Új Szó, 2009. március (62. évfolyam, 50-75. szám)
2009-03-05 / 53. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. AAÁRC1US 5. Vélemény és háttér 7- Szerencse, hogy egyre kevesebben osztályozzák a szemetet, legalább találunk ezt-azt a turistaházak melletti konténerekben. (Peter Gossányi rajza) A kormány 1984-ben bejelentette, több mint 20 gazdaságtalan bányát bezár Vízválasztó sztrájk volt TALLÓZÓ LIBERATION A „Titanic-hangulatú” rendkívüli brüsszeli csúcs után az EU-nak be kell bizonyítania, hogy a gazdasági válság kezelésében nem a gondot, hanem a megoldást jelenti. Ennek feltétele a közös uniós gazdaságpolitika kialakítása az euróövezet politikai irányításával, véli Bemard Guetta, a Libération francia baloldali napilapban megjelent publicisztikájában. A francia elemző szerint az EU állam- és kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozóján „semmiről sem született döntés”, mert a Magyarország által az újonnan csatlakozott orszá- goknakjavasolt stabilizációs és integrációs program és a Franciaország által az európai autóiparnak javasolt mentőöv elutasítása helyett az egyedi esetek kezelése „semmit sem jelent”. A hajó csak azért nem süllyedt el - írja Guetta -, mert az európaiaknak sikerült elkerülniük nyilvánosan a széthúzást, elítélték a protekcionizmust, és kilátásba helyezték, hogy lerövidítik az ERM-II. árfolyamrendszerben kötelezően eltöltendő időszakot az eu- rócsatlakozásra váróknak. Először fordul elő, hogy egy nemzetközi válság az európai szolidaritást teszi próbára, szociális és politikai elégedetlenséget is okozva a tagországokban. A helyzet azért is veszélyes, mert az európai parlamenti választásokon a választók maguk mondanak ítéletet az EU-ról, amely egyre kevésbé lelkesítő. A közös megoldások hiányában a választók feltehetően a nemzeti, köztük protekcionista megoldások közül fognak választani, hangsúlyozza a politológus. Arra is felhívja a figyelmet, hogy nemcsak az EU egységének a szétesése fenyeget, hanem az is, hogy a tagországok az eddigieknél is rosszabb gazdasági helyzetbe kerülnek. „A legtörékenyebbek meggyengülése a kereskedelmi kapcsolatok visszaeséséhez, azaz a jelenlegi belső piac legerősebb pilléreinek, első helyen a német export csökkenéséhez is vezet”, tette hozzá. Véleménye szerint Európában nincs olyan erős ország sem, amely egyedül befolyással bírna a globalizált vüággazdaságban. (mti) Huszonöt éve, 1984. március 6-án kezdődött a brit bányászok egy évig tartó sztrájkja, amely vízválasztónak bizonyult a modem brit történelemben. A méretét, elhúzódását és hatását tekintve a világon példa nélkül álló munkabeszüntetés a bányászok vereségével zárult, s megtörte a brit szakszervezetek erejét. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Az 1979-ben hivatalba lépett konzervatív Margaret Thatcher, Nagy-Britannia első női miniszterelnöke évek óta készült az erőpróbára a szénbányászokkal, akiknek sztrájkja 1974-ben megbuktatta Ted Heath kormányát. A költségvetésre súlyos teherként nehezedett a veszteséges bányák támogatása, így már 1981-ben tervbe vették 23 üzem bezárását. A sztrájkfenyegetés hatására a kabinet akkor visszakozott, de a Vaslady megkezdte a szénkészletek felhalmozását és az erőművek olajra átállítását, hogy az elkerülhetetlennek látszó sztrájk ne béníthassa meg az ország energiaellátását. Thatcher asszony 1983-ban lan MacGregort nevezte ki a Nemzeti Szénbányászati Tanács elnökének, ami hadüzenettel ért fel: az üzletember korábban a vasipart „szedte ráncba”, igaz ennek ára a munkások felének elbocsátása volt. A másik oldalon a legerősebb brit szakszervezet, a Bányaipari Dolgozók Országos Szövetsége (NUM) állt, élén a heves, baloldali nézeteiről ismert Arthur Scargillel. A kormány 1984 elején bejelentette, hogy több mint 20 gazdaságtalan bánya bezárását tervezi, ennek nyomán vadsztrájkok kezdődtek. 1984. március 5-én a Bamsley melletti Cortonwood bánya munkásai tiltakozásként kisétáltak a tárnákból, a következő nap sztrájkőrségek jelentek meg a yorkshire-i és notting- hamshire-i bányáknál, a munka- beszüntetésekhez a skót bányászok is csatlakoztak. Március 12-én Arthur Scargill bejelentette az országos sztrájkot, ekkorra a 187 ezer brit bányász fele tette le a szerszámot. A munkabeszüntetés kiszélesedésére a kormány a rendőrség bevetésével reagált. Őszre az is kiderült, hogy a bányászok egyedül maradnak: a szakszervezeti unió (TUC) és a másik bányászszakszervezet nem állt melléjük, a sajtó ellenük tüzelte a közhangulatot, Scargillt szovjet és líbiai ügynöknek bélyegezték. Scargill elutasította a kompromisszumos megoldást, de őszre sok bányász és azok családjának anyagi helyzete vált nehézzé. Egyre többen döntöttek a munkafelvétel mellett, őket társaik gyáváknak, sztrájktörőknek minősítették. Egyre több összetűzés robbant ki a dolgozó munkások és a sztrájkőrség között, ezeknek a rendőrség igyekezett elejét venni, de a sztrájk végén tíz halálesetet számoltak össze. Országos megrendülést váltott ki annak a taxisofőrnek a halála, akinek egy betontömböt dobtak az autójára, amikor egy bányászt vitt munkahelyére. Karácsonyra a sztrájk kifulladt, a sztrájkalap kimerült, a sztrájkoló bányászoknak még a tüzelőre sem maradt pénzük. Március 3-án (majdnem egy évvel a munkabeszüntetés kezdete után) a NUM kis többséggel a sztrájk beszüntetése mellett döntött. A szimbolikus küzdelemben a konzervatív kormány győzött, 1985 után felgyorsultak a bányabezárások. KÉZ,IRAT Csontzene MIKLÓSI PÉTER Olvasom az újságban, hogy az orvosságért rövidesen akár egy euró is lehet a receptdíj a patikákban. Egy másik cikkben meg azt olvasom, hogy a gazdasági válság révén újra terítékre kerül a kórházi hálózat további szűkítése, az egészségbiztosítók pedig a szakorvosi rendelők számának csökkentését fontolgatják. Ezek után az vesse rám az első követ, akinek nem jut eszébe, hogy ezentúl törött végtagot gipszelteim vagy fogat húzatni a benzinkútra jár; hogy a kórházakban megszüntetik az ágyakat és multiplexmozikká, esetleg ipari zónákká alakítják az ingatlanokat; hogy a fájdalomcsillapítót az orvosi diplomáját mega hippokratészi esküjét megtartó, ám könyvelővé átképzett doktor fogja felírni; és egyáltalán: az összevont ágy-, recept- és hülyeségdíj tízszeresét kell büntetőad óként leperkálnia annak, aki a pénzügyi válság ellenére beteg merészel lenni. Szerintem hétköznapi halandó körülbelül ennyit hall ki az egészségügyi tárca reformtörekvésekkel fűszerezett válságintézkedéseiből. Igaz, annak se volt sokkal több esélye kihüvelyezni a bősz díszletátrendezés mélyebb értelmét, aki már-már a rendszerváltás óta igyekszik megértem az egészségügyben végtelenítve zajló „reformot”. Nyilván nem vagyok egyedül, aki egyre kiábrándultahban és akár harmadik fület is növesztve figyelem az egészségügy átalakításának csúfolt örökös kapkodást, hiszen mégiscsak az életünk a tét. De mert sokkal okosabb eleddig sem lettem, most már inkább csak sajnálom, semmint fájlalom, hogy a honi egészségpolitika elszánt kirurgusai a világraszóló krízis láttán minő öklelőzésbe akaiják injektálni helyzetmentő elképzeléseiket. Mert az még csak hagyján, hogy arra figyelmeztetnek: egy- egy vizsgálat, kezelés nem terem csak úgy, mint gyümölcs a fán, hanem mindig pénzbe, olykor horribilis összegbe kerül. Magyarán szólva, az egészség drága dolog, nincs hát helye a kizárólag ágy- és rendelőfenntartás céljait szolgáló fantompáciensek „ellátásának”. Az viszont már nincs rendjén, hogy a krízis, a gazdaságosság meg a költséghatékonyság bűvszavait ismételgetve úgy beszélnek a páciensbarát egészségügyi ellátás és a tengeri kígyóként húzódó reform összefüggéseiről, mintha tökgyalugyártásról és -eladásról lenne szó. Jómagam is tudom, hogy pénzügyileg kínos időkben alig van fontosabb feladat a betegellátási rendszer gazdasági ésszerűsítésénél. Csak éppen a krízis sem indok arra, hogy a kormányzat bürokratái ezt olyan érzékenységgel vigyék véghez, mintha Hasfelmetsző Jack operálna a nőgyógyászaton. Az emberek ugyanis tisztelik a gyógyítás cselekedetét, ezért az orvosi szolgáltatás - humanista jellegéből adódó tekintélye révén - merőben más „áruviszony”, mint bemenni a boltba cipőt vagy falazótéglát venni... Nem csoda hát, hogy a betegbiztosítást egy életen át fizetők többsége agyér- görcsöt kap az egészségügyben permanensen zajló minekhívják- tól. Zömükben ugyanis nem úgy járnak a rendelőkbe, mintha csak diszkóba - szórakozásból. A betegből ekkora bohócot még gazdasági válság ürügyén sem csinálhat józan minisztériumi bürokrata, legyen bármennyire is reformbuzgalmár. Mert ahogy homlokegyenest eltérő dolog a szilaj diszkómuzsika és a kórházi csontzene, úgy az sem mindegy, hogy az ispotályban a beteget, vagy magát az egészségügyet kötik-e infúzióra?! KOMMENTÁR Nem jó, de hasznos AAALINÁK ISTVÁN Nehéz lenne összeszámolni, hogy az elmúlt fél évben hány uniós és más gazdasági válságcsúcs volt, de az biztos, hogy egyiknek sem volt akkora sajtója, mint a huszonhét legfelsőbb vezető vasárnapi informális találkozójának. És egyetlen esetben sem volt a nemzetközi média annyira pesszimista, mint most. Ugyanakkor ez a borúlátás nagyon sokrétű. Gyurcsány Ferenc kapott hideget-me- leget, amiért 180 milliárd eurós csomagot akart Kelet-Európa megsegítésére, és az új gazdasági vasfüggöny rémképével fenyegetett. Szinte senki sem támogatta, sem a három visegrádi partnere, sem Németország, az unió leggazdagabb tagja. Eltekintve attól, hogy az otthon szorongatott, sikeresnek nem nevezhető magyar kormányfő javaslatát a hazai pártérdekek is motiválták, nagy szívességet tett az uniónak: megkongatta a vészharangot. Nem igaz az, hogy ezzel ártott volna az egész régiónak. A csúcson elhangzott, hogy a keletiek nem vehetők egy kalap alá, mindenütt más a helyzet, a francia Le Monde mégis úgy látja, hogy az egész kelet-európai régió a gazdasági zuhanás felé halad. Ennek terhét pedig úgyis a Nyugat fogja megfizetni, hiszen bankjain keresztül már 1300 milliárd eurót kölcsönzött ezeknek az országoknak. Érdekes volt egy tengerentúli elemzés. A The Washington Post azt írta, igaz, hogy a magyarok 240 milliárd dollárt kértek Kelet-Euró- pának, de egyetlen brit bank, a Royal Bank of Scotland 425 müli- árd dolláros segélyt kért, amelyet meg is fog kapni a kormánytól. Ugyanez az elemzés megállapítja, az ellentétek szétfeszíthetik az uniót, de nem a Nyugat-Kelet mentén. „Az európai intézményeket évtizedek óta a képmutatás hatotta át: az európai vezetők miközben a nyilvánosság előtt a nemzetközi együttműködést hirdették, a színfalak mögött dédelgetett nemzeti ügyeket támogattak.” Itt eljutottunk a csúcs két „eredményéhez”. Egyrészt kiálltak a szolidaritás elve mellett, másrészt elutasították a protekcionizmust. A szolidaritás: nem hagyjuk, hogy valamely uniós ország összeomoljon. A kérdés csak az, hogy ha a jelenlegi negatív trend folytatódik, akkor egy magyar vagy lett (esetleg éppen görög) államcsőd elkerülése 180 milliárd eurónál többe vagy kevesebbe kerülne-e az uniónak. Ami a protekcionizmus elutasítását illeti: éppen az a Sarkozy volt ennek az egyik szószólója, aki elsőként folyamodott ehhez a módszerhez, s lett is belőle a minap heves cseh-francia szópárbaj. Az ilyen gyakorlat pedig hiteltelenné teszi a szép szavakat. Ami a szolidaritást illeti: pénz nélkül aligha megy, a németek tudhatják a legjobban, milyen hihetetlen összegekbe kerül a gyengébb régiók megmentése, felzárkóztatása, pedig akkoriban - az országegyesítéskor - nem is volt gazdasági válság. Berlinnek, Prágának, Varsónak igaza volt abban, hogy nem kell ellenőrizhetetlenül pumpálni a pénzt egy régióba csak azért, mert keleti, hanem egyedi megközelítésre van szükség. Mégsem a Gyurcsány-csomag okozná a tömbösödést, ahogy felrótták neki, mert már tapasztalható a tömbösödés, de a nagyok és erősek, meg a többiek között. Arról nem is beszélve, hogy akkor vasárnap a nagy csúcs előtt miért tartottak a keletiek egy kisebb csúcsot is. Abból pedig Prága és Varsó is profitálhat, hogy a magyar kezdeményezés nyomán máris több nyugati vezető hajlandó fontolóra venni azt, hogy le kellene rövidíteni az eurózónába jutás idejét. Itt nem a feltételek felhígításáról van szó, hanem arról, hogy lerövidítik az ERM-II-ben való kötelező kétéves előszobázást. Tehát lehet, hogy a Gyurcsány-csomag nem jó, vagy éppen nem időszerű, de hasznosnak bizonyult. A körülötte kialakult vita ráébresztett, hogy a globális válság nyomán milyen mélyen sérültek a tagállamokat összetartó kapcsok, és még mindig mennyire hiányzik a válságra adandó egységes válasz. FIGYELŐ Althaus marad a listavezető Dieter Althaus marad a kereszténydemokraták listavezetője a türingiai választásokon, ezen az osztrák bíróság általi elmarasztalása sem változtat - közölte Althaus elődje a kormányfői székben. Bernhard Vogel a Deutschlandfunk rádiónak úgy nyilatkozott, a januári „szörnyű síbaleset” és az annak nyomán született bírósági ítélet „nem ad okot arra”, hogy a CDU ne Althaust helyezze választási listájának élére. Az ausztriai Irdning bírósága kedden 33 000 euró (994158 korona) pénzbírságra ítélte a türingiai kormányfőt, aki január 1-jén halálos balesetet okozott egy ausztriai sípályán. Althausnak 5000 euró (150 630 korona) fájdalomdíjat kell fizetnie a balesetben meghalt szlovák asszony férjének. A váratlanul kitűzött tárgyalás és a sebtiben meghozott ítélet bírálatot váltott ki jogászkörökben. ,Ausztriában szokatlan ez az eljárás” - mondta Richard So- yer, az osztrák büntetőügyi védőügyvédek szövetségének szóvivője a Süddeutsche Zeitungnak. Az osztrák jog értelmében a CDU listavezetője büntetett előéletűnek számít, viszont korlátozott az erre a tényre vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettsége. „Ez azt jelenti, hogy Althaus senkinek sem köteles beszámolni az ítéletről, és büntetlen előéletűnek nevezheti magát” - mondta Soyer a müncheni lapnak. Hazájában a kereszténydemokrata politikus büntetlen előéletűnek számít, mert a német jog szerint csak a németországi bíróságok ítéleteit tartják számon - áll a Süddeutsche Zeitung beszámolójában. Türingiában augusztus 30-án rendezik a tartományi parlamenti választásokat. A CDU március 14-én tartja jelöltállító kongresszusát, amelyen a küldöttek szavaznak a párt választási listájára kerülő jelöltekről. Megfigyelők a sietve meghozott bírósági ítéletet annak jeleként értékelik, hogy Althaus - akinek nincs alternatívája vagy riválisa a türingiai CDU-ban - így akarta jelezni: számíthatnak rá a választásihadjáratban. (mti)
