Új Szó, 2009. május (62. évfolyam, 100-123. szám)

2009-05-16 / 111. szám, szombat

Egyszer egy lyukas kanna, tele vízzel, átment a szalonon, s összecsepegtette a kifényesített parkettát. Ezt a haszontalan kannát alighanem elfenekelték. ANATOLE FRANCE: RIQUET GONDOLATAI SZALON Egy percig csak úgy kavarogtak a vélemények; a szalon legkülön­bözőbb elemei, bonapartisták, legitimisták, hitetlen világfík mind egyszerre beszéltek. ÉMILE ZOLA: NANA 2009. május 16., szombat 3. évfolyam, 20. szám Alaplik a leves SZÁVAI ATTILA SANZON Mindig vannak váci emlékeim. A váci emlékek olyanok, mint a pörköltszaft, hamar átütnek az idő hímzett abroszán... ♦ Hétköznap, Vác, vonatpálya­udvar. A hőségben minden kissé lelassult, lustább lett a sínpárok távolba veszése, nehéz mozdula­tokkal csókolóznak a fiatal párok, hőremegnek a részegek a pado­kon, lassan vibrál gyomrukban a kannás bor, berreg a bier, hőtá­gulnak a mondatok. Hosszúra nyúlnak a percek, mint nejlon- zacskó a főzőlapon. Valahonnan vonat érkezik. Ha másodéves böl­csész volnék, azt imám: talán az időből. De nem, kinek van erre ideje. ♦ Hozza (húzza) a nyarat a teher­vonat, igazítja maga alá a feszes síneket, nyeli be, nyeli be ágyékig. Hótágulásos délelőtt, beremeg a kikelet, gépek tavasza. Na, most kicsit vonatkoztassunk el itten: (például) a tavasz, mint kókadék bakter bambán néz a nyarat hozó szerelvény után, kezében a kis pi­ros vasutasserpenyő, másikban kolbász. Zsebében langyos dom­bok lehelete, eltette, jó lesz jövőre, ha dohos is. Gumi a nyár tehát, kö­zelít, egyre nagyobb, szagosabb, hömpölyög, akár a szántóföld. ♦ A vonaton vasárnapi népek utaznak (síneznek). Kirándulók, melósok, dekoltált lányok, ken­dőzött nénik, kiskacsák, turista­szalámik. Az egyik fülkében Aloe Vera színművésznő néz ki az ab­lakon, arca savanyú, cévitamin. Az ablak menti asztalkára kitéve mobilja, rejtvényújság, öngyújtó. Aloe Verának jól láthatóan most olyan a kedve, mint egy tőmon­datnak. Amúgy sem szeret sokat beszélni, szerinte az emberi tár­salgás (dohogó dumálás, recsegő fecsegés) nyolcvan százaléka fe­lesleges, a zacc a lényeg, ami az al­ján van. Azt persze az emberek nem mondják ki, bent marad a szájüregben, megreked a hidak alatt - mint a koldusok. ♦ A kupéban a vékony alkatú szí­nésznőn kívül egy nagymama ül két unokával (unokázom, tehát vagyok), egy szolgálaton kívüli közlekedési rendőr és egy táj- masszázshálózat szoláriumos ar­cú ügyvezető igazgatója. A vonat begurul, megáll az állomáson, szi­szegnek az ajtók, mint a vásári li­bák. Mindenki a vonatablak előtti jelenetet bámulja. A vasúti kocs­ma előtt két asszony kínál eladás­ra ruhákat, tavaszi kaba (tehát ta­vaszi kabát), lódenpóló, csizma­pulóver, garbóharisnya. Mivel az üzlet igen nagy hanggal bonyoló­dik, a kupéban ülők egyszerre néznek ki az ablakon. Aloe Vera aztán visszanéz a bámulásból, rá­tekint a többi bámulóra és eszébe jut egy sor a napokban próbált kortárs színdarabból: néztek, mint akikben palacsintát majszol a lélek (kakaósat). ♦ Valahonnét forró szél érkezik, a távolban viharlik az égbolt (fel­hőüzlet, párapláza, cirruszcir- kusz) száll, hullik a nyárfavirág, mint a vakolat, mint a nyári hó. Fiatal leány az utca forgatagából a falhoz fordulva parfümöt visz fel nyakára, lassú cinkosi mozdula­tokkal, egészen hátra, hogy a múltban is érezni lehessen. A lá­nyon fehér nadrág van, alatta lát­hatóan nincs semmi, feneke fe­szes, szépen hordja. Zavartan né­zelődik, mint aki vár valakit, va­lami helyzetet, ami fontos neki, amin sok midik. Az első randi előtt ilyenek a lányok, mikor úgy kenik magukra az illatokat, akár a tavaszi mező (vagy első randis lány a tavaszi mezőben). Talán valóban első randevú, talán egy interneten megismert fiúval, és hát fontos az első benyomás, az ü- latos kezdet. Jelentős a lány iz­galma, kistükörben sminkigazít, hajat bedob fül mögé, nadrágjáról kisbogár lepöck. Aztán meglátja a távolban a célszemélyt, én nem lá­tok semmit, csak a szokásos lakos­sági utcaképet, humán hömpöly. A lány lábujjhegyre emelkedik, hogy jobban lássa a közelgő pilla­natot, a találkozás közelgő má­sodperceit, az első másodperce­ket. Ezeken múlik minden. Egy autósiskola oktatókocsija áll meg a járda mellett. Meglepe­tésemre lány tanulósofőr, közle­kedési növendék, szoktatják vele a sebességhatárokat. Nem ám száguldozni a szellem ösvényein. A lány beugrik a sofőr mellé, kéje­sen vigyorog, szaglanak a közle­kedésrendészeti szabályok, ragad a parfümtől a jobbkéz-szabály. A lány zavarában elkeni a sminkjét, mint nyikorogva fékező kamion a záróvonalat. ♦ Ezt most csak azért írom, hogy keretben legyen ez az utóbbi váci tömb. Tömbülni nem mindig jó, tömbösödni, mint a zsírszalonna. Hazádnak tömbüledenül légy hí­ve, óhh. ♦ ‘ A banki víkendtelkek egyikén bográcsban rotyog a levesalap. Alaplik a leves. Körülötte látható­an városi emberek, több passzív üldögélő, csendesen figyelik a be­szélgetőket (aktívakat). Az aktí­vak nagy lendülettel isszák a sört, mondják az igét (alanyt, állít­mányt, múlt idő két té), nagy len­dülettel keverik a bogrács alján a rotyadékot. Egyikük mondta ezt így, hogy rotyadék, pontosabban az egyik passzív szemére hányta, hogy összeesté’, mint hagyma a gulyás előtt. Ez volt a gomb, ami aztán aktivizálta az eddig passzí­vat, rákötötte Paksra a lelket, szé­pen megcsülant a gondolat a szemben, mint hurkazsír a viasz- kosvásznon. Az immár aktív passzív (szakmáját tekintve vü- lamosmémök - legalábbis így első ránézésre; csak azok hordják így a frizőrt a fejtetőn, akik naponta az átlagnál gyakrabban gondolnak erre: megawatt) felállt a kem­pingszékből, hogy nagy lendület­tel kezdje a magáét. Előtte azon­ban még halkan megjegyezte, hogy mindig vannak ilyen gom­bok, amik megnyomódnak és on­nan más lesz, másként mennek onnét a dolgok körbe-körbe. És hogy bármiből lehet gomb, egy lehulló falevél is, egy fékcsikor­gás, egy kutya ugatása vagy éppen egy könnyű nyári zápor hétszáz- negyvenharmadik földet ért eső­cseppje. Megtörténnek ezek, és onnét másként lesz, mint volt, vagy lehetett volna. Mindenből lehet üyen gomb, amit kedvére nyomkodnak az angyalok, vagy akiknek nyomós okuk van erre. Miszerint tehát a villamos hajú felállt ültéből, majd hasán lesimí­totta ingje gyűrődéseit (noha ez­zel leginkább lapos hasfalát sze­rette volna hangsúlyozni, súlyoz­ta is rendesen, mivel a rotyadéko- ló aktív személy hasa jelentős, szegycsonttól indul, akár a Cser­hát, aztán erős ívben púpol a du­dor, mely nem kenyere a fiatal és középkorú városi nőneműeknek), szóra nyitotta ajkait. A gulyás előtti hagymaösszeesés logikai té­telei és tapasztalatai szólásra késztették a vülamosmémököt, kinek feszültek az ajkai, akár a há­lózati kábel. Szerinte az eleve vesztett meccs (ép hagyma kontra echte ungarische gulasch) kezde­te a hagyma aspektusából egy ön­kifejezés, önmegfogalmazás, ön­megvalósítás lehetősége. Ki ne örülne egy kis üvegesedésnek (dinszt aspekt), mielőtt. Mielőtt. És a hangsúly itt a mielőttön van, ide akarta rakni a villamosmérnök a lényeget, kapcsolni a magas­fesztet recsegésig. Hátratett kéz­zel sétálva a bogrács és a levesala­pot kevergető aktív körül folytat­ta, hogy ha egy ismeretlen, a meg­szokottól eltérő jövő (van-e meg­szokott jövő?) van kilátásban (hagymának gulyásleves), akkor elsősorban a változást megelőző közvetlen időtartomány a legfon­tosabb, az fogja a jövőt is megha­tározni. A hagyma esetében a dinszting ez, zárta hanyag angol­szászkodással a mérnök. Es ugye a gulyásalap hagyma nélkül olyan, mint a vízüó víz nélkül. (Milyen lehet a vízilógulyás?) (AP Photo/Osan Gurinder) Valahonnan vonat érkezik. Ha másodéves bölcsész volnék, azt imám: talán az időből.

Next

/
Thumbnails
Contents