Új Szó, 2009. május (62. évfolyam, 100-123. szám)
2009-05-19 / 113. szám, kedd
6 Vélemény ÚJ SZÓ 2009. MÁJUS 19. www.ujszo.com OLVASÓI LEVÉL Gyermekmegőrző vagy óvoda? Nyugdíjas pedagógusként napjaimat •kertészkedéssel, kézimunkával, sétával próbálom teljesebbé tenni. Egy ilyen séta alkalmával nagy örömmel hallgattam az ipoly- sági városi hangszóró közleményei közt, hogy a Hviezdoslav utcai óvoda anyák napi műsorra válj a a szülőket a városháza színháztermébe. Lelkesedésem viszont azonnal elszállt, mikor kedves ismerősöm közölte velem, tévedésben élek, a szlovák nevelési nyelvű óvoda műsoráról van szó. Sőt, elmesélte azt is, hogy Ipolyság egyetlen és legnagyobb magyar óvodájában idén nem is tartanak anyák napját, mert „nem győzik”!!! Hihetetlen számomra, hogy a mai világban; mikor az óvodákra és iskolákra óriási felelősség hárul: a televízió és a számítógépes játékok világából kiragadva a gyermekeket egymás iránti tiszteletre, sze- retetre neveljék, akkor egy olyan óvodában, ahol több mint hatvan gyermekre felügyelnek, nem győzik az édesanyákat köszönteni. Ma, amikor eltűnt a családi élet, amikor a szülők nem érnek rá gyermekükkel közösen játszani, könyvet olvasni, parkba menni, mert dolgozni kell, el kell tartani a családot, akkor nem találnak.az óvodában húsz percet az édesanyáknak és nagymamáknak. Egy ilyen óvodában ezek szerint csak felügyeletről van szó. A szülő kora reggel elviszi gyermekét egy helyre, ahol összezárják a többi gyermekkel, megetetik, megitatják, altatják, szétengedik őket az udvaron, majd a szülő hazaviszi. Ideális gyermekmegőrző. De nem óvoda. Nem ismerek szebb és meghittebb pillanatot annál, mint amikor egy pici gyermek szép ruhában, virággal a kezében verset mond vagy dalt énekel. Idősebbik unokám már iskolás. Ott lesz anyák napi műsor... Egyébként is mindig nagy örömmel olvasom a Hont Lapok hasábjain az ipolysági magyar iskolák életéről szóló cikkeket. Sokszor még az unokáim is mosolyognak rám egy-egy közzétett fotóról. Ipolyság város egyetlen magyar nevelési nyelvű óvodájában mi zajlik? Vajon miért „nem győzik” az édesanyák köszöntését? Az előbb említett ismerősöm sokszor panaszkodik, hogy nem ismerik egymást a szülők, pedig gyermekeik egy csoportba járnak. Még az álarcosbált is délelőtt tartották, ahová szülő nem mehetett! Hihetetlen. A szomszéd óvodában minden rendezvény a szülőkkel közösen zajlik. Több alkalommal láttam is őket együtt kerékpározni, az udvaron játszani, sütögetni, beszélgetni. A magyar szülők meg nem ismerik egymást. De hogyan is ismerjék, amikor nincsenek közös rendezvények, ha vannak is, arra a szülők nem mehetnek? Nincsen közös kirándulás, december kivételével műsor sincs, nincs kézműves nap, nincs gyermeknap, semmi nincs. A magyar iskolában meg nincs gyerek. Hát ne csodálkozzunk! Pici gyermekkorban kellene megalapozni a gyermekben a léte, magyarsága, családja iránti tiszteletet. Ilyen hozzáállással azonban ez lehetetlen. Tudom, a mai gyermekek mások, mint az én időmben voltak. Vadak, durvák, szelesek, idegesek, nehezen kezelhetők... De kérem szépen, aki nem tud ezzel a feladattal megbirkózni, az ne dolgozzon óvodában. Illetve, ha mégis óvodában szeretne dolgozni, ne óvónőként keresse a kenyerét, legyen szakácsnő, takarítónő, akinek nem kell közvetlenül a gyerekekkel foglalkoznia, akinek nem kell verset, éneket tanítania, akinek nem kell „betörnie” írásra, rajzra a három-hatévesek kezét. Ha viszont valaki vállalja ezt a megtisztelő feladatot, az a kötelessége, hogy felelősséggel végezze munkáját. Varga Melánia VISSZHANG Régiók és járások Nagyon megörültem, amikor elindult a régió rovat mutációja, mivel azt hittem sokkal több olyan cikket fogok keddenként olvasni, amely közel áll hozzám, nemcsak témájában, hanem földrajzilag is. Én a Vágsellyei járás egyik kis községének, Zsi- gárdnak a lakója vagyok. Egy kissé megdöbbentett azonban, amikor láttam, hogy a mi járásunkat nem a Mátyus- földhöz sorolták. Ez a terület ősidők óta a Mátyusföldhöz tartozik, nem beszélve arról hogy sokkal több kapcsolata van egy sellyei járásbeli embernek Ga- lántával és környékével, mint történetesen Párkánnyal, Lévával vagy Ipolysággal. Ugyanis a Duna, Vág, Garant és Ipoly mente régió szinte kizárólag olyan híreket közöl, amelyeknek nincs semmi köze Vágsellyéhez és környékéhez. így nem marad más hátra, ha a szomszédos Királyrévről vagy a Galántán folyó, tanítóknak szóló szakmai képzésről szeretnék olvasni (magam is tanárember vagyok), hogy keddenként ne egy, hanem két Új Szót vásároljak, természetesen két külön járásban. Mészáros Marián (Reuters-felvétel) «ARGÓRA Ma már nincs hová hátrálnunk „Mikoláj sem tud ragozni” - Új Szó 2009. április 15, A cikk annak a módszertani segédanyagnak a lényegét ismerteti, melyet az oktatási minisztérium utasítására kaptak meg óvodáink. A módszertani levél az államnyelv elsajátításához a nemzetiségi kisebbségek nyelvén oktató óvodákban c. útmutatás „lényege, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően, amely napi 20 perces szlovák nyelvi foglalkozást jelentett, most az óvónő a gyermekekkel bármikor folyékonyan átválthat az anyanyelvű kommunikációról az államnyelvű kommunikációra és fordítva”. Indoklás: „a kétnyelvűség pozitívan hat a gyermek intellektuális fejlődésére és gazdagítja mentális fejlődését”. Hadd siessek - pedagógusként, szülőként, nagyszülőként - tapasztalataim, tanulmányaim alapján - az idézett indoklást az (óvodás korosztályra vonatkoztatva) elsőtől az utolsó betűjéig szemenszedett hazugságnak minősíteni. A dokumentum - magyarfóbiában szenvedő, szánalomra méltó - kiagyalói előtt most is egy cél lebeg: megtéveszteni az ifjú szülőket és pedagógusokat; felgyorsítani asszimilációnkat. Az „útmutatás” egy újabb, az eddigieknél is galádabb támadás abban a harcban, amely a Szlovákiában magyar nyelven oktatónevelő intézmények ellen évtizedek óta folyik, és napjainkra egyre keményebbé vált. Állitásom bizonyítékául lássunk néhányat a tények közül: „Učebný predmet slovenský jazyk a literatúra sa zaraďuje medzi špecifické predmety v školách s vyučovacím jazykom maďarským.” Magyarul: a szlovák nyelv és irodalom tantárgy a magyar tanítási nyelvű alapiskolában a speciális tantárgyak közé sorolandó. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Szlovák Köztársaság Iskolaügyi Minisztériuma által iskoláink számára kiadott tanterv nem engedélyezi a szlovák nyelvet idegen nyelvként tanítani. Hivatalos indoklása a következő: ,A tanulók ismereteire, készségeire és szokásaira irányuló követelmény- rendszer a tantárgy idegen nyelvektől való eltérő funkciójára van tekintettel.” Az idézett indoklás alapján a szlovák nyelv ún. speciális tantárgyként való taníttatásának megvan az „eredménye”: gyerekeink többsége miután elhagyja az iskolát, nem jól beszél szlovákul. Csakhogy a napnál világosabb: az ilyenfajta nyelvoktatásnak nem is lehet más eredménye; célja az, hogy állandóan azt lehessen szajkózni, arra lehessen mutogatni, hogy a magyar gyerekek nem tudnak szlovákul. A sorozatos támadások - a 2008-as monitor által a tanulók szlovák nyelvtudásának, a magyar és a szlovák iskolákban azonos feladatokkal való mérése; az új iskolatörvény és tartalmi reform által a magyar nyelv és irodalom tantárgy óraszámának csökkentése; a tankönyvgondok (honismeret, a magyar történelem); s most az óvodatéma - mind azonos célt szolgálnak: kisebbségi létünk folyamatos zaklatását. Hogy gyermekeinkbe bizonytalanságot oltsanak, szüléikben félelmet keltsenek, a közvéleményben pedig kételyeket váltsanak ki a magyar tanítási nyelvű tanintézmények létjogosultsága iránt. így mennél többeket megtévesztve, minél több magyar gyermeket írassanak a szülők szlovák tannyelvű óvodába, iskolába. Visszatérve az ominózus óvodai útmutatóhoz, annak gálád voltát - megszaggatva a gyökereket, az identitástudat kialakulását csírájában elfojtani - bizonyítandó, hadd érveljek Kodály Zoltánnak, számomra minden idők legjelesebb magyar nevelőjének néhány „tanításával”: ,A nemzetnevelés már az óvodában kezdődik, (...) az óvoda nemzetnevelő hivatása: a tudatalatti magyarság alapköveit lerakni. (...) Az alapkövek közül három emelkedik ki: a beszéd, az ének, a mozdulat. (...) A zene és testmozgás szerves kapcsolata: énekes játék a szabad ég alatt, ősidők óta a gyermek életének legfőbb öröme (...) aki nem játszotta gyermekkorában e játékokat, annyival is kevésbé magyar.” Továbbá: én abban is Kodály Zoltánnak hiszek, hogy a gyermeket „nem volna szabad anyanyelvén kívül más nyelvre tanítani, mielőtt azt tudatosan nem búja, tehát tízéves kora előtt. A többnyelvű gyermek végül egyiket sem tudja igazán”. Nekünk, kisebbségben élőknek nem kell túl messzire mennünk, hogy Kodály igazáról meggyőződjünk. A „közegnek”- horcsicás, tocse- nás, preukázos, kontrolára járós, zsuvis stb. világunknak amelyben élünk, az anyanyelven folyó művelődés háttérbe szorulásának, sajnos, már lépten-nyomon érezhető a hatása: egyre fogyatékosabb anyanyelvtudásunk és nemzeti tudatunk. - Vessünk gátat: ne hagyjuk „a templomot s az iskolát” és az óvodát sem! Tudatosítsa minden szülő: a gyermeket idegen nevelési vagy tanítási nyelvű intézetbe kényszeríteni, megtagadni tőle a mindenkinek kijáró alapvető emberi jogokat: a természetes fejlődés, az anyanyelven való tanulás és művelődés jogát: kifejezetten bűn! Mindezek mellett számomra is természetes, hogy a „kisebbségi” - már csak önbecsülése miatt is - tanulja és majd felnőtt korára ismerje a többség nyelvét. De! Azt is tudatosítani kell, hogy gyermekeink sikeres életútját eddig sem, az Európai Unióba lépésünk óta pedig végképp nem a szlovák nyelv tudása ilyen vagy olyan szinten, hanem - mint az Comenius óta köztudott - csakis az anyanyelven elsajátítható naprakész alapos tudás határozza meg. Tehát: az idegen nyelvek - ideértve a szlovákot is - elsajátíttatása nem az óvoda, hanem az iskola feladata! Sajnos, a szlovákiai magyar kisebbség jelentős arányban (az országos átlag 23%) szlovák tannyelvű iskolába járatja gyermekét. Teszik ezt azok, akik vélt vagy valós sérelmeik miatt, félelemből meg önsajnálatból (amit gyakran összetévesztenek gyermekük féltésével) a nagyobb darab „kenyér’ vagy a karrier reményében ide-oda csapódnak; gyökeret, hitet vesztve sodródnak. Már maguk sem tudják, hová tartoznak! Ok azok, akikre sem okos, sem szép szóval nem lehet hatni. Talajt veszítve lábuk alól csak annak hisznek, amit megélnek. Talán ha azt tapasztalnák, hogy az iskoláinkból kikerülő gyerekeink jól bírják a szlovák nyelvet is, visszatérne hitük; s ők „megtérnének”. Nincs hová hátrálnunk! Itt az ideje, hogy iskolapolitikusaink a „hatalomtól” kiköveteljék, hogy iskoláinkban a szlovák nyelvet szakszerűen, módszeresen idegen nyelvként lehessen oktatni. Olyan feltételeket kell teremteni, hogy gyermekeink évről évre többet tudjanak, biztos szlovák nyelvtudásra tegyenek szert, amely motiválja őket az egy hazában élő többség és más kisebbségek kultúrájának megismerésére; az egymáshoz való közeledésre, erősítse bennünk a bartóki „testvér- réválás eszméjét”. Hiszen Bartók a szlovák népdalok gyűjtése során azt tapasztalta: ,A parasztok közt békesség uralkodik, gyűlölködést csak felsőbb körök árasztanak.” Stirber Lajos ny. pedagógus
