Új Szó, 2009. május (62. évfolyam, 100-123. szám)

2009-05-06 / 103. szám, szerda

2 Közélet ÚJ SZÓ 2009. MÁJUS 6. wvw.ujszo.com RÖVIDEN Počiatek is elismeri a visszaesést Brüsszel. Ján Počiatek pénzügyminiszter az európai uniós pénzügyminiszterek tegnapi tanácskozásán először ismerte el, hogy Szlovákia gazdasága idén nem fog növekedni, sőt a minimá­lis, 1 százalékos hanyaüás sem tartható. Már Počiatek szerint is re­ális az Európai Bizottság hét eleji prognózisa, amelyik 2,6 százalé­kos visszaesést jósol az ország számára. Ez azért érdekes, mert az általa vezetett tárca hivatalosan még mindig növekedést vár. Vi­szont a pénzügyminiszter úgy látja, az államháztartási hiány ala­kulását illetően Brüsszel túl komor képet fest. Szerinte Pozsony képes további megtakarítást eredményező intézkedéseket beve­zetni, így az idei hiány kisebb lesz a prognosztizált, a hazai össz­termékhez viszonyított 4,7 százaléknál. (TASR) Új ellenzéki javaslatok készülnek Pozsony. Egy hónapon belül elkészül az ellenzék új válságkezelő programja, jelentették be tegnap az SDKÚ, a KDH és az MKP veze­tői. Mikuláš Dzurinda (SDKU) szerint a társadalombiztosítási rend­szert és a Munkatörvénykönyvet érintik a legnagyobb mértékben. Dzurinda szerint az ellenzék sem ülhet ölbe tett kézzel, mert a gaz­daság komoly válságban van. Olyan intézkedéseket szeretnének, melyek újra idecsalogatják a befektetőket. Azt sem zárják ki, hogy ideiglenesen nőne a költségvetési hiány. A kormányoldal eddig vi­tázni sem volt hajlandó a legtöbb ellenzéki javaslatról, az adó- és já­rulékcsökkentést elképzelhetetlennek nevezte, és a Munkatör­vénykönyv további módosítását is elutasította. A kormánypárti képviselők arra sem voltak hajlandóak, hogy rendkívüli ülésen fog­lalkozzanak a gazdasági válság következményeivel és a lehetséges intézkedésekkel, (lpj, s) Papíron nem költöttek többet Pozsony. A pénzügyminisztérium tegnap közzétette, mennyit költöttek választási kampányukra a köztársaságielnök-jelöltek. Utolsóként Dagmar Bollová küldte el kiadásai jegyzékét. A kam­pányra fejenként 132 775 eurót (4 millió korona) költhettek, ezt az összeget hivatalosan egyikük sem lépte túl. A négy legsikere­sebb jelölt közül csak ketten, Iveta Radičová és František Mikloško tette közzé honlapján kiadásait. Radičová az első forduló előtt 132 621 eurót költött el - ebből 63 997 eurót az SDKÚ fizetett, 8341 eurót saját forrásból fedezett, a maradék 60 282 eurót pedig ado­mányozóktól gyűjtötte be. Mikloško kampányát a Konzervatív Demokrata Párt (KDS) finanszírozta 69 153 euróval. Nép­szerűsítéséhez Vladimír Palkó is hozzájárult 2583 euróval. Ivan Gašparovič kampánya 130 000 euróba került. Marek Trubač, az ál­lamfő szóvivője elmondta: 27 000 eurót tettek ki a saját források. A második fordulóban 120 053 eurót költött - ebből 12 000 euró volt saját forrásból, (dp, s) Ittas nőt ütött el Belohorská Vágbeszterce. Elgázolt egy 50 éves ittas nőt a HZDS európai par­lamenti képviselője, Irena Belohorská. A baleset még március 28-án történt, Vágbeszterce és Trencsén között, tegnap hozták nyilvános­ságra. A súlyos sérüléseket szenvedett nő vérében 2,3 ezrelék alko­holszintet mértek, Belohorská nem fogyasztott szeszes italt, (s) Az elnökcseréről állítólag nem esett szó Egyelőre nincs megegyezés az MKP és Bugárék közt ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Hétfőn este sem sike­rült megegyeznie a MKP parla­menti frakcióját elhagyó három képviselőnek a párt elnökségével. A tárgyalásokról mindkét fél na­gyon szűkszavúan nyilatkozik. „Tárgyalunk, és amíg nem születik eredmény nem adunk bővebb tájékoztatást” - mondta lapunk­nak Bugár Béla. Dunajský Éva, az MKP szóvivője szerint a tárgyalá­sokkal kapcsolatban hírzárlatot rendeltek el, tehát az MKP sem tá­jékoztat a fejleményekről. „A foly­tatás hétfőn lesz, a felek megálla­podásra törekednek - tájékozta­tott Dunajský. - Hírzárlat van, en­nél többet az egyik fél sem fog mondani.” Nem volt bőbeszédűbb Duray Miklós alelnök sem, arról sem nyilatkozott, hogy a felek ponto­san miről, milyen témákról tár­gyalnak. „Nagyon sok mindenről, nem hiszem, hogy érdemes lenne ezeket felsorolni - utasította vissza a kérdést Duray. - A leg­fontosabb az, hogy az együttmű­ködés ne bomoljon fel, és az alap­szabály értelmében aki részt ve­het a közös munkában, az vegyen benne részt.” Szerinte személyi kérdésekről nem esett szó a meg­beszéléseken. „Miért tárgyalnánk személyi kérdésekről? - kérdez­te. - Erről csak a párt fórumain lehet tárgyalni!” Duray azt állítja, nem került szóba Csáky Pál le­mondása, illetve leváltása sem, korábban ugyanis felmerült, hogy az egyik lehetséges megol­dás ez lenne. „Még egyszer ismét­lem, hogy személyi kérdésekről csak a párt fórumain lehet tár­gyalni, az ilyen jellegű tárgyalá­sokon nem” - mondta Duray. - Az üyen fórum semmiféle szemé­lyi kérdés megtárgyalására nem alkalmas.” Duray Miklós lát esélyt arra, hogy Bugár Béla, A. Nagy László és Gál Gábor, a frakcióból küépő három képviselő május 16-ig, a párt országos tanácsának jövő he­ti üléséig visszatér. „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a kapcsolat helyreálljon” - fejtette ki Duray. (lpj) A környezetvédelmi szervezetek nem búslakodnak a miniszter távozása miatt, szerintük tétlen volt Aligha lép ki az SNS a kormányból Pozsony. A környezetvé­delmi minisztert kitessé­kelték a kormányból, de a szerződés és a kvótaeladá­sokból történő bevételek jövője továbbra is kérdé­ses. Fico rövid időn belül a második SNS-es minisztert hívta vissza, miközben Igor Štefanov új régiófejlesztési miniszter (SNS) jövője is több mint kérdéses. ÚJ SZÓ-HÍR Politikai elemzők szerint az utóbbi időben „sokasodó” minisz­terváltások egyik oka az előreho­zott választások kiprovokálása le­het. Ez viszont a Smeren kívül szin­te senkinek sem kedvezne. Az előrehozott választásokat legalább 90 képviselőnek kellene megszavaznia a parlamentben, az ellenzéki honatyák voksai nélkül ez tehát nem lehetséges. Politológu­sok szerint viszont nemcsak az el­lenzék, hanem a kisebb kormány­pártok sem érdekeltek az idő előtti választásokban. Az elemzők úgy vélik, mivel az SNS-nek alacsony a koalíciós potenciálja, nincs más vá­lasztása, műit fejet hajtani a mi­niszterelnök döntései előtt. Fico tehát tisztában van azzal, hogy az SNS-es miniszterekkel gyakorlati­lag azt tehet, amit akar. „Az SNS Chrbetnek mennie kell nagyon elégedetlen, elesik a bevé­teleitől. Kifejezi majd nemtetszé­sét, de a formális kritikánál nem megy tovább” - véli Grigorij Mesež- nikov politológus. Kormányválság szerinte nem fenyeget. „Chrbet visszahívása miatt nem esik szét a kormány” - tette hozzá. Fico későn lépett Az ellenzéki pártok szerint a mi­niszterelnök Marian Janušek mi­niszter esetéhez hasonlóan későn cselekedett. „A szlovák politika helyzetéért és stílusáért a kormány­fő felel” - nyilatkozta Pavol (TASR-felvétel) Hrušovský, a KDH elnöke. Úgy véli, a válság miatt Ficónak el kellene érnie, hogy „a kormánykoalícióban ne lopjanak”. Pavol Frešo (SDKÚ) képviselő szerint pártja továbbra is kitart amellett, hogy nyilvánosság­ra kell hozni az Interblue Grouppal kötött szerződést. „Úgy tűnik, a miniszterelnöknek három év kellett ahhoz, hogy felis­merje, milyen valójában az SNS, s hogy tudatosítsa, milyen veszélyt jelent Szlovákiára nézve, ha hagy­nak hatalomra kerülni egy olyan pártot, amely havonta botrányokat okoz” - áll az MKP állásfoglalásá­ban. A környezetvédelmi szervezetek nem búslakodnak a miniszter távo­zása miatt. Szerintük Chrbet gya­korlatilag semmit sem tett a kör­nyezetvédelem érdekében, há­romnegyed évvel ezelőtti kineve­zésekor maga a tárcavezető is elis­merte, hogy nem ért ehhez a terü­lethez. A bazini szemétlerakó ügyében - mely a jogállamiság és a környezetvédelem egyik emblema- tikus példája lett az elmúlt években - sem történt előrelépés, amely a helyi lakosságnak is megfelel. A gyanús szerződés A miniszternek a környezetvé­delmi tárca és az Interblue Group vállalat között kötött szerződés mi­att kell távoznia. A botrányos szer­ződésre Ivan Mikloš (SDKÚ) hívta fel a figyelmet, azt állítva, hogy a minisztérium 10-15 mülió tonná­nyi szén-dioxid-kibocsátási kvótát adott el egy olyan cégnek, amely néhány héttel az eladás előtt ala­kult meg. Mint később kiderült, a vállalat mögött feltehetően szlová­kiai tulajdonosok állnak, a cég székhelye egy gyakorlatilag lakat­lan helyen található, internetes ol­dalát pedig egy szlovák egyetemis­ta készítette. Az ügyletnek köszön­hetően az állam legalább 60 millió eurótól (közel 2 milliárd korona) esett el, mivel tonnánként jóval ke­vesebb pénzért adták el, mint a környező országok. (MSz, s) Grigorij Mesežnikov politológus szerint aligha lesz előrehozott választás és az SNS sem lép ki a kormányból Az SNS botrányai Fico népszerűségét is csökkentik ÚJ SZÓ-INTERJÚ Robert Fico miniszterelnök tegnap bejelentette Ján Chrbet környezetvédelmi miniszter me­nesztését. Mi állhat az újabb SNS- es miniszter leváltása mögött? A kvótaeladási botrány olyan méreteket öltött, és akkora komp­romittáló hatása lehet, hogy Fico saját népszerűségének megőrzése végett kénytelen volt ilyen, sze­rinte határozott lépéseket tenni. Tehát úgy véli, hogy Robert Fico elkésett a környezetvédel­mi miniszter leváltásával? Igen, szerintem ez a lépés egy­általán nem volt határozott, hi­szen a botrány kirobbanásakor még védte a minisztert, és igyeke­zett meggyőzni a nyilvánosságot, hogy Szlovákia semmit sem veszí­tett ezzel az eladással. Elég hosszú ideig próbálta elkenni az ügyet. Ám amikor a sajtó is felkap­ta, és mivel egyre nyilvánvalóbb, hogy a háttérben az SNS ügyfelei állnak, továbbá Chrbet teljesen el- fogadhatadan megoldást javasolt, Ficónak nem volt más lehetősége. Ezt a lépést indokolta a régiófej­Grigorij Mesežnikov, az IVÓ tár­sadalomkutató intézet igazgatója (Somogyi Tibor felvétele) lesztési minisztériumban közel­múltban leleplezett panama is, amely miatt alig egy hónapja Ma­rián Janušek miniszternek kellett távoznia. Feltehetően az SNS tel- hetedensége is hozzájárult a mi­niszter menesztéséhez. Meddig búja még az SNS, hogy zsinórban veszíti el a mi­nisztereit, 10 hónap alatt hár­mat? Nem várható, hogy kilép a kormányból? Nem hiszem, hogy távozik, a párt vezetői biztosan ellenzik ezt az újabb leváltást, dühösek, de kicsi a valószínűsége, hogy emiatt kilépnek a kormányból. Azzal ugyanis elveszítenék még megmaradt pozícióikat. Ugyan most sokat veszítettek a botrá­nyok miatt, egyrészt politikai szempontból, másrészt gazda­ságilag, hiszen nem kapják meg azokat a pénzeket, melyre szá­mítottak, de a kormányban ma­radásuk még mindig több előnnyel jár, mint a kilépés. Bi­zonyára még sok olyan ügy van, melyről a közvélemény nem tud, és amelyekből az SNS hasznot húz. Nem lehet, hogy Robert Fico éppen az SNS kilépését szeretné elérni, hogy előrehozott válasz­tásokra játszik? Nem iüszem, hogy ez Fico szá­mára kedvező lenne, hiszen az előrehozott választások alkotmá­nyos feltételét nem lehet teljesí­teni - nem lesz 90 képviselő, aki megszavazná ezt. Másrészt nem biztos, hogy most kellene válasz­tásokat tartani, amikor a gazda­sági válság legnehezebb része kö­vetkezik. Ez nagyon kockázatos lenne, nem hiszem, hogy Fico meg tudná őrizni a népszerűségét. Szerintem a Smer a ciklus végéig akar kormányozni. Ha Fico valóban ki akarta volna rúgni az SNS-t a koalícióból, lett volna már jobb alkalma is erre. Melyik pártnak árt inkább ez a botrány: a Smemek vagy az SNS-nek? A népszerűség szempontjából furcsa módon inkább a Smernek, mivel az SNS választói tolerálják, legalábbis eddig tolerálták a ha­sonló botrányokat. Számukra az a fontos, hogy az SNS védje a „nemzeti érdekeket”, az ő témá­juk a magyarkártya, a gyűlöl­ködés, a korrupcióra az SNS vá­lasztói nem túl érzékenyek. A Smer választói azonban igen, hi­szen Fico egyik választási szlo­genje a korrupció elleni harc volt. Ezek a botrányok azonban az ő kormányának imidzsét rontják, ezért inkább a Smer népszerű­sége van veszélyben, még akkor is, ha nem a Smer minisztere ke­veredik botrányba. (lpj) A kormányfő ismét kirohant a média ellen, szerinte a lapok kerestek a faliújságtenderen Fico: Ne a rossz híreket közölje a sajtó! ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. „Ne riogassanak! Ne mindig a rossz híreket közöljék a szlovák gazdasággal kapcsolat­ban! Ne csak az idei visszaesésről írjanak, hanem arról is, hogy jövő­re az eurózóna leggyorsabban fej­lődő országa leszünk! - dörögte tegnapi rendkívüli sajtótájékozta­tóján Robert Fico miniszterelnök. A kormányfő először a gazdasági mutatók sűrűjében vágott rendet, visszafogottnak semmiképpen sem nevezhető előadásában meg­próbálta a sajtó munkatársait fel­világosítani, miként kell helyesen értelmezni a brüsszeli Európai Bi­zottság hétfői, az év egészére vo­natkozó, valamennyi uniós tagál­lamra lebontott prognózisát. Fico elismerte Szlovákia idei vissza­esésének tényét, ám rögvest hoz­zátette: jövőre már 0,7 százalék­kal „dübörgünk” és a szociális jut­tatásokhoz sem nyúlnak hozzá. A Sme című napilapot több ízben és nyomatékkai hazugnak minősí­tette, miután a lap munkatársa az ún. faliújságtender pénzügyi vo­natkozásaira kérdezett rá. A kor­mányfő azonnal ellentámadásba lendült, az újsággal kapcsolatos összes eddigi sérelmét felsorolta, és azt követelte: a Sme, a Pravda és a Hospodárske noviny hozza nyilvánosságra, mekkora reklám- bevételre tett szert a versenypá­lyázatot megnyerő cégek hirdeté­seiből. (t, só)

Next

/
Thumbnails
Contents