁKOK, 42 kg: 2. Marcinkó Dávid (madari); 47 kg: 3. Lukáš Benda (rimaszom­bati); 59 kg: 1. Szentes Antal (gutái), 3. Pavol Mráz; 66 kg: 2. Šichta Tamás (mindketten a dunaszerdahelyi klub jókai ver­senyzői). KADETTOK, 69 kg: 1. Csibri Já­nos (Dunajplavba Bratislava). FELNŐTTEK, 66 kg: 1. Radnóti Mihály (rimaszombati), 2. Áb­rahám Rudolf (dunaszerdahe­lyi). (jmk) Ötkarikás futás Ipolyságon Ipolyság. Ötkarikás futóversenyek zajlanak e héten világszerte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megalapításának évfordulója (1894. június 23.) alkalmából. Szlovákiában a „Mozogj, ta­nulj, fedezz fel!” jelszó jegyében rendeznek tömegversenye­ket. Dél-Szlovákiában ma Ipolyságon futnak az óvodások, di­ákok és felnőttek. „Az a fontos, hogy minél többen induljanak, és mindenki megtegye a korosztályának megfelelő távot, mi­közben szórakozzon, mozogjon egy kicsit” - közölte Révész Ferenc, a rendező Szokolyi Alajos Ólimpiai klub elnöke. A fu­tóverseny 9 órakor kezdődik a labdarúgópályán, s díszvendé­ge Mária Mračnová egykori olimpikon, a Szlovák Atlétikai Szövetség elnöke lesz. (jmk) Minden út egy pályához vezet: Wimbledonban nem lehet eltévedni (SITA/AP-felvétel Venus Williams és Dinara Szafina is magabiztosan jutott a 2. fordulóba Lukáš Lacko kiesett Könnyedén győztek a női mezőny esélyesei a wimb­ledoni teniszbajnokság keddi játéknapján. ÖSSZEÁLLÍTÁS LACKO (szlovák)-KARLOVIC (horvát, 22.) 3:6, 6:7, 3:6. Nem hozott meglepetést Lukáš Lacko és Ivo Karlovic csatája. „Ellenfe­lem nagyon jól adogatott, de ne­kem is lett volna esélyem szoro­sabbá tenni a meccset. A második és a harmadik szettet a saját hibá­im miatt veszítettem el. A rövidí­tést meg kellett volna nyernem, és a harmadik játszmában többször is elnyerhettem volna Karlovic adogatását” - nyilatkozta Lacko. A Kučová-Nakamura, a Flipkens- Szávay és a Mauresmo- Czink talál­kozó lapzárta után értvéget. (s) WIMBLEDONI KRÓNIKA Női egyes, 1. forduló: Szafina (orosz, l.)-Lino (spanyol) 7:5, 6:3; Zvonarjeva (orosz, 7.)- Stoop (brit) 7:6, 4:6, 6:4, Stosur (ausztrál, 18.)-Mattek- Sands (amerikai) 6:4, 6:7, 6:2; Benešová (cseh)-0‘Brien (brit) 6:2, 5:7, 6:4, Dusevina (orosz)-Comet (francia, 22.) 3:6, 6:0, 6:4, De Los Rios (paraguayi)-Vaidišová (cseh) 6:4, 6:7, 6:4; Venus Williams (amerikai, 3.)-Vögele (svájci) 6:3, 6:2; Jankovics (szerb, 6.)- Görges (német) 6:4, 7:6, Woz­niacki (dán, 9.)-Krumm (ja­pán) 5:7,6:3,6:1. Férfi egyes, 1. forduló: Del Pot- ro (argentin, 5.)-Clément (francia) 6:3, 6:1, 6:2, Roddick (amerikai, 6.)-Chardy (francia) 6:3, 7:6, 4:6, 6:3; Gonzalez (chilei, 10.)-Gabasvili (orosz) 7:5, 7:5, 6:3; Haas (német, 24.)-Peya (osztrák) 6:7, 7:6, 6:3, 6:4; Hewitt (ausztrál)- Gi­nepri (amerikai) 6:4, 6:1, 6:1; Davigyenko (orosz, 12.)-Evans (brit) 6:2,6:3,6:3. Női páros, 1. forduló: Hantu- chová, Szugijama (szlovák, ja­pán, 6.)-Szavcsuk, Paszek (uk­rán, osztrák) 6:0,6:1. Férfi páros, 1. forduló: Zelenay, Wassen (szlovák, holland)- Maximo Gonzalez, Monaco (argentin) 6:1,4:6, 2:1 - az ar­gentinok feladták. Nem maradt otthon a diákkupa az 51. kajak-kenu Komárom Nagydíjon, ismét a Nováky végzett az élen Vicék Erik nyerte a K4-es tagjainak háziversenyét ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Komárom. Nem volt jó idő az 51. kajak-kenu Komárom Nagydíjon. Időnként esett az eső, fújt a szél, ami megnehezí­tette a versenyzők életét a ví­zen. .Azelőtt mindig hőség volt nagydíjunkon, most mással kel­lett megbirkóznunk, de az idő­járás miatt nem maradt el semmi a versenyprogramból - közölte Soós Tibor, a házigazda klub elnöke. - Hatvanhét érem­kollekciót osztottunk ki, és elő­ször versenyeztek nálunk a tíz­éves gyerekek. A felnőtt me­zőnyben világhírű kajaknégye­sünk tagjai is hajóba ültek. Egyesben Vlček Erik, párosban a Riszdorfer Mihály, Tarr György duó lett az első.” Két év elteltével a komáro­miak szerették volna megnyerni a 10-14 éves diákoknak kiírt kupát, de ezúttal sem sikerült megelőzniük Novákyt. „Hat ponttal szorultunk mögéjük, a harmadik helyen pedig a so­moijaiak végeztek - árulta el a végeredményt a házigazda. - Nem csalódás ez számunkra. Én annak örülök a legjobban, ha minél több gyerek szereti meg a kajak-kenut, s az utóbbi évek­ben úgy tapasztaltam, némileg nőtt az érdeklődés. Az ered­mény csak tizenöt éves kor után érdekes.” Közönségvonzó színfoltja volt a nagydíjnak, hogy a szombati műsor közben egykori komáromi kajakosok versenyeztek kajakné­gyesben. „Látványos Volt a kilenc hajó csatája. Az egységeket előző este sorsolással állítottuk össze a harminchat indulóból” - árulta el Soós Tibor a különleges futam részleteit. Harmincöt somoijai volt a mezőnyben. Vass Géza csapat- vezető-edző gyorsmérlege: „Ka- jakosaink-kenusaink többsége 500 méteren indult. A diákok csapatversenyében már előre borítékolható volt a harmadik helyünk, mert a Nováky és a házigazda komáromi együttes lényegesen nagyobb létszám­ban szerepelt, a többi klub meg a miénknél kevesebb verseny­zővel - mondta a szakember. - Főleg a győzteseinket emelném ki: a kenusok közül Jakub Roskošt, a Fekete Roland, Tar- csi Dávid és a Tóth Kristóf, Csenkey Ádám duót. Kajak­egyesben Linka Tibor nyert, és győztes hajóban ült Tóth An­namária is, aki a komáromi Szabó Gabriellával lett első a junior lányok kajak kettes számában.” (jmk) DÉL-SZLOVÁKIAI DOBOGÓSOK _________________________ 2 km KI, 10 éves lányok: 3. Marianna Petrušová 10:24,75. KI, 12 éves fiúk: 1. Botek Ádám (komáro­miak) 8:45,44; 3. Virág Kriszti­án (somoijai) 9:15,33. 500 m Cl, 14 évesek: 1. Jakub Roskoš 2:32,94; 3. Csánó Norbert (so­morjaiak) 2:35,59. Cl, férfiak: 2. Grassl Antal (komáromi) 1:51,13. KI, férfiak: 1. Vlček Erik 1:33,66; 2. Riszdorfer Mi-' hály 1:34,58; 3. Tarr György (mind ŠKP Bratislava) 1:35,16. K2, kadett lányok: 3. Horváth Katalin, Roberta Pelantová (ko­máromiak) 1:52,50. C2, ka- dettok: 1. Fekete Roland, Tarcsi Dávid (somoijaiak) 1:57,92. KI, kadett fiúk: 1. Damin Viktor (komáromi) 1:39,81; 2. Vass Ri- chárd (somoijai) 1:41,13. KI, junior lányok: 1. Szabó Gabriella (komáromi) 1:53,36. Cl, junio­rok: 2. Farkas Vince 1:49,64; 3. Tóth Kristóf (somoijaiak) 1:49,86. K2, junior fiúk: 3. Tóth Sándor, Tóth Ferenc 1:32,63. KI, 14 éves lányok: 1. Frederika Majerová (komáromiak) 1:59,34. K2, férfiak: 1. Riszdor­fer Mihály, Tarr György 1:24,13; 2. Riszdorfer Richárd, Vlček Erik (mind ŠKP) 1:26,00; 3. Csepy Tamás, Viszlay Boris 1:28,56. KI, kadett lányok: 2. Roberta Pe­lantová 1:56,27. K2, kadett fiúk: 1. Demin Viktor, Pálmay Dávid (mind komáromi) 1:31,86; 2. Dobosi Roderik, Višváder Dávid (komáromi, somorjai) 1:33,69; 3. Škoda Máté, Malik Zdenko (komáromiak) 1:35,27. KI, 14 éves fiúk: 1. Linka Tibor (somor­jai) 1:48,00. KI, 13 éves fiúk: 1. Szokol Dániel 1:53,78; 3. Lanschádl László (komáromiak) 1:55,61. C2, junior fiúk: 1. Tóth Kristóf, Csenkey Ádám (somor­jaiak) 1:45,42. K2, junior lá­nyok: 1. Szabó Gabriella, Tóth Annamária (komáromi, somor­jai) 1:44,92. (jmk) EGY MONDATBAN ♦ Kilencven pár futballci- pőt, illetve 50 mezt loptak el hétfőn a chilei bajnokságban szereplő Universitario stadi­onjából, a limai Monumen- talból. + Két évre eltiltotta a nem­zetközi Sportdöntőbíróság (CAS) kedden Florian Busch német válogatott jégkoron- gozót, mert tavaly megta­gadta a doppingellenőrzést. ♦ Húsz nappal azután, hogy szerződést hosszabbított az élvonalba feljutott Bari lab­darúgócsapatával, Antonio Conte távozik a vezetőedzői posztról, értesülések szerint azért, mert Conte nem értett egyet az együttes átigazolási politikájával. ♦ Amauri szeptembertől szerepelhet a világbajnoki címvédő olasz labdarúgó-vá­logatottban, ugyanis a brazil születésű csatár az ősz első napján megkapja az olasz út­levelét. ♦ Hat, közelmúltban elért világcsúcsot nem hitelesített a Nemzetközi Úszószövetség mivel azokat az érintettek olyan ultramodern dressz­ben érték el, amely akkor még nem volt engedélyezve; a leglátványosabb, utóbb tö­rölt rekord Alain Bemard nevéhez fűződik, aki április 23-án, a francia bajnokságon 46,94 másodperc alatt úszta le a 100 gyorsot. SPORTHÍRADÓ ♦ Előkészületi labdarúgó­mérkőzések: Spartak Tm- ava-Metalurg Donyeck 2:3, a Spartak góljai: Hruška, Doležaj; MFK Ružomberok- SK Fotbal Trinec 1:0, g: Mar- cellin. ♦ Sportlövő Vk, San Mari­no, férfi trap: 1. Hadden (amerikai) 144, ... 4. Filipovič (szlovák) 141. JMHMAJMÉIMyMW ÓN Ml, STV 3 - 20.25: Spanyol- ország-Egyesült Államok labdarúgó Konföderációs Kupa-elődöntő (élő) NOVA SPORT - 13.10, 15.10,17.10,19.10: Wimb­ledoni teniszbajnokság (élő) NIKÉ Szerda, június 24. Barátságos labdarúgó­mérkőzés: 1388. Mexiko- Venezuela 2,1- 3,1-3,1-1,3-1,5-1,27. Labdarúgó Konföderációs Kupa, elődöntő: 1396. Spanyolország-USA 1,3-4,4- -7,4-x-2,75-l,13. SPORTFOGADÁS A KENŐ 10 tegnapi nyerő­számai: 3, 5, 20, 21, 25, 26, 27,28,33,36,45,47,58,60, 62, 63, 70, 73, 74, 78. Kenő plusz-szám: 63.

Next

/
Thumbnails
Contents