Új Szó, 2009. június (62. évfolyam, 124-149. szám)
2009-06-20 / 141. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. JÚNIUS 20. Sport 19 Csökkentett költségvetés Rimaszombatban Marián Rudiik váltja Kiselt BŐDTITANILLA Rimaszombat. Marián Kudlűc és Branislav Mráz vezetésével kezdte meg az edzéseket az I. ligában szereplő rimaszombati labdarúgócsapat. Rudiik korábban is ült már a gömöriek kispad- ján, a 2004/2005-ös szezon végén leváltott Szikora György helyére a másodedzői pozícióból lépett, a következő idényben vezetőedzőként kezdte, majd Mikuláš Komanický érkezésével ismét másodedzőként tevékenykedett egészen Komanický távozásáig. Most Karol Kiselt váltja a kispadon. „Ki- sellel nem tudtunk megegyezni a feltételekről, így elbúcsúztunk egymástól. Marián Kudlíkot és Braňo Mrázt bíztuk meg a csapat irányításával, június 15-én kezdtük meg a felkészülést. Naponta két edzés van” - tudtuk meg Da- nyi Lászlótól, a rimaszombatiak sportigazgatójától. A klub az új idényben csökkentett költségvetéssel működik, s ez természetesen a játékosok fizetését is érinti. A futballisták már a múlt szezon végén tudták, mire számíthatnak, s a klubvezetés hangsúlyozta, ha valaki el akar menni, nem fognak akadályokat gördíteni az útjába. Egyelőre azonban együtt van a tavalyi csapat, csak a sérült Geri, illetve a még mindig szabadságoló Čižmár hiányzik. „Hazahívtuk azokat a játékosainkat, akik vendégjátékon voltak, s öt ifijátékos is bekapcsolódott a felkészülésbe. Jelenleg 25-en vannak a keretben, meglátjuk, ki válik be, illetve nem távozik-e mégis valaki. Ketten jelezték, hogy érdeklődtek irántuk, de még semmi konkrét lépés nem történt” - tájékoztatott Danyi. A gömöriekkel készül Dušan Sarvaš (Veľký Blh), Matúš Levický (Banská Bystrica) és Ján Zvara (Podbrezová) is, Árvay és Szabó pedig az ifi és az A csapat között fog ingázni. Az együttes ma Eperjesen, szerdán pedig Diósgyőrben játszik előkészületi mérkőzést. A liptószentmiklósiak az I. ligában Liptói csapat indul az I. labdarúgóliga 2009/2010-es évadjában. Erről döntött legutóbbi ülésén a Szlovák Labdarúgó-szövetség sporttechnikai bizottsága. ,A II. liga keleti csoportjának másodüt helyezettje, vagyis az MFK Tatran NAO Liptovský Mikuláš lép a homonnaiak megüresedett helyére az 1. ligában” - közölte Miroslav Maca, a bizottság elnöke. A Ligás Klubok Uniója hét közben azt terjesztette, hogy ha a homonnaiak nem jelentkeznek az I. ligába, akkor a két II. ligás csoport második helyezettjei, vagyis a SFM Senec és Liptovský Mikuláš osztályozót játszanak egymással. A sporttechnikai bizottság azonban úgy döntött, hogy homonnaiak helye a liptószentmiklósiaké, mivel a küépő csapat is a keleti csoportban szerepelt, (sita) Női kosárlabda Eb: újra vereség a görögöktől Szlovákia a hetedik helyért ÖSSZEFOGLALÓ Riga. Szlovákia másodszor is kikapott Görögországtól a 32. női kosárlabda Európa-bajnokságon: a középdöntő után ezúttal az 5-8. helyért játszott helyosztón 64:59-re nyertek a dél-európaiak. Pokey Chatman védencei így már nem játszhatnak a vb-szereplést jelentő ötödik helyért. Ma (12.30) a 7. helyért mérkőznek a házigazda Lettországgal (tegnap hosszabbítás után 66:68-ra kikaptak az olaszoktól) , melyet a csoportban nagy meglepetésre legyőztek. SZLOVÁKIA-GÖRÖGORSZÁG 59:64 (11:17,14:15,22:10,12:22), legeredményesebbek: Gyurcsi- Lup- táková23, Lásková9, ill. Maltsi23. ,A görögök agresszívan, az elvi- selhetőség határán játszottak, és éppen ez eredményezte, hogy 32 hatost dobhattak, míg mi csak tízszer jutottunk ehhez a lehetőséghez - nyilatkozta a mérkőzés után Pokey Chatman szlovák szövetségi kapitány. - Ellenfelünk nem keltette fáradt csapat benyomását, támadó felfogásban kosarazott, le a kalappal előtte.” ,A balszerencsésen elvesztett, Franciaország elleni mérkőzés A HÉTVÉGI MŰSOR Szombat 12.30, a 7. helyért: Lett- ország-Szlovákia. 14.45, az 5. helyért: Olaszország-Görögország 17.00: a 3. helyért 19.15: döntő Gyurcsi-Luptáková volt a legjobb (TASR-felvétel) után azt mondtuk, felejtsünk el mindent, és csak arra figyeljünk, ami következik. Szívvel és jól védekezve játszottunk. Ez döntött” - emelte ki védencei teljesítményét Konsztantinosz Misszasz görög szövetségi kapitány. Ezúttal a szlovák válogatott legeredményesebbje 23 pontjával Martina Gyurcsi-Luptáková volt. „Sajnos, kikaptunk, igaz, csak néhány ponttal. Nem szívesen foglalkozom a bírókkal, de hihetetlen volt, hogy időnként mit fújtak, hozzáteszem, mindkét oldalon - nyüatkozta a vereség után. - Döntő pülanatokban a görögöknél Maltsi és Kalentz is szórta a kosarakat, irányítójuk gyakrabban tört be a kosár alá, mit a korábbi meccseken, és ez eldöntötte a mérkőzés sorsát.” Az elődöntőben: Fehérorosz- ország-Franciaország 56:64, Spa- nyolország-Oroszország 61:77. (sita, ú) A szabadedzéseken Vettel érte él a legjobb időket (Reuters-felvétel) Forma-1, Brit Nagydíj: Silverstone búcsúzik, a FOTA szervezkedik, a FIA perel Indul az ellenbajnokság? Legendás helyszíntől búcsúzhatnak el egy időre a Forma-1-es istállók, no meg a rajongók: a száguldó cirkusz első nagydíjának helyet adó egykori reptér, Silverstone szerződése kifut a vasárnapi, 2009-es Brit GP-vel. A nosztalgiára azonban nincs idő, a FOTA párhuzamos bajnokságot szervez, a FIA perel. ÖSSZEÁLLÍTÁS Az utolsó Brit Nagydíj pénteki szabadedzésein Sebastian Vettel autózta a legjobb időt. A német mindkét tréninget megnyerte, és mögötte mindkétszer csapattársa, az ausztrál Mark Webber zárt. A világbajnoki éllovas Jenson Button (Brawn-Mercedes) délelőtt még a harmadüt volt, de a második edzésen már csak a 14. helyen zárt. Eközben a kulisszák mögött is zajlott az élet: a csapatokat tömörítő szervezet (FOTA) csütörtök este bejelentette, hogy nem fogadja el a Nemzetközi Automobü Szövetség (FIA) feltételeit a jövő évi szabálymódosításokkal kapcsolatban, és párhuzamos bajnokság megszervezését tervezi. Ä FIA erre reagálva közölte: bepereli a FOTA-t. A FOTA tervei szerint az új bajnokság irányítása átlátható lesz, újabb résztvevőket fog vonzani, jobban odafigyel a szurkolók kívánságaira, beleértve az alacsonyabb jegyárakat. A FIA ugyanakkor pénteken közölte: nem enged a FOTA fenyegetésének, és pert indít, mivel a csapatok - legfőképp a Ferrari istálló -, valamint a szervezet is számos jogszabályt sértene ezzel a lépéssel, A FIA továbbá elhalasztotta a jövő évi hivatalos rajtlista nyilvánosságra hozatalát, amelyre szombaton került volna sor. A FIA és a FOTA vezetői hónapok óta próbálnak egyezségre jutni a 2010-re tervezett költség- vetési plafon bevezetésével kapcsolatban, amelynek lényege: nagyobb fejlesztési és technikai szabadságot kapnának azok az Fl-es istállók, amelyek vállalnák, hogy nem költenek többet, mint a nemzetközi szövetség által meghatározott évi 45 millió euró. A FOTA-t alkotó istállók - Mc- Laren-Mercedes, BMW Sauber, Renault, Toyota, Brawn GP, Ferrari, Red Bull és Toro Rosso - azzal a feltétellel jelentkeztek a 2010-es bajnokságra, hogy megoldják a FIA-val a költségvetési vitát és rendezik a FOM-mal (Formula one management), Bemie Ecclestone cégével a közvetítési jogok kérdését. A FIA péntekig adott határidőt, hogy ezek a csapatok feltétel nélkül nevezzenek a jövő évi bajnokságra, de ez nem történt meg. A Williams, a Force India és három új csapat (USF1, Campos és Manor) feltételek nélkül elfogadta a FIA javasolta szabályokat. (mti) El-Hadari volt a hős Egyiptomi meglepetés Johannesburg. A vüágbajnok olasz labdarúgó-válogatott l:0-ás vereséget szenvedett az egyiptomi csapattól a Konföderációs Kupa csoportküzdelmeinek második fordulójában. Az olaszok az első meccsükhöz hasonlóan ismét átaludtak az első félidőt. Szünet után hiába dolgoztak ki számtalan helyzetet, nem sikerült a kapuba találniuk, így a Brazüia ellen már oroszlánkörmeit megmutató Egyiptom (a hajrában szerzett tizenegyes góllal kaptak ki 3:4-re) egy fejes góllal megnyerte a találkozót, amelynek hőse a vállát fájlaló egyiptomi kapus, el-Hadari volt. És amikor már ő sem tudott hárítani, akkor mentett a kapufa. Egyiptom nagy lépést tett a továbbjutás felé a B csoportban. A csoport állása: 1. Brazília 6,2. Olaszország 3 (3:2), 3. Egyiptom 3 (4:4), 4. Egyesült Államok 0. (mti, ns) SPORTMENÜ Kajak-kenu 51. KOMÁROM NAGYDĹJA (kajak-kenu központ a Vág-Duna partján) - szombat, 10.30: 500 m-es. előfutamok, 15.00:500 m-es döntők. Vasárnap, 9.00: 2 km és 5 km. Birkózás 7. HODOSSY ZOLTÁN-EM- LÉKVERSENY, Dunaszer- dahely (Komenský utcai alapiskola tornaterme), szabadfogás - szombat, 10.30. Atlétika 7. FÉLMARATON KASSA ÉS SEŇA KÖZÖTT - szombat, 10.00 (rajt a kassai Fő utcán). IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG, Érsekújvár-szombat, 14.00. Labdarúgás ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉS - szombat, 16.00: DAC-FC Nitra (Hodoson). SPORTHÍRADÓ + Wimbledoni tenisztorna, az 1. forduló sorsolása, férfiak: Lacko (szlovák)-Karlovic (horvát), Beck (szlovák)-F. López (spanyol, 21.); nők: Cibulková (szlovák, 14.)- Coin (francia); Szávay (magyar, 30.)-Flipkens (belga); Czink (magyar)-Mauresmo (francia, 17.); Hantuchová (szlovák)-Robson (brit); Rybáriková (szlovák)-Vinci (olasz). ♦ Eastboume-i férfi tenisztorna, páros, döntő: Fyrsten- berg, Matkowski (lengyel)- Parrott, Polášek (amerikai, szlovák) 6:4,6:4. + Svájci kerékpáros körverseny, 7. szakasz: 1. Kirchen (luxemburgi), 2. Kreuziger (cseh), 3. Peter Velits (szlovák). NIKÉ Szombatjúnius 20. Labdarúgó Konföderációs Kupa: 2234. Irak-Új-Zé- land 1,45-3,6- 6,1-1,1-2,25-1,2; 2235. Délafrikai Köztársaság-Spa- nyolország 4,75-3-1,7-1,8- 1,15-1,29. SPORTFOGADÁS EUROMMJÓK, a 25. játékhét nyerőszámai: 5, 6, 15, 16,22,23,27; pótszám: 5. NYEREMÉNYEK: 1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 2120,30 euró (2 nyertes); 5. díj: 157,05 euró (27); 6. díj: 42,40 euró (100); 7. díj: 15,10 euró (393); 8. díj: 5,80 euró (1893); 9. díj: 4,95 euró (2728); 10. díj: 4,10 euró (4729). A KENŐ 10 tegnapi nyerőszámai: 1, 5,14,16,18, 24, 30,32,41,44,45,51,55,56, 58, 59, 61, 68, 70, 71. Kenő plusz-szám: 30. (ú) SPORT A KÉPERNYŐN Szombat Ml - 20.25: Spanyolország- Dél-Afrikai Köztáraság labdarúgó Konföderációs Kupa-mérkőzés (élő) STV 2, m2 - 20.25: Irak-Új-Zé- land labdarúgó Konföderációs Kupa-mérkőzés (élő) STV 3-13.30: Forma-1: Angol Nagydíj, edzés (élő) 16.55: Női kosárlabda Eb: a 3. helyért (élő) 19.10: Női kosárlabda Eb: döntő (élő) EUROSPORT - 13.00: WTA- tenisztoma, Eastbourne, döntő (élő) 15.00: ATP-tenisztoma, Eastbourne, döntő (élő) 17.00: Atlétikai csapat Eb (élő) SPORT 1 - 19.00: Női kosárlabda Eb: döntő (élő) 21.15: Vlagyimir Klicsko-Da- vid Haye IBF és WBO profi ökölvívó címmérkőzés (élő) NOVA SPORT - 10.55, 13.55: Forma-1: Angol Nagydíj, edzés (élő) Vasárnap Ml - 20.20: Olaszország-Bra- züia labdarúgó Konföderációs Kupa-mérkőzés (élő) M2 - 20.25: Egyiptom-USA labdarúgó Konföderációs Kupa- mérkőzés (élő) STV 2, STV 3-13.40: Formal. Angol Nagydíj (élő) STV 3 - 16.00: Szlovákia-Ma- gyarország férfi kézüabda Ebselejtező (élő) EUROSPORT -16.30: Adétikai csapat Eb (élő)