Új Szó, 2009. április (62. évfolyam, 76-99. szám)

2009-04-25 / 95. szám, szombat

Kultúra ÚJ SZÓ 2009. ÁPRILIS 25. www.ujszo.com 8 Holnap: jótékonysági koncert Somorján Simogató harmóniák . KONCERTAJÁNLÓ Solymosi Tamás Milánótól Velencéig, Spoletótól Reggiö Calabriáigtöbb helyen táncolt Itáliában Már az olaszok is visszavárják Sotnoija. Jótékonysági koncert kezdődik holnap 18 órakor a so- moijai római katolikus plébánia- templomban. A hangverseny bevé­telét egy mozgássérült kislány megsegítésére ajánlották fel a résztvevők: a Harmonia Classica kamarazenekar, valamint Németh Imre (ének), Koša Ferenc (gitár), Mayer József (nagybőgő), Lovász Bálint (zongora), Koša Nikolett és Kun Emese (vers). A jótékonysági koncert ötlet­gazdája a Harmonia Classica ka­marazenekar. Amint azt művé­szeti vezetőjétől, Hegyi Brigittától megtudtuk, a tizenöt tagú zenekar egy éve alakult, a művészeti alap­iskola három tanára (Hegyi Brigit­ta, Domsitz Erika, Hideghéty Je­nő) mellett volt tanítványaikból verbuválódott, olyan lelkes ama­tőr muzsikusokból, akik a zeneis­kola elvégzése után is folytatni szerették volna a közös zenélést, amelyet az iskola kamarazeneka­rában éveken folytattak. így ala­kult meg a Harmonia Classica, Főszerepben: ÚJ SZÓ-HÍR Vadkerti Imre, az István, a király rockopera Koppányaként megis­mert gútai énekes bonvivánként mutatkozott be a Pécsi Nemzeti Színházban. Jacobi Viktor Leány­vásár című westemoperettjében, amelyet március végén mutattak be, a főszereplőt, Tom Migglest, a csavargót alakítja, akihez helyi szokás szerint hozzáadnák a min­denkit kikosarazó, elkényeztetett milliomoslányt, Lucyt. „Nagyon jól érzem magam a pécsi társulatban, örülök, hogy befogadtak, sokat ta­nultam tőlük. Alkatilag nem áll tá­vol tőlem a romantikus figura, de most volt alkalmam először élő ze­nekari kísérettel, profi művészek­kel dolgozni - ez semmihez sem ha­sonlítható élmény és tapasztalad’ - mondta lapunknak Vadkerti Imre. A Leányvásámak rajta kívül még amelynek tagjai között matemati­katanár és egyetemista egyaránt megtalálható. Repertoárjukon fő­ként a reneszánsztól a barokkig teijedő időszak zeneszerzőinek művei szerepelnek, mivel ez áll a legközelebb a társasághoz, de mint Hegyi Brigitta megjegyezte, nem zárkóznak el a kortárs szer­zők műveitől sem. Első ízben ta­valy májusban léptek közönség elé: a Remény katolikus hetilap felkérésére muzsikáltak a bécsi Szent István dómban, az ott tar­tott ünnepélyes magyar szentmi­sén. Adventi hangversenyeken szereztek kellemes perceket a kö­zönségnek Somorján, Nagyma­gyaron és Légen, idén januárban pedig Gútoron élvezhette a kö­zönség a somorjai zenekar játékát. Hegyi Brigitta elárulta: a Harmo­nia Classica révén Somorja zenei életét szeretnék színesíteni, gaz­dagítani. Nagy álma vált valóra a zenekar létrehozásával, mert örül annak, hogy megmutathatják: vannak még fiatalok, akiknek örömet jelent a közös muzsikálás, a komolyzene, (me) Vadkerti Imre Vadkerti Imre (Képarchívum) egy szlovákiai származású szerep­lője van: Bessyként Stubendek Ka­talint láthatja a pécsi publikum. A darab e hétvégén is szerepel a szín­ház műsorában. (vm) Tenger nélkül meg tud len­ni, de a Balaton nélkül ke­vésbé. Solymosi Tamás, a bécsi Staatsoper vezető táncosa még hat hónapos sem volt, amikor szülei ba- latonföldvári nyaralójában nyitotta a szezont. SZABÓ G. LÁSZLÓ Mint mondja: januárban szüle­tett, de júliusban már ott pancsolt a kis vízben, szoktatva, hogy bala­toni ember legyen. Az „áprilisi nyárból” is a Balaton partjáról jön, bár a nap nem ott fogta meg, ha­nem a kertjükben, faültetés köz­ben. „Egy gazda, ha már nem talál elfoglaltságot a háza körül, akkor ott baj van” - állítja, miután a dió-, a gesztenye-, a fenyő- és a tujafák közé most éppen leyland cipruso­kat ültetett. „Jól megy a kert stílu­sához, ami már olyan, mint egy angolpark” - mondja pár nappal azután, hogy az olaszországi Lec- cében táncolt. „Palermóba kellett volna utaz­nom, az ottani Operába, ahol az én személyemre komponáltak volna egy egész estét betöltő da­rabot, de az itthoni elfoglaltsága­im és egy németországi meghívás miatt végül is úgy döntöttem, nem bonyolítom az életem. Két hóna­pot, megszakítás nélkül, nem tu­dok most Olaszországban tölteni. Még akkor sem, ha egy ilyenfajta ajánlat ritkán éri az embert.” Palermo helyett jött aztán Lec­ce, az olasz csizma sarkában. „Olaszország a szívem csücske, az első balettversenyem, sőt az el­ső győzelem is oda köt. Tizenhat éves koromban Capri szigetén, a narancs- és citromligeteitől illatos Certosa városában aranyérmesek lettünk. Azóta sokszor visszamen­tem Caprira. Sétálni, eltévedni há­romnapos program a szigeten. Nem véletlenül mondják, hogy Capri a fény, a színek és az illatok, a csend és a tisztaság szigete, mert valóban az, ott ülni az utcán, egy étterem vagy egy kávézó teraszán, és órákon át nézelődni maga a tel­jesség. Lecce, a Salentino-félsziget barokk Firenzéje. Olasz ügynö­kömnek köszönhetem a meghí­vást, aki természetesen nem is sej­tette, hogy elsőre beleszeretek eb­be a lassú, nyugodt, hangulatos városkába. Már az is élmény, ha az ember végigsétál a főutcáján. Habzsoltam a látnivalókat, ben­nem volt a dinamit, hogy menjek, nézelődjek, hajtott a kíváncsiság, bár az időm nagyon limitált volt. Próba, gála, bankett, pakolás, uta­zás. így zajlottak a dolgok.” Reggio Calabriában, az olasz csizma orrában fekvő forgalmas városban négy alkalommal tán­colt már, mégsem mondhatja, hogy ott már mindent látott. „Nagy a restanciám még min­dig. Amit láttam, hibátlan, ha úgy tetszik, tökéletes. A színház pél­dául a tenger közvetlen közelében áll. Na, ott is el tudnék tölteni öt egységnyi időt! S hogy délen ma­radjunk: Nápolyban is jól éreztem magam, pedig a legveszélyesebb környéken laktam, ahol sokan fi­gyelmeztettek: itt nagyon kell vi­gyázni! Nem sétáltam nyitott tás­kával az oldalamon, hogy tessék engem kirabolni, így aztán nem is történt semmi. Pólóban, rövid­nadrágban és papucsban csoszog­tam az utcákon, messziről látni lehetett, hogy nincs nálam semmi. „Olaszország a szívem csücske..." Beültem egy étterembe, ahol a Mamma főz. Étlap nincs, a Mam­ma elmondja, mi az a pár étel, amiből választani lehet, majd hozzáteszi, van egy kis bora meg édessége. De minden olyan fi­nom, hogy hihetetlen! Második alkalommal már kevesebbet fize­tek, viszont nagyobb az adag. És figyelmeztet a Mamma, hogy szombat van, illene elmenni bor­bélyhoz, megborotválkozni. Ami­kor megtudja, hogy a Teatro San Carlóban táncolok, hirtelen Gran­de Maestronak nevez, és képet kér tőlem a falra, ahol híres táncosok, operaénekesek portréi sorakoz­nak, akik nála ettek. Amikor az el­ső fotót látja rólam az újságban, már a pénzt sem fogadja el. Más­nap, amikor ajándékkal megyek hozzá, már családtagként üdvö­zöl. Nápoly csodálatos hely. Késő éjjel úgy kávézgatok, hogy közben a lábamat áztatom a tengerben. Már hajnalodik, amikor nagy ne­hezen ágyba kerülök.” Spoletóban, a középkori longo- bard hercegség fővárosában egy nemzetközi'társulat tagjaként lé­pett közönség elé Solymosi Tamás. ,Á város főterén egy régi temp­lom áll, az elé építették a színpa­dot, a környező utcákat lezárták, így zavartalanul folyt az előadás. A tér házai és a templom alkották a díszletet. Mesés volt, annyit mondhatok. De mint tudjuk, min­den út Rómába vezet. Ez nagyon régi történet: egyszer Dél-Olasz- országban fejeztem be a szezont, lement az utolsó előadás, gondol­tam, kezdődhet a szünet, irány Róma! Éjszaka, kocsival érkeztem meg a városba, lehetett vagy öt­ven fok. Találtam egy ódon, tiszta kis hotelt, kocsi a garázsba, száz méterrel odébb pedig egy motor­kölcsönző. Na, ez kellett nekem! Már mentem is motorozni. An­gyalvár, Colosseum, szökőku­tak... annyira élveztem, hogy megfogadtam, minden nyáron lemegyek motorozni. Azóta, ha csak tehetem, vissza is járok éven­te. Egy római gála után egy hétig maradtam a városban. Farmer­ben, trikóban, sisakban és nap­szemüvegben száguldoztam, az egyik helyen megálltam spagetti­re, másutt egy tiramisura, odébb egy üdítőre... nagy élmény volt, már várom a folytatást.” Milánó és Velence közönsége is láthatta már. Mindkét városhoz furcsa emlékek fűzik. „Velencében a festői Teatro Fe- nicében táncoltam, ami aztán le­égett. A karnevál kellős közepén jártunk, így a nézőtér számos pontján maszkot öltött nézők ül­tek. Bizsergető látvány volt. A mi­lánói történet is érdekes. A Scalá- ba hívtak, ahol a bátyám, Zoltán több éven át állandó sztárvendég volt. Én sajnos egyetlen ottani előadását sem láthattam, mert akkor táncoltam Ausztráliában és Amerikában, de a szüleim szeren­csére ott lehettek vele. Engem a Don Quijotéra hívtak meg a Sca- lába, már a szerződést is megkö­töttük, bejártam tréningekre, és kezdődtek volna a próbák, amikor tíznapos sztrájkba lépett az együt­tes. A végén leváltották az igazga­tót, a szerződésem pedig érvény­telenné vált. De elmondhatom: volt egy szép hetem a Scalában, egy fizetett vakáció, amelyen re­mekül éreztem magam. Ilyen még sehol sem fordult elő velem. Ké­sőbb aztán visszahívtak Milánóba, egy nagyszabású szabadtéri gálára.” Olaszország természetesen nemcsak a sikeres vendégszerep­léseket jelenti Solymosi Tamás számára. „Az olasz kultúrát, az építésze­tet, a divatot és a klímát, az otta­niak finom ízlését, lazaságát is nagyon szeretem, akárcsak az olasz konyhát. A vékony, hosszú­kás, kemencében sült kenyerüket egyszerűen imádom, olívaolajjal leöntve, apróra vágott fokhagy­mával, bazsalikommal meghintve több métert képes vagyok bepa­kolni belőle. A minestrone, a pa­radicsomleves és a carpaccio is nagy kedvencem. Ez utóbbi, ha valaki nem ismerné, vékony szele­tekre vágott hús, dívával, rucco- lával, nagymennyiségű parmezán sajttal a tetején. Olaszországban sok helyen eszem resztéit májat fokhagymásán... bitang jól csinál­ják! A halat, a tenger gyümölcseit is nagyon szeretem. A fekete kagylót. Az jöhet egész vödörrel. Fehér boros, citromos, narancsos, fokhagymás, petrezselymes lében úsztatva fenséges eledel. Bécsi magyar barátomtól, aki mester­szakácsként dolgozik egy elegáns étteremben, sok mindent megta­nultam elkészíteni. Egy feszített nap után feltölt a főzés.” A Balatonnál is? - kérdezem. „Nekem van a legjobb mamám a világon, boldog, ha kuktásko- dom, de az ő kezében a fakanál. Ő úgy süt és főz, hogy az felülmúl­hatatlan. Nyáron a kertben nagy bográcsban készítjük a finomsá­gokat, annak ott olyan hangulata van, hogy azt nem lehet lefesteni, csak lefényképezni. Balaton nél­kül amúgy sincs nyár. Pecázom, szörfözőm, vitorlázom, kerékpá­rozni, vízisízni járok Zolival, és persze fürdünk ezerszer.” A Harmónia Classica (Képarchívum) Dunaszerdahelyi Zenei Napok Dunaszerdahely. A XVIII. Dunaszerdahelyi Zenei Napok követke­ző hangversenyét április 27-én, hétfőn tartják 18 órakor a Vermes­villában. A zeneszerető közönség a lengyelországi Quintet tango corazon előadását hallgathatja meg. A zenei rendezvénysorozat április 29-én, szerdán folytatódik, 18 órakor; a Szent György- templomba Szabó Imre orgonakoncertjére várják a muzsika ra­jongóit. Április 30-án, 18 órakor a művészeti alapiskola koncert­termében a győri WENK jazz-zenekar ad koncertet. Május 4-én 18 órakor pozsonyi vendégei lesznek a Dunaszerdahelyi Zenei Na­poknak: a Duó Cordefiato - Ivica Gabrišová (flöte) és Miriam Brül- lová Rodriguez (gitár) - a Vermes-villában muzsikál. A záró hang­verseny május 6-án 18 órakor lesz a művészeti alapiskola koncert­termében, ahol a budapesti Érdi Tamás zongorajátékát élvezheti a közönség, (tb) A Leányvásár Pécsett szlovákiai szereplőkkel (Talabér Tamás felvételei

Next

/
Thumbnails
Contents