Új Szó, 2009. március (62. évfolyam, 50-75. szám)

2009-03-05 / 53. szám, csütörtök

2009. március 5., csütörtök Ára 0,40€-12,05 Sk (előfizetőknek 0,35€-10,54 Sk) 62. évfolyam, 53. szám www.ujszo.com Félelem a cigánysoron innen és túl A Tatárszentgyörgyön történtek az egész magyar közvéleményt megrázták 3. oldal Egymilliós adósságra derült lény Királyhelmecen Az esetleges végrehajtás beláthatatlan következményekkel járna a városra nézve 4. oldal A nap mondata: Nagyon hiányoltam Mečiar és Slota urakat, bár a szellemük néha megjelent. Balog Zoltán, a magyar emberjogi bizottság elnöke a tegnapi pozsonyi tanácskozásról Hiányzó aláírás miatt is zuhan a magyar fizetőeszköz A vég kezdete? 312 forint az euró Budapest. Tegnap napközben már 312,25 forinton jegyez­ték az eurót, a piac kezdi „leválasztani” a magyar fizető- eszközt a térségbeli devizákról, és megkezdte az új „fájdalomküszöb” próbálgatását. Egy másik verzió sze­rint csupán egy félreértés miatt esett hasra a magyar fize­tőeszköz. Az ideges kurzusmozgás azonban jelzi, déli szomszédunk hallatlanul sebezhető, és ismét szóba ke­rült az esetleges államcsőd, a teljes lecsúszás veszélye. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az új negatív rekord: 312,25 fo­rinton is jegyezték az eurót a bank­közi kereskedelemben (az eddigi csúcs 309 forint/euró volt). Egybe­vetésül: 2008 júliusában még alig 240 forint volt egy euró. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a forint akkor szakadt le a régiós valutáktól, amikor a cseh, a lengyel, a szlovák, a bolgár és a ro­mán jegybank mint pénzügyi fel­ügyeleti szerv, tegnap közös nyi­latkozatot tett közzé. Ebben tilta­koztak az ellen, hogy a közép-kelet­európai régiót egy egységként ke­zeljék. A magyar pénzügyi felügye­let ezután szintén gyorsan aláírta a nyilatkozatot, így megszűnt a ma­gyar fél kirekesztése, ettől a forint árfolyama is megnyugodott kissé (309 forint/euróra süllyedt). A közös dokumentumon sze­replő magyar aláírás hiánya vagy megléte okozta galiba jelzi, a ked­vezőtlen makrogazdasági kör­nyezet miatt mennyire sebezhető Magyarország. Török Zoltán, a Ra­iffeisen Bank elemzője úgy látja, „térségünkben Ukrajna után egyértelműen a második legkocká­zatosabb állam Magyarország, sőt vannak olyan mutatók, amiben el­sők vagyunk” - mondta a Raiffei­sen szakértője. Török szerint a háztartások szempontjából na­gyon nehéz megmondani, hogy mi lehet a kritikus árfolyamszint. A lakosságnak nagyon nem mindegy, milyen az aktuális árfo­lyam, hiszen csak januárban jelen­tősen, 13 százalékkal, 5794 milli­árd forintra nőtt a háztartások de­vizahitel-állománya. Alig 6 hónap leforgása alatt a kurzusmozgás több 10 ezer forinttal növelte a havi törlesztőrészletet. Veres János magyar pénzügymi­niszter szerint nem kell államcsőd­től tartani. Ha Magyarországot mégis megsuhintaná az államcsőd szele, akkor annak beláthatatlan következményei lennének, és déli szomszédunk esetleg magával ránthatná az egész régiót. További részletek a 6. oldalon. (Hszer, Pf, m, só) Razzia az ukrán Naftogaznál. A kommandósok az orosz Gazprommal kötött szerződés eredetijét keresték és a vezetőséget is elvitték. Hírünk a 9. oldalon. (TASR/AP-felvétel) Válságétlap Kínában Peking. 12 helyett 4 fogással kell beérniük a Kínába érkező külföldi vendégeknek az álla­mi fogadásokon, sie kell mon­daniuk a rizspálinkáról is. A kínai állami bankettek eddig meglehetősen pazar lakomák voltak, és patakokban folyt a híres rizspálinka. A 65 fokos nedű felettébb népszerű a kül­földi politikusok körében, egy hajtásrailliklegurítani. (MTI) Nl intézkedés nem feltétlenül a Szlovákiában gyártott autók vásárlását segítheti elő, mégis hasznos Hétfőtől roncsprémium - akár 2000 euró is lehet ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az új autók vásárlását segítő roncsprémium nagysága 1000 és 2000 euró között lesz - döntött tegnap a Fico-kormány. Az állam 1000 eurót ad, de ha a járműforgalmazó is beszáll 500 euróval, akkor az állam további 500 eurót folyósít, vagyis a vég­összeg 2000 euróra (60 250 koro­na) kúszhat fel. A prémiumra igényt tartó azonban legfeljebb 25 ezer eurós (753 150 korona) au­tót vásárolhat, beleértve az áfát is. További feltétel, hogy a cserébe leadott, Szlovákia területén leg­később 2008. december 31-én re­gisztrált autónak legalább 9 éves­nek kell lennie, az 1999. decem­ber 31. előtt legyártott járművek­ről van szó. „Szerintem ez elősegí­ti a kereskedők versengését is” - kommentálta a döntést Ľubomír Jahnátek gazdasági miniszter. A kormány 33 millió eurót külöm't el a roncsprémiumok kifizetésére. Ha minden jól megy, már jövő hétfőtől igényelhető lesz az összeg. „Minél előbb be akarjuk vezetni. A legjobb az lenne, ha er­re már hétfőn sor kerülne” - szö­gezte le Jahnátek. Aki igényelni akarja a prémiumot, annak a meghatározott feltételeket teljesí­tő gépjárművet autótemetőbe kell vinnie - erről igazolást kap, majd a gépjárművet ki kell vonni a nyil­vántartásból. „Miután erről is megkapta az igazolást, felkeres­heti az autókereskedést. A kiállí­tott számlán pontosan fel kell tün­tetni a prémium összegét, illetve az autó eredeti árát” - magyarázta a miniszter. A vásárló a roncsprémium le­vonása után fizeti ki az autó árát, a kereskedő pedig a gazdasági minisztériumnál kérvényezi az összeget. Jahnátek ugyan beis­merte, hogy a roncsdíj nem menti meg a szlovákiai autóipart, de az intézkedést jobbnak tartja a sem­minél. „Elsősorban azt kell elérni, hogy az egész Európai Unióban több gépkocsit adjanak el. Az egy állampolgárra legyártott autók számát tekintve elsők vagyunk a világon. Ha úgy akarunk visel­kedni, mint autógyártó nagyhata­lom, tennünk is kell valamit ezért az ágazatért” - tette hozzá Jahná­tek. (s, t) Csökkentett üzemmód 514 embert bocsát el a gútai kábelgyár Guta. 514 alkalmazottjától válik meg fokozatosan a követ­kező hónapok során a gútai Kromberg 8: Schubert kábel­gyár. A bajorországi BMW au­tógyár beszállítója a gazdasági válság következtében kénytelen jelentősen visszafogni a terme­lést, ezért több száz alkalma­zottjától válik meg. „A dolgozók ismerik a helyzetet, mindenről tájékoztatva vannak az üzemi faliújságon. Hogy konkrétan ki­ket érint az elbocsátás, azt vi­szont még nem tudjuk” - nyi­latkozta lapunknak Kolida Má­ria, a gyári szakszervezet elnö­ke. Egyelőre az sem ismert, mi­lyen ütemben zajlanak le az el­bocsátások, mikor kapják meg az érintettek a felmondást. Az 1900 személyt foglalkozta­tó gyár tavaly novemberben egy hétre már leállította a termelést, az alkalmazottakat kényszersza­badságra küldték. Azóta is több­ször előfordult, hogy a vezetőség rövidített munkahetet rendelt el, csökkentett üzemmódban ter­meltek. Februárban a tavaszi szünet idejére is leálltak. Infor­mációink szerint március elsejé­től is csökkentett üzemmódban működik a gyár, az alkalmazot­tak hetente csak négy napot dol­goznak. A cég összesen 1900 embert foglalkoztatott, számukat tavaly december végére százzal csök­kentette. (t, sán) (TASR-felvétel Elfogyott, elfelejtette, nem ér rá.... BÍZtOS, cimí biztOS Adóbevallási nyomtatvány MÁRCIUS 11-ÉN az DfflEHI-ban! + minden, ami fontos az adóbevallással kapcsolatban + általános tudnivalók, hasznos tanácsok Vegye meg lapunkat! 9 AKTUÁLIS JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK EURÓ A végleges átváltási kurzus IDŐJÁRÁS NÉVNAP ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS USD CHF GBP CZK HUF PLN ▼ ▼ ▼ A A A Borult ég, eső Á Telefon: 1,2555 1,4782 0,8902 27,736 310,05 4,7140 1 euró = 30,126 korona A hőmérséklet 8 és 12 fok között alakul. ' ' Adorján 02/59 23 34 11

Next

/
Thumbnails
Contents