Új Szó, 2009. május (62. évfolyam, 100-123. szám)
2009-05-21 / 115. szám, csütörtök
2 Közélet ÚJ SZÓ 2009. MÁJUS 21. www.ujszo.com RÖVIDEN Kormányhoz közeliekkel építtetik Pozsony. A kormány mégis új székházat akar a Szlovák Televíziónak és a Szlovák Rádiónak. A testület tegnap jóváhagyta, hogy 138 mülió euróból (4,157 milliárd korona) új komplexumot építsenek fel a főváros „új központjában”, a Szlovák Nemzeti Színház mellett. A tervet még megvétózhatják a HZDS képviselői, mivel a megvalósításhoz módosítani kell a vonatkozó törvényeket is. Az ellenzék szerint a kormány ezzel újra csak a vele kapcsolatban álló üzleti köröknek kedvez, mivel az építkezést és a műszaki berendezéseket magánvállalkozók bekapcsolásával akaiják finanszírozni: az állam 2037-ig fogja törleszteni a komplexum árát. (s) Nem kapott teret a „fogatlan” javaslat Pozsony. Fogatlan a vagyon eredetéről szóló törvényjavaslat, amelyet a kormány tegnapi ülésére Štefan Harabin igazságügyi miniszter terjesztett elő - jelentette ki a kabinet ülése után Robert Fico kormányfő. A testület félbeszakította a tárgyalást erről a programpontról, Harabin ezt azzal magyarázta, hogy külföldre utazik szolgálati útra. „Az, amit a miniszter javasolt, egyszerűen kevés. Ez nem oldaná meg a vagyon eredetével kapcsolatban jelenleg felmerülő gondokat” - tette hozzá Fico. (s) így látja a nemzeti vezér a rendőrnő becsmérlését Slota nem ismer be semmit ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Ján Slota nem hajlandó elismerni, hogy durván becsmérelte a parlament garázsában azt a rendőrnőt, aki feltartóztatta gépkocsivezetőjét. „Mindenféle nyilatkozatok jelennek meg személyemmel kapcsolatban, és állítólagos kijelentéseimről, amit a garázsban mondtam. Szerintem előbb be kell bizonyítani, hogy ott mit mondtam vagy mit nem mondtam” - jelentette ki tegnap a parlament ülésén Ján Slota. Az SNS elnöke április végén támadt rá a rendőrnőre, aki nem akarta beengedni Slota sofőijét a garázsba, mivel annak nem volt megfelelő igazolványa. „Te p...! Azonnal engedd be a sofőrömet. Ki vagy te? Mit keresel itt? Hogy hívnak, te p...?” - támadt a nőre Slota. Az inzultált rendőrnő írásban tájékoztatta az esetről feletteseit, az ügyet a hatóságok még vizsgálják. Slota viselkedését már elítélte Robert Fico kormányfő is, igaz, szerinte csak „emberileg mondott csődöt mint férfi egy nővel szemben”. A miniszterelnök „sajnálatát” fejezte ki, hogy koalíciós partnere megint vulgárisán fejezte ki magát. Stanislav Janis, az SDKÚ parlamenti frakciójának vezetője ügyrendi javaslatot szeretett volna elfogadtatni. Azt szerette volna elérni, hogy Pavol Paška, a parlament smeres elnöke tegyen olyan intézkedéseket, melyek megakadályoznák az ilyen „bunkó viselkedésť’, és kiköszörülnék a parlament méltóságán esett csorbát. Paška visszautasította a képviselő indítványát, mivel szerinte erről nem lehetett szavazni, (lpj, s) Újabb HZDS-miniszter távozik a kabinetből. Önként Harabin bársonyszéket vált ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Venné a kalapját, mint aki jól végezte dolgát - Štefan Harabin HZDS-es igazságügyi miniszter tegnap bejelentetté, hogy elfogadja a jelölést a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára. Ha a június 22-i választáson bizalmat kap, távoznia kell tárcája éléről. Harabint az Iglói Járásbíróság jelölte. „Kitüntetés ez számomra, mely azt mutatja, hogy a bírók bíznak bennem. A bizalom pedig kötelez” - fejtette ki tegnap a miniszter. Robert Fico nem kommentálta Harabin döntését, a „Kitüntetés ez számomra, mely azt bizonyítja, hogy a bírók bíznak bennem. A bizalom pedig kötelez” - mondta Štefan Harabin. HZDS pedig csak megválasztása esetén kívánja megnyitni az új tárcavezető kérdését. Harabin neve eddig is többször felmerült a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztével kapcsolatban, melyet 1998 és 2003 között egyszer már betöltött. Akkor mandátuma végén botrányos körülmények között távozott, nem akarta átadni hivatalát utódjának. A testületet azóta Milan Karabín vezette, az ő megbízatási ideje 2008-ban járt le. Karabín újból indult a választáson, ám májusban megbukott a szavazáson, így már nem szállhat ringbe. Eddig az egyetlen ismert jelölt az igazságügyi miniszter. Értesüléseink szerint az Igazságszolgáltatási Tanácsban - mely a főbírót választja - többségben vannak a Harabin-pártiak. Az ellenzék szerint Harabin nem véletlenül nem akarta korábban jelöltetni magát, először elő akarta készíteni a terepet új munkahelyén. Áprilisban nyújtotta be a parlamentnek azt a törvénymódosító csomagot, mely a Legfelsőbb Bíróság jogköreit erősítené az igazságügyi minisztérium rovására. A törvényhozás első olvasatban már elfogadta, második olvasatban a következő hetekben - de még a június 22-i választás előtt - tárgyal róla. Harabin 2010-ig lehetne miniszter. Edig egyszer kívánták visszahívni, miután kiderült, hogy ismeri Badi Sakidi albán származású alvüági személyt, majd a leváltására összehívott parlamenti ülésen antiszemita megjegyzéseket tett Dániel Lipšic KDH-képvi- selőre. A Legfelsőbb Bíróság elnökének megbízatási ideje öt évre szól, így megválasztása esetén legalább 2014-ig a testület élén maradna. (-MSz, s) Fellélegezhetnek a szlovákiai maffiózók: ügyeikben a jövőben a járásbíróságok hoznak majd ítéletet Vége a Speciális Bíróságnak Ivetta Macejková elnök kihirdeti az ítéletet (TASR-felvétel) Pozsony. Különlegesen veszélyes bűnözők, magas rangú politikusok és maffiózók felett kellett ítélkezniük az intézmény bírálnak, emellett azonban hónapokig amiatt retteghettek, hogy mi lesz a sorsuk - a Speciális Bíróságot több mint egy éve „perelte be” az alkotmánybíróság (AB) előtt 46 kormánypárti politikus. A kassai taláros testület tegnap mondta ki az ítéletet: a bíróságot nem az alkotmánnyal összhangban hozták létre, így be kell fejeznie munkáját. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ „Rossz hír Szlovákia számára, jó hír a spekulánsoknak és bűnözőknek” - mondta tegnap Ivan Mikloš, az SDKÚ alelnöke. A smeres képviselők nem kommentálták az alkotmánybíróság döntését. „Kezdettől fogva azt állítottam, hogy diszkriminatív a Speciális Bíróság. Mindez a média által felfújt ügy volt, mely félmilliárd koronába került’ - közölte Štefan Harabin igazságügyi miniszter, aki már 2006-ban megszüntette volna a Bazinban székelő testületet. Dániel Lipšic volt igazságügyi miniszter szerint azonban az alkotmánybíróság döntését Harabinon kívül csak a maffiózók, a drogdüerek és más bűnözők ünnepük. Hosszas koalíciós egyeztetések után a Smer kezdetben nem támogatta a HZDS-es javaslatot. Robert Fico kormányfő 2007 elején még úgy nyüatkozott, hogy több ok szól a bíróság mellett, mint ellene. Ennek ellenére 2008 februárjában 20 smeres képviselő - a frakció tagjainak közel fele - csatlakozott a HZDS által kezdeményezett alkotmánybírósági beadványhoz, mely a Speciális Bíróság megszüntetését kérte. „Meg akarom köszönni a munkáját minden rendes és bátor alkotmánybírónak, aki a Speciális Bíróságot védte” - jelentette ki Lipšic. Szerinte ugyanis a koalíciós képviselők indítványának elutasításához bátorságra is szükség volt. Ezt bizonyítja Ladislav Orosz alkotmánybíró megfélemlí- tési ügye, melyre a szavazás előtti héten derült fény. Az alkotmány- bíró felesége ellen április végén bűncselekményt követtek el, állítólag megmérgezték, és ezt tervezték egyetemista lánya ellen is. Lipšic szerint korántsem biztos, hogy csak Oroszt próbálták megfélemlíteni. Az SDKÚ szerint az AB-re politikai nyomás is nehezedett. „Vladimír Mečiar forgatókönyve szerint zajlik minden az igazságszolgáltatásban, Fico pedig mindehhez asszisztál” - véli Lucia Žitňanská (SDKÚ). A tegnapi döntés értelmében a Speciális Bíróság által meghozott eddigi jogerős ítéletek nem vesztik érvényüket, így a bűnözők rács mögött maradnak. Több jogász véleménye szerint viszont az elítéltek jó eséllyel kérhetnének új A megszüntetés ellen szavaztak Ľudmila Gajdošíková 2000 Horváth György 2002 Ján Luby 2002 Mészáros Lajos 2000 Ladislav Orosz 2007 Rudolf Tkáčik 2007 A megszüntetés mellett szavaztak Ivetta Macejková 2007 Ivan Lalik 2007 JánAuxt 2002 Peter Brňák 2007 Ľubomír Dobrík 1997 Sergej Kohút 2007 Marianna Mochnáčová 2007 Az évszám azt jelzi, mikortól alkotmánybíró az illető bírósági tárgyalást, s ha idehaza ezt nem érnék is el, a strasbourgi emberjogi bíróság adhatna nekik igazat. „Garantálom, hogy minden egyes bűnöző, akit a Speciális Bíróság ítélt el, megpróbálja kihasználni ezt a helyzetet” - nyilatkozta tegnap Lucia Žitňanská SDKÚ-képviselő, az igazságügyi minisztérium volt államtitkára. Minden ügy, melyet a Speciális Bíróság jelenleg tárgyal, átkerül a járásbíróságok hatáskörébe. Az ellenzéki képviselők szerint ezek után egyáltalán nem biztos, hogy a „nagy halakat” ugyanolyan szigorral fogják megbüntetni, mint ahogy azt a Speciális Bíróság tette volna. Munkatársai ugyanis különleges védőőrizetben részesültek, magasabb fizetést kaptak, viszont a járási bírák ugyanabban a régióban élnek, mint az ítéletre váró veszélyes bűnözők. Washington is nagyon csalódott a döntés miatt, mert ezzel Szlovákia nagyon fontos intézményt veszít el a korrupció és a szervezett bűnözés ellen vívott harcban. (MSz, lpj, s) Miért szüntették meg az intézményt? Pozsony. Az alkotmánybíróság kifogásolta, hogy a Speciális Bíróság rendkívüli bíróság jegyeit viseli magán. Az ítélet szerint az államhatalom befolyásolhatja a bíróság munkáját azzal, hogy a bírókat csak a Nemzetbiztonsági Hivatal biztonsági átvilágítása után nevezhetik ki. Az AB-nak nem tetszett az sem, hogy a Speciális Bíróság bírái túl magas fizetést kapnak. Az AB azonban nem szüntette meg a Speciális Ügyészséget, melynek létrehozását beadványukban szintén kifogásolták a koalíciós képviselők, (-lpj, s) „Azt vártam, mikor tesznek felelőssé a második világháború elkezdéséért, vagy a jéghegyek olvadásáért" Másodszor sem tudták elmozdítani Štefanovot ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Továbbra is posztján marad Igor Štefanov építésügyi és régiófejlesztési miniszter. A parlament ugyanis nem szavazta meg az ellenzék által ellene benyújtott bizalmatlansági indítványt. A jelen levő 103 képviselő közül csak 51 -en szavaztak a javaslat mellett. Nem voksolt sem Vladimír Mečiar, a HZDS, sem pedig Ján Slota, az SNS elnöke. Az alig egy hónapja kinevezett Štefanov menesztését az ellenzék az elhíresült „faliújságtender” miatt már másodszor kezdeményezte, az első bizalmadansági indítványt alig pár órával a beiktatása után nyújtotta be. Az ellenzéki pártok szerint nem állhat olyan személy a tárca élén, aki aláírta a Szlovák Nemzeti Párthoz közel álló Zamediával és Avocattal azt a szerződést, amely miatt az elődje, Marian Janušek távozni kényszerült a miniszteri posztról. Az eüenzéki képviselők rámutattak, Štefanov felelős a fiktív számlák kifizetéséért. A kormány szerint azonban az ügyben folytatott vizsgálat semmilyen fiktív számlát nem említ. „Az Állami Számvevőszék sehol, a jegyzőkönyv egyik részében sem tesz említést fiktív számlákról, de hasonló megnevezést sem használ. A számvevőszék megállapítja, hogy csak némely jogi szolgáltatást - tehát nem mindegyik, mint az a médiában szerepelt - nem végeztek el” - szögezte le a kabinet. Úgy véli, az ellenzék és a média sem képes megkülönböztetni két dolgot, mégpedig a tender előkészítésében való részvételt, valamint annak megvalósítását. „Igor Štefanov miniszter aláírása a jóváhagyott dokumentumokon magát a megvalósítást érinti. A konzorciummal kötött szerződésben megegyeztek, hogy a megvalósítási programot a regionális fejlesztési ügynökség igazgatója és a tárcavezető fogja végrehajtani. Igor Štefanov volt annak idején az ügynökség vezetője, tehát az építésügyi minisztérium nevében kötelessége volt cselekedni” - reagált az ellenzék vádjaira Robert Fico a kormány ülésén. Július Brocka KDH-képviselő szerint a kormány „palira veszi” az állampolgárokat. „Ez az üzenet a rendes emberek és - főleg - a hivatalnokok felé: újatok alá mindent, és fütyüljetek a józan észre és a lelkiismeretetekre” - reagált a kormány Štefanovot védelmező álláspontjára a kereszténydemokrata politikus. Az ellenzéki poHtikusok azt is elítélik, hogy Igor Štefanov még egy nappal a szerződés megszüntetése előtt is fizetett a Zamediának. A Sme információi szerint az utolsó, 5214 eurós (157 ezer korona) számlát április 22-én térítette meg a minisztérium a cégnek, a szerződés pedig április 23-tól volt érvénytelen. A kifizetésről az a levél tanúskodik, amelyet az információk szabad hozzáférhetőségéről szóló törvény alapján adott át a napilapnak a tárca. Štefanov korábban azt állította, hogy ebben az évben már sem a Zamediának, sem az Avocatnak nem fizettek semmit, csak2007-re és 2008-ra. Arra, hogy miért utalt át pénzt a minisztérium még az utolsó pülanatban is a Zamediának, a miniszter nem válaszolt. A parlamenti vitában az építésügyi és régiófejlesztési miniszter azzal vádolta meg az ellenzéket, hogy az csak „kibicel” meg „mindent összehord”, s ezzel „nehezíti” a munkáját. „Már azt vártam, mikor tesznek felelőssé a második világháború elkezdéséért, vagy a jéghegyek olvadásáért” - ékelődött a miniszter.-Farkas Iván (MKP) szerint Štefanov nemcsak az „an- titenderért” felelős, hanem a régiófejlesztési ügynökség volt vezér- igazgatójaként az uniós pénzek merítésének legrosszabb időszakáért is. A képviselő rámutatott, Szlovákia eddig az uniós pénzeknek csak a 0,4 százalékát hívta le, és 5,5 százalék merítéséről született szerződés. Az SNS-es Peter Dubra- vay kijelentette, az ellenzék minden érve kitalált, csak azért szedték elő, hogy a sajtónak legyen miről írnia. (sán,t,s) Turský beengedi az „ellenőröket” Pozsony. Lesz képviselői ellenőrzés a környezetvédelmi minisztériumban, jelentette ki a tárca tegnap kinevezett új vezetője, Vüiam Turský. A miniszter közölte: a szén-dioxid-kibocsátási kvóták eladásáról szóló szerződést nyilvánosságra hozza, kivéve azokat a részeket, amelyek üzleti titoknak minősülnek. A képviselői ellenőrzés május 7-én zajlott volna, de mivel az akkori minisztert, Ján Chrbetet eltávolították, nem volt aki válaszoljon a kérdésekre, (t)