Új Szó, 2009. március (62. évfolyam, 50-75. szám)

2009-03-28 / 73. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. MÁRCIUS 28. Szalon - hirdetés 15 DVD/CD-AJANLO Michael Hutchence: The Loved One MICHAEL HUTCHENCE THE LC PUHA JÓZSEF Engedtessék meg nekem némi kitérő. Hadd játsszak el a gondo­lattal, hogy mi lett volna, ha a ki­adványt még tavaly novemberben bemutatom, miután magyaror­szági kollégám a kezembe nyom­ta. „Michael Hutchence 1997-es halálával az INXS története saj­nos nem ért véget. Némi hezitálás után az énekesüket vesztett zené­szek tévés show-műsor keretében az utód keresésébe fogtak, és egy kanadai fiatalemberre esett a vá­lasztásuk. A vele készült nagyle­mez csúnyán megbukott, és a turnéjuk sem közelítette meg a várt sikert. Én egyébként meg­mondtam, hogy ez lesz a vége! (Ha valaki nem hiszi, keresse elő az Új Szó 2006. január 9-i szá­mát!) Szerencsére minden rossz­ban van valami jó: a felgyorsult zenei életünknek köszönhetően mindez mára szinte teljesen elfe­lejtődött, s azt tanácsolom, ne is szenteljünk neki nagyobb teret, inkább téljünk rá a DVD-t és CD-t magában foglaló újdonságra, aminek semmi köze a kínos kí­sérletekhez” - a múlt év végén így vezettem volna fel a kép- és hanghordozót. A továbbiakban tehát figyelmen kívül hagytam volna az elszomorító közelmúlt­beli eseményeket. Most azonban többet kell velük foglalkoznom, meg a jelennel is, mert megint zajlik az élet, forr a levegő az INXS körül. (Nehéz leírnom az együttes nevét, szerintem ugyan­is az INXS nem létezik. Sajnálom, én Hutchence-szel azonosítom.) A „mi lett volna, ha” után jöj­jünk vissza a mába! Szóval műi­den rosszban van valami jó. A ze­nei világ sosem látott sebességre kapcsolt - ez inkább rossz, mint jó -, a zenészek jönnek-mennek, még az őstehetségek sem tudnak a színtéren gyökeret ereszteni - ez rossz -, de a baklövések, buká­sok sem maradnak meg az emlé­kezetünkben - ez jó -, szerencsé­re. Ki emlékszik például arra, hogy Naomi Campbell 1995-ben kiadott egy sikertelen gyenge al­bumot? Senki! (Érdekesség, hogy a világszerte, de javarészt Japán­ban értékesített egymillió pél­dány akkor összességében bu­kásnak számított.) És arra, hogy Hutchence 1997. november 22-én elkövetett öngyilkossága után az INXS nem adta fel, s új énekest keresett a helyére? Erre bizonyára néhányan még emlé­keznek, nem volt az olyan régen, mint a modell zenei kirándulása. Aki pedig elfelejtette, annak mos­tanában az eszébe juttatták, is­mét áll a bál a zenekar körül. Saj­nos ebben a történetben több a rossz, mint a jó. A felgyorsult ze­nei életünkben a hutchence-es INXS is elfelejtődött, dalai foko­zatosan kiszorultak a rádióállo­mások kínálatából. Pedig a nyolcvanas évek második és a ki­lencvenes évek első felének egyik legfontosabb együttese volt! Ne­héz megmondani, ma mi volna, ha az énekes nem vet véget az életének, a formáció létezne-e a megváltozott könnyűzenében. Szerintem igen, és a U2-hoz kö­zeli magaslatokban beszélnénk róla. Hutchence a képességei alapján, kis túlzással egyenrangú volt Bonóval. Megint ugorjunk vissza az idő­ben, most még nagyobbat, Hut­chence haláláig! Miután zenész­társai a tragédiából magukhoz tértek, az lett Volna a legfonto­sabb, hogy a zenekarukat is elte­messék, s ha mindenáron zenélni akarnak, tegyék ezt új együttes­ben. Nem ez történt. Ahelyett, hogy belátták volna: vége, ennyi volt, elkezdték keresni frontem­berük utódját. Több énekest ki­próbáltak - köztük a szebb napo­kat is megélt Terence Trent D’Ar- byt és Jon Stevenst -, de az együttműködések rövidre sikerül­tek, egyikükkel sem találták meg a közös hangot. Aztán elhatároz­ták, hogy tehetségkutató tévé- show keretében találnak énekest. Ez akkoriban már dívott. Az ötlet nagy megrökönyödést váltott ki zenei berkekben. Hutchence iste­ni tehetség, karizmatikus zenész volt, igaz, ellentmondásokkal teli, és a műsorral meggyalázták az emlékét. Tim Farriss gitáros ezt másképp gondolta, szerinte egy­kori énekesüknek ott fenn tetszett az ötlet... Legyen ön is Michael Hutchence! - ezt a címet is kap­hatta volna a műsor, helyette a Rock Star: INXS címet kapta. A vi­lág minden tájáról várták a je­lentkezőket, akik közül a legal­kalmasabbakat a számos város­ban megrendezett meghallgatá­son választották ki. A verseny résztvevőinek többsége észak­amerikai volt. A három hónapos kínlódást a CBS közvetítette, a zenészek részvételével és felügye­letével. Minden adásban a nézők­től a három legkevesebb szavaza­tot kapott versenyző egy újabb előadással rukkolt elő, és a zsűri közülük választotta ki a kiesőt. A végén az akkor a harminckettedik életévében járó kanadai J.D. For­tune maradt állva. Bevallom, az új „INXS” fotóit megmosolyog­tam, fura volt a fiatalember az öregedő rockerek között. (A mo­soly valójában kényszeredett volt, ordított Hutchence hiánya.) Csak egy lemezre szóló szerződést kö­töttek vele, ami sejtetni engedte, hogy ők sem bíznak a sikerben. A 2005 novemberében megjelent Switch című korong a várakozás­nak megfelelően világszerte meg­bukott: Nagy-Britanniában fel sem került a hetvenöt albumot rangsoroló eladási listára. Az INXS ezzel elveszítette a hiteles­ségét, s akkor úgy gondoltuk, ez megbosszulja magát. A zenészek lejáratták az egykoron kiváló ze­nekarukat. Ha akkortájt a rádió­ban felcsendült a Need You To­night, a Suicide Blonde vagy a Disappear, nekem sem az jutott eszembe, hogy volt egyszer egy zseniális együttes, hanem a lázas kapkodás az életben maradásért, a cirkusz a semmiért. Nemrég ugyan felröppent a hír, hogy a zenekar nevét The Ferriss Brothersre változtatják a Hut- chence-rajongók nyomására, de ebből semmi sem lett. Helyette J.D. Fortune került reflektorfény­be, az Entertainment Tonight Ca­nada című tévéműsorban öntötte ki a lelkét, mert menesztették az együttesből. A koncertsorozat vé­gén a hongkongi repülőtéren - elmondása szerint - váratlanul, egy kézfogás után a vének megkö­szönték az eddigi munkáját. A bennfentesek úgy vélik, az is köz­rejátszhatott a kirúgásában, hogy kábítószerfüggő lett, amiért - ter­mészetesen - a zenésztársait hi­báztatja. De bizonyára nem ez volt a fő ok, hiszen a néhai Hut­chence is rabja volt a szemek. J.D. Fortune a tévéműsorban elmond­ta, hogy szinte az összes vagyonát felélte, az autójában lakik, s csak annyi pénze maradt, hogy rögzít­se a The Death of a Motivational Speaker című szólólemezét. Ké­sőbb a vének helyrerakták a fic­kót, közleményben üzenték meg neki, hogy a műsor győzteseként a díja egy album elkészítése és a tűmé volt az INXS-szel, ez állt a szerződésében is, így nincs szó ki­rúgásról. Ezeket csak-csak lenyel­jük, de mint kiderült, a zenészek még most sem adják fel, keresik az új énekest, s újabb nagy dobásra készülnek... A nyolcvanas és kilencvenes évek fordulóján Michael Hut­chence személyesítette meg a kor rock and roll sztárját. Az 1977- ben megalakult INXS legsikere­sebb nagylemeze az 1987-es Kick című, ebből csak az Egyesült Ál­lamokban több mint tízmilliót ér­tékesítettek. A zenekar az ameri­kai zenetörténet harmadik legsi­keresebb ausztrál együttese a Bee Gees és az AC/DC mögött. A DVD-n látható The Loved One című dokumentumfilm az énekesről, a INXS legendás front­emberéről szól, bepillantást ad a magán- és szakmai életébe. Inter­júk láthatók a hozzátartozóival, zenésztársaival, barátaival. Az al­kotás próbál magyarázatot adni a zenész halálára is, halálának kö­rülményeire. A CD-n hat dal sze­repel, köztük az említett Bonóval előadott Slide Away című. Méltó kiadvány ez akkor, ami­kor Michael Hutchence nem az örökkévalóság, hanem a teljes fe­ledés felé tart, rohamléptekkel. Ami nagy kár! És az is szomorú, hogy kitérő kellett a DVD és CD bemutatásához. Vadassz a ÁRKÁD INGYENES PARKOLÁS VILÁGMÁRKÁK ELERHETO ÁRON

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents