Új Szó, 2009. június (62. évfolyam, 124-149. szám)
2009-06-19 / 140. szám, péntek
22 Sport-hirdetés ÚJ SZÓ 2009. JÚNIUS 19. www.ujszo.com Ha a tőkeerős FTC jelentkezik valakiért, rögvest megnő a tulajdonos igénye Bajnokesélyes lesz a Fradi Lipcsei a szurkolókat üdvözli (Nemzeti Sport-felvételek) Lipcsei további három évig marad A 100%Fradi információi szerint Lipcsei Péter három évvel meghosszabbítja szerződését a Ferencváros labdarúgócsapatával. A középpályás az első szezonban még játékosként, majd a szakmai stáb tagjaként segíti a zöld-fehéreket. A felek szóban már megegyeztek egymással. „Elviekben megállapodtunk, egy évet még szeretnék játszani, de kizárólag az NB I-ben. Alacsonyabb osztályban nem szeretnék futballozni, nekem ez az egy kérésem volt” - idézi a 100%Fradi Lipcsei Pétert, (ns) Sokat kér a DAC a hórihorgas kapusért Novotát a Spartak csábítja ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Hat válogatott már vb-résztvevő A házigazda Dél-afrikai Köztársaság és a már korábban kvalifikált négy csapat után szerdán a Koreai NDK révén újabb válogatott biztosította részvételét a 2010-es labdarúgó-világbajnokságra. Európából Hollandia, míg az ázsiai kvalifikációs csoportból Ausztrália, Japán, a Koreai Köztársaság és a Koreai NDK nemzeti együttese harcolta ki a részvétel jogát. A vb-n 32 együttes lép pályára, (mti) Juninho Katarba szerződött A korábbi válogatott brazil labdarúgó, Juninho két évre Katarba szerződött. A 34 éves középpályás nyolc sikeres idény után hagyta el az Olym- pique Lyon gárdáját - amely- lyel hét bajnokságot nyert sorozatban - az arab ország bajnokcsapatának 2,5 millió eu- rós ajánlata kedvéért. Az al- Garafa nevű klub azt reméli az egyik legfélelmetesebb szabadrúgáslövőtől, hogy vezetésével megvédi címét a hazai pontvadászatban, továbbá az ázsiai Bajnokok Ligájában is esélyeskéntszállharcba. (mti) Marek Hamšík apa lesz A Gazetta dello Sportra hivatkozva a www.marek- hamsik.info honlap arról tájékoztatott, hogy apa lesz Marek Hamšík, az olasz Napoli szlovák válogatott labdarúgója. A középpályás barátnője, Martina Fraňová az olasz média szerint már közel két hónapja terhes, így a pár utódja jövő januárban jöhet a világra. Hantáiknak továbbra is élő szerződése van a Napolival, és a klubvezetés nem szívesen hall esetleges távozásáról, (s) Hosszú ideje nem szólalt meg, a bajnokság hajrájában sem értékelte a meccseket, és amióta hazautazott Angliába, nem hallatott magáról. Bobby Davison, a Ferencváros angol mestere a Nemzeti Sportnak nyilatkozott. Ebből idézünk. INTERJÚ Intenzív szabadságon volt? Nem nevezném pihenőnek. Keményen dolgozom, játékosokkal egyezkedem, klubokkal tárgyalok, no és mindemellett elkezdtem a pro licences edzői képzést. Az utóbbi hónapban nem volt ennyire bőbeszédű. Miért fogadott némaságot? Besokalltam. Edzőként így tiltakoztam a játékosaimat támadó megjegyzésekre. Minden szakvezetőnek megvan a maga módszere, hogyan védje meg futballistáit, hogyan reagáljon az őket ért kritikákra - a kialakult helyzetben ezt a fajta hozzáállást tartottam megfelelőnek. Belátom, nem mindenki számára szimpatikus mentalitás. Mi bántotta? Az előző évet a feljutásnak rendeltük alá, sikerült is megvalósítanunk a tervet, bivalyerősek volBobby Davison tunk, a tavaszi idényben átrobogtunk a mezőnyön - hat fordulóval a szezonzárás előtt elértük a kitűzött célt. Ennek dacára sokak a negatívumokat keresték, öltözői feszültséget emlegettek, leértékelték futballistáink tudását. Valóban volt egy pont, amikor elszakadt nálam a cérna: az ESMTK ellen hetven percet emberhátrányban, dögmelegben, bűn rossz pályán játszottunk, nyertünk három nullára, és mégsem pozitív hangvételben szóltak a teljesítményünkről. Ezután úgy döntöttem, a háttérben maradok, egyébként is a csapaté az érdem, a játékosok harcolták ki a feljutást. Borítsunk fátylat a múltra, de most már ne hagyja bizonytalanságban a türelmetlen szurkolókat: milyen Ferencváros indul az NB I-ben? Bajnokesélyes lesz a Ferencváros! Egy listával érkeztem haza Angliába, amelyen azoknak a játékosoknak a neve szerepel, akiket az ősztől örömmel látnék a csapatban. A helyzet azonban nem egyszerű: az egyik papíromon tizenhat minőségi magyar futballista szerepel, nagy részükkel fel is vettük a kapcsolatot, ám mindegyiküket szerződés köti aktuális együtteséhez. És itt a bökkenő! Noha mi készek vagyunk a magyarországi viszonyokhoz képest kimagasló fizetést adni a labdarúgóknak, nem vagyunk hajlandók hatalmas összegeket kifizetni a játékjogukért. Márpedig úgy veszem észre, ha a tőkeerős Fradi jelentkezik egyik-másik labdarúgóért, rögvest megnő a tulajdonos klub igénye, és brutális mennyiségű pénzt kér. (ns) Nagyszombat/Dunaszerda- hely. Novota Jánost, a DAC fut- ballcsapának kapusát szívesen látnák a nagyszombatiak. Jozef Valovič, a Spartak menedzsere a kapus átigazolási ügyében már tárgyalt Khashayar Mohseni klubelnökkel, de egyelőre nem állapodtak meg. „Megkerestek a nagyszombatiak, ám mivel a jövő nyárig szerződés köt a sárga-kék egyesülethez, csak a DAC vezetőinek hozzájárulásával igazolhatok máshová. Tehát a klubokon múlik, sor kerül-e a mezcserére. Mindenképpen nagy kihívásnak tartanám, ha a Spartak- hoz kerülnék” - szögezte le a takso- nyi származású Novota János. Bölöni László elismerte, hogy több klubtól is kapott (pénzügyileg vonzó) ajánlatot. A magyar szakember ennek ellenére maradt a belga labdarúgó-bajnokság legutóbbi aranyérmesénél, a Standard Liege-nél, amellyel így a Bajnokok Ligájában bizonyíthat. „Meghallgattam más klubok ajánlatát is, de mindig volt valami, amiért nemet mondtam” - értékelt Bölöni László új szerződése aláírását követően. Mint ismert: a belga bajnokságot megnyerő Standard Liege-nél egy évvel meghosszabbították Bölöni László szerződését. Bár más csapatok is szerették volna megszerezni a magyar szakembert, ő mégis maradt Belgiumban. A hírek szerint két román csapat, a bukaresti Steaua és a Dinamo, valamint a skót Celtic is szívesen látta volna kispadján a szakembert. „Miért mentem volna el? Itt remek körülmények között dolgozhatok. Ráadásul a Standard a következő szezonban is a bajnoki címért harcolhat, s Európában is a legmagasabb szinten, a Bajnokok Ligájában mutathatja meg, hogy „Hálóőreink rendkívül kiegyensúlyozatlan teljesítményt nyújtottak a tavaszi idényben, ezért erősítenünk kell ezen a poszton. Janit nagyon jó kapusnak tartom, örülnék, ha hozzánk kerülne. Sajnos, jelenleg nem tűnik reálisnak a szerződtetése, mert a dunaszer- dahelyiek nagyon sokat kémek érte” - mondta lapunknak Pecze Károly, a nagyszombatiak vezetőedzője, aki hozzátette, hogy jelenleg a cseh Radim Novákot tesztelik, aki legutóbb az Ústí nad Labern együttesében védett. Még egy hír a csallóköziek háza tájáról: a Marzban-legénység ma 10.30-kor a DAC-stadionban barátságos meccset játszik a duna- szerdahelyi sportgimnázium csapatával. (sz. z.) mire képes” - tette hozzá Bölöni. Az erdélyi szakember elmondta: több olyan ajánlatot is kapott, amely pénzügyileg igen vonzó volt, de szakmailag hiányzott valami ahhoz, hogy nyugodt szívvel elvállalja a munkát. így hát Bölöni maradt Belgiumban. Ahhoz azonban, hogy a liege-i csapat Európában is megállja a helyét, további erősítésekre lesz szükség. „Úgy vélem, hogy még három-négy új játékosra lenne szükségünk. Az ideális legalábbis ez lenne” - zárta gondolatait Bölöni. (ns) Bölöni, a belga bajnok erdélyi vezetőedzője (Nemzeti Sport-felvétel) Bölöni több érdeklődő klubot is visszautasított Egy év ráadás Liege-ben ÖSSZEÁLLÍTÁS NYARALJON SPORTOSAN! NYÁRI HETEK: JÚNIUS 28-ig ARPENAZ 50 GYEREK szandál to 100 N0I STRANDPAPUCS 1 290 Ft , 2 pár \ \ 990 n 3 490 Ft-*r Rat.'. 8086904 Ret.: 8087603 TMäSSK? CARAIBES 100 búvárcsomag » . Gyerek !lu 990 Ft y.-Ű-Lf -flj L;V, Ufo, Ußfof, bahia strandröplabda Kipsta 2 190 Ft Ref8091481 Rét.: 8086010 4* MISKOLC {az Auchan mellett) Telefon: 06 46 801 501 DUNAKESZI AUCHAN TÓPART Telefon: 06 27 548 548 GYŐR (83-as út, a Tesco mellett) Telefon: 06 96 801 400 decathlon.hu Nyitva tartás: hétfőtől vasárnapig 9-20 óráig %ÍSStÉ MP910161