Új Szó, 2009. június (62. évfolyam, 124-149. szám)

2009-06-15 / 136. szám, hétfő

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2009. JÚNIUS 15. www.ujszo.com ZENEZÓNA A válság miatt olcsóbb belépők A világ vezető koncertszer­vezője, a Live Nation úgyne­vezett válságprogramot dol­gozott ki, amelynek köszön­hetően ezentúl több zenész fellépésére olcsóbban (is) vá­sárolhatók belépőjegyek. A cég a recesszió miatt vissza­esett koncertlátogatást, pon­tosabban az ebből adódó csökkenő bevételeit szeretné növelni az akciós jegyárakkal - úgy véli, a jövőben azok is elmennek egy-egy fellépésre, akik most ezt nem engedhe­tik meg maguknak. Az Artist Music Exchange nevű akció június 10-én indult, több kö­zép-európai koncertre tizen­öt eurós egységáron váltha­tók belépőjegyek. Ezek korlá­tozott számban állnak ren­delkezésre, és kizárólag a Li­ve Nation honlapján szerez­hetők be. A kezdeményezés­hez eddig olyan előadók és együttesek csatlakoztak, mint Lenny Kravitz, David Byrne, a Limp Bizkit, a Mot­ley Crüe és a Nine Inch Nails. Az ígéretek szerint hamaro­san újakkal bővül a lista. A magyarországi koncertek kö­zül elsőként Lenny Kravitz mai debreceni fellépésére le­het olcsóbban bejutni, 4 500 forintért. (P) Már Lenny Kravitz sem olyan drága (Képarchívum) Aki elégedett a lemezcégével A napokban olyan hírek röppentek fel, hogy Shakira elégedetlen kiadója, az Epic Records szolgáltatásaival, tá­vozni készül, és albumait a jövőben a Live Nation jelen­tetné meg. Az óriáscéghez a közelmúltban csatlakozott, de egyelőre csak a turnéi és egyéb fellépései szervezésére kötött szerződést. A kolum­biai énekesnő közleményben öntött tiszta vizet a pohárba. Tudatta: tökéletesen elége­dett az Epic munkájával, és meg sem fordult a fejében, hogy szerződést bontson a multinacionális Sony BMG Music alá tartozó céggel. Később a New York Daily News című lapnak nyilatko­zott is. „Semmi okom a vál­tásra, hiszen a kiadó munka­társai a piac nehézségei el­lenére mindent megtesznek azért, hogy a lemezeimből a lehető legtöbb fogyjon világ­szerte” - mondta, (p) Mire az album megjelenik, az aranytorkú Mariah Carey már nem lesz Miss Röfi... Hízik a tökéletlen angyal Mariah Carey most még tömi magát, majd szigorú fogyókúra következik (Képarchívum) Az elmúlt évek legnagyobb megújulását Mariah Carey vitte végbe. A negyvenedik életévében járó New York-i énekesnő az új évezred első éveinek kudarcai után ismét az elitmezőnyben tanyázik. Eddig nyolcvan hetet töltött az amerikai Billboard ma­gazin kislemezlistájának élén! A12. stúdióalbuma Memoirs of an Imperfect Angel (Egy tökéletlen an­gyal emlékiratai) címmel a tervek szerint szeptember közepén kerül a boltokba. ÖSSZEÁLLÍTÁS Mariah Carey 1990 nyarán rob­bant be a zenei élvonalba a Vision of Love című dallal, és a kilencve­nes évek második felére kiharcolta „Az amerikai zenetörténet legsike­resebb énekesnője” címet. 1990-től 2000-ig minden évben volt listave­zető felvétele az amerikai kislemez­listán. Az ezredforduló után viszont kiszorult az élmezőnyből. A 2001- es Glitter című albuma megbukott, akárcsak a főszereplésével készült azonos című film, és a 2002-es Charmbracelet című lemezének el­adási példányszáma is jócskán el­maradt a kilencvenes években kia­dottakétól. A zenei szakemberek többsége már temette a karrierjét, de az énekesnőnek sikerült meg­újulnia. A 2005 áprilisában megje­lent The Emancipation of Mimi című stúdióalbuma az Egyesült Ál­lamokban az év legkelendőbb hanghordozója volt, csak ott több mint hatmilliót értékesítettek belőle. A11. stúdiólemeze, a tavaly áprilisban kiadott E=MC2 című az USA-ban eddig 1 millió 255 ezer példányban kelt el. Az énekesnő jelenleg a szeptem­berre tervezett Memoirs of an Im­perfect Angel című albumán dolgo­zik. Közben felszedett néhány kilót. „Mariah imád enni. Amikor a stú­dióban van, nem figyel a vonalaira, azt eszik, amit megkíván. Már most van vagy nyolckilónyi feleslege. Biztos vagyok benne, hogy mire a lemeze megjelenik, addigra lefogy. Hiszen akkor már csúcsformában kell tündökölnie” - nyilatkozta az egyik munkatársa. A készülő hang­hordozóról mindössze annyi szi­várgott ki, hogy az egyik dalban Timbaland működik közre, (péjé) Az Arctic Monkeys új lemeze Nagy-Britanniában augusztus 24-től vásárolható meg Nem mindennapi együttműködés ELŐZETES Tavaly a nyár végén váratlan­nak nem nevezhető, mégis érde­kes bejelentéssel szolgált Josh Homme, a kaliforniai Queens of the Stone Age frontembere. El­mondta, hogy korunk egyik brit sikerzenekara, az Arctic Monkeys (Sarkköri Majmok) az ő produce­ri irányításával vág bele a harma­dik stúdióalbuma munkálataiba. Alex Túrnerék korábban többször beszéltek arról, hogy szeretik a Homme vezette, stadionrockot játszó együttes zenéjét. „El akar­nak merülni az övéktől idegen, ezért számukra szokatlan zenei közegben. Bár azt tervezzük, hogy a rögzített szerzemények felkerülnek a fiúk harmadik stú­diólemezére, de ez egyelőre ko­rántsem biztos. A cél az, hogy va­lami olyat hozzunk létre, ami ne­kik is, nekem is és a közönségnek is tetszik” - nyilatkozta akkortájt Homme a New Musical Express- nek. Most már biztos, hogy a da­lok felkerülnek a korongra, amely Humbug címmel Nagy-Britanniá- ban augusztus 24-én kerül a bol­tokba. Josh Homme mellett Ja­mes Ford az album másik produ­cere. A sheffieldi Arctic Monkeys 2006 januárjában kiadott első, Whatever People Say I Am, That’s What I’m Not című nagyleme­zéből a megjelenés hetében 363 735 példány kelt el Nagy-Britan- niában, s ezzel a brit zenetörténet leggyorsabban fogyó bemutatko­zó albuma lett. De már nem a fiúk tartják a rekordot, 2007 novembe­rében Leona Lewis megdöntötte. A The X Factor című tehetségkuta­tó tévéműsor harmadik sorozatát megnyert énekesnő Spirit című nagylemeze a megjelenés hetében 375 872 példányban talált gazdá­ra a szigetországban, (pj) A hangminták engedélyét sem kapták meg, s így bírósági ügyek is fenyegetnek El sem készült, mégis a listákon van ZENEI HÍR A napokban olyan hanghordo­zó került fel több amerikai sláger­listára, amely még meg sem je­lent, sőt el sem készült! Az észak­amerikai kontinensen a közeljövő nagy reménységének tartott Dra­ke nevű hiphopelőadó „első albu­ma”. Több nagy internetes terjesztő katalógusában is felbukkant az 1986. október 24-én született ka­nadai fiatalember The Girls Love Drake című lemeze, s a forgalom­nak köszönhetően pár Billboard- listán is helyet szorított magának. Miután Drake menedzsmentje értesült a történtekről, minden érintett terjesztőt arra kért, távo­lítsa el katalógusából az albumot, mert nem hivatalos kiadvány, így Drake dalai nemcsak a listákat, hanem az internetet is elárasz­tották (Képarchívum) az eladási összesítéseken sem sze­repelhet. „Botrány! Ez egy boot- leglemez. A rajta található dalok­kal mi népszerűsítettük az előadót a médiában, de a megjele­néséhez nem járultunk hozzá. A legnagyobb kiadók versenyeznek a zenészért, és közel állunk a megegyezéshez, egy ilyen hír azonban egyáltalán nem tesz jót a tárgyalásainknak. Ráadásul Dra­ke több szerzeményben is olyan hangmintákra rappel, amelyek­nek használatára még nem kap­tunk engedélyt, az érintettekkel jelenleg is folyik az egyeztetés. Azzal, hogy napvüágot látott az album az engedély nélkül hasz­nált hangmintákkal, akár bírósági pereket is a nyakunkba akaszthat­nak” - nyilatkozta a hiphopelőadó menedzsere, (pj) USTAMUSTRA A countryzenét képviselő amerikai előadók és együttesek hang­hordozói iránt kizárólag az észak-amerikai kontinensen, leginkább az USA-ban van kereslet. (Bár ha poppal vegyítik, akkor zenéjük Európában is eladható.) A countryn kívül is vannak olyan amerikai zenészek, akik odahaza sikert sikerre halmoznak, de hazájukon kí­vül képtelenek rajongótábort verbuválni. Közéjük tartozik a több stílusból táplálkozó, alapvetően rockot játszó Dave Matthews Band is. Az 1991 óta működő virginiai zenekar a hetedik stúdióle­mezét jelentette meg Big Whiskey & the GrooGrux King címmel, és az amerikai eladási lista élén nyitott vele. Ez sorrendben az ötödik listavezető albuma. Az.elsőnek, az 1994-es Under the Table and Dreaming címűnek a 11. hely, a másodiknak, az 1996-os Crash címűnek a második hely volt a csúcspozíciója - az elsőből több mint hatmilliót, a másodikból több mint hétmilliót értékesítettek az USA-ban. Az együttesnek Észak-Amerika mellett egyedül Új-Zé- landon van jelentősebb rajongótábora. Listavezető kislemezek Egyesült Államok The Black Eyed Peas Boom Boom Pow Nagy-Britannia The Black Eyed Peas Boom Boom Pow Németország Daniel Schuhmacher Anything But Love Magyarország Ákos Gumicukor Újra színen a ’80-as évek fiúzenekara Már kapható a The Black Eyed Peas ötödik stúdióalbuma, a The E.N.D. - a cím a The Energy Never Dies rövidítése. A Los Angeles-i formáció az amerikai Billboard magazin kislemezlistáját tizedik hete vezeti a korong Boom Boom Pow című beharangozó dalával. Ilyen hosszú ideig legutóbb 2008 elején Flo Rida és T-Pain trónolt a Low című slágerrel. A The Black Eyed Peas felvétele három héttel ezelőtt a brit összesítés csúcsát is elfoglalta, és most visszatért oda. Az elmúlt két hétben Dizzee Rascal és Armand Van Helden uralta a mezőnyt a Bonkers című dallal. Odahaza múlt hétfőtől kapható a brit Kasabian nevű rockegyüttes harmadik, West Ryder Pauper Lunatic Asylum dmű stúdióalbuma. Az erről maxi CD-re kimásolt Fire című felvétel a brit kislemezlista bronzérmes pozíciójába érkezett meg. Németor­szágban harmadik hete a Deutschland sucht den Superstar című te­hetségkutató tévéműsor hatodik sorozatában diadalmaskodó, 1987. április 19-én született Dániel Schuhmacher vezet Dieter Bohlen zsűri­tag Anything But Love című szerzeményével. Kontinensünk legtöbb országában pénteken kerül a boltokba a nyolcvanas évek vezető fiú­zenekara, a norvég a-ha kilencedik, Foot of the Mountain című stúdió­albuma. A címadó dal a múlt héten a német rangsor harmadik helyén debütált, most a kilencedikre esett vissza. Magyarországon egy meg­szakítással az ötödik hetét tölti az élen Ákos szerzeménye, a Gumicu­kor. Péterfy Bori és együttese, a Love Band várhatóan karácsony előtt rukkol elő a második stúdiólemezével. Kaptunk róla előzetest a Té­ged nem című felvétel formájában, amely a letöltéseknek köszön­hetően a magyar összesítés ötödik helyére iratkozott fel. Listavezető nagylemezek I Egyesült Államok Dave Matthews Band Big Whiskey & the GrooGrux King 1 Nagy-Britannia Paolo Nutini Sunny Side Up I Németország Sportfreunde Stiller MTV Unplugged in New York 1 Magyarország Feke Pál Új világ vár! A csúcsra tért vissza Paolo Nutini James Blunt 2005-ben a You’re Beautiful című slágerével a dal­szerző-énekesek új éráját indította el. Nagy-Britanniában számtalan követő tűnt fel, többek között a nagylemezzel szinte egy időben, 2006 júliusában jelentkező James Morrison és Paolo Nutini. Az utóbbi These Streets című albumából a szi­getországban több mint 700 ezer kelt el, és további több mint 300 ezer Európa egyéb országaiban, de a skót fiatalember sikerét Morrison sikere elhomályosította. A közönség azonban nem feledte el a 23. élet­évében járó énekest. Második lemeze, a Sunny Side Up a brit eladási rangsor élén debütált, a megjelenés hetében 62 937 példányt vásá­roltak belőle a szigetországban. Paolo mögött az ausztrál Dániel Mer- riweather albuma, a Love & War nyitott. Még egy újdonság található a brit tízes mezőnyben: a Britain’s Got Talent című tehetségkutató té­véműsor első sorozatát megnyert Paul Potts operaénekes ötödik hely­re megérkező második lemeze, a Passione. Az amerikai TOP 10-ben a Dave Matthews Band mellett további három új belépő szerepel, mindannyian a rockzene képviselői. A harmadikon a nebraskai 311 albuma, az Uplifter, a negyediken a Sammy Hagar, Joe Satriani, Mi­chael Anthony és Chad Smith alkotta Chickenfoot nevű szupergrupp lemeze, a Chickenfoot, a hetediken a New York-i Taking Back Sunday albuma, a New Again startolt. Németországban második hete a Sportfreunde Stiller nevű müncheni trió unplugged korongja, Ma­gyarországon szintén második hete Feke Pál nagylemeze a legke­lendőbb kiadvány, (puha) Ismét hódít Paolo Nutini (Képarchívum)

Next

/
Thumbnails
Contents