Új Szó, 2009. május (62. évfolyam, 100-123. szám)
2009-05-11 / 106. szám, hétfő
8 Kultúra ZENEZÓNA Sertésinfluenza a lista csúcsán? Köztudott, hogy az élet úja a legvalószínűtlenebb történeteket! Második hete vezeti a kislemezek brit összesítését Tinchy Stryder az N-Dubz közreműködésével készült Number 1 című dallal. A Dino Con- tostavlos, Hila Contostavlos és Richard Rawson alkotta, hip- hopot és r&b-t játszó londoni trió egyik tagja, Tula nemcsak eddigi élete legszebb, hanem legborzalmasabb pillanatait is most éli, az új típusú influenza gyanújával kezelik. (Vajon melyik érzés győzedelmeskedhet az esetében?) Ó az első zenész, aki megfertőződhetett. Az énekesnő a Londonból Athénba tartó repülőgépen lett rosszul, és a görög fővárosba érve kórházba szállították. „Mindannyian nagyon aggódunk érte. Ha elkapta, fogalmunk sincs, hogy kitől. Énekesként sok emberrel találkozott, rázott kezet” - nyilatkozta Jonathan Shalit a formáció menedzsere. Remélhetőleg a hír nem reklámfogás, mert annak nagyon gusztustalan! (p) Elképzelhető, hogy az N- Dubz énekesnője csúcsra repítette az új típusú influenzát... (Képarchívum) Továbbra is a módszer a téma Brian Message a Radiohead menedzsere egy dublini rendezvényen arról beszélt, hogy az együttes zenetörténeti jelentőségű In Rainbows című nagylemezének megjelenési formáját nem a zenészek, hanem a Courtyard Management két munkatársa találta ki, és az ötlet mindenkinek elnyerte a tetszését. Mint ismert, a 2007. október 10-én „kiadott korongot” három hónapig csak digitális formátumban lehetett beszerezni, és a vásárló maga dönthette el, mennyit fizet érte, de akár ingyen is hozzájuthatott. Fizikai formátumban 2007 utolsó napján jelent meg. A módszer lehetővé tette, hogy az album egyszerre 173 országban jusson el a rajongókhoz. A zenekar terjesztési költsége letöltésenként a három centet sem érte el. Message úgy véli, a zeneipar nem tud lépést tartani az internet fejlődésével, ezért legalizálni kellene a fájlcserélést, hiszen ha nem a profit- szerzést szolgálja, jót tesz a zenének és a kultúrának. Szerinte a fájlcserélést kínáló szolgáltatóknak kellene kifizetniük a zenészeket, mondjuk, a bevezetendő internetadóból. (p) A neves zenész 2006-ban az USA-ban, most Nagy-Britanniában írt zenetörténelmet Dylan újabb rekordja Mostantól az USA-ban és Nagy-Britanniában is Bob Dylan tartja a két albumlista-vezetés között eltelt leghosszabb idő rekordját (Képarchívum) Az utóbbi években több veterán zenész ért el rekordot a lemezeladási listákon. Olyanok, akik sok-sok éve az élmezőnyben vannak, élő legendává váltak, és bár manapság új rajongókat már nem tudnak maguk mellé állítani, a régiek nem hagyják el őket. A rekordjaik könnyen megmagyarázhatnak. ISMERTETÉS A rajongótáboruk javarészt konzervatív emberekből áll, akik kevésbé használják ki a modern lehetőségeket, az internet nyújtotta szolgáltatásokat. Többségük a zenét nem letölti, hanem hagyományos hanghordozókon vásárolja meg. Az újonnan feltűnt énekesek, együttesek célközönsége, a fiatalok pedig nagyrészt a világhálóról szerzik be a zenét, ők egész albumokat ritkán töltenek le, általában csak dalokat vesznek. így azután az újak a lemezeladási listákon már nem állnak a nagy öregek útjába. Bob Dylan sok-sok év után 2006-ban volt ismét listavezető az amerikai albumeladási összesítésen. A héten a brit rangsor élét is elfoglalta. Mindkét trónszerzése rekorddal párosult. Az 1941. május 24-én született Dylan az amerikai eladási listán első helyezést elért, 1976 januárjában megjelent Desire című nagylemezét követően 2006 szeptemberében került vissza a legmagasabb pozícióba a Modern Times című albumával. Tehát több mint harminc év után lett újra listavezető, ami rekord, két csúcsszerzés között ilyen hosszú idő egyetlen előadó esetében sem telt el. Mostantól Nagy-Britanniában is Dylan tartja a rekordot, és közel tíz évvel meg is toldotta az amerikai csúcsot. A szigetországban legutóbb az 1970 októberében kiadott New Morning című koronggal állt az összesítés élén, és a héten közel negyven év után visszakerült oda a Together Through Life című 33. stúdiólemezével. Az eddigi brit rekordot Tom Jones tartotta, aki az 1968-as Delilah című albuma után 1999-ben a Reload cíművel szerezte meg ismét az első helyet. Bob Dylan új nagylemeze egyébként az Egyesült Államokban is a rangsor csúcsán debütált, (péjé) A sikeres Lil Wayne-t beperelte egy afrikai zenész, ő cserébe menedzsmentet perel Perek várnak a népszerű rapperre ÖSSZEFOGLALÓ Tavaly Karma-Ann Swanepoel afrikai zenész bírósági pert indított Lil Wayne ellen, mivel a hiphop- előadó az engedélye nélkül használta fel a Once című dalának egy részletét az I Feel Like Dying című szerzeményében. Erre Lil Wayne beperelte a Rebel Rock Producti- onst, mert elmondása szerint az ő feladata lett volna az engedély beszerzése. Az előbbi perben a bíróság már bekérte Lil hatodik, Tha Carter III című stúdiólemezének, az amerikai piac tavalyi legvásárol- tabb hanghordozójának az üzleti adatait, pedig az I Feel Like Dying ezen nem is hallható. Egy mixtape- en jelent meg, a jogászok szerint azonban a felvétel a szóban forgó albumot népszerűsítette. (Milyen jól informáltak!) A 27. életévében járó New Orle- ans-i hiphopelőadó ellen egyébként további perek is folynak: egy másik szerzői jogi, valamint törvénytelen fegyvertartás miatt. A Universal Music alá tartozó Cash Money nevű lemezcége, pedig DJ Drama ellen indtott pert, meg egy cég ellen, mert szerintük illegálisan árultak Lil Wayne-mixtape- eket. Lil hetedik stúdióalbuma Rebirth címmel az észak-amerikai kontinensen előreláthatólag június 23-tól vásárolható meg. Két szerzeményt - a Prom Queen és a Hot Revolver címűeket - már ismerhetünk róla, de a slágerlistákon nem szerepeltek túl fényesen, (pj) A népszerű brit trió világ körüli turnén mutatja be az áprilisban kiadott új albumát Repetázhatnak a Depeche-rajongók ELŐZETES Aki lemarad a Depeche Mode június 23-i budapesti koncertjéről (valamint az előző napi pozsonyiról), januárban pótolhatja az élményt. A brit zenekar a nyári stadiontuméja után ősszel arénaturnéra indul, amelynek egyik állomása a magyar főváros lesz. A júniusi budapesti fellépésre - a Puskás Ferenc Stadionban rendezik meg - már az első napon elkelt tízezer belépőjegy, azóta a buli teltházassá vált. A Tour of the Universe nevű koncertsorozat május 6-án indult Luxemburgban, majd az európai állomások után július 24-től észak-amerikai, október 1- től latin-amerikai helyszínek vannak soron. Az együttes ezt követően visszatér a kontinensünkre, arénákban lép fel - január 11-én a Papp László Budapest Sportarénában koncertezik. A hivatalos közlemény szerint új lesz a színpadkép, és a felvételek listája is változik. Megismétlődik tehát a 2006-os forgatókönyv, amikor a márciusi aré- nás fellépés után - amelyre már augusztusban elfogytak a jegyek - Dave Gahanék nyáron visszatértek a magyar fővárosba, a Puskás Ferenc Stadionban szerepeltek. A Depeche Mode múlt hónapban megjelent Sounds of the Universe című nagylemezéről az előzetesként kiadott Wrong című dalt követően másodikként a Peace című szerzeményt másolják ki maxi CD-re, amely június 15-én jelenik meg. (pj) A Depeche Mode mozgalmas hónapok előtt áll (Képarchívum) ÚJ SZÓ 2009. MÁJUS 11. www.ujszo.com LISTAMUSTRA A hét legnagyobb sztárja a veterán Bob Dylan. A május 24-én a 68. életévét betöltő zenész az amerikai és a brit albumeladási lista csúcsát is elfoglalta a 33., Together Through Life című stúdiólemezével. Közel negyven év után tért vissza a brit összesítés legmagasabb pozíciójába, ami rekord, üyen hosszú idő két listavezetés között egyetlen előadó esetében sem volt. Dylan az Egyesült Államokban ezt a rekordot már 2006-ban a Modern Times című albumával megdöntötte, ott több mint harminc év után lett ismét listaelső. Új korongja Németországban a második helyre érkezett meg, a magyar negyvenes mezőnybe (egyelőre) nem került be. Listavezető kislemezek Egyesült Államok The Black Eyed Peas Boom Boom Pow Nagy-Britannia Tinchy Stryder feat. N-Dubz Number 1 Németország Lady GaGa Poker Face Magyarország Ákos Gumicukor Medlockot odahaza még szeretik A Los Angeles-i The Black Eyed Peas ötödik stúdióalbuma The E.N.D. címmel az észak-amerikai kontinensen június 9-én kerül a boltokba. A korongot kitűnően felvezeti a Boom Boom Pow című felvétel, amely ötödik hete uralja az amerikai Billboard magazin kislemezlistáját. A brit rangsorban második hete Tinchy Stryder az első az N-Dubz közreműködésével készült Number 1 című szerzeménnyel. Átdolgozás a TOP 10 egyetlen újdonsága. Az Ironik nevű lemezlovas és hiphopelőadó egy másik hiphopelőadóval, Chip- munkkal öntötte új formába Elton John 1971-es Tiny Dancer című dalát Tiny Dancer (Hold Me Closer) címmel, és hármasban az összesítés harmadik helyén indítanak. Németországban kilencedik hete napjaink legnagyobb világslágere, a New York-i Lady GaGa felvétele, a Poker Face vezet. Ez 2009 eddigi legnépszerűbb dala a német piacon. Katy Perry slágere, a Hot N Cold tavaly decemberben és idén januárban nyolc hétig trónolt. A német lista ezüstérmes pozíciójában debütált a Mamacita című szerzeménnyel a Deutschland sucht den Superstar című tehetségkutató tévéműsor negyedik sorozatának győztese, Mark Medlock. Az 1978. július 9-én született frankfurti énekes május 22-én rukkol elő a negyedik, Club Tropica- na című albumával, az újdonságával ezt harangozza be. Odahaza már három listavezető felvétellel büszkélkedhet: a Now or Never, a Dieter Bohlen közreműködésével készült You Can Get It és a Summer Love címűekkel járta meg a rangsor élét. Magyarországon Ákos dala, a Gumicukor került az összesítés csúcsára. Listavezető nagylemezek Egyesült Államok Bob Dylan Together Through Life Nagy-Britannia Bob Dylan Together Through Life Németország Depeche Mode Sounds of the Universe | Magyarország Depeche Mode Sounds of the Universe | Egy újabb visszataszító lépés Az amerikai és a brit lista élére megérkező Bob Dylan-korong mellett mindkét piacon további két-két új belépő szerepel a tízes mezőnyben. Az amerikai rangsor nyolcadik helyén a Heaven & Hell első, The Devil You Know című stúdióalbuma nyitott. A 2006- ban megalakult, heavy métáit játszó zenekar 2007-ben dupla koncertlemezzel mutatkozott be. A másik újdonság a tizediken debütáló Playing for Change nevű projekt Songs Around the World című albuma. Nagy-Britanniában az ezüstérmes pozícióban kezdett a hazai The Enemy második, Music for the People című stúdiólemeze. Hatdalos EP-vel rukkolt elő a Los Angeles-i Pussycat Dolls. A kilencedik helyen kezdő Doll Domination: The Mini Collection című hanghordozó a tavaly szeptemberben kiadott második stúdióalbum négy felvétele, a When I Grow Up, a Whatcha Think About That, az I Hate This Part és a Hush Hush; Hush Hush mellett két újdonságot tartalmaz, a jelenleg hódító Jai Ho! (You Are My Destiny) és a Painted Windows címűeket. A Doll Domination című korong egyébként a napokban Doll Domination 2.0 címmel is megjelent, szintén új dalokkal kiegészítve. Az öttagú lánycsapat tehát nem csak egy bőrt húz le a nagylemezről... Németországban a másodikon startoló Bob Dylan-album mellett új belépő a tizediken kezdő hazai Michael Wendler nagylemeze, a Respekt című. A német összesítésen második, a magyaron harmadik hete a Depeche Mode 12., Sounds of the Universe című stúdióalbuma trónol. A magyar negyvenes mezőnyben meglepetésre mindössze egy újdonságra lelünk: a 33. helyre iratkozott fel Szandi a Rabold el a szívemet! című nagy- A Pussycat Dolls új változatokban kínálja lemezzel, (puha) a második stúdióalbumát (Képarchívum)