Új Szó, 2009. május (62. évfolyam, 100-123. szám)

2009-05-07 / 104. szám, csütörtök

24 Panoráma-hirdetés ÚJ SZÓ 2009. MÁJUS 7. www.ujszo.com Május 7 EGY GONDOLAT „Nem az a fájdalmas, hogy vannak szegények, hanem, hogy élnek mellettük nagyon gazdagok is.” Éva Perón NÉVNAP Gizella Ősi német név, jelentése: túszként fogva tartott nő. Ma a szlovák Monika nevű isme­rőseinket is köszöntsük! MAI ÉVFORDULÓINK 90 éve született Éva Perón ar­gentin színésznő. Huszonöt évesen ismerkedett meg a fel­törekvő katonatiszttel, Juan Perónnal, egybekeltek, s együtt meghódították Argen­tínát. Az országot a negyve­nes évek második felétől tu­lajdonképpen nem Perón el­nök, hanem Evita, „a köztár­saság királynője” irányította. Sajátos gazdaságpolitikája nem jött be, s az ország egye­nesen rohant a csőd felé, ám az összeomlást a nép bálvá­nya már nem érte meg, 33 évesen vitte el a mellrák. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 65 éves Kovács István színész. 80 éves Kállai István író, dramaturg, a Kötéltánc és az Irány Caracas című színmű szerzője, A veréb is madár és a Kojak Budapesten című film forgatókönyvének írója. Béres Alexandra (1976) fit­ness versenyzőnő, a sportág világbajnoka. Hegedűs D. Géza (1953) szí­nész és rendező. NAPI VICC Egy ember a TV szerelőnek:- Ültem a fotelban, néztem a TV-t, miközben egy 100-as szöggel piszkáltama fülem. Egyszercsak elment a hang. ORVOSMETEOROLÓGIA jsgk Kedvezőbb hatá­sa az időjárás, nem terheli szer- vezetünket. Fo­kozódik kon­centrálóképességünk, javul teljesítőképességünk. Migré­nes fejfájásra az alacsony vér- nyomásúak számíthatnak. Július elsején kell „pihenésbe állnia" a brit férfinek Betöltötték a világ legjobb állását MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Sydney/Canberra/Hamilton Island. Zsiráffal csókolódzó, struc- con lovagló, maratonit futó, búvár­kodó brit férfi nyerte el „a világ leg­jobb állását”: neki kell pihengetnie, úszkálgatnia, kirándulgatnia fél éven át Ausztráliában a Hamilton- szigeten és környékén, meg mind­erről a világhálón naplót írni. Az üdülésért a fizetés 150 ezer ausztrál dollár, de nem havonta, hanem fél évre. Jár viszont az állás­hoz „szolgálati lakás”: a kvártély 3 hálószobás, úszómedencés luxus­Ben Southall. Neki kell pihenget­nie, úszkálgatnia fél éven át Ausztráliában a Hamilton-szige- ten. (Reuters-felvétel) villa, természetesen tengerparti és remek kilátású. A 34 éves Ben Southall csaknem 200 ország 34 ezer 700 jelentkezője felett dia­dalmaskodott. A győztes jelenleg egy brit segélyszervezet alkalma­zottja, de korábban volt már túra­vezető is Afrikában. Ez azért áll kö­zelebb álomállási munkaköréhez, mert fő feladata népszerűsíteni - avagy reklámozni - a Hamilton- szigetet és környékét, a Nagy Ko­rallzátonyt az idegenforgalom fel­virágoztatása végett. Az üdülési munkát januárban hirdette meg Ausztrália - állami vállalkozásról van szó, Queensland állam idegenforgalmi minisztéri­uma az ötletgazda és a szervező meg a munkáltató - és szinte azon­nal lefagyott a honlap a hatalmas érdeklődés miatt. Ezután hónap- ról-hónapra szűkítették a mezőnyt, míg végül 16 fő jutott a döntőbe - 15 ország szülöttei. Akadt köztük diák, fényképész, tanár, színész, rádiós műsorvezető, tévés, újságíró és segélymunkás. A pályázóknak egyperces önrek­lámfilmet kellett elküldeniük - Southall filmecskéjében kalandvá­gya jiemutatására helyezte a hang­súlyt fényképekkel illusztrálva. Ezeken struccon lovagol, fut, bú­várkodik és zsiráffal csókolódzik. Álomállásában zsiráf híján inkább kanadai barátnőjével enyeleg majd, mivel őt is magával viszi. Jú­lius elsején kell „pihenésbe állnia”. Tizenkilenc halott, 200 ezer hajléktalan ítéletidő Brazíliában MTl-HÍR Sao Paulo. Heves esőzések okozta áradások és földcsuszam­lások 19 embert öltek meg Brazí­liában, s csaknem 200 ezren vál­tak hajléktalanná az ítéletidő kö­vetkeztében-közölték a helyi ha­tóságok. A brazil polgári védelem szerint az április végén kezdődött özönvízszerű esőzések 7 állam­ban, főként az Amazonas vidékén okoztak komoly károkat, fenn­akadásokat a közúti és vasúti köz­lekedésben, zavarokat az áram­ellátásban. Megnövekedett a jár­ványveszély is a fertőzött ivóvíz miatt. A meteorológusok szerint a brazíliai esőzések még akár továb­bi két hétig is eltarthatnak. Szomszédait jelentette fel a rendőrségen Saját zenéjétől lett ideges MTl-PANORÁMA Berlin. Állandó szerenádozás miatt a szomszédait panaszolta be a rendőrségnek egy férfi Németor­szágban, ám kiderült, hogy a mu­zsika tőle ,jön”. A 82 éves férfi tor­kig volt már azzal, hogy állandóan ugyanazt a dalt hallja, jóllehet szünetekkel, de óránként egyszer biztosan. Kihívta a rendőrséget, hogy utasítsák csendre a szomszé­dot, ám az váltig állította, hogy a zene nem nála szól. A rendőrség némi kutakodás után megfejtette a rejtélyt: a férfi adatott magának rendszeresen szerenádot azzal, hogy tolóablakának sínébe szorult egy zenélő képeslap, amely azután a szél és a huzat erejének függvé­nyében rá-rázendített a dalra. Gos­lar városának rendőrsége szerint az „áldozat” nagyon örült, hogy nem szomszédai akarták megőijí- teni, és mégis véget vethetett a ze­nének. Szerkesztőség: Lazaretská 12,81108 Bratislava, e-mail: redakcia@ujszo.com, fax: 02/59233469. ■ Főszerkesztő: Molnár Norbert (02/59233421 ).l Főszerkesztő-helyettesek: Czajlik Katalin (02/59233449), Sidó H. Zoltán (02/59233425). I Felelős szerkesztők: Madi Géza, Holop Zsolt (02/59233440). I Rovatvezetők: Lajos P. János - politika (02/59233438), Klein Melinda - régió (02/ 59233426), Molnár Iván mb. - gazdaság (02/ 59233424), Grendel Ágota - vélemény (02/59233442) Mislay Edit - kultúra (02/59233 430), J. Mészáros Károly - sport (02/59233431). Művészeti vezető: Toronyi Xénia. A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapor 0907/773835, Kassa: 055/6002225, 0905/ 228525, Rozs­nyó: 0907/587258, Rimaszombat: 0907/773 833, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 0905/228526, Ér­sekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832, Léva, Ipolyság: 0905/780879. I Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax.- 02/59233119. Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit (lapigazgató) tel.: 02/59233401, fax: 02/59233338, Peter Mačinga tel.: 02/59233203, Roman Schlarmann, tel.: 037/6551155, Ľubica Tomková, tel.: 055/6002204.1 Hirdetési osztály: 02/59233228, 02/59233235, 02/59233200, 02/59233240, fax: 02/ 59233295 E mail: reklama@ujszo.com. I Marketing: 02/59233266.1 Lapterjesztés, laprendelés: 02/59233403-405, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Pe­tit Press terjesztési osztályán. I Külföldi megrendelések: Slovenské pošta, a. s. Účelové stredisko preplatitefekých služieb tlače, Nám. slobody 27,810 05 Bratislava. Index: 48271 I Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. IA lapok eladott példányszámét ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. ■ Lapunkat a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma támogatja. I © Copyright PETIT PRESS RT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magénak az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33§ 1a és d cikkely) /\ értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. A sajtófigyelést a kiadó megbízáséból a Newton IT és az SMA végzi. „.«SÜL of Circulators: szlovákiai magyar napilap wnvw.ujszo.com štvrtok 7.5. - nedeľa 10.5.2009 Skvelý nápad! Lahôdková cibuľa a • 1 ZVäZOk Hrozno biele • 1 kg • 1 kg = 1,490 e /44,89 Sk Uhorka šalátová Reďkovky* lOHn • 1 zväzok * Kaleráb • 1 ks A Paprika biela rezane Ponuka tovaru piati od 7.5. do 10 5 2009 ibo do vypredania zásob. Chyby v tlači vyl BP901664

Next

/
Thumbnails
Contents