Új Szó, 2009. március (62. évfolyam, 50-75. szám)

2009-03-30 / 74. szám, hétfő

ww.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. MÁRCIUS 30. Régió 3 felsőköröskényieknek elegük van az N-Adova társaság dögfeldolgozójából, kártérítést követelnek Pert indítanának a bűz miatt A dögfeldolgozót már tavaly be kellett volna zárni, a környezetvédelmi minisztériumban azonban úgy dön­töttek, hogy nagy szükség van rá (ČTK-felvétel) yitra A városi hivataltól érnek pénzt ügyvédre és a erirat kidolgozására azok lakosok, akik az elvisel- etetlen bűz miatt akarják eperelni a felsőköröské- yi dögkutat. VRABEC MÁRIA Az állati tetemeket feldolgozó zemet a tervek szerint már ta- aly be kellett volna zárni, ám vé­ül megkapta a működési enge- élyt, mert a környezetvédelmi íinisztériumban úgy döntöttek, agy szükség van rá. Jozef Dvonč yitrai polgármester szerint a ögfeldolgozó létjogosultsága em lehet vita tárgya, csak arról diet beszélni, hogy ott kell-e len­ié, ahol van, és ha igen, nem zemelhetne-e bűzmentesen. A ömyékbeli lakosok szerint igen, hogy erre volt is már példa. Ta- aly nyáron egy európai uniós ömyezetvédelmi ellenőrzés ide- : alatt például egyáltalán semmit em lehetett érezni. ,Azóta vi- zont újra szagolhatjuk a dögbűzt. léha annyira elviselhetetlen, ogy az embernek hányingere an tőle” - mondja Štefan Magda­lt, az egyik felsőköröskényi la- os. „Hiába tartozunk Nyitrához, házaink húsz-harminc százalék­ai kevesebbet érnek, mint a vá- os más részében, arról nem is be- zélve, mennyi betegséget, fejfá- ást okoz ez az émelyítő bűz” - őr­eitek a városi hivatalban a kö- öskényi lakosok, akik azt szeret­ik, ha a dögfeldolgozó kártérí- ást fizetne nekik az elszenvedett kellemetlenségekért. Milliós téte­lekben gondolkodnak, de hogy pontosan milyen károkért és mennyi pénzt kérhetnének, az a jogi elemzéstől függ. Ennek, va­lamint a periratnak a kidolgozá­sára összesen 6670 eurót (200 ezer korona) kértek a várostól, de a képviselőtestület egyelőre nem szavazta meg az összeget. A vá­rosatyák egyetértenek ugyan a felsőköröskényiekkel, de többsé­gük úgy gondolja, a per évekig el­húzódna, és a kártérítés úgysem oldana meg semmit. Csak néhány képviselő érvelt amellett, hogy a dögfeldolgozót fel kell jelenteni. „Felháborító, hogy évtizedek óta el kell viselniük ezt a bűzt a környékbelieknek, akik állandóan a széljárást figyelik. Az üzemnek ezért felelnie és fizetnie kell” - mondta az önkormányzat ülésén Milan Belica megyei elnök, városi képviselő, aki a felsőköröskényiek kártérítést követelő kezdeménye­zését támogatja. Sokak szerint ez is az újra megpályázott elnöki posztért induló kampányának a része - tetszetős, de nem vezet sehová, mert a bűz marad. A kép­viselők többsége végül František Baláž alpolgármester javaslatára abban állapodott meg, hogy egye­lőre nem adnak pénzt a perre, ha­nem megpróbálnak tárgyalni a dögfeldolgozót működtető N- Adova cég képviselőivel. A feldol­gozó, a város és a környezetvé­delmi minisztérium képviselői áp­rilisban tálálkoznak, és a találko­zó eredményéről májusi ülésén tárgyalna a helyi önkormányzat. Ezt követően lehet, hogy a képvi­selők Milánóba mennek tanul­mányútra, mert a tiltakozó polgá­rok szerint ott a város közepén működik egy dögfeldolgozó - tel­jesen szagtalanul. Az N-Adova tu­lajdonosai szerint lényegében a felsőköröskényi üzem is üyen, „csak néha szabadul el egy kis bűz”. Amint az önkormányzatnak elküldött állásfoglalásukban áll, nagyon sok pénzt fektetnek szag­talanító berendezésekbe, de telje­sen nem lehet semlegesíteni a szagokat. „Minden, a környéken terjengő bűzt a mi számlánkra ír­nak, pedig nem mind tőlünk ered” - írják az N-Adova tulajdonosai, akik úgy vélik, a helybeli lakosok maguk is hibásak, mert túl közel építkeztek az üzemhez. Ezzel az érveléssel csak az a baj, hogy ami­kor a dögfeldolgozó épült, a kör­nyékbeli házak mind álltak már - sőt, tervezőit még a templom kö­zelsége sem zavarta. EZ ITT A KÉRDÉS Részt vesz az elnökválasztás 2. fordulójában? Katona Zsuzsanna referens, Párkány: Természetesen részt veszek az elnökválasztás második forduló­ján is. Amellett, hogy állampol­gári kötelességemnek tartom a dolgot, szeretném, hogy végre olyan ember legyen a köztársa­sági elnök, aki méltóképpen kép­viseli az országot. Gašparovič el­szólásain jókat szoktam nevetni, de Szlovákiát rendkívül kínos helyzetekbe hozza velük. Az első fordulóban is Iveta Radičovára szavaztam, most is rá fogok vok­solni. Nagyon örülnék, ha ő ke­rülne ki győztesen a második for­dulóból, de az alacsony szava­zatkülönbség ellenére is kevés esélyt látok erre. Tomaéek Péter kamionso­főr, Galánta: Az első fordulóban nem vol­tam szavazni, de a másodikban valószínűleg elmegyek. Biztosan Radičovát választom, mert a poli­tikában is kellene már valami vál­tozás, ráadásul női elnökünk még nem volt. Vályi István gyermekorvos, Tornaija: Az első fordulóban a felesé­gemmel nem mentünk választa­ni, de most azt érezzük, ebben a második fordulóban már komo­lyan szükség van ránk. Csalód­tunk a jelenlegi elnökben, Ivan Gašparovičban, igaz, amikor ko­rábban megválasztottuk köztár­sasági elnöknek, akkor is csupán a kisebbik rossz elve alapján kap­ta meg a bizalmunkat. A második fordulóban mindketten Iveta Radičovára szeretnénk szavazni. Ez egy logikus döntés a jelenlegi helyzetben. Baki Attila történész, Terbe- gec: Elmegyek április negyedikén választani. Véleményem szerint ugyanis ideje volna már új, har­sányabb színeket festeni Szlo­vákia politikai palettájára. Ezt nem csupán az elnökválasztás­sal kapcsolatosan gondolom így, hanem a jövő évi parlamen­ti választásokra vonatkoztatva is. (guzsu, gl, szász, fm) JOGITANACS A lakáskezelő kötelességei Tavaly nyáron egy új lakó­tömbben vettünk egyszobás, 34,2 négyzetméteres lakást. Az építtető saját személyzet­tel alapított egy lakóközös­ségi kft.-t. Az akkor hónapo­kig üresen állt lakásunkért 2680 koronát fizettünk, amiben még tv-t sem lehetett nézni, mivel az építtető ká­beltévés csomagot ajánlott. Decemberig semmilyen el­számolást nem kaptunk, mi­közben ezer koronával fel­emelték a havi költségeket. A postaládánkban csak pon­tokba szedett fenyegetések találhatók arról, hogy mek­kora büntetést fognak szám­lázni akkor, ha bepiszkítjuk a felvonót, vagy ha a szemétgyűjtőnél rendetlen­ség lesz. Törvényes ez a hoz­záállás? Jelige: Új házkezelő A 182/1993 T.t. számú la­kástörvény értelmében min­den olyan lakóháznak, amely­ben legalább négy lakás talál­ható, rendelkeznie kell lakás­kezelővel. Ez lehet a lakástu­lajdonosok által létrehozott társaság, vagy pedig egy külső lakáskezelő. A lákáskezelés formáját a lakóházban találha­tó lakások tulajdonosai jogo­sultak meghatározni. Lakáskezelő olyan jogi vagy természetes személy lehet, amely jogosult az üyen jellegű tevékenység folytatására. Te­vékenységét az adott lakóház­ra vonatkozóan a lakóházban lévő lakások tulajdonosaival kötött írásbeli szerződés alap­ján végzi. Fő feladatai közé tartozik a ház gazdasági ügye­inek intézése: beszedni és ke­zelni a meghatározott előlege­ket a karbantartási alapba és a szolgáltatásokra, miközben külön számlát kell nyitnia minden kezelt lakóházra vo­natkozóan, amelyen elkülö­nítve kell vezetnie az alapba befizetett összegeket és a szol­gáltatásokra vonatkozó befize­téseket. További feladata a ház technikai kezelése, vagyis rendszeresen fel kell mérnie a lakóház állapotát, és javasla­tokat kell tennie a karbantar­tási munkálatokra. A lakáskezelő feladatait a tulajdonosokkal megkötött szerződés és a vonatkozó jogi előírások alapján köteles vé­gezni. Átláthatóvá kell tennie a lakástulajdonosok számára, hogy az általuk befizetett ille­tékek müyen kiadásokra vo­natkoznak, és évente egyszer, legkésőbb május 31-ig el kell ezekkel a pénzeszközökkel számolnia. Bármiféle bünte­tést csak abban az esetben számlázhat a lakáskezelő, ha ezt a felek a lakáskezelési szer­ződésbe belefoglalták. A lakáskezelő köteles leg­alább évente egyszer lakógyűlést összehívni, ezen felül akkor is, ha ez valamüyen döntés meghozásához szüksé­ges, vagy ha ezt a lakók leg­alább negyede kéri. A gyűlés összehívásáról a lakókat leg­alább 10 nappal előre, írásban kell értesíteni. A lakógyűlésen joga és köte­lessége részt venni minden tu­lajdonosnak, miközben min­den lakásra egy szavazat vo­natkozik. A döntés elfogadá­sához az összes szavazat egyszerű többsége szükséges. Ha a gyűlés meghirdetett kez­detétől számított egy órán be­lül nem jelenik meg a tulajdo­nosok több mint a fele, a dön­tés elfogadásához elegendő a jelenlévők többségének a bele­egyezése. A legjelentősebb kérdéseknél, mint például a lakóház átépítése, az összes tu­lajdonos 2/3-ának a beleegye­zése szükséges. A lakáskezelővel kötött szerződést a lakástulajdonosok abban az esetben mondhatják fel, ha az évi rendes lakógyűlésen, vagy a lakók legalább 1/4-e által benyújtott indítvány alapján összehívott rendkívüli lakógyűlésen az összes tulajdonos legalább kétharmada a beleegyezését adja ehhez. A felmondási idő három hónap (ha a szerződés­ben nem szerepel más), és en­nek a letelte után a lakóház kezelését más módon kell megoldaniuk a tulajdonosok­nak. Szerződést köthetnek más lakáskezelővel, vagy megala­píthatják a lakástulajdonosok társaságát. Az eredeti szerző­dés felmondása előtt minden­képp utána kell járni annak, hogy — tekintettel a lakóház technikai adottságaira - mi­lyen módon lehet megoldani a további kezelést. Gulyás Éva, ügyvéd Hétfő 7713 A túlnyomóan felhős ég mellett több helyen kell esőre, záporra számítani. Napközben nyugat felől fokozatosan elvékonyodik a felhőzet. Az orvosmeteorológia a Panoráma oldalon olvasható. A térképen a legmagasabb nappali hőmérsékleteket tüntettük fel. Kedd sssasö Változóan felbős lesz az ég. elszórtan továbbra is előfordulhat kisebb eső, zápor. I Szél: í, i 5-15 km/h IDŐJÁRÁS A HEGYEKBEN aH Chopok Juh - Kosodrevina 310 cm Štrbské Pleso 200 cm Roháče - Spálená dolina 180 cm winter park MARTINKY 180 cm Chopok Juh - Srdiečko 150 cm elentés a szlovákiai sípályákról Szerda VÁROSOK MA HOLNAP HOLNAPUTÁN Pozsany felhős ég 8° ír felhős ág 7” 15” jobbára lelhős őg 7’ 17’ Nyitra zápor 8’ 11* általában felhős ég 5” 16” jobbára lelhős ég 6” 1 17’ Dunaszerdabely felhős ég 8° 12” felhős ég 7” 15” jobbára telbős ég 7’ 16’ Komárom felhős ég 8’ 13“ felhős ág 7” 16’ többnyire felhős ég 7” 17’ Ipolyság zápor r 11” lelhős ég 6” 15“ jobbára felhős ég 7’ 16’ Rimaszombat eső 6’ 11” felhős ág 4” 15’ általában felhős ég 4’ 15’ Kassa eső 4" 11” jobbára lelhős őg 5” 13’ többnyire felhős ég 4’ 14’ Király tiolmcc zápor 8” 13” jobbára lelhős ég 5” 15” felhős ég 6’ 15’ Besztercebánya eső 5° 11” általában lelhős ég 3” 12’ jobbára felhős ég 4’ 13’ Peprád eső 3° Hl jobbára lelhős ég 1" 9” telbős ég 2’ 10’ Chopok Sever - Záhradky 150 cm Chopok Sever - Otupné 150 cm Chopok Sever - Biela púť 150 cm Ski Zábava - Hruštín 150 cm Čertovica - STIV 120 cm 9716 2009. március 30., 12:00 9717 11718 A levegő homerseklete Változóan felhős lesz az ország felett, napsütésre mindenhol számítani lehet. Szél: É-ÉK, 10-30 km/h Csütörtök napos időjárás, a déli országrészben délután erősebben beborulhat az ág. Szél: ÉNY, 25-45 km/h A hőmérsékletek Celsius-fokban vannak megadva f* szél .a. melegfront r ciklon hidegfront » okklúziós front v anticiklon Készíti az SHMÚ Pozsony Besztercebánya Kassa 06.33 06.25 06.17 Pozsony Besztercebánya Kassa 19.17 19.09 19.01 C Március 4. ® Március 18. O Március 11. • Március 26.

Next

/
Thumbnails
Contents