Új Szó, 2009. május (62. évfolyam, 100-123. szám)

2009-05-11 / 106. szám, hétfő

^ww.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. MÁJUS 11. Sportvilág- labdarúgó corgoň liga 17 A DAC gólja: Kováč (takarva) fejesével szemben Boros tehetetlen volt (Fogas Ferenc felvételei) Egy hazai győzelem és egy idegenbeli döntetlen után otthonában kapott ki a DAC Eddig tartott a Kranjcar-varázs? Meddig képes feledtetni egy klub ezer problémáját az edzőváltás? A DAC pél­dája azt mutatja, legfeljebb két fordulón át. Volt Košice-verés meg rózsahe­gyi pont, de a besztercebá­nyaiak ellen már kevés volt a Kranjcar-varázs. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A DAC ugyan nem játszott rosszul (értsd: nem úgy játszott, ahogy az Artmedia vagy a Spartak vagy a Slovan ellen), de jól sem. Beívelés, fejes, gól Hassan beadásaiból, Parvin pontrúgásaiból, N’lend próbálko­zásaiból lehetett volna valami, de nem lett, a 28. percben pedig Ba- jevski tiszta ziccerben a hosszú sa­rok mellé lőtt. Bezzeg a Dukla nem sokat teketóriázott, első va­lamirevaló helyzetéből vezetést is szerzett, Pančík szöglete után Adámik fejelt a hálóba. Két perc múlva lehetett volna 0:2 is, ám Ďuriš olyan egyedül volt Minárral szemben, hogy csodálkozásában a hazai kapus kezébe gurította a labdát, aztán meg a fejét fogta. A 37. percben egyenlített a DAC, Parvin remek beívelése után a Szepsiből érkezett Martin Kováč fejesét Boros nem védhette. Uškovič formában A második félidőben viszont már csak a Dukla játszott, és még csak nem is erőltette meg magát. A dunaszerdahelyieknek egy helyzetük volt, a 67. percben Has­san távoli lövése majdnem be­akadt a felső sarokba. A 70. perc­ben Uškovič egy hosszú átadás után gyönyörűen vette át a labdát, s a léc alá lőtt, tizenegy perccel később pedig messziről emelte át Minárt, aki búsan nézte, hogy a labda a háta mögött a hálóba hull. A Dukla csatára az elmúlt két for­dulóban négy gólt szerzett, nem akármilyen mérleg. DAC is not Admira! A szurkolók viszont inkább a DAC üzleti mérlegére lennének kíváncsiak - ha a Pinte-ügy őszi kirobbanásakor még volt is, aki kételkedett, Caha és Varga távo­zása, a FIFÁ-nak küldött beadvá­nyok híre, az itt-ott elejtett félhi­vatalos információk után már mindenkinek kezd derengeni, va­lami nagyon nincs rendben a klub háza táján. „A DAC nem Admira!” - állt egy szurkolói transzparen­sen, utalásképpen arra, hogy Khashayar Mohseni egy csapatot már csődbe vitt, nevezetesen az Admirát. Kár, hogy a transzpa­renst gyorsan összecsomagolták, így lehet, hogy elkerülte Mohseni klubelnök figyelmét, pedig talán pont most döbbent volna rá, mit kellene másképp csinálnia... „Magyar fiatalokat a csapatba!” Nem ez volt az egyeden transz­parens a meccsen: a Wallace Army arra is emlékeztetett, sosem szabad elfelejteni november 1-jét, s annak is hangot adott, kit sze­retne a pályán látni: „Magyar fia­talokat a csapatba!” Lénárth Ta­más, akinek a tehetségéről ódákat zengenek a helyiek, viszont csak 1:2-nél állt be, és csodát tenni már nem tudott. Következő szezon? Nem csak a drukkerek viselték nehezen a vereséget, N’lendet úgy kellett lefogni, nehogy felfusson a tribünre, hogy személyesen ma­gyarázza el egy őt szapuló szurko­lónak, miért nincs igaza. Zlatko Kranjcar szomorúan nyilatkozott: „2:1 után már jobb volt a Dukla, megérdemelten nyertek. Tudjuk, mik a hibáink, tudjuk, hol tartunk, szeretnénk stabilizálni a keretet, hogy a következő szezonban ütő­képes csapatunk legyen.” Most először hallottunk valakit a DAC- ban nyíltan a következő szezonról beszélni... (bt) JEGYZŐKÖNYV,28.FORDULÓ Artmedia Petržalka-MFK Košice 3:2 (2:2) Góllövők: Saláta (6.), R. Konečný (11.), Czinege (73.), ill. Škutka (9., 25.). Sárga lap: Bagayoko, ill. R. Cicman: Játékvezető: P. Hrčka, 423 néző. ARTMEDIA: Kamenár-Bagayoko, Struhár, Bu­rák, R. Konečný (54. Guédé)-Saláta-Horváth B. (83. T. Koňa), Czinege, Patrik Mráz-Majtán, Sylvestr (62. Caihame). KOŠICE: Putnocký-Kišš, Basista, R. Cicman, Juhar-Viazanko (62. Serečin), N. Matics (72. Kolbas), K. Kuzma (68. Hovančík), Dobias-Škutka, J. Novák. Tatran Prešov-MFK Dubnica 2:3 (2:0) Góllövők: Šafranko (8.), P. Kobylík (12., 11-esbôl), ill. J. Zápotoka (48.), Chmelík (84.), T. Zápotoka (90.). Sárga lap: Čep, M. Ščasný, ill. I. Obert, Pleva, T. Zápotoka, Zapalač. Piros lap: Čep (65.). Játékvezető: Gocník, 2573 néző. PREŠOV: J. Baláž-Papaj, Farbák, Čep, M. Ščasný-M. Baran-Vrsajevic, P. Kobylík (55. Penk- sa), Katona (88. Piter-Bučko), Šafranko-Belejík (64. Bernardo). DUBNICA: R. Zajac-I. Obert (46. Zapalač), Jánošík, Ľ. Chmelík, Pleva (84. Ulrich)-Držík (72. Vavrík)-M. Kuzma, Grendel, Seye, J. Zápotoka-T. Zápotoka. DAC 1904-Dukla Banská Bystrica 1:3 (1:1) Góllövők: Martin Kováč (37.), ill. Adámik (31.), Uškovič (71., 81.). Sárga lap: Németh K., Lénárth, ill. Michal Ďuriš, Adámik. Já­tékvezető: Kružliak, 6100 néző. DAC: Minár-Németh K., Adiaba, Martin Kováč, Boya-Parvin (67. L. Zápotoka), Abena, Hassan (77. Lénárth), Bajevski-Beniusis (58. Osei Opoku), N’lend. BANSKÁ BYSTRICA: Boroš-Klučiar, Poljovka, Jarabica, Kotrys-M. Pančík, Adámik, Vajda (90. + Brašeň), Hučko-Michal Duríš (83. V. Gajdoš), Uškovič (90. Bruško). FC ViOn Zlaté Moravce-MFK Ružomberok 0:3 (0:1) Góllövők: Lačný (2., 46.), Zošák (52.). Játékvezető: Havrilla, 1184 néző. ZLATÉ MORAVCE: Bolek-Pavlenda, Klabal, Pavol Majemík, Chren (71. Candrák)-Kuračka, Macko (57. Ondrejka), Lalák, Tomášek-Pavelka (31. Kožiak), Salomon Wisdom. RUŽOMBE­ROK: Penksa-Siva, J. Maslo, Peter Majemík-Szivcsevics-Kukoľ (79. Pilár), T. Sedlák, Zošák, Dubek-Pešír (87. Mašek), Lačný (83. P. Maslo). FC Nitra-Spartak Trnava 0:0 - félbeszakadt Játékvezető: Šipoš. NITRA: Hroššo-Racko, Tóth, Šťastný, Glenda-Rák, Šimončič, Štajer, Hodúr, Barčík-Šimonek. TRNAVA: M. Hrdina-Lukáš Došek, T. Hanzel, Doležaj, Ľ. Hanzel-Devátý, Procházka, Kopúnek, Ďuriš, M. Hruška-Kožuch. MŠK Žilina-Slovan Bratislava 0:1 (0:0) Góllövő: Halenár (54.). Sárga lap: P. Poliaček, Leittier, Vladavic, ill. S. Slovák, Breznaník, Obžera. Játékvezető: Olšiak, 4174 néző. ŽILINA: D. Pemiš-Vladavic, Pečalka, J. Piaček, Leitner-P. Poliaček (46. Karoglan), Štrba, I. Belák (80. Šourek), Jež-Lietava, Rilke (73. Tesák). SLOVAN: Bičík-P. Petráš, Valachovič, Dobrôtka, Breznaník (61. S. Angelovič)-Obžera, J. Kozák, Serrano (74. Čemák), S. Slo- vák-Halenár, Masaryk (72. Ľ. Meszároš). TÁBLÁZAT, MŰSOR A bajnokság állása 1. Slovan 2820 5 3 62:15 65 2. Žilina 28 16 6 6 48:20 54 3. Trnava 27 14 8 5 40:26 50 4. Košice 28 11 9 8 39:35 42 5. Petržalka 28 10 9 9 43:34 39 6. Ružomberok 28 9 10 9 35:30 37 7. DAC 28 9 8 11 30:49 35 8. Dubnica 28 8 6 14 34:41 30 9. B. Bystrica 28 8 6 14 24:32 30 10. Prešov 28 7 9 12 31:45 30 11. Nitra 27 7 6 14 24:42 27 12. Z. Moravce 28 3 8 17 15:55 17 Következik 29. FORDULÓ - május 13., szerda, 17.00: B. Bystrica-Z. Moravce, Slovan-Nitra, Tr- nava-Prešov; 17.15: Košice- Žilina; 18.00: Ružomberok- Artmedia; 19.00: Dubnica- DAC. Góllövőlista 15 gólos: Pavol Masaryk (Slovan) 11 gólos: Leonard Kweuke (DAC) A vendégszurkolók minősíthetetlen viselkedése miatt félbeszakadt a Nitra-Tmava találkozó. Šipoš játékvezető már a 14. percben is megszakította a mérkőzést, fél órán át állt a játék, mivel a nagyszombati drukkerek petárdákat dobáltak a pályára. A meccs ellenőre többször is felszólította a Spartak ultráit, hagyják el a stadiont, de erre nem voltak hajlandóak. Vla­dimír Kožuch csapatkapitány is a drukkerek lelkére beszélt, a bíró pedig közölte, ha még egy petárda repül a játéktérre, lefújja a mérkőzést. Ez a 51. percben következett be, a három pont sorsáról a zöld asztal mellett döntenek. (TASR-felvételek)

Next

/
Thumbnails
Contents