Új Szó, 2009. április (62. évfolyam, 76-99. szám)
2009-04-01 / 76. szám, szerda
12 Hirdetés ÚJ SZÓ 2009. ÁPRILIS 1. www.ujszo.com iflMM KEDVES BARÁTAIM, KÖSZÖNÖM A TÁMOGATÁSUKAT ÉS A BIZALMUKA AZ IGYEKEZETEMHEZ, HOGY EGYENLŐSÉGET TEREMTSEK TÁRSADALMUNKBAN. VÁLTOZÓ IDŐKET ÉLÜNK ÉS NEM KÖNNYŰ IDŐSZAK VÁR RÁNK. MOST TETTEKRE ÉS BÁTORSÁGRA VAN SZÜKSÉGÜNK, HOGY K[ÁLLJUNK A MÉLTÓSÁGTELJES ÉLETHEZ VALÓ JOGUNKÉRT. SOKAN VAGYUNK, AKIK IGAZSÁGOS SZLOVÁKIÁT SZERETNÉNK; KÉSZ VAGYOK KIÁLLNI ORSZÁGUNK MINDEN RENDES ÁLLAMPOLGÁRÁÉRT. AZ ÖNÖK ELNÖKE LESZEK. BÍZZANAK BENNEM! HISZEM, HOGY EGYÜTT KÉPESEK VAGYUNK RÁ. JK világ összes nőjét Évának kellene hívni" - mondogatta gyakran Stano. Én pedig igazat adok neki, mivel lányunkból egy olyan fiatal nő lett, aki mérhetetlenül igényes saját magával szemben. _________ Életem története Szüleim egy nagy tragédia után örülhettek születésemnek. Bátyám az inkubátorban meghalt és ez nagyon megviselte anyámat. Pozsony központjában-laktunk a Nedbal utcában, egy kis kétszobás lakásban. Apám minden nap sokáig volt munkában. Kassán dolgozott, nem Pozsonyban. Sőt, 1970 után, amikor tizenkét éves voltam, egyáltalán nem volt munkalehetőség a számára. Gyakran mondogatta, rejtély számára, hogyan volt képes anyám kijönni abból a kevés pénzből, amink otthon volt. Anyám rendkívül jó ember volt. Természetes tekintélye azonban nem engedte, hogy ezzel bárki is visszaéljen. Ezzel együtt mindig igyekezett mindenkinek segíteni és kedvében járni. Akkor is, ha azt a legutolsó erejéből is kellett volna megtennie. Anyámmal teljesen egyformák vagyunk abban, hogy mindketten nagyokat tudtunk nevetni. A csengő, átütő nevetést anyámtól örököltem. Stanóval a főiskolán találkoztunk. A beiratkozásra egyedül ő jött öltönyben, a Losonci járás legjobb öltönyében, amint azt ő maga is mondogatta. De nem csak ezért nem kerülhette el a figyelmemet. Ma már teljesen világos számomra, hogy egymásnak lettünk teremtve. Huszonöt évig éltünk házasságban, harminc éve ismertük egymást, és ahogy azt Stano mondogatta, azon kívül, hogy ez tartalmas időszak és hihetetlenül érdekes élet volt, van egy közös lányunk, Éva, „életünk legjobb terméke". Családom következő tagja Janko Riapoš. Két éve ismerjük egymást, és bizton állíthatom, hogy egy kivételesen leleményes férfi, gazdag belső világgal. Miniszterségem idején azt ígértem Jankónak, hogy majd jobban elbeszélgetünk a Torinói Téli Paralimpián. Találkoztunk is ott és végre elbeszélgettünk. Abban az időben már intenzíven sms-ezgettünk. Janka Aesopus meséit küldözgette, én élénken válaszoltam. Szenvedélyes vita alakult ki, mivel egy-egy történetet mindketten máshogy értelmeztünk, de az egészben az volt a legszebb, hogy így mutattuk meg egymásnak kölcsönösen világlátásunkat. Nagyjából abban az időben tudatosítottam, hogy barátságunkból már valami nagyon személyes, közeli és mély dolog kacsintgat ránk. A hozzám közelálló teremtmények közé tartozik öt macskánk és Deny kutyánk is. Utánozhatatlan módon egészítik ki a világomat, és nem szeretném megélni azt a napot, amelyen hazaérkezésemkor nem üdvözölnek már a házunk kapujában.
