Új Szó, 2009. április (62. évfolyam, 76-99. szám)
2009-04-04 / 79. szám, szombat
I i I lirBBiiiiaiuiiiiiiuiii i I li ■mi niLULli l.;il Hi I 111 I 111 14 Szalon ÚJ SZÓ 2009. ÁPRILIS 4. www.ujszo.com Márai Sándor: A teljes napló, 1948 - „Minden jobb- és baloldali diktatúra ellen megmaradni a szellemi szabadság hívének" „Mert jogom van itt élni...” Az útlevél, amellyel Márai Sándor örökre elhagyta Magyarországot „Amíg valamilyen életlehetőségem van itthon, nem megyek el, itthon maradok, megeszem az utolsó nadrágom és letöröm a plombát a fogamból, de nem megyek el. Mert itthon a helyem. Mert jogom van itt élni. Mert magyar író vagyok.” GAZDAG JÓZSEF Márai Sándort 1948-ban már nyíltan támadják a pártlapokban. A Lukács György-féle kommunista irodalompolitika Márai egész munkásságát „kártékony irodalomnak” nyilvánítja. A Sértődöttek című regényének második kötetéről azt írják: „politikai és emberi színvonalától már csak írói színvonala alacsonyabb.” Biedermeier fogalom Ekkor már csak olyan könyv jelenhet meg Magyarországon, amelyet a marxista kormány minisztertanácsa előzetesen jóváhagyott. Márait nem tudják megpuhítani, elvei mellett továbbra is kitart. Nem lép be a Pártba, és nem köt kompromisszumot a hivatalos pártpolitikával. Gide szavait idézi: „Minden jobb- és baloldali diktatúra ellen megmaradni a szellemi szabadság hívének, védelmezőjének: ez a szellemi ember örök feladata.” Válaszlépésként a kommunisták betiltják a Sértődöttek harmadik kötetét, amely a nyomdából egyenesen a zúzdába kerül. „Egyelőre még csak a könyvemet zárták pincébe” - kommentálja a döntést Márai, de tudja, hogy hamarosan eljön az idő, amikor az írót is bezárják, végül pedig azt az olvasót is, aki „nem kívánatos” könyveket olvas. „Keresztény humanizmus? Ez úgy hangzik ma, mintha azt mondaná valaki: kri- nolin. Demokrácia? Biedermeier fogalom.” A szellem államosítása Kiadóját, a Révait államosítják. Művei innentől kezdve nem jelenhetnek meg, utánnyomás sincs, a könyvesboltokban eladott régi példányokért pedig nem jár többé honorárium. Márainak három hónapra elegendő pénze marad. Úgy kalkulál, ha eladogatja értéktárgyaikat, még nyolc-tíz hónapot kihúznak valahogy. Börtönben érzi magát. „Svédországban vannak ilyen humánus büntetőintézetek, ahol a rabok tiszta ágyban alszanak, cellájukban van folyóvíz, reggel tornáznak, s ha betegek, diétás kosztot kapnak.” Könyveket akar külföldre küldeni, de a postán megtudja, hogy ezt már csak engedéllyel lehet. ,A szellem államosítása is megtörtént” - írja a cenzúra térnyeréséről. Az intemálótáborok és a sarkvidéki kényszermunkák híre hozzá is eljutott. Orvos ismerősétől - akárcsak Budapest német megszállása idején - ciánkapszulát szerez. „Az egyetlen praktikus fegyver, amellyel a deportálások ellen védekezni lehet.” Lukács György (1885-1971) Az 5% miatt Barátai tanácsára útlevelet kérvényez, a válaszra két hónapot kell várnia. „Csak egytől nem tudok elszakadni: a kisfiútól. Ha nem tudom magammal vinni, visszajövök érte.” Végül „simán” megkapja az útlevelet, nem kérnek tőle cserébe semmit, még a szokásos hivatali kérdéseket sem teszik fel neki, hogy hová megy, s hogy visszajön-e. Ahogy a Föld, föld...! című memoárjában írja: a „bizottság” úgy döntött, okosabb, ha Márai nem zavaija tovább jelenlétével a hazai irodalmi légkört. Egy anekdota szerint az útlevél kérésekor azt kérdezték tőle:- Ön baloldali, liberális író, most 95%-ban az történik, amit ön akart, miért megy el mégis?- Az 5% miatt - felelte Márai. Elutazás Mielőtt elutazna, egy vidéki ház padlására rejti naplóját, bádogdobozba zárja a mintegy 800 kéziratoldalt. Korábban Szálasiék elől kellett elrejteni, most Rákosi- ék elől. „Semmi sem változott.” Megáll Leányfalun is, s egy domboldalon kiássa „vagyonát”, azokat a Napóleon-aranyakat, melyeket 1945 tavaszán, az ostrom idején rejtett el egy kerítés tövében. Végül a családja sem kíséri ki a Keleti pályaudvarra, amikor 1948. augusztus 31-én feleségével, Lolával és fogadott fiukkal, Babócsay Jánossal vonatra ülnek, és az Arlberg expresszel elhagyják az országot. Nem tértek vissza, soha többé. Lavórban mosni a zoknit? „L.-lel és a gyerekkel négy napja Genfben.” Ez az első svájci naplóbejegyzés. „Negyvenkilenc éves korban egyszobás kucorgásba kezdeni családdal, meggondolni minden kis kényelmi többletet, minden jobb cigarettát, egy villamosutazást, nézni, ahogy L. megint - mint huszonöt év előtt - lavórban mossa a zoknit? Igen.” Hivatalosan egy irodalmi rendezvényre érkeznek, de az írók között nem találja a helyét. „Semmi közöm senkihez” - jegyzi fel naplójába. Egy magyar író megélhetési esélyei ekkoriban csekélyek, a háború után nem szívesen állnak szóba külföldön „a tetves magyarokkal”. Honfitársaitól ő is menekül, igyekszik elkerülni az emigránsok szektáit, rendezvényeiken, találkozóikon nem vesz részt. Sem ekkor, sem később (a nyolcvanas években a San Die- go-i magyarok nem tudták, hogy Márai Sándor az ő városukban él). Jánoska, akit Márai reggelente iskolába hord Genfben, gyakran elpityeredik, mert nem érti a nyelvet. A „bennszülött genfi gyerekek” gyakran kegyetlenked- nek az „idegen kisfiúval”, többször megalázzák. A különös kérdés Másfél hónapnyi genfi tartózkodás után Máraiék Olaszországba költöznek, a Nápoly melletti Posillipóra. Háromszobás lakást bérelnek, „még a WC-ből is a Ve- zúvot látni.” Nápoly otthonos város Márai számára, s bár az első napokban még kesztyűt húz, amikor trolival utazik, hamar megszokja a nápolyi szutykot. Megtanulja, hogy tököt vagy dinnyét jobb nem vásárolni, mert a kiskerteket emberi trágyával rakják meg, s a főzelékfélék felszívják a földből a tífuszbacilust. A sikátorokban patakokban csörgedezik a szennyes mosogatóié, a gyümölcsök héja ragacsos, a bordélyokból fülledt emberpára árad ki, s a lakosok 40%-a analfabéta, ími- olvasninem tud. A város éjjel-nappal zsong, nincs meg az íráshoz szükséges csend és magány. Ezért inkább nézelődik, kiül a tengerparti kávéházakba, és a teherhajókat figyeli a nápolyi verőfényben. Egy 15 évvel korábbi, régen lejárt francia újságíró-igazolvánnyal jár múzeumokba, a könyvtárban pedig csalódottan állapítja meg, hogy az olaszok a magyar irodalomból csak Petőfit ismerik. Gyakran elutazik Rómába, ahol az elnöki palota (Quirinale) előtt egy kék frakkos szolga megkérdi tőle, hogy kit keres. Tényleg: kit is? „A kérdés különös volt.” (Márai Sándor: A teljes napló, 1948. Helikon Kiadó, Budapest, 2008.448 oldal) Lukács György előad a marxista akadémián. Márai egész életművét „kártékony irodalomnak" tartotta II Vesuvio Óa Posillipo Márai Sándor: A teljes napló, 1948 (részletek) „Amíg az ország a Szovjet csatlós állama és a hazai bolsevisták kapzsi és kegyetlen rablóhadjáratának zsákmánya, magyar író még a létezése, az otthonmaradása tényével sem igazolhatja ezt a hazaárulást.” „...egy ismerős név felidézi Türk, a pék emlékét. Ez a pék nyilas volt. Nagy pékséget vezetett az Attila utcán. Amikor az ostrom elkezdődött, a nyilas péket elhagyták a segédei. A pék nekiállt sütni. Utolsó pillanatig sütötte a kenyereket, dagasztott, fűtött és sütött. A házat szétlőtték körülötte, csak a pékség kéménye és kemencéje maradt sértetlen. A környező pincékben az ostrom alatt kaptak friss kenyeret, mert a pék sütött. Az oroszok már a Vérmezőhöz értek. Akkor eldobta a lapátot, leült a kemence elé, úgy várta az ellenséget. Nem szökött el Nyugatra. El is fogták, internálták. Sokféle hősiesség van. De talán ez az egyetlen, igazi, emberi. Mikor hős egy pék? Ha kenyeret süt, haláláig.” „Ma négy hete, hogy elutaztunk. Az én életemben ez volt a földrengés: elhagyni, deresedő fejjel, családdal az otthont, a hazát... Most egészen egyedül vagyok. Ebben az első négy hétben csak én tudtam magamon segíteni; senki más nem segített. Régi ismerősök, akik buzgón rábeszéltek erre az utazásra, e négy hétben elnémultak. Reszkettek, hogy kérek tőlük valamit.” NAPLÓ MÁRAI SÁNDOR 1948
