Új Szó, 2009. június (62. évfolyam, 124-149. szám)
2009-06-15 / 136. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. JÚNIUS 15. Autó-motor 11 Legalább 100 millió euróra lenne szükség ahhoz, hogy a főváros összes útját felújítsák, a munkálatokat mindig nyárra tervezik, amikor a város kiüresedik Ha tehetik, kerüljék Pozsonyt a nyári szünidő alatt Pozsony. Idén hétmillió eu- rót költ a főváros útfelújításra és karbantartó munkákra, az utakra viszont becslések szerint körülbelül 100 millió eurót kellene költeni. Aki az elkövetkező hónapokban Pozsonyba látogat, annak jó adag türelemre lesz szüksége, a város legforgalmasabb útjait és kereszteződéseit ugyanis szó szerint feltúrják. A városháza ismét a nyári hónapokat használja ki ezekre a munkálatokra - a szünidő alatt ugyanis lényegesen kiürül a főváros. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ „A nyári hónapokban jelentősen csökken a forgalom a fővárosban. Ezért mindig olyan időszakra tervezzük a felújításokat, amikor a lehető legkevesebb ember életét nehezítik meg a munkálatok” - magyarázta a múlt héten Andrej Ďurkovský, Pozsony főpolgármestere. A munkálatokat a téli hónapokban az időjárás nehezítené meg, ráadásul a télen elvégzett felújításokért a kivitelező rendszerint nem vállal garanciát. „Ez csupán egy töredéke annak, amire a városnak valójában szüksége lenne. A becslések 100 millió eu- rós beruházásokról szólnak” - állítja a polgármester. Figyelmen kívül hagyott rendelet A város az elmúlt két hétben szigorította a feltételeket a karbantartási és felújítási munkák elvégzésére jelentkező cégeknek. Minél tovább tart a forgalomkorlátozás, annál magasabb illetéket kell fizetniük. Az első hónapban négyzetméterenként egyeurós adót kell fizetni, a másodikban kettőt. Az állásért az első négy hétben 1,3 eurót kér el a város négyzetméterenként, a másodüt hónapban viszont már 3,23 eurót. Milan Cüek szerint viszont még ez sem elég. „A vállalatok mégsem tartják be azt, amiben megegyeztünk, sok esetben nincs más hátra, mint a lehető legmagasabb, 30 ezer eurós bírMi BRATISLAVA Obnova povrchov mestských komunikácií v roku 2009 Pražská ulica v úseku Šancová - Stromová Stromová ulica v úseku Pražská - Vlárska Limbová ulica v úseku Vlárska - Lamačská cesta Šancová ulica v úseku Pražská - Trnavské mýto Mýtna ulica Ružinovská ulica Mickiewiczova ulica v úseku Račianske mýto - Štefanovičova v úseku Bajkalská - Astronomická v úseku Obchodná - špitálska (www.bratislava.sk Rázusovo nábr. á------------..wáw,, Gagarinova Mierová Meddig tartanak az útlezárások? ♦ Pražská-július 1-től szeptember 1-ig. ♦ Šancová - július 1-től szeptember 1-ig. ♦ Ružinovská-július 1-től november 15-ig. + Mickiewiczova-augusztus 1-tőlaugusztus 15-ig. ♦ Mýtna és Limbová-szeptembertől. ♦ Miletičovaés Záhradníckakereszteződés-júliustólszeptemberig. ság mellett dönteni” - mondta a főpolgármester-helyettes. Belvárostól a külvárosig A legtöbb és legjelentősebb forgalomkorlátozás Pozsony-óváro- sát érinti, viszont a legforgalmasabb utakat sem kerülik el a munkálatok. Feltúrják a Slovnaftská utat, a Garagin utcát, a Kazanská, a Pionierska, a Bartská a Karloveská, a Budatínska és a Furdek utcákat is. A városháza a lakosok és a látogatók megértését kéri, ugyanakkor mindenkit felszólít, hogy a munkálatok környékén tartsák be az ideiglenes útjelző táblák utasítását, ne járjanak az építkezéseken át csak azért, hogy lerövidítsék útjukat. A rendkívül forgalmas Miletič és Záhradnícka kereszteződést július közepétől augusztus végéig teljes egészében lezárják. A korlátozásra a vízvezeték áthelyezése miatt kerül sor, a munkálatok befejezése után kétsávos helyett már négysávos út várja a sofőröket. A korlátozás csak a villamosközlekedést nem érinti. Az eddigi legnagyobb felújításra készülnek „A főváros történelmében először történt meg, hogy egészen 15 millió eurót költenek Pozsony úthálózatának felújítására. A munkálatok célja, hogy növeljük a biztonságot az utakon. Az érintett szakaszokon nem csak az útfelületeket, hanem a buszmegállókat és a gyalogosátkelőket is felújítjuk, kicseréljük a éjjeli megvilágítást is” - pontosított Ďurkovský. Járdák és buszmegállók felújítására például 2,6 millió eurót költ majd a város. A felújításokról bővebb tájékoztatást a www.bratislava.sk honlapon olvashatnak. A városháza honlapján további térképek és tervdo- kuemntáció segítségével szemléltetik a felújítások mértékét. Az érintett útszakaszok teljes jegyzékét is letölthetik innen, (dem, s) 2008-ban 558 ember vesztette életét az utakon, további 48 viszont 24 órával később halt bele sérüléseibe, így összesen 606 halálos áldozatról beszélhetünk A statisztikai adatok soha nem tartalmazzák a balesetek összes áldozatát ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Nem biztos, hogy azok, akik közúti baleset során halnak meg, bekerülnek a baleseti statisztikákba. A rendőrség üyen- kor csak azokat az embereket veszi figyelembe, akik közvetlen az ütközéskor, vagy legkésőbb 24 órával a tragédia után halnak meg. „Ha 24 órán belül hal meg, akkor úgy számolják, mintha közvetlen a baleset helyszínén vesztette volna életét” - magyarázta Martino Korch, az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának munkatársa. Ezt a módszert írja elő az az uniós egyezmény, amelyhez Szlovákia is csadakozott. Ennek értelmében 2010-ig az összes uniós tagállamban a 2002-es adatokhoz képest a felére kell csökkenteni a halálesetek számát. Akkor - a 24 órás statisztika szerint - Szlovákiában 610 személy halt meg, jövőre tehát legfeljebb 305 áldozat lehet. A balesetek következtében viszont évente lényegesen több ember hal meg, a hatóságok ugyanis soha nem teszik közzé azoknak az áldozatoknak a számát, akik 24 órával a baleset után vesztbe életüket. A belügyminisztérium szerint például ilyen téren 2008 volt a legsikeresebb év, amikor csak 558 ember halt meg az utakon, ami 1998 óta a legjobb statisztikai arány. Ehhez viszont hozzá kell számolni azt a további 48 embert, akik később haltak bele sérüléseikbe, így összesen 606 halottról beszélhetünk. Egy évvel korábban még rosszabb volt a helyzet, hiszen a rendőrségi statisztika szerint 627 halálos áldozat volt, később viszont további 34 ember hunyt el. Idén már 143 áldozata volt a baleseteknek, további 13 személy 24 órával később halt meg. (dem,ú) POLÍCIA-(Jón Krošlák felvétele) AUTO-MOTOR A mellékletet szerkeszti: Demecs Péter Levélcím: AUTÓ-MOTOR, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1; telefon: 02/59 233 435, e-maü: peter.demecs@ujszo.com