Új Szó, 2009. május (62. évfolyam, 100-123. szám)
2009-05-30 / 123. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. MÁJUS 30. Vélemény És háttér 7 niiőiő MAGYARSZÓ A Vajdaságban az elmúlt évtizedekben évi 4311 fővel csökkent a magyarság száma. Évtizedek óta többen halnak meg, mint ahányan születnek, és sokan kivándorolnak a Szerbiához tartozó tartományból - írta az új vidéki Magyar Szó. 20-30 évvel ezelőtt az asszimiláció volt a magyarság fogyásának legfőbb oka, ma az okok között a harmadik helyre csúszott. A 90-es években a kivándorlás került a vezető helyre. Elsősorban a külföldön, Magyarországon tanuló fiatalok szivárognak el. Az anyaországban továbbtanulóknak csupán 20%-a tér vissza szülőföldjére - áll a vajdasági napüapban. A küenc- venes években a délszláv háborúk miatt mintegy 50 000 magyar távozott külföldre. A vajdasági magyarság lélek- száma nagyjából290 ezer főre csökkent, (mti) __________ ___________HÉTVÉG(R)E _________________________________________________ Fikóval és Vikóval a stressz ellen Többségünknek a hétvégére elege van a politikából. A szlovák és magyar politikusok közötti torzsalkodásból, az adófizetők pénzének elherdálásából, a milliárdos lopásokból és az egetverő hazugságokból. Kikapcsolódásra vágyunk. MOLNÁR IVÁN Kikapcsolódáson mindenki mást képzel el. A stressztől való megszabadításra tőlünk nyugatabbra már egy egész iparág épült. Az elmúlt évek egyik slágertémája a kutyaterápia. Amerikai kutatók szerint négylábú barátaink a magas vérnyomástól, stressztől szenvedők számára a legmegnyugtatóbb társaságot jelentik, nyugalmasabbat, mint saját embertársaik. Orvosi kísérletekkel bebizonyították, hogy a szorongás a negyedével csökkent azon páciensek körében, akik kapcsolatba kerültek velük, ráadásul csaknem húszszázalékos csökkenést értek el a stresszhor- mon szintjében. Sokáig nem hittem az új hóbortban, kutyáink azonban meggyőztek, hogy elég pár órát velük töltenem, és meg- feledkezek a stresszről, a politikusok torzsalkodásairól és pénzherdálásáról. Mindkét kutyánk német spicc, vagy legalább részben az. Az egyedüli különbség köztük csupán annyi, hogy az egyik hófehér, a másik pedig egy keveredés folytán hollófekete. Nevük közzétételéhez nem járultak hozzá, az egyszerűség kedvéért ezért nevezzük őket Fikónak és Vikónak. Kutyáink egy ideje érdekes játékot űznek. Vikó úgy gondolja, hogy kicsi udvarunkban ő a vezérhím, ezért fától fáig futkos, gondosan megjelölve birodalmát. Fikó persze épp az ellenkezőjét gondolja. Szerinte az udvarunkban ő volt az első, épp ezért csakis ő lehet itt az úr. Hogy mindennek hangot, pontosabban szagot adjon, Vikó nyomában jár, „felülvizelve” szagmintáját. Birodalmi teijeszkedé- süknek csak húgyhólyagtik űrtartalma szab határt. Fikó és Vikó egyetértenek abban, hogy lopni jó dolog, és a le- geslegjobb a kenyéradó gazdát meglopni. Vikónak az elmúlt időszakban ugyan nem sok lehetősége volt erre, Fikó azonban mára mesteri szintre emelte a lopást. A taktika mindig ugyanaz. A napokban a konyhából egy, a vasárnapi ebédhez kikészített velős csontot csent el. Miután gondosan elásta a kert végében, eszeveszetten rontott neki a szomszéd kerítésének, megugatva mindent, ami a szomszéd kertben élt és mozgott. Figyelemelterelésként szerepelt azonban már a postás megharapása és kandúrunk szexuális zaklatása is. Legszívesebben azonban Vikót támadja, azt gondolva, hogy ezzel sikerül a másik kutyára terelnie a gyanút. A lényeg, hogy a gazda ne a velős csonttal legyen elfoglalva. Kutyáink azonban csak az udvarunkon nagylegények. Míg a kapunk zárva van, habzó szájjal ugatnak mindenkire, aki egy kicsit is közelebb merészkedik az udvarhoz. Az udvaron kívül ugyanakkor annyira gyámoltalanok, hogy Fikót például egyszer már az ölünkben kellett hazahozni egy sétáltatásról, mert útközben egy nagyobb kutyával találkoztunk, és ő ijedtében bevizelt... Folytathatnám a sort, azonban már az eddigiekből is látszik, hogy a kutyák merőben „másként” viselkednek, mint az emberek. Ha meg akarunk feledkezni politikáról, acsarkodásról, elfojtott félelmekről, stresszről és szorongásról, töltsünk minél több időt a kutyáinkkal. JEGYZET ___________ Habánok a panelban MISLAY EDIT Érdekes riportot olvastam a habánokról, erről a szigorú törvények szerint élő protestáns, Svájcban alakult vallási csoportról, amely az üldözések elől a 16-17. században kénytelen volt elmenekülni, és Európa más részein letelepedni. Egy részük a mai Szlovákiában, Nagylévárdon talált új otthonra, s a község napjainkban főként a habán emlékeknek köszönhetően ismert. A lelkiismeretes, ügyes kezű iparosmestereknek számító habánok hírnevét elsősorban az általuk készített jellegzetes kerámiák öregbítették. Nagylévárdon múzeum és a tipikus, magas tetős házakból álló Habán udvar őrzi az emléküket. A habán házak hatalmasak voltak, több család is élt bennük, praktikus munkamegosztással. Eleinte nem volt magánvagyonuk, minden közösnek számított. A gyerekeket is együtt nevelték. Igazi kommunában éltek, mondhatnánk. Az évszázadok során aztán beolvadtak az eredeti lakosságba, ám leszármazottaik a mai napig számon tartják habán gyökereiket. A cikk elolvasása után döbbentem rá, hogy a mi panelházunkban is élhet egy-két utódjuk. Jó nagy toronyház, 12 emeletes, minden emeleten a két szárnyban 4-4 lakás, gondolhatják, egy kisebb falu. Igaz, a lift előtt minden emeleten jó nagy placc van, amelyet aztán a lakók saját belátásuk szerint hasznosítanak. Ki virággal díszíti, ki a kacatjait rakja ki, vagy éppen ideiglenes raktárnak használja, ha a lakásban felújítás vagy festés van. A múltkor például egy cetli lógott a bejárati kapun, amely arra próbált rábírni valakit, hogy legyen szíves, maradéktalanul szállítsa vissza azt a heverőt, amelyet a 2. emeleti piacéról lovasított meg, külön1 ben eredeti gazdája hívja a rendőrséget. Hát istenem, lehet, hogy a szegény bútormozgatónak nem voltak rossz szándékai, csak azt hitte, hogy ez is egy habán közösség, s ami közös helyen van, az közös. Én a muskátlijaimat teleltetem ezen a világos, hűvös helyen. Tavaly ősszel is kiraktam őket, a pirosakat meg a rózsaszínűeket, merthogy ilyen színűek vannak, mind külön cserépben (hogy ne vesszenek össze). Áprilisban újra kiköltöztettem őket a balkonra. Azóta (mint mindig) türelmetlenül lesem, mikor bontanak virágot, bűvölöm őket, hogy minél hamarabb tegyék, mert szeretek gyönyörködni bennük. Vártam, melyik lesz az ügyesebb, a rózsaszín vagy a piros. Idén a fehér lett a legügyesebb. Pedig üyenem nem is volt. Nem tudok másra gondolni, mint hogy valaki a cserepeim mellett elballagva arra gondolt: nocsak, olyan egyhangúak így, semmi változatosság, csak két szín. Azzal fogta magát, és az egyik rózsaszín (vagy piros) muskátlimat nagylelkűen kicserélte fehérre. Elvégre közterületen van. Vagyis közös tulajdon. Nem, mégsem habánok lehettek ezek az ismeretlen „áthelyezők”. Nem is szép tőlem, azt hiszem, hogy ilyesmivel sértem meg az emléküket. A habánok becsületes, dolgos emberek voltak. Hogy mit csináltam a fehér muskátlival? Természetesen örökbe fogadtam. KOMMENTÁR Magyarország a magyaroké SERES LÁSZLÓ E fertőző szlogen, amelynek válogatott mutációin Európa számos nemzete már évtizedek óta átesett („Franciaország a franciáké” stb.), begyűrűzött hozzánk is: délceg nő és két kevésbé délceg férfi hirdeti szinte minden magyar utcasarkon, felkiáltójellel, hadd szóljon. A párthoz lassan szájmaszk kell, ellenanyagot még nem tudunk magunknak beadni, hiszen még nem termeltük ki. Talán húsz év múlva. Ha alaposabban megnézzük a plakátjukat, az egyik férfi konkrétan úgy pózol, mintha a farkát féltené, de a helyzet ettől eltekintve súlyos: egy nettó náci párt azt hirdeti, amit úgyis tudunk: Magyar- ország a miénk - mér', ki másé? Na ezt jól elmondja nekünk a délceg nő, ha rakunk bele elég Duracellt és megnyomjuk a gombot: hogy az idegenek. Meg a mi fajtánk. Meg az ő fajtájuk. A globális nagytőke. Meg hogy nem leszünk palesztinok a saját hazánkban. Értjük, köszönjük, Krisztina. Na mostan ő ennek a pártnak a listavezetője, és azért készül Brüsszelbe, hogy EU-pénzen megtartsa Magyarországot a magyaroknak. Azoknak a magyar magyaroknak és cigány magyaroknak, akik egymástól rettegnek a kis falvakban, meg azoknak, akiknek nemhogy a világ vagy Európa, de saját országuk is túl bonyolult ahhoz, hogy megértsék, ezért a jó öreg, megbízható etnopolitika területén szakértenek. A magyar EP-választás egyik tétje az, bekerül-e Krisztina az európai véráramba, hogy még 24 bajtársával újraalakíthassa a Mifajtánk Pártcsoportot, amely ez esetben egymülió eurót kap a rendeltetésszerű működéshez: uszításra, szervezkedésre, konfe- renciáztatásra, networkölésre. A másik tét természetesen a bizalmi szavazás: 2002 óta minden kis picspöcs falu polgármester-választása, minden ostoba, demagóg népszavazás nem más, mint „előrehozott választás”, és ezt a legjobban természetesen az a párt tudja, amely a felmérések szerint jól átlépte a potenciális kétharmados parlamenti jelenlét küszöbét. Hát persze, hogy az ő listavezetőjük arról beszél, a június 7-i fordulat akár őszi parlamenti választásokhoz is elvezethet (a pár héttel ezelőtti, halálkomoly verzió szerint az EP-választás tétje az, akaijuk-e az ingatlanadót). Jó. De ki beszél a magyar kampányban Európáról, az EP-ben végzendő teendőkről, a tágabb horizontról, arról, hogy van élet a stupid magyar provincializmuson túl is? A választás két tétje, a Jobbik bejövetele és a Fidesz várható kétharmada természetesen szervesen összefügg: a 2002 óta hatalmon levő szocialisták (és liberálisok) képtelenek voltak kormányozni. Egyetlen komoly reform, egyetlen társadalompolitikai átalakítás, egyetlen vállalkozásbarát, szegénységellenes lépés nem született, ellenben idejekorán, nyíltan és őszintén elismerték a ha- zudozást. Évek óta, módszeresen dolgoznak önnön erodálódásukon, a projekt sikeres, nem is kellett hozzá olyan sok fideszes populizmus és aknamunka, aláaknázták ők önmagukat. Európa legkínosabb országa tehát az EP-be készül: befelé fordulva, frusztrálva, képtelenül arra, hogy hozzászóljon a nagy európai vitákhoz. Magyarország tényleg a magyaroké. Megérdemeljük. A szerző a Hírszerző főmunkatársa ■. ________ FIGYELŐ wwrľMriľiŤ^T*fT^iFw,iii^i»inaatnMmMMWWwwwMWwwíWWiiiiiiiiiiii|i'inmu'imiwiiwi—»»'IimieUi r1 nľ '~ v iw A csíksomlyói búcsú Ma, a pünkösdvasárnap előtti szombaton rendezik meg a hagyományos csíksomlyói búcsút, a magyarság egyik legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepét. Csíksomlyó búcsújáró hely jellegét az alapozta meg, hogy a székely nép körében már a XV. században virágzott a Boldogságos Szűz Mária tisztelete, s Mária- ünnepeken a környék népe Somlyón gyűlt össze. A mai kegytemplom helyén először az itt letelepült bencések építettek román stílusú templomot. Arról nincs adat, hogy ők mikor távoztak, és mikor kerültek ide a ferencesek, ismert viszont, hogy 1444-ben IV. Jenő pápa körlevélben bíztatta a lakosságot, legyenek segítségükre a templomépítésben. Viszonzásul a kor szokása szerint búcsút is engedélyezett az adakozóknak. A gótikus stílusban épült templom főoltárának dísze a hársfából faragott, gipsszel és festékkel bevont, székelyleány-arcú Mária szobor, amelyet közrefog Szent István és Szent László király szobra. A Mária-szobor Csíksomlyó legértékesebb műkincse: a közel 2,5 méteres alkotás Máriát „Napba öltözött asszonyként” ábrázolja, karjában Jézussal, lába alatt a Holddal. 1567-ben János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus Csík, Gyergyó és Ká- szon népét az unitárius vallás felvételére kényszeríteni, de a székelyek István gyergyóalfalvi plébános vezetésével szembeszálltak seregével. A legenda szerint a csa- tábaindulókpünkösd szombatján gyülekeztek Csíksomlyón, Isten kegyelmébe ajánlották magukat és Szűz Mária segítségéért esedeztek, majd innen indultak a Hargitára, megütközni a hitújítók hadával. Ez alatt az idősek, asszonyok és a gyermekek Somlyón maradtak és a győzelemért imádkoztak. A székelyek a Tolvajos hágóban legyőzték a fejedelem seregét, a diadal után nyírfaágakkal ékesítették fel lobogóikat, s így vonultak le a Hargitáról. A templomban maradtak elébük mentek, s együtt tértek vissza a harcosokkal Csíksomlyóba hálát adni a győzelemért. Megköszönték a Szent Szűz segítségét, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután minden évben, pünkösd szombatján elzarándokolnak Csíksom- lyóra. (mti)
