Új Szó, 2009. március (62. évfolyam, 50-75. szám)
2009-03-21 / 67. szám, szombat
12 Szalon ÚJ SZÓ 2009. MÁRCIUS 21. www.ujszo.com FOLYOIRAT-AJANLO ■ FOLYÓIRAT-AJÁNLÓ Palócföld: irodalom, művészet, közélet mODRlOM MÜVÍSZCT KfllTIHH 14 évfolyam f 650 ft i 6030 Sk uj.szorosko.eu fi ül. Őszi IrofesztivM ciooóóscii Krau« Tivadar Faust- néfíhonyve <3. rész) Sob Perelman verset Hegedűs Orselyo ferdftásbbae Pályakezdő prózaírok alkotásai Ponyt Zita esszéje Babits Mihóiyrol Píscbinger Viktor fotói SZOBI ÖDÖN „Nincs a Palócföldön precízebb forma az idő mérésére, rögzítésére, mint a kétévente kiírt Madách- és Mikszáth-pályázat” - olvassuk a folyóirat főszerkesztői bevezetőjében Mizser Attila értékelőjét, s nyilvánvaló, hogy a pályázat mint alkotásra ösztönző intézmény nemcsak rögzítésre, hagyományápolásra alkalmas, hanem legalább ennyire a rögzülő idő időszakonkénti kibillentésére, megelőzésére is. S rengeteg egyébnek is jele a pályázat, s ba sikeres, maga is tüneményes jelenség. Mindenesetre lelket melengető érzés látni, hogy a Palócföld Mikszáth-pályázatának négy nyertese közül hárman (Halmai Tamás, Csehy Zoltán és Szávai Attila) az Új Szó Szalon mellékletének társszerzői is. A lap a nyertes pályaművek hamaros közlését is kilátásba helyezte: kíváncsian várjuk. Az idei első lapszám a szokott rovatokban mozog: líra és próza, s mintegy a kettő közt Szávai Attila tárcarovata; kutatóterület (társadalom- és irodalomtudomány); interjú; végül irodalomkritikák és könyvrecenziók. Ez utóbbi most különösen terjedelmesre alakult, tíz szerzőt vonultatva fel. A belső illusztrációk Simon Réka alkotásai, a borítón Karácsony Attila festménye (mindketten salgótarjániak). A hátsó borító képe alá még egy Rad- nóti-idézet is odafért: mintegy jelzésértékűén, vagy előrevetítve, hogy a Radnóti-év nyilván a Palócföld valamely későbbi számában, számaiban is tapintható lesz. Petővári Ákos tanulmánya (Esterházy Jánosról) nemcsak az Esterházy János-jelenségnek és a politikus jelentőségének szakszerű, rövid foglalata, hanem a vele és életútjával való korabeli és kortárs foglalkozás összegzése is - a dolgozat minden bizonnyal nagy érdeklődésre tarthat számot. Az irodalom és irodalomtörténet iránt érdeklődőknek pedig Bedecs László tanulmánya (Ä múlt mint alakzat. A magyar próza „rendszerváltása”, 1989- 2008) tűnhet megkerülhetetlennek. A laphoz és holdudvarához sok szállal kötődők közül a költő Száj- bely Zsolt ezúttal a Próza és vidéke című rovatban szerepel, az Ami marad kritikai rovatban pedig Nagy Csilla (akinek Magánterület címen a közelmúltban jelent meg válogatott kritikákat és tanulmányokat tartalmazó kötete a Palócföld Könyvek sorozatban) szerepel egy recenzióval, s a Palócföld szerkesztője, Handó Péter is eggyel (neki is ebben a sorozatban jelent meg tavaly Alvó konfliktusokmeze- jén címmel egy a sósharsányi cigányság és környezete kapcsolatait kutató tanulmánykötete). Az irodalomtudomány és esztétika tárgyköréből feltéden kiemelendő Dósa Annamáriának, a besztercebányai Bél Mátyás Tudományegyetem doktoranduszának könyvismertetője (Umberto Eco: A rútság története, Európa Kiadó, 2007), a prózák közt kedves meglepetés Ardamica Zoránnak A hullatetováló című szövege, melynek olyan metaforikus olvasata is lehetséges, ahol a hulla a „szlovákiai magyar irodalom”-mal azonosítható. Vída Gergely versére (YAMAHA 1200) azért a végén hívom fel a figyelmet, mert egészen kiváló közlésről van szó; na most, amennyire egy vers leírható: a sport (a verseny) és a látvány (a kép) összjáté- ka a tét. Sok rajongója lesz, ez kétségtelen. Kiváló Kő LÁNGH IMRE LÁSZLÓ Kiváló lapszámmal indítja tizennegyedik évfolyamát a Szőrös Kő, hagyományos öt szektora bármelyikében kedvünkre időzhetünk, s ezeken túl is akad olvasni- és látnivaló. Itt van például rögtön a borító versóján a főszerkesztő Adyk című (értsd: Ady Endre többes számban) kedvcsinálója, vagy a folyóirat végi könyvajánlók, a fényképes eseménynaptár, s végig a szövegek közt Pischinger Viktor fotói. Az első szektor a Meglepő szőrösszeállításé; ez Krausz Tivadar kisregényének harmadik folytatását hozza, Ardamica Zorán versét, Batári Gábor rövid, ám annál hosszabb (a tévéfilmsorozatokhoz hasonló „mi történt az előző részekben” jellegű) összefoglalóval ellátott regényrészletét. Van itt Szalay Zoltán-novella, két Halmai Tamás-vers, Nagy Erika tárcája, Géczi János esszéje és három Bob Perelman-vers (Hegedűs Orsolya fordításai). A Startkőben csupa rövidpróza kapott helyet (a rovat szerzői: Kor- čok Péter, Koháry Attila, Jankovic Nóra, Csibrányi Zoltán, Sándor Gyula, Szallár Szabolcs). A Szőrelágazás az írófesztiválon elhangzott előadásokat közli: Keserű Józsefét a 2007. évi prózatermésről, Vida Gergelyét az időszak szlovákiai magyar verseskötetei- ról, végül az írószövetség által meghirdetett szépirodalmi pályázatnak Tőzsér Árpád általi kiértékelését és a győztes pályamunka (Veres István pozsonyi bölcsészkaros novellájának) méltatását. A Kő kövön három dolgozatot kínál. Panyi Zita Babits-esszéjét, Hegedűs Orsolya versértelmezését és L. Varga Péter recenzióját (Stephen King Lisey története című terjedelmes regényéről). Végül a Szőr mentén rovatban H. Nagy Péter szövege olvasható (A vallás eredete; mintegy párjaként a Presstige- ben tavaly ilyenkor közölt A művészet eredete című esszéjének). Na most így e fenti sorokból, felsorolásokból talán csak annyi derül ki első ránézésre, hogy a Keserű József, Vida Gergely és Tőzsér Árpád triumvirátus képezi a folyóirat súlypontját, s ha erre jutott az olvasó, nem téved. Másrészt a fentiekből még nem nyilvánvaló, hogy a súlypontok azért szépen megoszlanak a lapon belül, hogy több egymástól távolabb eső közlés is kapcsolatba lép egymással, illetve (de ez belátható) hogy a Startkő rovata az irodalom - nyitott - ajtaján kopogtató szerzőket fogja össze. Amire nagyon jólesik felhívni a figyelmet, az a Bob Perelman- összeállítás: a szerző három verse olvasható itt magyarul (Baude- laire-nek, Szoba, Anti-Oidipusz). Ezekhez kapcsolódik Hegedűs Orsolya Made in China című tanulmánya, mely a China című Perelman-vers eddigi magyar fordításait veszi sorra. Kiderül, egyebek közt, hogy ezekből a fordításokból rendre kimaradt egy sornyi - a szerző fordításában ez a hiányzó sor így hangzik: „Kabátok lógnak kampókon az ablakban; kérdőjelek a fejek helyén.” A China című Perelman- verssel is itt, a Szőrös Kőben találkozhattunk legutóbb: Brutovszky Szilvia fordítását a lap 2005/2-es száma közölte; nem sokkal később hivatkozásként beépült Németh Zoltán laudációjába is (melyben Gazdag Józsefnek a Kilátás az ezüstfenyőkre című díjnyertes no- velláskönyvét méltatta). S még egy utolsó kínálat-ajánlat. A kormányzó könyvtára című novella, Szalay Zoltáné. Egészenkivá- ló szöveg, a rövidpróza kedvelői ki ne hagyják. Minden jel arra vall, hogy a novellista Szalay Zoltán mára megtalálta sajátos hangját és az ezzel járó atmoszférateremtő erejét, mely (nagyon leegyszerűsítve) a szabadság korlátozottságának feszültségteremtő, abszurdnak és túlzónak tűnő helyzeteiből táplálkozik. Nem meglepő, hogy a Meglepő szőrösszeállítás rovatnak épp ez a novella a súlypontja. Éppen a bevásárlóközpontban voltunk az asszonnyal, mikor megállt a húsdarálók előtt, és azt mondta, kitalálta, mi mentheti meg a házasságunkat... Turbóturbék, tangószexuál SZÁVAI ATTILA Egy hete kezdődött a kísérlet. Szeretem nézni a lebukó napot, főleg ha nincs felhő: olyan, mint egy nagy sárga fej, ami hányingert keltő lassúsággal fejeli le az íróasztalt. Vége az ünnepeknek, nyakunkon a következő év, derékig ér a tavasz. Szeretem a jó időzítést, feleségem szerint minden az időzítésen múlik. Például, hogy szilveszter után mindig január az első. Múlt idő. Az egyik gyerekkori tanárnőm, mikor a jellememről beszélt az igazgatónak a tanáriban, állítólag azt mondta, egy időzített bomba vagyok. Pedig már az akkori tudásom szerint is különbséget tudtam tenni a világ dolgai között, és különben is két perc alatt meg tudtam enni a lencsefőzeléket, amíg egy időzített bomba csak simán ketyegi magát, bombul bambán. Ehhez nem kell iskola, alma mater, körtepálinka, szilva- szilencium. Tehát az időzítés. Azt szeretem a lebukó napban, hogy mindig akkorra van időzítve a lebukás, mikor az ember lelke érzékenyebb stádiumban van, folyik ki a szemén a lelke párája, ha úgy adódik, de van, mikor egyszerűen csak harapná az ember a saját jókedvét, mint a gyertyát, viaszvi- gyor, kanóckacagás. De, hogy rögtön a tárgyra téljek, éppen a bevásárlóközpontban voltunk az asz- szonnyal, hogy visszatérjen a kerékvágás, mikor megállt az asz- szony a húsdarálók előtt, és azt mondta, kitalálta, mi mentheti meg a házasságunkat. Ide figyelj, Galkovics, súgta bizalmasan, talán ez az áljólét az oka, hogy beszürkültek a hétköznapok, talán hogy minden másnap plázázunk, mint akik nem találják a kijáratot. A maradék időt meg a tévé előtt üljük el, két pár hűvös kéken villogó üvegszem. Talán, hogy minden fizetés után úgy vesszük a felesleges dolgokat, mint akik utoljára vehetik, plazmarádió, lézeres hurkatöltő, elektromos lábtörlő (magától köszön, dacára annak, hogy nem beszélünk sem kínaiul, sem pedig egyéb más olyan nyelveken, amiket a felkelő nap húzott ki az ottani népekből - szerintem meg magyarul kellene belétörölni a lábunkat, nem pedig keletiül). Tehát véget kell vetni a látszólagos jólétnek, még ha csak átmenetileg is, próbaképpen. Ki kellene próbálni az olyan életstílt, ami különleges, ami jobban összehoz minket, ugyanakkor mi is tisztábban látjuk a helyünket a galaxispörgésben. Félrehúzott, hogy ne lássanak a biztonsági őrök, akik a sorok között sétálnak a vázányi vádijaikon, úgy mondta a megvilágosodtak tekintetével: legyünk pár hónapra hajléktalanok, lakjunk az utcán, nézzük összebújva, össze- büdösödve, első kézből a lebukó napot, ahogy fejeli le szépen a hegyeket. Enni biztos lesz valamit, amennyi félig megrágott ételt kiborít az emberiség naponta. És nem mellékes, hogy állítólag a különleges helyzetek összehozzák a társadalmakat, szorosabb lesz a kötelék, ha együtt szorong a néptömeg, mintha mindenki külön gondolná az olyanokat, hogy mondjuk munkanélküli-ráta. Rá találtunk tehát az ötletre, jött szépen szembe a lehetőség, mint egy tehervonat. Ott kezdtük, hogy nem nyírtuk le sehol szőreinket, így láttuk a gyakorlott hajléktalanoktól. így az első időkben érezhető volt, hogy alábbhagy bennünk a szexualitás, fogy el szépen a turbóturbék, kopik el a tangószexuál, amiket még közösen találtunk ki a saját szórakoztatásunkra és gyermekeink utólagos megelégedésére. Ki ne volna elégedett, hogy halmazállapotot válthat és a fin- gomnyi kis atomok egyszer csak összeállnak, mint a vetett vályog, hogy aztán Galkoviccsá lehessenek. Egy életre. Aztán elhagytuk a szájhigiéniát. Amikor az asszony legközelebb fölém hajolt, így szólt, bele abba az állott ragadós gőzbe: te szájhiéna. Mégis a legrosszabb talán az elektromosságról való leszokás volt. Nem hittem volna, hogy másodszorra sem tudok bemenni a sötét fürdőszobába a panelsötétben. Mondjuk, nem is lett volna minek, nem jártunk arra már hetek óta. Az első heteket még a lakásban töltöttük, hogy szokjuk a nélkülözést, a fűteden viszonyokat. Utána mentünk csak ki az utcára. Egy hét telt el, de úgy tűnik, egy évszázad zúgott át rajtunk. Talán ha nem télvíz idején jövünk hajléktalankod- ni, jobban tetszene a nyomor, ahogy húz, kanyarog át a jellemen, mint a dauer. Mondjuk, ha belegondolok, a nyomor nem köthető évszakhoz. Á nincsmitevés- nek ugyan mindegy, nyáreste van, vagy az, mikor a jóistenke faragja otthon a jégcsapokat. Meg is beszéltük a feleségemmel, hogy amióta hajléktalankodunk, valahogy gyakrabban lepnek meg minket vallási célzatú gondolatok. Régebben is rendre számra vettem a teremtőt, de inkább nem részletezem, milyen összefüggésekben. Egy hete kezdődött a kísérlet. Szeretem nézni a lebukó napot, főleg ha nincs felhő: olyan, mint egy nagy sárga fej, ami hányingert keltő lassúsággal fejeli le az íróasztalt. Az asszonynak is tetszik ez, szerinte akiből nem vált ki valamilyen benyomást a naplemente, az egy barom. Ilyen egyszerűen. Mert a világ is egyszerű, nem bonyolultabb, mint egy meggyújtott öngyújtó lángja. Csak legyen üzemanyag. A világűr is így működik: ott van ugye az üzemanyag (nevezhetjük Igének is), aztán a többi megy már magától szinte, csak épp belé kell rúgni, hogy legyen kezdősebesség. Hát az atya- úristenke talán csak kicsit rúgott ezekbe a városi népekbe, hogy így kidobálták a karácsonyfáikat az utolsó utca végébe. Nincs ezekben semmi érzék a világ nagyobb dolgai iránt. Innen, a pálya széléről tényleg tisztábban látja meg az ember az ilyesmiket. Nos, kérem, mi a feleségemmel látjuk is, nézzük őket naphosszat. Két szürke papírangyal a fenyőgallyak közt. Szeretem nézni a lebukó napot, főleg ha nincs felhő...
