Új Szó, 2009. június (62. évfolyam, 124-149. szám)

2009-06-13 / 135. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. JÚNIUS 13. Vélemény És háttér 7 FIGYELŐ Ne honosodjék meg az elismerés Sem jogi szempontból, sem a társadalmi-politikai következmények miatt nem fogadható el, hogy a moldo­vaiak román állampolgársá­gával kapcsolatosan megho­nosodjék az „elismerés” - mondta az MTI-nek Cseke At­tila. Az RMDSZ szenátora em­lékeztetett: eleve érvényes a román kormány sürgősségi rendelete, amely könnyített eljárással kiterjeszti a román állampolgárság „megadását”, „visszanyerését”, (mti)- Csöppet sem félek a cápáktól. Sokkal veszedelmesebbek a képviselők vizsgálódásai a minisztériumban. (Peter Gossónyi rajza) HÉTVÉG(R)E i'im iiimiiMiw'iii' ií i' muri t íiitiiiiiiiiiiíiMir<wiiiifBíriiiľ'ti'~r ...........r....rnr t............iiithti iwnunniiTw'in ctbüt*»írntr?giinofi tiwiirnio Hídavatás „A hídszerep nem tudomá­nyos szemlélet, és az ilyen hidakból könnyen képződ­hetne valamilyen autonóm erő, amely kiválna az egye­temes közösségből.” A fenti idézet a Csehszlovákiai Ma­gyar Kisebbségi Jogvédő Bi­zottság 1988. január 23-án kelt emlékiratából szárma­zik. Duray Miklós már akkor is tudta, hogy a hidakon óva­tosan kell közlekedni... KOCUR LÁSZLÓ Kétéves agónia ért véget a héten, Bugár Béla és csapata immár sokad­szor bejelentette a Híd Együttmű­ködés Pártja megalakulását. Lapunk internetes kiadásában egy olvasó azt írta a sokadik pártalapítási beje­lentésről tudósító cikk alá: hányszor fogjátok még bejelenteni? Kétségkí­vül professzionális kommunikációs hadjárat előzte meg a hídverést, de hát a szivárogtatás mindkét oldal erőssége volt az elmúlt (belső) küz­delmekben gazdag két évben. Éke­lődtek már előttem e hasábokon a név által mozgásba hozható nyelvi játékok tömkelegén, a magyar köz­nyelvben és argóban számtalan hi­das szófordulat él, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy az Együtt­működés Pártja rövidítése szlovákul SS lesz, ami minimum nem szeren­csés. De ez csak a felszín felszíne... A szlovákiai magyar közélet szempontjábólnemkezdődikúj idő­számítás, hanem visszatérés törté­nik az 1998 előtti állapotokhoz, amikor szintén több magyar párt versengettaválasztókkegyeiért. Ha a mečiari fifikás választási törvény nem terelte volna őket egy akolba, akkor a nemzeti jobboldal, a keresz­ténydemokraták és a liberálisok tán sosem ölelikegymást keblükre, s így ki-ki a politikai meggyőződéséhez legközelebb álló tömörülésre sza­vazhatott volna. így viszont már 11 éve a magyarok a magyarokra sza­vaztak. Mert kire szavazzanak... A legtöbb felvidéki magyar - a szava­zati jogával élők részhalmazából - legalább olyan intenzitással ismételi meg minden voksolás előtt a „leg­rosszabb magyar párt is jobb, mint a legjobb szlovák” mantrát, mint Bu­gár Béla az eredetileg Simon Zsolt által bevetett „Csáky munkamód­szerré tette a hazugságot”, vagy mint Csáky Pál a „gazdasági érdek- csoport” szókapcsolatot. Ha megnézzük, kik ültek a na- ♦ rancsszín lógó alatt a pártalapítás bejelentésekor, az lehetett az érzé­sünk, hogy ez nem a Híd, hanem egy másik MKP. A Hidat egyelőre az anyapártjától az ég adta vüágon semmi nem különbözteti meg. A párt önjelölt vezére olyan értékeket fogalmazott meg, mint együttmű­ködés, tisztesség. A pártot jobbkö­zépre szeretnék pozícionálni. Ahova az MKP is pozícionálja magát. Bugár számít a szlovák szavazókra is. Az ál­tala vezetett MKP is számított. Kér­dés, hogy egy szűk értelmiségi cso­portot leszámítva a szlovákság mely rétegét tudja még megszólítani a vegyesházasságszerű párt ideájá­val. Ajelenlegi politikai konstelláció nemennekkedvez. Mivel hasonlóra még nem volt példa, sem az L918-1945 közötti, részben demokratikusnak mondha­tó periódusban, sem a rendszervál­tás óta, a próbálkozást nevezhetjük érdekes politikai kísérletnek. Bár annak mérsékelten örülhetünk, hogy valaki a szlovákiai magyarság­gal kísérletezik. Egyelőre a Hídról keveset tudni. Tulajdonképpen még nincs is, így ar­ról beszélni, milyen lesz az új párt, a politikai program ismeretének hiá­nyában botorság lenne. Az MKP-t sokan éppen a gyűjtőpárt mivoltá­ból fakadó se hal, se hús jellege miatt kárhoztatták, de a monolitikus ko­losszusról minden bírálat lepergett - s itt jegyezzükmeg, a két vezér közül Bugár Béla állt hosszabb ideig a párt élén. (Aki egyelőre a már említett „munkamódszerrétetteahazugsá- goť’-mantrán kívül mégahasonlóan nehezen megfogható politikai stí­lusról értekezett, de azt nem tudta sikeresen kommunikálni, hogy mi is baja az MKP-val.) Azaz, a szlovákiai magyar politizálás nem ideológiák mentén zajlott, mintaszlovák. Hogy történik-e változás ezen a téren, az csak a pártprogram ismere­tében lesz megállapítható. Az előze­tes - igaz, nem programérvényű - nyilatkozatok azonban nem erre engednek következtetni. Egyelőre csak frusztráltság, sértődöttség és személyes érdekek látszanak. A küzdelem meg egy jó darabig nem bármiféle értékek mentén, hanem az MKP-s párttagság megszerzé- séért/megtartásáért fog folyni. Ami a küzdő feleknek kétségkívül érték... Kábé egy hónapja, ugyanebben az újságban, ugyanezen az oldalon, ugyanezen a napon, ugyanerről a témáról értekezve azzal zártuk fej­tegetésünket: ,A 2007 márciusa óta hol burkoltan, hol nyíltan, hol még annál is nyíltabban folyó kakasko­dás - igaz, csak tyúkudvari - csata­zajában elveszikalényeg: milesza szlovákiai magyar átlagemberek­kel, akiket elvben képviselni kelle­ne, s akik magasról tesznek a kaka­sok egyéni ambícióira.” Többet most sem mondhatunk. GLOSSZA ■ . A status quo bosszúja KÖVESD! KÁROLY Az utóbbi években némileg kiáb­rándultam az MKP politizálásából. Rossz kedvem ülusztrálásaként csakjelzésképp említem ajárási vi­szályokat, a koncon való marako­dást, a párt nyolc év alatti, finoman fogalmazvaszerényeredményű politizálását, amelynek rövid summájaként egyujjamonmeg- számolhatom, mit hozott össze az MKP a dél-szlovákiai magyarság­nak: egy megkésett egyetemet, amely alól kikorhad a közép- és alapfokú anyanyelvi oktatás, egy Duna-hidat (félsiker), némi támo- gatásokcsordogálásátvidékre.Az eredménytelenséglistájabóvebb. Ezt se sorolnám, csak a legkirívóbb példákat: elfuseráltmegyerend­szer, elmaradtkisebbségi, kultúra­finanszírozást rögzítő törvény, az országos átlagot meghaladó mun­kanélküliség, elmaradott infra- struktúra, amagyarjogvédelem teljes hiátusa, hogy az autonómiák bármilyen formáját ne is emleges­sük. Ezekről a témákról a párt a „kékkoalíció”kedvéért elevele­mondott. Hogy időközben aszlo- vákiai magyarság létszáma mint­egy ötvenezerrel csökkent, nem írom gonoszul a „magyar párt” ro­vására, hiszen idén Magyarország lakosságais negyvenezres apadást fogelkönyvelni, igaz, tízmilliós népességből. Ahhoz azonban volt némiközük, hogynyelvijogaink egy lapon sem említhetők a nyugat­európai országokéival. Ám ezzel valamennyien tisztában vagyunk. Az MKP és a Híd-Most hosszúnevű új párt körüli cirkusz azonban kissé nevetségesnek tűnik, különösen, ha az ember visszaréved a nem is olyan távoli múltba. Az MKP Me- éiaragyszüleményevolt,némi tit­kosszolgálati háttérmunkával és megfelelő választási törvénnyel (amit a következő, „demokratiku­sabb” kormányokbékén hagytak) gyerekjátékvoltelémi, hogy az Együttélés, az MKDM és a Magyar Polgári Párt kényszerházasságával (vagy frivolháromszöggel) meg- szülessékazMKP.Amiakkorhu- szárrohammal felérő sikernek tűnt. Ez esik szét mostanában, bár némi pikantériával, hiszen mind Bugár Béla, mind Csáky Pál az MKDM berkeiből indult. Voltviszontnyugalom,vethetika szememre azok, akikazt hiszik, a politika nem az érdekekkemény harca, hanem az öreguras pipa- szortyogtatás művészete a koraesti gangon, miközbenaz udvari diófán galambok turbékolnak. Akik foly­ton ezt szajkózzák, vagy nem tud­ják,hogyatársadalmi béke csak társadalmikonszenzussal teremt­hető meg, vagy sosem hagytákel fa- lujukhatárát. Azidillakkorhullottdarabjaira, amikor Robert Fico három éve fel­állította katasztrófakormányát. Már akkor sejtem lehetett, hogy az MKP-nbelülmindigislappangó fe­szültség a kormány nacionalizmu­sával (és gazdasági manővereivel) egyenes arányban fog dagadni, s a tavalyi elnökváltás ebben a folya­matban csak epizód volt. Mielőtt te- lesímánkatejesbögrét, nyugod- junkbele,hogyvisszatérünkatí- zenegy évelőtti állapotainkhoz. Bár ez sem éppen sikersztori, külö­nösen az európai parlamenti vá- lasztásoknapjaibanés az önkor­mányzati választásokelőtt. Meg aztánsokemberlemorzsolódott közben, és sokpártkatonabesora- kozott a csapatba; ma ezekközül kerülnekkialegvadabbkocsmai kikiáltók. Harminckét évem elszelelt- írta a költő egykor. Az MKP esetében csak tizenegy év. Ennekhozadékát azonban valamennyien „élvezzük”.Legnagyobbörömük azanyaországbelihaknizóban- dáknaklehet, akikmármostvígan gyantázhatjákavonótésszidoloz- hatják a trombitát, hiszen ősszel kétszer annyitfognakbazseválni Dél-Szlovákiában, mint eddig. KOMMENTÁR Magyarország nem csak! BALLAD. KÁROLY Magyarország nem csak a magyaroké, mint azt választási szlogen­jében a Jobbik hirdette. Hanem, bizony, azoké az államalkotó nemzetiségeké és etnikumoké is, amelynek tagjai magyar állam­polgárként területén élnek. Vajon hogyan esne a határon túli ma­gyarokért oly annyira aggódó pártnak, ha a szomszédos országok pedig kijelentenék, hogy Romániai a románoké, Szlovákia a szlo­vákoké, Ukrajna az ukránoké? Persze lehet szépíteni Vona Gábo- rék állításának az élét azzal, hogy kérem, mi nem is a kisebbségek­re gondoltunk, hanem a Magyarországot „gyarmatosító” multik- ra, de ki hiszi ezt el egy olyan politikai erőnek, amely nyíltan vall rasszista és antiszemita nézeteket? Mindazonáltal: minden nemzetnek megvan a joga az önveszejtés- re. Ha a magyarság a Jobbik révén kívánja magát szalonképtelen­né tenni Európában, ebben nehéz lenne megakadályozni. S ha új- rajel akaija űzni legjobb elméit az országból - csak emelje politikai tényezővé a szélsőjobbot. Az okok nyilván összetettek, többrétűek, egyszerre aktuálpolitikaiak és történelmi távlatú ak. A nacionalista radikalizmus megerősödésé­ért aktuálisan alighanem hasonló felelősség terheli mind a gyönge kormányzás mögött álló, a társadalom szétzilálódását megengedő politikai erőket, mind a szélsőségektől elhatárolódni vonakodó, azt inkább nyíltan vagyburkoltanbiztató, akormányrevolverezésére felhasználó ellenzéket. Történelmileg pedig- úgy tűnik, minden szomorú tapasztalat ellenére - a magyarság egy nem jelentéktelen részében él az igény a szélsőséges jobboldalinemzeti ideológia, a rasszizmus és antiszemitizmus iránt. Ezt az igényt ugyanvisszafog- hatjaegy friss történelmi trauma, fékezheti akeményebb vagy lá- gyabb diktatúra, elaltathatjaaviszonylagosjólét-deegyfelőllátens módon folyamatosan jelen van a társadalomban, másfelől az első adandó alkalommal felszínre tör, teret követel magának. Ez roppant sajnálatos, hiszen az nyilvánvaló, hogy az amúgy is súlyos problémák megoldásához a szélsójobbos alternatíva nem hozza közelebb az or­szágot, ellenben hozzájárul a társadalmi feszültségek további növe­kedéséhez, a nemzetí-etnikai-vallási kisebbségek nem alaptalan fé­lelméhez, nemcsak a liberális érzelműek, hanem a jó ízlésű józan gondolkodásúak rossz társadalmi közérzetéhez is. Az EU-választások eredménye nem önmagában riasztó. Az ugyan nyüvánvaló, hogy a Jobbik mandátumokhoz juttatásával Magyaror­szág a rosszabbik arcát mutatja Európának, ezen túlmutatóan azon- ban a számok azt jelzik, hogy ha a Jobbik egy közelgő parlamenti vá­lasztáson is aktivizálni tudja a maga közel félmillioszavazóját (vél­hetőleg ennél többet is), akkor egy viszonylag magas, akár 70%-os részvételi arány mellett is bőven eléri az 5%-os parlamenti küszöböt. Ez pedig aztfogjajelenteni, hogy Magyarországon parlamenti legi­timációt kap a cigányozás és a zsidózás. Abaloldal roppant gyenge szereplését látva abban aligha bízhatunk, hogy ez a politikai oldal gátat szabhat a szélsőjobb térnyerésének. Lám, a liberális párt „sehol sincs”, a szocialisták pedig alig mutatkoz- taka Jobbiknál támogatottabbnak. Láthatjuk, ajózanpolitizálást hirdető, jobbról egyre inkább a centrumba húzódó MDF sem képes középpárttá válni. így az emberben, mint egyetlen alternatíva, az a képtelen kívánság fogalmazódik meg: bárcsak a Fidesznek sikerülne ellehetetlenítenie a Jobbikot. Ez alighanem összmagyar érdek lenne, hiszen minden látszat ellenére a magát nagyon nemzetinek hirdető Jobbik veszélyes ideológiájával nem azokon, akiket támad, hanem éppen a magyarságon ejti a legnagyobb sebeket. TALLÓZÓ PER STANDARD Barack Obama hivatalba lépé­sével hosszú idő óta először lát reményt a nukleáris leszerelésre, az iráni és a közel-keleti kérdés megoldására Mohamed el-Bara- dei. A Nemzetközi Atomenergia­ügynökség (NAÜ) novemberben távozó főigazgatója a Der Stan­dard osztrák lapnak beszélt erről. Baradei egyetért az új amerikai elnökkel abban, hogy az atom­fegyverrel rendelkező országok­nak kötelezettséget kell vállalni­uk a leszerelésre. Ó is úgy látja, hogy a nukleáris leszerelés és a tömegpusztító fegyverek tévedé­sének megakadályozása össze­függ, a szegénység; az erőszak és a biztonság hiánya is összekap­csolódik. Az iráni atomprogram­ról azt mondta: továbbra is sok a bizonytalanság. Nem tudni, van- e katonai célú atomprogramja Teheránnak. „Még a legrosszabb esetben is” - ha kilépnek az atom- soronrpó-szerződésből (NPT) és kiutasítják a NAÜ ellenőreit - egyetlen atombombára elegendő anyag van a birtokukban. Az egyetlen járható út átfogó tárgya­lásokat folytatni egy kiterjedt kö­zel-keleti biztonsági rendszer lét­rehozása érdekében. Baradei sze­rint meghiúsultak a hidegháború vége után támadt, egy igazságos­ságra, emberiességre és bizton­ságra épülő világról szőtt remé­nyek. A kelet-nyugati konfliktust másfajta bizonytalanságok vál­tották fel. Ezek egyike az a ve­szély, hogy szélsőséges csoportok nukleáris anyagok birtokába jut­nak. Az atomfegyverrel rendelke­ző országok az elrettentés elvére építenek, de nem csak ezekkel az országokkal szemben - tette hoz­zá. Egy új jelenség tapasztalható: az országok nem tesznek ugyan azonnal szert atomfegyverekre, de „elmennek egészen a határig”. Irán még láthatóbbá tette ezt a ve­szélyt, még akkor is, ha más or­szágoknál már régóta az a helyzet, hogy továbbra is részesei lehetnek az NPT-nek. Ugyanakkor tudni lehet, hogy talán egy hónap alatt atomfegyver birtokába juthat- nak-mondtaBaradei. (mti)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents