Új Szó, 2009. április (62. évfolyam, 76-99. szám)

2009-04-08 / 82. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. ÁPRILIS 8. Vélemény és háttér 7 FIGYELŐ A világűr mindenkié Az USA hisztérikusan túlre­agálja az észak-koreai rakéta­indítás ügyét - közölte Ron Paul republikánus washingto­ni kongresszusi képviselő. A texasi honatya, aki tavaly el­nökjelöltként indult, interne­ten elhelyezett videós állásfog­lalásában azt mondta: Észak- Korea a nemzetközi jog szerint Föld körüli pályára állíthat, műholdat, a világűr mindenki számára nyitott. „A Nyugat és kormányunk szinte hisztériku­san reagált a rakétaindításra” -jelentette ki. Hozzátette, ar­ra sincs bizonyság, hogy Észak-Koreának van rakétára szerelhetőtöltete. (mti) (Peter Gossányi rajza- Nyugi, szomszéd. Egyre drágább az üzemanyag, rengeteg pénzt megtakaríthat. ROMÁNIAI KRÓNIKA Püspök vagy manöken? Választások? Már megint? - fintorodik el a romániai átlagpolgár, valljuk be, nem teljesen ok nélkül. BALÁZS BENCE Az utóbbi időben mindegyre voksolnia kell: alig ér véget egy vá­lasztási kampány, kezdődik a má­sik. Tavaly voltak a - helyenként kétfordulós - helyi önkormányzati választások, aztán következtek a parlamenti választások, amelyek során néhány politikus otthagyta az önkormányzatin szerzett tiszt­ségeit, így számos településen újabb helyhatósági választást kel­len kiírni. Az elnökválasztás az idénre maradt, előbb azonban jú­niusban EP-választások következ­nek, becslések szerint alig 20%-os részvételi aránnyal. Ez utóbbira egyébként a listale­adás e hét elején el is kezdődött: a tavalyi parlamenti választások két vesztese, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar De­mokrata Szövetség (RMDSZ) - karöltve friss arájával, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) - serénykedett a legin­kább az indulást támogató aláírá­sok benyújtásával. Üde színfolt­ként a függetlenként induló Elena Bäsescu modell, aki mellesleg - vagy nem mellesleg! - Traian Bäsescu elnöklánya. A választási dömping miatt az ef­féle vasárnapi időtöltésért egyre kevésbé rajongó romániaiak máris igen széles palettáról választhatják meg, ki képviseli érdekeiket az Eu­rópai Parlamentben: választhat­nak egy püspököt Tőkés László, az EMNT első számú embere szemé­lyében, vagy megválaszthatják a szilikon-ajkú Bäsescu lányt. Nem könnyű döntés? Ezzel egyetértek, hiszen már azt is nehéz eldönteni, melyikük ért jobban a gazdasági kérdésekhez, ami a gazdasági vi­lágválság közepette igen fontos kri­térium kellene, hogy legyen egy EP- képviselő személyét illetően. Komoly(abb)ra fordítva a szót, az idei romániai EP-választások emlékezetesek maradnak az erdé­lyi magyarság szempontjából: a végeredménytől függetlenül már az óriási nyereség, hogy a két „ellenfél”, Markó Béla és Tőkés László kiegyezett, és így létrejött a Magyar Összefogás Listája, a vár­hatóan EP-bejutást érő első négy helyen két-két RMDSZ-s és EMNT-s jelölttel. Ráadásul a két vezető nemcsak az összefogás listájában egyezett meg, hanem közös politi­kai célok egyeztetése érdekében távlati együttműködésről is. Hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) hiány­zik az összefogásból? Talán már ez is csak idő kérdése, bár a jelek sze­rint sem RMDSZ, sem az EMNT nem mutat komoly érdeklődést a legutóbbi választásokon eléggé le­szerepelt, majd botrányos első kongresszust tartó MPP-vel köten­dő frigy iránt. Másfelől nem kizárt, hogy Elena Bäsescu indulása is az RMDSZ-EMNT malmára hajtja a vizet, hiszen ha nem jut be az EP-be, a rá leadott, ún. visszaosztott sza­vazatok újabb magyar politikus brüsszeli repülőjegyét jelenthetik. Az elnök kisebbik lányáról tudni kell, hogy állítólag 15 éves kora óta tagja apja politikai pártjának, ám sokáig legfeljebb modellként volt ismert, mígnem tavaly elsöprő többséggel a párt ifjúsági szerveze­tének főtitkárává választották, ami jókora botrányt váltott ki. Tiltako­zásképp lemondott például tisztsé­géről az Elnöki Oktatási Bizottság elnöke, Eugen Stamate fizikus, akit a nepotizmus zavart, amire válasz­ként az EP választásokon való indu­lással kacérkodó „politikusnő” le­mondott párttagságáról, és beje­lentette, függetlenként indul - az ehhez szükséges 200 ezer támoga­tó aláírást meglepően hamar összegyűjtötte. Persze, kérdezhet­nénk: támogatóinak hány százalé­ka férfi, és hány százalékuknak öl­tözőszekrényét díszíti a képe, de ne legyünk rosszak, hiszen nemigen keringenek róla még csak túlzottan hiányos öltözékű fotók sem, így a bulvársajtó is legfeljebb azon csámcsog, hány esztétikai beavat­kozáson van túl, és jókora cikkek­ben taglalja, hány éves lehet: 23 vagy 29? Mindenesetre nem túl hi- telnövelő megközelítés az efféle egy EP-székre pályázó politikus számára, mint ahogyan az sem, hogy mások beszédstílusa, nyelv- helyessége miatt kritizálták. Ettől persze még jó esélye van arra, hogy Tőkés László nyomdokaiba lépjen, és függetlenként bekerüljön az EP- be, mint ahogyan azt az egészen más etikai háttérrel és múlttal ren­delkező püspök tette korábban. A Nobel-díjas Paul Krugman balról támadja Barack Obama gazdaságmentő programját Nem csupán pénzügyi pánik MTl-ELEMZÉS A Nobel-díjas Paul Krugman baloldalról támadja Obama gazda- ságmentó programját; Obama leg­keményebb liberális kritikusa lett. A neves közgazdásznak kétségei vannak afelől, hogy a bankmentő csomag sikeres lehet, és borúlátó véleménye van az amerikai gazda­ság jövőjéről. Az Obama-admi- nisztrádó aggódik, hogy a tekinté­lyes szakembernek igaza lehet - ír­ta a Newsweek magazin. Krugman, a Princeton Egyetem professzora időnként már-már Obama ellensé­gének tűnik. A The New York Ti- mesban megjelenő rovatában és népszerű, Egy liberális lelkiismere­te című blogjában többször kifejtet­te: Obama pénzügyi mentóterve kudarcra van ítélve. A napokban arról írt: nemcsak csalódott, hanem kétségbe esett, hogy Tim Geithner pénzügyminiszter elővette a Bush- kormány által elvetett „pénzt a szemétért” tervet, amely a „dög­lött” banki papírok felvásárlását cé­lozza. Úgy véli, az Obama-kormány tévedései közé tartozik annak felté­telezése, hogy a bankok alapjában jól működnek, és a bankárok tud­ják, mit csinálnak. A szakember nem zárja ki, hogy 2009 őszén a munkanélküliség át­lépi a 9%-ot, a gazdaságösztönző csomagról bebizonyosodik, hogy nem működik, és a recesszió mélyü­lése folytatódik. Szerinte Washing­tonnak halvány fogalma sincs ar­ról, mi forog kockán: Amerika olyan gazdasági leépülésen mehet keresztül, amely után nehéz lesz feltápászkodni. Krugman szerint a a G20 londoni csúcstalálkozóján ugyan megcsillant némi remény; de a krízis még évekig eltart. Az USA-t minden idők legnagyobb, több ezer befektetőt becsapó Wall Street-i szélhámosához hasonlítja. Amerika a gazdaságok Bemie Ma- doffja: hosszú éveken át tisztelték, csodálták, majd kiderült, hogy az egész csalás volt - írta. Krugman előszeretettel bírálja Larry Sum- merst, Obama gazdasági főtanács­adóját, aki a 90-es évekbeli válság­hullám okait elemezve pénzügy­miniszter-helyettesként 2000-ben azt mondta: a krízis által sújtott or­szágoknak komoly hiányosságaik voltak, nem voltak megfelelő tőke- tartalékkal rendelkező, felügyelt bankjaik, és nem létezett megbíz­ható, átlátható vállalati könyvelési rendszer. Summers méltatta, hogy az USA-nak mindez megvolt, ami­nek köszönhetően el tudta kerülni a krízist. Krugman szerint egyre vi­lágosabb, hogy az Obama-admi- nisztráció vezető tisztségviselői még mindig hisznek a szabadpiac mágiájában. Azt hiszik, a pénzügyi piacok csodát tesznek, és bűvészei­nek különleges képességei vannak. Úgy gondolják, ha lenyugszanak a befektetők, az ún. értékpapírosítási folyamat és a pénzügyi ágazat mű­ködése onnan folytatódhat, ahol egy-két éve abbamaradt. Az Oba­ma-kormány ugyan szigorítani igyekszik a szabályozáson - Tim Geithner pénzügyminiszter koráb­ban radikálisnak tűnő átfogó szabá­lyozási csomagot jelentett be -, ám meggyőződése, hogy a pénzügyi rendszer alapjaiban változatlanul, némi szabályozással megszelídítve működhet tovább. „Én nem osztom ezt a nézetet, nem hiszem, hogy ez csupán pénz­ügyi pánik” - jelentette ki Krug­man, aki szerint az egész bankmo­dell és a több kárt okozó, mint jót tevő túlbuijánzott pénzügyi szek­tor kudarcáról van szó. „Szerintem Obama nem hozhatja vissza az ér- tékpapírosítást, és nem is szabad visszahoznia” - szögezte le. A professzor kifejtette, 1980 után alapjaiban változott meg az amerikai pénzügyi rendszer szer­kezete. A reagani deregulációs ideológia után a régimódi banki gyakorlatot felváltotta az értékpa- pírosítás új, csillogó mechanizmu­sa. A hitelek nem maradtak a hite­lezőknél, eladták másoknak, akik felszeletelték, és pépé zúzták, majd új eszközöket kreáltak. Az egyik oldalon nem elsődleges jel- záloghitelek, hitelkártya-tartozá­sok és autóvásárlási kölcsönök je­lentették a bemenetet, ezek beke­rültek a pénzügyi rendszer mixe­rébe, a másik oldalon illatos, AAA besorolású papírok jöttek ki. A pénzügyi bűvészeket pedig bőke­zűen megjutalmazták a folyamat felügyeletéért. Krugman szerint a bűvészek szemfényvesztők voltak, és mu­tatványuk olcsó színpadi trükkö- kön alapult. Az az ígéret, hogy az értékpapírosítás a kockázat szé­les körű szétterítésével erősít a pénzügyi rendszert, hazugságnak bizonyult. A bankok az értékpa- pírosítással növelték kockázatai­kat, a gazdaság sebezhetőségét a pénzügyi rendszer zavaraival szemben. KOMMENTÁR Pozsonyi emberünk KÖVESDl KÁROLY Robert Fico kormányfő továbbra sem bír belenyugodni abba, hogy nem tudja egyszer s mindenkorra rendezni a sajtó ügyét. Hiába sikerült kikényszeríteni az új sajtótörvényt, az újságírók pofáznak tovább rendületlenül. Fico egyszerűen nem képes fel­fogni, hogy parlamenti demokráciában a sajtó ab ovo nem a kormány oldalán áll, hanem azt kritizálja. Nem azért, mert az ellenzék „csahos kutyája” (fiatalabbak kedvéért: a múlt század ötvenes, hatvanas éveinek divatos szlogenje), hanem mert egyik feladata a hatalom ellenőrzése. Sőt talán a legfontosabb dolga, ha valamit is ad magára. így működik ez mindenütt a normális világban, csak ahol nincsenek normális viszonyok, ott gyepálja éjjel-nappal a sajtó az ellenzéket. Sajnos, ilyen példá­ért sem kell messzire mennünk, elég átkukkantani a határon. Az elnökválasztás azonban ismét alkalom volt a sajtó elleni ki­rohanásra, bár a vaskos sértések ezúttal elmaradtak. Fico leg­utóbbi kijelentésében arra utalt, hogy ilyen „részrehajlást”, ami­lyet az elnökválasztási kampányban tanúsított, a sajtó utoljára az 1989 előtti időkben követett el. Hát, istenkém, a bagoly megint odaszólt a verébnek. Pedig lehet benne valami, hiszen az újság is ember, és olykor szégyelli magát a külföld előtt el­nöke miatt. Pechjére a kormányfő ugyanezen a napon tett olyan kijelentést is, amellyel igencsak az 1989 előtti praktikák jutnak az ember eszébe - legalábbis annak, aki elég vén az ilyen emlékek elő- csákányozására. Az egy párt, egy kormány, egy parlament, egy nép, vagyis a népet vezető „kollektív csapat” víziója nem a múlt hét szombat éjjelétől lebeg a kormányfő szeme előtt, amikor szinte könnyes öleléssel örvendezett a régi-új elnökkel a nyertes csata után, de ha már „a mi emberünk” győzött, itt az ideje egy kis betonozásnak. Igaz, mondta Fico, nem erőltet ő semmit, csak úgy szinte mellesleg „felveti a témát”, hogy ha már van a parlamentben alkotmánnyal foglalkozó bizottság is, miért ne csemegézne egy kicsit az elnöki jogkörök kibőví­tésén? (Ha Radičová győzött volna, természetesen nem hoza­kodik elő ezzel az ötlettel.) Ami annyit jelent, hogy a kor­mány elnöke beintett: ideje lenne kibővíteni a mi emberünk és - ami még fontosabb - a következő, 2014-ben megválasz­tandó elnök jogköreit. Igaz, nem hazabeszélt, nyugtatott meg mindenkit, ő már akkor messze lesz a politikától. (Amit a saj­tó majd örömmel kér számon rajta, hisz láttunk már karón vaíjút.) Hanem egy dologról elfeledkezni látszik a jogi végzettségű miniszterelnök: Szlovákia nem elnöki rendszerű ország, mint az Amerikai Egyesült Államok vagy Franciaor­szág. Ennek a gyökeres megváltoztatása nem megy egyik napról (évről, választási ciklusról) a másikra; évszázados ha­gyománya van az ilyesminek, akárcsak egy tisztességes al­kotmány megszületésének. Bár - szigorúan köztünk legyen mondva - azért az ember el tudna képzelni egy-két országot, ahol kifejezetten jól jönne az elnöki rendszer, hogy véget ér­jen az örökös vergődés. Például Olaszországban, ahol unal­mas évnek számít, ha nem bukik meg a kormány, vagy éppen Csehországban, amely úgy vette magára az Európai Ünió el­nökségét, hogy bukott kormánya van, aztán meg két kor­mányfője lesz. (Szegény Václav Klaus jó, hogy ki nem tépi a haját.) Magyarországot már nem is említem, ennek okairól itt nem szeretnék értekezni. Hanem itthon maradva. Ha már az 1989 előtti időket emlegeti Robert Fico, arról csak egy dolog jut az eszembe: azóta hála is­tennek sajtószabadság van (bár nem maradéktalanul), s azóta nem lehet felelőtlen kijelentéseket tenni, mert számon kérik. Veszi az adást? CZAJL1K KATALIN Robert Fico kormányfő hétfői sajtótájékoztatóján az állam ellen­ségeinek nevezte a hazai nyomtatott sajtót, s kilátásba helyezte, hogy a témával az állam biztonsági tanácsa is foglalkozni fog. Eltekintve annak abszurditásától, hogy a kormányfő vindikálja magának a jogot, hogy kimondja: mi az államérdek, és mi nem az, s ezt a saját kormánya érdekeivel teszi egyenlővé, Fico újabb támadása mögött alighanem jól megfontolt szándék lakozik. A köztársaságielnök-választás ugyanis Ivan Gašparovič keser­vesen kiizzadt győzelmén kívül egy vészjósló jelzést is hozott az őt támogató pártok számára. Nevezetesen, hogy az ellenzék tá­volról sem olyan erőtlen és béna, ahogy azt Robert Fico elősze­retettel hirdeti úton-útfélen. A Radičovára leadott 45%-nyi sza­vazat csak 10 százalékponttal maradt le Gašparovič 55,5%-ától, ami meglehetősen érdekes adat annak tükrében, hogy a köztár­sasági elnök hosszú ideje a második legnépszerűbb politikus az országban, s kampánya során Robert Fico és Ján Slota erőteljes támogatását élvezte, akik pedig ugyanazon listák első, illetve harmadik helyét foglalják el. Nem csoda hát, ha Robert Fico megijedt. S nagyon is érthető taktika, hogy Radičová eredményét a média érdemének akarja láttatni, ezzel negálva a tényt, hogy a kormányoldalnak reális ellenfele lehet a jobboldali ellenzék. Márpedig a választási eredmények erősen ebbe az irányba mutatnak. Azonban azt is látni kell, hogy ez az ellenzéki potenciál messziről sem azo­nos a jelenlegi ellenzéki pártok potenciáljával. Magyarán, míg a Dzurinda-Csáky-Hrušovský trió aligha jelenthet reális ve­szélyt a Smer és holdudvara számára, egy Radičová által fém­jelzett, új arcokkal megspékelt jobboldali blokknak esélye le­het ilyesmire. Fico tehát már érzékeli a veszélyt, s megpróbál reagálni rá. Kérdés, hogy az ellenzék - főként az SDKÚ - is fogja-e az adást, s képes lesz-e megtenni a szükséges lépéseket.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents