Új Szó, 2009. május (62. évfolyam, 100-123. szám)

2009-05-06 / 103. szám, szerda

6 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2009. MÁJUS 6. www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK nál. Az elemzők 103 millió eurós adózott eredményre számítot­tak. A várakozástól megdöbben­tően elmaradó teljesítményt egyebek között árfolyamhatá- sokkal és az alapanyagárak emelkedésével magyarázta a vál­lalat, és tegnap 100 millió eurós takarékossági programot jelen­tettbe. Ennek részeként bezárják valamennyi európai és ázsiai re­gionális irodát. A legnagyobb eu­rópai sportszergyártó bevétele az első negyedévben 1,7%-kal 2,58 milliárd euróra csökkent. A világelső Nike is visszaesésről számolt be. Az amerikai cég üzemi eredménye éves szinten csaknem 80%-kal 58 millió euró­ra csökkent. A Nike már jelezte, hogy spórolásba kezd, és bezárt három cipőgyárat Kínában, egyet pedig Viemamban. (MTI) Orosz kérője akadt az Opelnek Moszkva. Az orosz GAZ au­tógyár is érdeklődik a német Opel meghatározó többségi ré­sze iránt, közösen az fő hitelező­jével, az orosz állami Szerbank­kal és a kanadai székhelyű Mag­na autóalkatrész-beszállítóval - jelentette a Kommerszant című orosz lap. A részvénycsomag ára mintegy ötmilliárd euró körül van. Ez nagy összeg, mivel a sú­lyos veszteségeket elszenvedett, s cégei adósságainak átüteme­zésén fáradozó Oleg Gyeripasz- ka oligarcha tulajdonában lévő GAZ-csoport adósságai megha­ladják a 40 milliárd rubelt, s a konszern egyéb súlyos anyagi problémákká is küzd. A Kom- merszant azt írta, hogy az Opel 50,1%-át a GAZ, a Szerbank és a Magna úgy osztaná meg egymás között, hogy az utóbbi tulajdo­nába 19,1% kerülne. (MTI) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Angol font 0,8859 Lengvel zloty 4,3483 Cseh korona 26,478 Magyar forint 283,26 Horvát kuna 7,3979 Román lei 4,1632 Japán ien 132,59 Sváici frank 1,5113 Kanadai dollár 1,5669 USA-dollár. 1,3403 VÉTEL - E LADÁS Bank dollár cseh korona forint Volksbank 1,38-1,30 27,38-25,78 297,30-271,70 OTP Bank 1,38-1,30 27,32-25,77 291,03-274,45 Postabank 1,38-1,29 27,48-25,63­Szí. Takarékpénztár 1,39-1,29 27,26-25,75 296,18-270,67 Tatra banka 1,37-1,31 27,20-25,82 294,48-272,10 Dexia banka 1,38-1,31 27,17-25,79 290,63-275,90 Általános Hitelbank 1,37-1,30 27,32-25,81 297,30-271,70 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Mezőgazdaság: nagy a szárazság Pozsony. A hetek óta tartó száraz időjárás máris veszélyez­teti a gabonaféléket és az olajos növényeket - jelentette a Szlo­vák Mezőgazdasági és Élelmi­szer-ipari Kamara (SPPK). Ezért félő, hogy az idei termés mennyisége és minősége messze elmarad a tavalyitól, (ú) Samsung: leelőzi a Slovnaftot? Pozsony. Továbbra is a po­zsonyi Volkswagen Slovakia au­tógyár marad az ország legérté­kesebb, legnagyobb forgalmú iparvállalata marad 2009-ben - derül ki a Hospodárske noviny felméréséből. A lap több keres­kedelmi bank elemzőit kérte fel arra, hogy a forgalom nagysága alapján becsüljék meg, mely tár­saságok lesznek 2009-ben az or­szág meghatározó ipari cégei. A dobogós helyeken egy csere kör­vonalazódik: a megkérdezettek úgy látják, idén a galántai Sam­sung Electronics Slovakia meg­előzi a pozsonyi Slovnaft olajtár­saságot. A 4. helyre várják a kas­sai U. S. Steel acélművet, az 5. helyre pedig a többségében fran­cia-német kézben levő Szlovák Gázmüveket (SPP). (Hn) Lejtőre került a Nike és az Adidas Berlin. Az értékesítés alapján a világ második számú sport­szergyártójának számító német Adidas 5 mülió euró adózott eredményt ért el az idei első ne­gyedévben, 97%-kal kevesebbet az egy évvel korábbi 169 millió­A mély gazdasági visszaesés következő epizódja a társadalmi nyugtalanság lehet az ingatag gazdaságokban Szélsőségeknek kedvez a válság Neonácik elleni megmozdulás Pozsonyban. A politikusok a válságot meg­lovagolva mélyíthetik az etnikai és nemzeti törésvonalakat. (SITA-felv.) Brüsszel/London/Budapest. Szociális válság is fenyegeti az Európai Uniót, amely a nemzetközi válság miatt a II. világháború utáni legsúlyo­sabb munkanélküliségi hely­zettel kényszerül szembe­nézni - figyelmeztetett Jean- Claude Juncker, az euróöve­zeti országok pénzügymi­niszteri csoportjának elnöke. A brit nagykövetségek pedig éberen figyelni fogják a vi­lágválság miatti politikai­társadalmi nyugtalanság kockázatait. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Jean-Claude Juncker luxembur­gi kormányfő úgy véli, olyan nagyságrendű munkahelymeg­szűnés fenyeget, amely európaiak millióit juttathatja a reménytelen­ség állapotába. Az Európai Bizott­ság hétfői prognózisa szerint az unióban idén közel 10, jövőre 11%-ra nő a munkanélküliségi ráta - alig két év leforgása alatt 8,5 mil­lió ember kerül az utcára. A luxem­burgi politikus szerint ezért sürgő­sen át kell gondolni, kell-e módosí­tani az unió szociális modelljén. „Korai figyelmeztető rendszert” léptetett életbe David Miliband brit külügyminiszter azokon a brit nagykövetségeken, amelyek foga­dó országaiban felmerülhet a „poli­tikai-társadalmi nyugtalanság” kockázata a gazdasági világválság miatt - írta a The Times. A konzer­vatív brit napilap értesülése szerint a brit diplomáciai képviseleteken dolgozó közgazdászokat arra uta­sították, hogy elemezzék a re­cesszió okozta szociális feszültsé­gek kockázatát az adott országban, és következtetéseikről tegyenek je­lentést Londonnak. A brit külügy­minisztériumot aggasztja az a lehe­tőség, hogy a gazdasági visszaesés következő epizódja a társadalmi nyugtalanság lehet az ingatag gaz­daságokban, amelyekben a befek­tetési termékeket, a foglalkozta­tást, az exportpiacokat és a beszállí­tói hálózatot egyaránt sújtja a ke­reslet visszaesése. Az amerikai Lehman Brothers nagybank tavaly szeptemberi összeomlása nyomán felismerték, hogy a globális bank- rendszer milyen mértékben össze­fonódott. Most azonban olyan fé­lelmek is megfogalmazódnak, hogy ha a politikai felfordulás miatt valamely kulcsfontosságú ország omlik össze, azzal a globális szintű ellátó hálózat és az export kerülhet veszélybe - írta a The Times. A bri­tek elsősorban azon gazdaságok miatt aggódnak, amelyeknek adósi osztályzatát a nagy hitelminősítők az elmúlt időszakban a spekulatív sávba sorolták át. További destabilizáció, etnikai konfliktusok és a szélsőségesek megerősödése veszélyezteti a kö- zép-kelet-európai államokat - ál­lapítja meg a budapesti Political Capital Institute egyik elemzése. Tovább romolhat a kelet-közép-eu- rópai országok gazdasági pozíció­ja, sőt, láncreakció is indulhat, melynek nyomán további kor­mánybukásokra lehet számítani - áll az intézet régiós kockázati elemzésében. Izlandot leszámítva eddig csak közép- és kelet-európai kormányok buktak bele a válságba, ez pedig érezhetően felerősíti a ré­gióval szembeni általános bizal­matlanságot. A kelet-közép-euró- pai régióban szorosan együtt jár a gazdasági és a politikai válság, így egyes elemzők már teljesen leírják a térség egészét. Fontos megje­gyezni, ezekben az országokban a vezetés már korábban is problé­mákkal küszködött, így nemcsak a válság destabüizálta a belpolitikát. A régió legtöbb országa kényszer- pályán mozog, így a kormányváltás nem jelenthet gyökeres gazdaság- politikai váltást. A kormányok számára sokszor az egyik legfőbb lehetőség a népszerűségvesztés el­kerülésére, ha a politikai konfliktu­sokat más szintre terelik, felerősít­ve a kulturális-etnikai törésvonala­kat -jegyzi meg a Political Capital. Erre a régióban jó példa Szlovákia: Robert Fico a magyarellenességet középpontba állító szimbolikus vi­tákból rendre megerősödve kerül ki. Végül a válság felerősíti az unió­ellenes hangulatot a régió országa­iban. (NG,m,ú,só) Bajnai-kormány: júliustól megszűnik a 13. nyugdíj E^yre kevesebb a vendégmunkás Magyarországon 65 év lesz a nyugdíjkorhatár Állásokat pusztít a válság ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. A magyar parlament elfogadta, hogy 2012-től fokozato­san, évente fél esztendővel a jelen­legi 62 évről 65 évre emelkedjen a nyugdíjkorhatár, vagyis 2018-től lesz egységesen 65 év a nyugdíjba menetel legkorábbi időpontja. A korhatár előtti nyugdíj legalább 40 év járulékfizetés után igényelhető, ám ez csökkentett járandósággal honorálja a társadalombiztosítás. Emellett a mai formájában megszűnik a 13. havi nyugdíj, az idén novemberben esedékes má­sodik felét el is törlik. A törvény végszavazásajövő hétfőn lesz. . Az adó-, illetve a nyugdíjtörvé­nyekhez benyújtott módosító in­dítványokról szóló hétfői szavazá­son aratta első sikerét a Bajnai- kormány: az ellenzék sikertelenül próbált kiszemezni néhányat a vál­ságkezelő intézkedések közül: megmaradt a szövegben a 13. havi nyugdíj eltörlése, és az áfaemelés (20-ról 25 százalékra) sem puhult. Leszavazta a parlament többsége azt az ellenzéki módosító indít­ványt is, amely az inflációhoz kö­tötte volna a nyugdíjak emelkedé­sének ütemét. így az eredeti elkép­zelés maradt a szövegben. Eszerint ha a bruttó hazai össztermék (GDP) csökken, illetve csak kis mértékben, 2% alatt nő, a nyugdí­jak csak az árak növekedését köve­tik. Ha 2 százaléknál nagyobb lesz a növekedés, a GDP-növekedés is megjelenik a nyugdíjakban: 2 és 2,9%-os növekedés közt 20%-ban, 3 és 3,9% közt 40%-ban, 4% felett pedig 50%-ban a bérek növekedé­sét követné a nyugdíjak emelkedé­se. A teljes egyhavi nyugdíjnak megfelelő, de legfeljebb 80 ezer forintos nyugdíjbónusz kifizetésé­re akkor kerülhet sor, ha a gazda­sági növekedés meghaladja az évi 7,5%-ot, ami gyakorlatilag a soha kategóriája, (m, ú) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. A világválság hatásá­ra mintegy 20%-kal, 13 ezer fővel csökkent 2009 első három hónap­jában a külföldi munkavállalók száma Magyarországon, az előző év hasonló időszakához viszonyít­va. A Szlovákiából Magyarország­ra jövetel szinte megállt: 3 ezerről 420 zuhant a regisztráltak száma. 2009. március végén az érvényes munkavállalási engedélyek és kül­földiek foglalkoztatására irányuló bejelentések száma 44 400 volt. Az Európai Unióból Magyarországon munkát vállalók száma 35%-kal esett vissza, az egyéb európai or­szágokból származóké 5%-kal mérséklődött, ám az Európán kívü­li országok Magyarországon dol­gozó állampolgárainak száma több mint 10%-kal emelkedett. A gazdasági válság miatt a Ma­gyarországon dolgozó szlovák és román polgárok száma esett vissza leginkább. 2009. március végén kb. 15 ezer szlovák állampolgár dolgo­zott Magyarországon, ami 17%-os csökkenésnek (3 ezer fő) felel meg- déli szomszédunk még mindig a negyedik legfontosabb célpontunk Csehország, Nagy-Britannia és Ír­ország után. Szlovákiában a kül­földről hazatérők esetében csak azokról van kimutatás, akik beje­lentkeztek a munkaügyi hivatal­ban. 2008 végéig 10 039 hazatérő szlovákot regisztráltak, közülük 3890-en Csehországból, 1983-an Nagy-Britanniából, 1085-en pedig Magyarországról tértek vissza Szlovákiába. 2009. március végén összesen 7,4 ezer román állampol­gár dolgozott Magyarországon, ami több mint 11 ezer fős csökke­nésnek felel meg. Ám nem áll ren­delkezésre pontos adat arra vonat­kozóan, hogy hány magyar polgár dolgozik az uniós tagállamokban. Becslések szerint ez a szám száz­ezer körül mozog. (MTI, ú) A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK GAZDASÁGI MUTATÓI Magánnyugdíjpénztár Konzervatív alap Kiegyensúlyozott alap Progresszív alap A hozamráta aktuális értéke (euró) A nettó vagyon (euró) A kezelési költség* (%) A hozamráta aktuális értéke (euró) Ä nettó vagyon (euró) A kezelési költség* (%) A hozamráta aktuális értéke (euró) Anetté vagyon (euró) A kezelési költség* (%) AEGON Magánnyugdíjpénztár 0,038428 11 677 793,05 0,065 0,034954 62 133 993,60 0,065 0,033433 181 443 206,14 0,065 Allianz - Szlovák Magánnyugdíjpénztár 0,038380 38 821 412,36 0,065 0,035767 242 153 219,54 0,065 0,035075 498 352 576,77 0,065 AXA Magánnyugdíjpénztár 0,038180 23 319 506,60 0,065 0,035591 173 935 652,77 0,065 0,034979 497 871 045,10 0,065 ČSOB Magánnyugdíjpénztár 0,038603 6 525 203,48 0,065 0,034567 40 971 982,05 0,065 0,034111 93 238 173,88 0,065 ING Magánnyugdíjpénztár 0,038264 9 771 979,16 0,065 0,034696 79995 375,71 0,065 6,033968 184 581 598,37 0,065 VÚB Generali Magánnyugdíjpénztár 0,038208 21 097 823,87 0,065 0,035501 132 651 954,68 ' 0,065 0,034805 209 714 491,60 0,065 * az alap nettó havi vagyonából számítva, forrás: A Nyugdíjpénztárak Szövetsége - 2009. április 30-i adatok A hozamráta aktuális értéke: Ez az adat az alap menedzsmentjének munkáját értékeli. Az alap létrehozásakor a hozamráta értéke 1,0000 Sk, vagyis 0.033194 euró volt, a táblázatnak ebben az oszlopában lévő szám azt mutatja, hogyan változott időközben ennek a mutatónak az értéke márciustól, vagyis mikortól az első összegeket átutalta a Szociális Biztosító a nyugdíjalapnak. Ha ez a szám nőtt, vagyis nagyobb, mint egy - például 0.037713 -, ez azt jelenti, hogy az alap a rendelkezésére álló idő alatt a pénzeszközöket kamatoztatta, vagyis minden befizetett euró időközben már 0.037713 eurót ér. Ha a hozamráta 0,033194 alá csökken, akkor a befizetett összeg vesztett nominális értékéből. A nyugdíjalap vagyonának nettó értéke: Azt mutatja, hogy mekkora vagyont kezel a nyugdíjalap. Minél nagyobb az összeg, az alap annál nagyobb vagyont fektethet be, ami növelheti a hozamot. Ma még a nyugdíjalapok nettó vagyona a legnagyobb pénztárakban már több százmillió euró, a kisebbekben is több mint százmillió euró, de a folyamat előrehaladtával az alapok több milliárd eurós vagyont kezelnek majd.

Next

/
Thumbnails
Contents