Új Szó, 2009. március (62. évfolyam, 50-75. szám)
2009-03-05 / 53. szám, csütörtök
14 Kultúra ÚJ SZÓ 2009. AAÁRC1US 5. www.ujszo.com ____ LISTAMUSTRA *m -----Az Egyesült Államok múlt heti albumeladási listáját felforgatta a Grammy Awards - a héten helyreállt a rend. A gáláról öt díjjal távázó alkalmi sztárpáros, Robert Plant és Alison Krauss az egy hete hatvanhét helyezést javító Raising Sand című nagylemezzel a másodikról a kilencedik helyre esett vissza, a nomináltak válogatáskorongja a kilencedikről a huszadikra hátrált. A brit összesítésekre a héten - nem csak az albumokéra, a kislemezekére is - a legrangosabb hazai zenei díjak kiosztója, a BRIT Awards nyomta rá a bélyegét. Az amerikai, a brit és a német rangsorra is megérkezett Morrissey új albuma, a magyar negyvenes mezőnyben viszont nem jegyzik, ami nem meglepő, a legendás énekesnek a magyar piacon nincs jelentős rajongótábora. Listavezető kislemezek Egyesült Államok Flo Rida feat. KeSha Right Round Nagy-Britannia Uly Allen The Fear Németország Morrison feat. Furtado Broken Strings Magyarország Ákos Negyven Soulja Boy egyelőre odahaza próféta Egyik kislemezlistán sincs trónfosztás. Az amerikain második hete Flo Rida dala, a Ke$ha közreműködésével készült Right Round vezet. A tízes mezőny egyetlen említést érdemlő történése a tizenkilencedik életévében járó chicagói hiphopelőadó, Soulja Boy Teli ‘Em és Sammie közös, Kiss Me Thru the Phone című felvételének ugrása: a 17. pozícióból lépett a kilencedikre. Soulja Boy Teli ‘Em nevét 2007 őszén ismertük meg, a Crank That (Soulja Boy) című dalával - egy megszakítással - hét hétig uralta az amerikai összesítést, igaz, a szerzemény Európában nem vált slágerré. Nagy-Britanniában a negyedik hetét tölti a csúcson Lily Allen a The Fear című slágerével. A londoni énekesnő előző listavezetője, a Smile 2006 júliusában két hétig állt a mezőny élén. Ismét megindult felfelé a BRIT Awardson két elismerést bezsebelő Kings of Leon két felvétele: a második, a Use Somebody a harmadik, az első, a Sex on Fire a 14. helyre jött fel. Németországban ötödik hete James Morrison és Nelly Furtado duettje a listavezető. Ä német TOP 10 egyetlen új belépője a Polarkreis 18 dala, a The Colour of Snow az ötödik helyen - a drezdai együttes előző slágere, az Allein Allein tavaly az év utolsó negyedében öt hétig vezette a rangsort. Magyar- országon 46. hete Ákos trónol a születésnapi Negyven című szerzeményével. Listavezető itasylemezek Egyesült Államok Taylor Swift Fearless Nagy-Britannia Kings of Leon Only by the Night Németország Mando Diao Give Me Fire Magyarország Kiscsillag Örökre szívembe zártalak Hobbizenekar az összesítés csúcsán Az amerikai eladási lista élmezőnyét - az említett Robert Plant és Alison Krauss albumát leszámítva - elhagyták a Grammyhez kötődő előadók és együttesek nagylemezei. A TOP 10-be visszakerült a Nickelback, Beyoncé, Jamie Foxx és Kanye West albuma, amelyek a múlt héten kiszorultak belőle. A tizedik helyre jött fel Lady GaGa lemeze, a The Fame - ez eddigi legjobb pozíciója, de biztosra vehető, hogy feljebb is jut. A tízes mezőny egyeden új belépője a másodikon debütáló ötvenhat éves oklahomai énekes, Charlie Wüson az Uncle Charlie című albumával. Morrissey újdonsága, a Years of Refusal kimaradt az élmezőnyből, a 11. helyen kezdett. Természetesen hazájában, Nagy-Britanniában magasabban jegyzik a lemezét, a bronzérmes pozícióba iratkozott fel. A szigetországban jelentősen megnőtt a kereslet a BRIT Awardson díjazott és fellépett előadók, formációk hanghordozói iránt. Az első helyre az amerikai Tennessee államból származó, két díjjal kitüntetett Kings of Leon tavaly szeptemberben megjelent Only by the Night című negyedik nagylemeze került. Németországban Morrissey korongja a negyedik helyen startolt. További két új belépő szerepel a tízes mezőnyben: az élen a svéd Mando Diao ötödik stúdióalbuma, a Give Me Fire, a nyolcadik helyen a hazai Claudia Koreck lemeze, a Barfuss um die Welt nyitott. Magyarországon Lova- si András „hobbizenekara”, a Kiscsillag második albuma, az Örökre szívembe zártalak című érkezett meg a csúcsra. Még két újdonság található a negyvenes mezőnyben: Lady GaGa nagylemeze a 31., a Váczi Eszter Quartet korongja, a Lovasi András „hobbizenekara" Vissza hozzád a 34. helyen gyorsan a magyar zenei élet él- debütált. (puha) mezőnyébe jutott (Képarchívum) Soulja Boy Teli ‘Em ismét az amerikai TOP 10-ben szerepel (Képarchívum) A kvóta nyilván nem oldana meg semmit, a probléma gyökere jóval mélyebben van, új alapok kellenek Mentsük meg a magyar popzenét! BERECZKI ZOLTÁN - SZINETÁRDÓRA MUSICAL DUETT Tavaly Magyarországon a legtöbb magyar hanghordozó Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra második musicallemezéből fogyott (Képarchívum) A magyar popzene válságos helyzetben van, vélik azok, akik készítik és árulják. Javaslatuk a kiútra az, hogy legyen minden magyar rádió számára kötelező legalább negyven százalékban magyar zenéket játszani. De vajon megoldható-e egyetlen kerek számmal egy összetett gazdasági és kulturális probléma? ISMERTETÉS A magyar popzenei piac szereplői a médiatörvény tervezetéhez kapcsolódva kidolgoztak egy javaslatot, amely kötelezővé tenné a rádiók számára, hogy legalább negyven százalékban magyar dalokat játsszanak. Mivel a médiatörvénynek nincs gazdája, nem konkrét személyek, hanem előkészítők, véleményezők konzultáltak a törvényjavaslatról, majd szakértők dolgozták át ism- telten. így aztán nincs ember, aki megmondaná, hogy mi is lesz ezzel a javaslattal. Abban mindenki egyetért, hogy a magyar könnyűzene siralmas állapotban van. A legnagyobb koncertszervező cégek vezetői, a meghatározó nemzetközi és magyarországi kiadók munkatársai, a legnépszerűbb ilyen-olyan stílusú sztárok egyaránt bármikor rá- vehetők egy kis panaszkodásra. A magyar fiatalok egész Európában a legkisebb arányban játszanak bármilyen hangszeren: a tizenöt évnél idősebbek mindössze öt százaléka. A svédeknél ugyanez az arány huszonhat százalék - és igen, nyilvánvalóan nem független ettől, hogy SvédorAz összeladási lista harmadik helyén Deák Bili Gyula albuma végzett (Képarchívum) szág évtizedek óta popzenei nagyhatalom. Ezzel szemben Kodály hazájában ugyebár alig vannak énekórák - és még mielőtt valaki azt javasolná, hogy akkor emeljük az énekórák számát, juttassuk eszébe, hogy ezt sem lehet ilyen egyszerűen megoldani. Mert például jelenleg az énekoktatás, nyü- ván tisztelet a kivételnek, de mégiscsak abban a leghatékonyabb, hogy megutáltatja a gyerekekkel nemcsak a klasszikus zenét, hanem például magát az éneklést is. Éppen ezért nem elég az sem, hogy mondjuk a könnyűzenét is a tananyag részévé tegyük, hanem bizony az énektanárok módszertani repertoáiját is alapvetően fel kellene újítani. Végül csak oda jutunk, hogy a magyar pop felvirágoztatásához nem ártana egy normális és átfogó oktatási reform. Meg olyasmi, hogy ha esetleg nem is tanítják a Sex Pistolst az énekórán, azért a gyerekek délután bemehessenek az iskola stúdiójába, ahol gitárokon vagy számítógépeken zenélhetnek. Igen, ez pénzbe kerül! Nyilvánvaló az is, hogy a magyar zenei élet számos problémája összefügg azzal, hogy kicsi a piac, nem fér el sok sztár, sok rádió. Egy csomó lemezt, ami a világban menő, egyszerűen nem hoznak be ide, mert nem érdemes. De ez nemcsak a piac méretétől függ, hogy milyen rádiók vannak, hanem például attól is, hogy milyen anyagi, intézményes és bürokratikus terhekkel jár indítani egy új adót. A nonprofit, közösségi rádiózás magyarországi története nyüván nem azt a képet erősíti meg a szemlélőben, hogy könnyű vagy akár érdemes volna ilyesmibe belevágni. Ha a koncertszervezést nézzük: a légnagyobbtól a legkisebbig minden koncertszervező azt állítja, hogy komolyan megnehezíti a dolgukat a jegyeket terhelő, az európai átlagnál jóval magasabb áfa. De itt sem egyetlen szám megváltoztatása vezetne az üdvösséghez. Meg kellene vizsgálni azt is, hogy az államilag támogatott, könnyűzenével is foglalkozó intézmények, miért bánnak olyan rettentő idiótán a popzenével (lásd például a Művészetek Palotája erre vonatkozó programjait). Ha már az adófizetők pénzéből ún. kultúrmissziót vállalnak, akkor vajon miért nem hoznak el valóban izgalmas és előremutató produkciókat a jazzen, világ- és komolyzenén kívüli területekről? Nyilván mert félnek, hogy nem lesz elég néző - de hát a kultúr- misszió üyen, évek alatt érik be a gyümölcse, ha egyáltalán. Meg kellene találni azt a szabályozást, ami ráveszi a döntéshozókat az ilyesféle kockázatvállalásra. Tágítva a horizontot: az közismert, hogy a zeneipar az egész világon bajban van, és még senkinek nem sikerült kitalálnia az üdvözítő megoldást. De aki találkozott már a YouTube-on azzal a felirattal, hogy „sajnos ez az ingyen, legálisan megnézhető videoklip a te országodban nem nézhető meg ingyen és legálisan”, vagy találkozott más olyan szolgáltatással, ami azt adta tudomására, hogy van, ahol ingyen hallgathat zenét, de nem Magyarországról, az tudja, hogy itt is volna még mit tenni. A kis piac ráadásul akár arra is ösztönözhetné a szereplőket, hogy bátrabban kísérletezzenek, mert ahol nincs sok pénz, ott ugye, kevesebbet lehet bukni is. Ahelyett, hogy a finoman szólva gyengélkedő CD-formátum megjelentetését támogatnák, lehetne akár ingyen letölthető zenéket készíttetni. De azt sem úgy, ahogy szokás, hogy akkor feltesszük az internetre, tessék fiatalok, örüljetek, miért nem töltitek le? Hanem például rendesen kellene reklámozni, hiszen a mai elképesztő zenei áradatban már nem az a kérdés, hogy valamihez hozzá le- het-e férni, hanem az, hogy valamiről tud-e a közönség. Ha már rádiókról beszélünk, érdemes egy kicsit tanulmányozni a MAHASZ 2008-as éves listáit: elég csak a számokat megnézni itt, a betűk most nem érdekesek. Azt a döbbenetes dolgot láthatjuk, hogy a három legnépszerűbb dal 52 héten, vagyis egész 2008- ban a listán volt, amit enyhén csúsztatva úgy fordíthatunk le: a rádiók egész évben ugyanazt játszották. Ha a hallgatottság alapján súlyozott listát összevetjük azzal, amin a kisebb hallgatottságú adók azonos súllyal szerepelnek, megállapíthatjuk, hogy ez utóbbi élmezőnye kevés egyezést mutat a másikkal, ráadásul az itt szereplő dalok kevesebb időt is töltöttek a listán. Amit - megint csak enyhe csúsztatással - úgy fordíthatunk le: a leghallgatottabb rádiók a többinél jóval inkább mindig ugyanazt játsszák. Rettenetesen konzervatív rádióhallgató közönséget jeleznek ezek a statisztikák, és altkor még meg sem néztük (hallgattuk), hogy melyek a konkrét dalok, amikről szó van. Lehet azon a végtelenségig vitatkozni, hogy azért játszik-e egy rádió egy számot, mert a hallgatók szeretik, vagy a hallgatók azt szeretik, amit hallanak - azért az feltételezhető, hogy ha a rádiózók többségét tényleg nagyon zavarná, hogy mindig ugyanaz szól egy adott adón, akkor csak áttekernének egy másikra. De nem, és ezen aligha kell csodálkozni. Ugyanezt a végtelenül szürke, statikus képet mutatja a tévék műsorkínálata, az örökké változatlan celebvi- lág, meg persze nagyban a politika. A magyar újságok a világnak mindig ugyanarról a kis szeletéről írnak cikkeket, az értelmiség ugyanarról a néhány dögunalmas témáról vitázik végeláthatatlanul. Ha egyszer átgondoljuk, mi a baj a magyar zenei élettel, megfelelő keretek között nyilván fel lehet tenni azt a kérdést is, hogy ér- demes-e kvótát bevezetni a magyar zenére a rádiók (tévék, akármik) számára. De ez utóbbinak csak így, önmagában semmi értelme nincs. Jellemző, hogy arra az esetre, ha nem válna be, további alkvótákat is javasolnak: egyet arra, hogy muszáj legyen új zenéket bemutatni, egyet meg azért, hogy kizárják az azonos művek túlzott számú ismétlődését. Aztán, ha még mindig nem virágzott fel a magyar popzene, akkor továbbiakat is ki lehet találni, mondjuk maximalizálni a feldolgozások számát; aztán be lehet vezetni valamit arra is, hogy mennyi olyan zenét játsszanak, ami tősgyökeres magyar dalammenetekre épül, és nyilván ehhez kell majd egy bizottság is, ami elbírálja minden egyes dalról, hogy megfelel-e egy- egy alkvótának. Rettenetesen bosszantó, unalmas és kiszámítható lesz az egész - pont olyan, mint a magyar popzene meglehetős része, (az origo alapján) 2008-ban a legnagyobb példányszámban a Mamma Mia! című filmmusical albuma fogyott a magyar zenei piacon (Képarchívum)
