Új Szó, 2009. április (62. évfolyam, 76-99. szám)
2009-04-23 / 93. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. ÁPRILIS 23. Vélemény és háttér 7 FIGYELŐ Öt Pulitzer-díjat nyertek ATheNewYorkTimes ötka- tegóriában nyerte el a Pulitzer- díjat. A liberális újság lett a legjobb a gyorshír, az oknyomozó újságírás és a nemzetközi híradás, kritika, valamint fotóriport kategóriában. A legjobb kommentáríró a The Washington Post munkatársa lett. AThe NYT a gyorshír Pulitzer-díját azzal érdemelte ki, hogy elsőként számolt be Eliot Spitzer call girl-botrányáról, mely miatt a New York-i kormányzó lemondott; a nemzetközi tudósítás kategóriában az afganisztáni és pakisztáni háborús, ill. belpolitikai helyzetről szóló beszámolókat tartották a legszínvonalasabbnak. Damon Winter Barack Obama kampányáról szóló fotósorozatával nyert. (mti) (Peter Gossónyi rajza- És ha nagy leszek, magyarul is és államnyelven is megkérem a kezedet. Santa Cruz védelmének megszervezésére utazott Rózsa Flores Eduardo Bolíviába Nem félt a haláltól Santa Cruz katonai védelmének megszervezésére utazott Bolíviába Rózsa Flores Eduardo, akit április 16-án lőttek agyon a helyi rendőrök. A bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú férfi erről egy tavaly rögzített interjúban beszélt, amelyet a Magyar Televízió kedden sugárzott. MT1-ÖSSZEF0GLALÓ Kepes András még Magyarországon készített interjújában Rózsa Flores Eduardo azt mondta: szülőhelyéről, Santa Cruzból kérték fel, segítsen megszervezni az országrész védelmét, mert „kezdett olyan helyzet kialakulni az országban, hogy félő volt, erőszakos cselekményekre kerülhet soť’. Elmondása szerint az őt megkeresők célja az, hogy politikai eszközökkel, „de erőt felmutatva” eléljék Santa Cruz függetlenségének kikiáltását. „Nem nagyon kellett győzködniük” - jegyezte meg, hozzátéve: nem tervezik, hogy támadást indítanak a kormányzati központ, La Plaz ellen, csak a védekezésre gondolnak. ,,Nem arról van szó, hogy elmegyek a bolíviai dzsungelbe, és Che Gueva- rátjátszom”-hangsúlyozta. Rózsa Flores Eduardo szólt arról is, hogy a hadsereg megszervezéséhez és a fegyverek beszerzéséhez szükséges pénz megvan azoknak, akik felkérték őt. Hozzátette ^fegyvereket nem legális csatornákon szerzikbe, akiknekez lesz a dolguk. Kepes András kérdésére elismerte, hogy a bolíviai központi kormány valószínűleg tud róla. A beszélgetésből kiderült: a férfi bízott abban, hogy nem tudják elfogni. Elmondta azt is, hogy megbízói csempészik át Brazíliából, valahol az őserdőben. Rózsa beszélt arról is, hogy jelezte a felkérőknek: nincsenek feltételei. „Zsoldos sose voltam, sose leszek” - hangsúlyozta. Kérdésre elmondta, nem fél a haláltól, mert ha a szülőföldjén történik vele valami, akkor az így volt „megírva”, és a szülőhazája a legjobb helyahalálra. A bolíviai rendőrök április 16-án egy Santa Cruz-i szállodában lőtték le Rózsa Flores Eduardót, a Romániából, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. A bolíviai hatóságok szerint egy „terrorista csoportoť’ számoltak fel, amely mások mellett Evő Morales elnök életére tört. Rózsa Flores Eduardót másnap eltemették Santa Cruzban. A rendőrség egy másik magyar és egy bolíviai—horvát állampolgárt őrizetbe vett. A Különös történetek című műsor szerkesztője, Kepes András korábban az MTI-nek azt mondta, hogy a beszélgetés gyakorlatilag végrendeletnekkészült. „Ez egy titkos felvétel volt, operatőr sem volt benn, csak mi ketten és egy kamera. Eduardo megkért, hogy erről a felvételről ne beszéljek senkinek, és a lelkemre kötötte, hogy ne hozzam nyilvánosságra, amíg ő esetleg visszajöhet, illetve abban az esetben, ha nem térne vissza, azt teszek a kazettával, amit akarok” - mondta Kepes András. „Szerette volna, ha kimegyek forgatni, de mondtam, hogy ez nem az én műfajom, bár forgattam már vele a délszláv háborúban a kilencvenes évek elején, az azonban egy más helyzet volt. Én a kamaszkoromat Dél-Amerikában töltöttem, ez volt az egyik közös kapocs köztünk. Azt mondta, egyetlen emberben bízik meg: bennem, és nekem mondja el gyakorlatilag a végrendeletét, hogy miért is ment oda, és mit gondol abo- líviai helyzetről” -mondta Kepes. KÉZ,IRAT Ügynöktörvény MIKLÓSI PÉTER Az elmúlt napok ügynöksztáij a kétségkívül František Devinský parlamenti képviselő (joviális tekintet, negédes mosoly, csokor- nyakkendő), egyetemi professzor és már a rendszerváltás utáni időkben hat esztendeig Szlovákia legpatinásabb egyetemének rektora. A prágai levéltárakból most előkerült s nyomdafestéket is látott dokumentumokat megspek- tálva eleinte „csak” annyit mondott, hogy ama hajdani alákanya- rítás hasonlítani hasonlít az ő alá- firkantására; másnap már azt rebesgette, hogy annak idején, angliai tanulmányútja előtt, pusztán az akkoriban szokásos adminisztratív eljárások keretében írt alá bizonyos papírokat. Viszont a tények kérlelhetetlenek: nemcsak alánt, hanem anno jelentgetett is derekasan angliai kutatókollégáiról, az ottani intézet belső rendjéről, nyüván hogyjó pontokat kapjon a regnáló kommunista rezsimtől... Érdekes mellékszála a történetnek, hogy Mikuláš Dzurinda (aki a Nemzetbiztonsági Hivatal ugyancsak az ügynökörvényben vergődő kormánypárti főnökének, FrantišekBlanáriknaklevál- tásátsürgeti) saját képviselőtársával szemben jószívűen megértő. Olyanokat mond, hogy bizonyára sokaknak áll érdekében az ellenzékkel szembeni feszültség fenntartása. E szemléletmódból adódik, hogy Dzurinda uram az egyik besúgónakfejétvenné, asaját akolba tartozónak viszont nem, mert- szerinte - ideje rájönnünk, nem minden esetben értelmes do- logezzel foglalkozni. Nem kétséges, messzire vezetnek az üyen gondolatok; akár egy Ki kicsoda? társasjátékalapjául is szolgálhatnának. Ezzel szemben én a nyilvánosság híve vagyok, ezért aztjavaslom: noharánk romlott az ügynökügy (’89 után oly módon alakult a rendszer demokratikusba váltása, hogy elmaradt a múlt politikai-jogi tisztázása), ebben a megoldatlanul hagyott kérdésben mégse barkoch- bázzunk. Ne, mert az emberi tartás a demokráciában duplán szükséges, azt pedig a közéletben résztvevők nyilvánosan építik, vagy rombolják. Ugyanis néhány éve márolyanhallgatókjámak egyetemre, olyan fiatalok lépneka közéletbe, akik semmitsem tapasztaltak mega rendszerváltás előtti állapotokból. Jóval kevesebbet tudnak róla, mint a római rabszolgatartó társadalomról. Rá- juks főleg az utánukkövetkezőkre egyvalamit hagyhatunk: minél több tudást arról, hogyan működött a ’89 előtti rendszer, minő kompromisszumok, megalkuvások, müyen erőszak, milyen túlélési technikák jelentették a mindennapjait. Egyelőre, sajnos, minderről kevés szó esik; inkább arról dúl a vita még az egykori ellenzéki körökben is, ki volt igazán az ellenzéki: akit valóban üldözött a rendőrség, vagy aki negyven évigszépen megvolt az irodájában, nemegyszer felelős beosztásban. Mert aki ebben az országban mára megélt bizonyos kort, az nem kerülhette el a kompromisszumokat; s aki nem akart így élni, az emigrált. De aki itthon akart maradni, mert nem tudta elképzelni másutt az életét, az bizony kénytelen volt elfogadni bizonyos dolgokat. Akadt, aki ügynöklett, fizetett besúgó. Volt, akit kényszerítettek-ha alkalmat adott rá. Mások előnyökért tették, amittettek, így vélték előmozdítani karrierjüket. Abesúgó, aki önként vállalta a piszkos munkát, ennél is többet remélt: hatalmat, befolyást, pénzt, huzamosabb külföldi kiküldetést... Húsz évvel a rendszerváltás után sincsenek illúzióim: azügynökjátékaddig tart, ameddig a politikai elit játékosainak érdekeitszolgálja. Persze, azt is tudom, a tisztességes rendezés azt szolgálná, hogy a diktatúra önkéntes kiszolgálói ne vállalhassanak közszerepet a demokráciában. De ettől, sajnos, még messze vagyunk. Egyelőre nem az áttörések, hanem a kiáb- rándulások korát éljük. Ez van. A társadalmat húsz éve lefelé húzó ügynökörvény habjapedigegyre zajlik. Lazításképpen, akárcsak anno az átkosban, marad a helyzet komikuma: köszönjük az elsősegélyt. Jöhet amásodik! KOMMENTÁR Alternatívák CZAJLIK KATALIN Februárban Bugár Béla még az MKP élére való visszatérését fontolgatta. Tegnap bejelentett távozása a párt parlamenti frakciójából látszólag az ellenkező irányba mutat. Vagy mégsem. Bugár és hívei döntése mögött kétféle motiváció állhat. Az első lehetőség, hogy az exelnökvéglegbelátta, nincs esélye visszatémia vezetői székbe, s az MKP-ban már csaka politikai nyugdíj várna rá. Most emelt fővel távozhat, sőt erősítheti a határozott és elvhű politikus imázsát, aki inkább önként elmegy, minthogy megalkudjon. A háromhetes ultimátum, amit Csákynak adott, ebben az esetben csak porhintés, hiszen aligha várható, hogy ez idő alatt ajelenlegi vezetés gyökeresen megváltoztassa álláspontját, Bugár viszont elmondhatja magáról, ő megadta a lehetőséget a kiegyezésre. Nem kizárt, hogy a háttérben már ott van egy új párt megalapításának a terve. A második lehetőség ennek pont az ellenkezője. Vagyis Bugár meglebegtetett távozása valójában része a visszatérésének. Lehet, hogy február óta a volt elnök meggyőződött róla, hogy a pártstruktúrákban elég nagy a támogatottsága, s a tagságnak csupán egy megfelelő lökésre van szüksége ahhoz, hogy mobilizálódjon. Annak a veszélye, hogy az MKP végleg „elveszíthetné” Bugárt, elegendő impulzust szolgáltathatna a Csákyék vezetési stílusával és a párt támogatottságának folyamatos csökkenésével elégedetlenek számára. Az OT-ig hátralevő három hét ebben az esetben a belső ellenállás meg- szervezódésére és a végső csapás előkészítésére szolgál. S aztán van egy harmadik alternatíva is. Nevezetesen, hogy Bugárék maguk sem tudják, a felvázolt két forgatókönyv közül melyik érvényesül, így utólag döntikel, mivolt a szándékuk. Ez a legvalószínűbb, s a hazai magyar politikai érdekképviselet számára egyben legkevésbé kedvező lehetőség, mert a jól átgondolt stratégia és a hosszú távú tervezés hiányát jelzi, ami a minőségi politikacsinálás két alapvető feltétele. Nesze semmi... AAAL1NÁK ISTVÁN Három nappal korábban, a holnapi zárónap helyett már kedden - közfelkiáltással - elfogadták a genfi rasszizmus elleni világkonferencia zárónyilatkozatát. Ami akár pozitív hír is lehetne, ha a 185 ország részvételével megtartott fórum az lett volna, aminek lennie kellett volna, ha nem az igazán rasszista, diktatórikus, autoritativ, az emberi jogokat semmibe vevő rezsimek próbáltak volna meg nyomást gyakorolni a többiekre. A látványos gyorsaság oka sem a nagy egyetértés volt, hanem az az aggodalom, hogy további államok hagyhatják ott az értekezletet, meg az, nehogy további kísérletek történjenek a több hónapos egyeztető munkával kiizzadt záró- dokumentum megváltoztatására. Azt mondják róla, kompromisszumos. Abból a szempontból igen, hogy nem tartalmazza a muzulmán országok követelését a vallások megsértésének betiltására. A Mohammed-karikatúrák miatt megfogalmazott kitételt a fejlett demokráciák elutasították mint a szólásszabadság egyetemes jogának csorbítására irányuló törekvést, ugyanis ezek az államok azzal érveltek, hogy „az iszlámot célba vevő szentségtörő könyvek és művészeti tárlatok muzulmánellenes erőszakhullámot váltottak ki a világ több országában”. Arról szívesen megfeledkeznek, hogy erőszakhullám épp az iszlám országokban tört ki, hogy Afrikában egyre elterjedtebb a fehérekkel szembeni rasszizmus, és az iszlám világban mindennapos a keresztényekkel szembeni diszkrimináció, sót: az üldöztetés. Az is igaz, hogy a dokumentum nem fogalmaz meg közvetlenül Izrael elleni téziseket, viszont támogatja a 2001-ben Durbanben elfogadott nyilatkozatot, amely rasszistának nevezte Izraelt. Ez a sandaság a kompromisszum? Az USA és pár nyugati demokrácia éppen ezért, az újabb Izrael elleni támadások lehetősége miatt maradt most távol a genfi, Durban Il-nek nevezett fórumtól. Az EU, amely március közepén még szintén távolmaradással fenye: getett, végül ezt nem tette meg, csupán négy, majd Csehország látványos kivonulása és vissza nem térése után öt uniós tagállam boj- kottálta a konferenciát. Cinkosság ez a javából, amin az sem változtat, hogy Ahmadinezsád iráni elnök Izraelt, az USA-t és az európaiakat ostorozó beszéde alatt delegációik kivonultak az ülésteremből. A rasszizmus és diszkrimináció elleni konferencia egyik legfontosabb tapasztalata, hogy megint a holokauszttagadó, Izraelt a föld színéről eltörölni akaró iráni elnök volt a sztár. A „kompromisszumos” záródokumentumra egy hét múlva már senki sem fog emlékezni, Ahmadinezsád mocskolódását az iszlám világ még sokáig ünnepelni fogja. Kár volt ehhez bármilyen formában is asszisztálni. A másik tapasztalat: az EU tagállamai megint nem tudtak egységesek lenni. Itt lett volna a jó alkalom arra, hogy az EU a teljes politikai súlyával figyelmeztessen: elég az antiszemitizmusból, amely a gázai háború után hihetetlenül felerősödött. Arra, hogy az évtizedek óta megoldhatatlan közel-keleti konfliktus oka éppen a környező arab rezsimek antiszemitizmusa, és a gázai háborút az évek hosszú során szó nélkül hagyott palesztin rakétatámadások provokálták ki. Az uniónak végre rá kellene ébrednie, azzal nem fogja csökkenteni a zsidógyűlöletet, hogy számlálatlanul tömi a pénzt a palesztinokba. Egy karakán, egységes EU-kiállás Izrael mellett komoly üzenet lett volna Ahmadinezsádnak, meg minden autokrata, elnyomó rezsimnek. Az unióban is van diszkrimináció, vannak szélsőséges, rasszista csoportok, amelyek ellen harcolni kell. De ez még nem jelenti azt, hogy nincs erkölcsi joga fellépni azok ellen, akik mindezt az állami politika szintjén művelik.
