Új Szó, 2009. április (62. évfolyam, 76-99. szám)

2009-04-16 / 87. szám, csütörtök

2 Közélet ÚJ SZÓ 2009. ÁPRILIS 16. www.ujszo.com RÖVIDEN urna »3 jj <í. ic Vážny: csak 2011-re lesz sztráda Pozsony. A Pozsonyt Kassával összekötő autópálya csak 2011-re készül el - közölte tegnap Ľubomír Vážny közlekedési miniszter, miközben a Fico-kabinet eredeti terve 2010-ről szólt. ,J\ csúszás a pénzügyi válság következménye, a határidő most a kereskedelmi bankok kezében van” - magyarázta Vážny. A pénz­ínséget az ún. PPP-projektumok (állami és magánerős finanszíro­zás) révén próbálják orvosolni, a kormány együttesen 150 km hosszúságú autópályát és gyorsforgalmi utat ilyen konstrukcióban akar megépíttetni, összesen 4,17 milliárd euróért (125,7 milliárd korona). (TASR) Ketten lennének megyefőnökök Pozsony. Tibor Mikuš jelenlegi megyefőnök és Miroslav Jureňa (ĽS-HZDS) volt agrárminiszter is indult Nagyszombat megye el­nöki posztjáért. Ezt mindketten tegnap jelentették be. Jureňa jelö­lését már pártja kerületi vezetősége is jóváhagyta. Az ĽS-HZDS négy évvel ezelőtt Mikušt támogatta, aki azonban időközben összekülönbözött Vladimír Mečiar pártelnökkel, s Új Demokrácia néven pártot alapított. Jureňa emlékeztet, hogy a Meéiar-párt Nagyszombat megyében mindkét eddigi megyei választáson si­kert aratott, de mindkét megyei elnöke - Mikuš előtt Peter Tomeček is - kilépett a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom- Néppártból. (TASR) ElnapoltákRóbertO. perét Bazin. Május 5-ére napolták el szerdán a Róbert O. és bűnbandája ügyében folyó pert a bazini (Pezinok) Speciális Bíró­ságon, mert az egyik vádlott munkaképtelen, s nem egyezett bele abba, hogy a tárgyalás a távollétében folytatódjon. Későbbre kel­lett halasztani a folytatást azért is, mert az egyik vádlott ügyvédje nem a törvényes határidőn belül kapott írásos értesítést a tárgya­lás időpontjáról. A hat gyilkossággal, több gyilkossági kísérlettel, zsarolással és más bűncselekményekkel vádolt kassai alvilági cso­port ügyében eddig több mint kétszáz tanút, 25 szakértőt és egy védett tanút hallgattak ki. (TASR) Nem lesz közös székház Pozsony. Valószínűleg mégsem épül meg a Szlovák Rádió, a Szlovák Televízió és a TASR hírügynökség közös székhelye a Szlo­vák Nemzeti Színház új épülete közelében, mert a legkisebb koalí­ciós párt, az ĽS-HZDS nem támogatja az ilyen lépéshez szükséges törvénymódosításokat. Ezt Marek Maďarič (Smer-SD) kulturális miniszter jelentette be szerdán. A közös székház tervét a kormány korábban már jóváhagyta, ám az ĽS-HZDS ellenkezése miatt még­sem terjesztik a parlament elé. (TASR) Eurómilliárdoktól eshetünk el Pozsony. Akár négymilliárd euró uniós támogatástól is eleshet az ország, mert nem teszi lehetővé a civil szervezetek számára, hogy részt vegyenek egyes, az emberek életkömyezetére és egész­ségére is hatással lévő projektek engedélyeztetési eljárásában. Pe­ter Wilfling, a Polgár és Demokrácia (Občan a demokracia) polgá­ri társulás jogásza emlékeztet, az Európai Bizottság az ügyben el­járást indított Szlovákia ellen. Ez az eljárás olyan nagy projektekre vonatkozik, amelyeket közvetlenül a bizottság hagy jóvá, s ame­lyeknek együttes értéke a 2007 és 2013 közti időszakban körülbe­lül négymilliárd euró. (SITA) Mečiarék felügyelhetik a faipart Pozsony. A Smer-SD irányította gazdasági minisztériumtól az agrártárca veszi át a fafeldolgozással és a biotechnológiák fejlesztésével kapcsolatos hatásköröket - határozott szerdán a parlament. A piaci versenyről szóló törvény ilyen értelmű mó­dosítását a mezőgazdasági minisztériumot felügyelő ĽS-HZDS kezdeményezte. A változtatásról előre megállapodtak a kor­mánypártok vezetői. Vladimír Mečiar LS-HZDS-elnök szeptem­berben terjeszti Robert Fico kormányfő elé a biotechnológia mint „új hazai gazdasági ágazat“ fejlesztéséről szóló tervezetét. (TASR) /van Gašparovič államfő, Robert Fico miniszterelnök, a távozó Marián Janušek, és az új építésügyi tárcavezető, Igor Štefanov (TASR-felvétel) A bizalmatlansági indítvány indoklásán nem kell sokat változtatni, elég a miniszter nevét kicserélni Janušek úgy gondolja, nem hibázott Pozsony. Sosem élvezte bi­zalmunkat - magyarázta tegnap a három ellenzéki párt elnöke azt, miért akar­ják leváltani a tegnap kine­vezett Igor Štefanov épí­tésügyi minisztert. ÖSSZEFOGLALÓ Az ország történelmében egyéb­ként egyetlen miniszternek sem kellett egy nappal a kinevezése után bizalmatlansági indítvánnyal szembesülnie. „Nem élvezi bizalmunkat. Tud­juk, hogy eddigi posztján lényege­sen hozzájárult azokhoz a botrá­nyokhoz, amelyek Szlovákia szé­gyenévé váltak, és amelyek Janušek leváltásához vezettek” - magyarázta Mikuláš Dzurinda, az SDKU elnöke. A bizalmatlansági indítvány be­nyújtásához 30 parlamenti képvi­selő aláírására van szükség. „Ro­bert Fico miniszterelnök a klien- tizmust és a korrupciót a kormány- politika szintjére emelte” - jelen­tette ki Csáky Pál, az MKP elnöke. Még ezelőtt hasonló szándéká­ról számolt be a Konzervatív De­mokrata Párt (KDS) elnöke, Vladi­mír Palkó. „Štefanov kinevezése félrelépés volt, ezzel a lépéssel egyszerűen kinevetik az ország be­csületes állampolgárait. Štefa- novot Janušeknél is sokkal na­gyobb felelősség terheli a tenderrel kapcsolatban. Nevetséges, hogy Janušek helyére kerül” - szögezte le Palkó. A bizalmadansági indítvány in­doklásán szerinte nem kell sokat változtatni, elég Janušek nevét ki­cserélni - a volt miniszter ellen ugyanis szintén az említett tender miatt nyújtott be korábban az el­lenzékbizalmatlansági indítványt. Janušek továbbra sem gondolja, hogy hibázott volna a milliárdos tender során, melynek a meghirde­téséről szóló tájékoztatást csak egy minisztériumi faliújságra akasztot­ta ki - ráadásul ezt sem tudja bizo­nyítani. „Jelentős eredményeket ért el a minisztérium a vezetésem alatt, és kihangsúlyoznám, hogy önszán­tamból távozom csak azért, hogy többé ne fárasszam a társadalmat ezzelaművilegkitalált botránnyal” -jelentette ki a távozó miniszter. A versenytárgyalás során elkö­vetett félrelépésekre és törvény­szegésre a Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) vizsgálata is rámutatott. Ugyanígy ellenőrzést végez az ügy­ben a Számvevőszék (NKÚ), ennek eredményei egyelőre ismeretle­nek. (dem,s) Jakab Elemér, a nagymihályi járási szervezet elnöke szerint sok az elégedetlen párttag a keleti régióban A járási vezetők Csáky Pál mellett állnak ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Egyre többen elége­detlenek az MKP elnökségének vezetési stílusával. Mede Vencel pozsonyi kerületi elnök szerint Csáky nem a vezetési stíluson akar módosítani, hanem egyenként akar megegyezni az őt bírálókkal. Vele is tárgyalt arról, hogy peren kívüli megegyezést szeretne. Me­de ugyanis beperelte Csákyt azért, mert kétes ügyekbe keveredett vállalkozónak nevezte őt. „Min­denképpen elbizonytalanítja az embereket Simon kilépése, ha csak egy szűk kör marad az MKP vezetésében, az hátrányosan érin­ti az MKP választóit, ez egy nagyon szűklátókörű politika - véli Mede.- Mindent meg kellett volna tenni azért, hogy Simon maradjon, ez mindenképpen Csáky Pál kudarca.” Szerinte a pártelnöknek önkritikát kellene gyakorolnia. „Nem hiszem, hogy jót tesz a párt­nak, ha a szlovák választókat az ő személyével ijesztgetik” - mondta Mede. Jakab Elemér, a nagymihályi já­rási szervezet elnöke szerint sok az elégedetlen párttag a keleti régió­ban is. „Az elégedetlenek aránya szerintem több mint 50 százalék”- mondta lapunknak Jakab. Az egyszerű párttagok között az elé- gededenek aránya ennél nagyobb is lehet, a regionális vezetők több­sége azonban Csáky pártján áll. Úgy véli azonban, hogy párton be­lül kellene rendezni a helyzetet, a küépést nem tartja a legjobb alter­natívának. „A pártelnöknek kelle­ne jobb belátásra térnie - mondta Jakab. - Azt szeretném, hogy a pártnak lenne elnöke, nem az el­nöknek pártja. Sajnos egyre in­kább úgy érzem, hogy a második alternatíva érvényesül.” Ó egyelő­re nem készül kilépni a pártból. „Belül kell megoldani a prob­lémákat” - véli Jakab. - Groteszk helyzet állt elő azáltal, hogy az eti­kai bizottság azt büntette meg, aki igazat mondott.” Fekete Zoltán, a lévai járási szervezet korábbi elnöke, Nyírágó polgármestere most lépett ki a párt országos tanácsából és a Nyit- ra megyei elnökségből is. „Egyelő­re maradok párttag, hamarosan döntünk arról, hogy hogyan tovább” - nyilatkozta lapunknak Fekete. Ők februárban küldtek nyílt levelet a párt elnökségének, melyben a Sünont elítélő etikai bi­zottsági döntéssel kapcsolatos elégededenségüket fejezték ki. A levélre azóta sem kaptak választ. „Az országos tanács legutóbbi ülé­sén kaptam egy fejmosást a párt­elnöktől, megkérdezte, hogy mit képzelek” - tájékoztatott Fekete. Szerinte azonban még korai arról beszélni, hogy ki kell-e lépni a pártból, (lpj) A három ellenzéki párt ma levelet küld az elnöknek Az emlékműveken először szlovák nyelven kellene szerepelni a feliratnak Počiatek nem látja a hiányt A napokban szavaznak a nyelvtörvényről ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Tisztában vagyok az­zal, hogy az idei 2,4 százalékos gazdasági növekedésről szóló elő­rejelzésünk teljesen irreális, en­nek ellenére júniusig nem változ­tatunk rajta - jelentette be tegnap Ján Počiatek pénzügyminiszter, hozzátéve, hogy munkájuk során addig a jelenlegi adatokat veszik figyelembe. A jegybank pár napja ugyanakkor már elismerte, hogy a szlovák gazdaságra idén mini­mum 2,4 százalékos visszaesés vár. „A pénzügyminisztérium úgy tesz, mintha semmi sem történne” - kritizálja Pociateket elődje, Ivan Mikloš (SDKÚ). Szerinte az új prognózisok fényében haladékta­lanul át kellene dolgozni az idei költségvetést. A pénzügyminisz­térium szerint erre leghamarabb a második félévben kerülhet sor. Mikloš azt vetette a Fico-kormány szemére, hogy három év alatt 2 milliárd eurót tékozolt el, és az or­szágot az eladósodásba taszította. A három ellenzéki párt ma levelet küld Ivan Gašparovič államfőnek. Az ellenzékiek találkozni szeret­nének az elnökkel s megkérni, hogy „segítsen megtörni a kor­mánypártok parlamenti arrogan­ciáját“. Az SDKÚ, MKP és KDH ve­zetői szerint elfogadhatadan, hogy a gazdasági válság közben a kormánypártok tárgyalás nélkül söprik le az ellenzék módosító ja­vaslatait az asztalról. ,A levél kéz­besítése után foglalok állást” - mondta az elnök. (MSz, sita) MÓZES SZABOLCS Pozsony. Várhatóan már a na­pokban megszavazza a parla­ment első olvasatban az állam­nyelvről szóló törvény módosítá­sát, melyet a több hazai - nem csak magyar - civil szervezet és az Európai Biztonsági és Együtt­működési Szervezet (EBESZ) is kritizál. Bárdos Gyula, az MKP frakció- vezetője pártja nevében tegnap azt javasolta, hogy a törvénymó­dosítást vegyék ki a parlament áprilisi ülésének programjából, ám a kormánypárti képviselők elutasították indítványukat. Bárdos javaslatát az ellenzéki honatyák nagy része megszavaz­ta, ám ez kevés volt, a törvényho­zás 72:51 arányban elvetette a frakcióvezető indítványát. Bár­dos az ülésen elmondta, a nyelv­törvényt módosító javaslat nincs összhangban a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartájával, amelyet korábban Szlovákia is el­fogadott. A kulturális tárca által kidol­gozott törvénymódosító terveze­tet több hazai civil szervezet tá­madta, elsősorban azért, mert a hivatali nyelvhasználaton túlme­nően az állami szervek beavatko­zását tenné lehetővé a nem hiva­tali jellegű nyelvhasználatába is. A módosítás ellen emiatt a vál­lalkozói érdekképviseleti szervek egy része is tiltakozott. A magyar szervezetek hetekkel ezelőtt aláírásgyűjtő akciót indí­tottak, melynek négy kérdése kö­zül kettő a nyelvtörvénnyel kap­csolatos. A nyelvtörvény Haraszti Miklós, az EBESZ sajtószabad­ság-felelősének értékelése szerint sem felel meg a nemzetközi stan­dardoknak, a Marek Maďarič mi­niszter által benyújtott módosí­táscsomag pedig ezen a helyze­ten semmit sem javít. A kulturális miniszter által ki­dolgozott módosító javaslat alap­ján akár 5 ezer euróra is megbír­ságolhatják azt, aki vét a szlovák nyelv helyes használata ellen. Az emlékműveken először szlovák nyelven kellene szere­pelnie a feliratnak, de a községi hangosbemondóknak is először államnyelven kellene megszólal­niuk. Letörték a vétót Milliókról dönthet az SNS Pozsony. A parlament tegnapi ülésén megszavazta az Ivan Gašparovič köztársasági elnök ál­tal korábban megvétózott, érték­papírokról szóló törvény módosí­tását. A tervezetet az államfő amiatt küldte vissza a parlamentnek, mert olyan törvényeket is lényegi­leg megváltoztat, melyekkel nem függ össze. Az újra megszavazott módosításnak köszönhetően az SNS jelöltje által vezetett környe­zetvédelmi minisztérium szaba­don rendelkezhet a Környezetvé­delmi Alap eurómilliói felett. Egy másik változtatás pedig a kassai U.S. Steel üzem kiadásait csök­kentette. (MSz, s)

Next

/
Thumbnails
Contents