Új Szó, 2009. március (62. évfolyam, 50-75. szám)
2009-03-19 / 65. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. MÁRCIUS 19. Közélet 3 Az összes választásról elmondható, hogy végül kevesebben vesznek rajta részt, mint ahányan az ország szempontjából kiemelkedő jelentőségűnek tartják A lakosság 54%-a tartja fontosnak az elnökválasztást Pozsony. A helyi önkormányzati választásokat tartja a legfontosabbnak a lakosság többsége, a legkevésbé fontosak a megyei választásokat. Az elnökválasztást 54 százalék tartja fontosnak - derül ki a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) Szociológiai Intézete, a Komenský Egyetem és a Focus közvélemény-kutató ügynökség tavaly novemberben készített, a héten közzétett felméréséből, amely egy nemzetközi kutatás része. ÚJ SZÓ-INFORAAÁCIÓ A lakosság 60 százaléka úgy véli, az összes közül a legfontosabb az önkormányzati választás, majd a parlamenti és az elnökválasztás következik (55 százalék körül). Jócskán „lemaradva” az európai parlamenti és a megyei választások következnek, ezeket már csak a lakosság egyharmada ítéli fontosnak. Az összes választásról elmondható, hogy végül kevesebben vesznek rajta részt, mint ahányan fontosnak tartják Fontos, fontos, mégse mennek szavazni Az önkormányzati választások 60 százalékos „fontosságindexe” mellett a legutóbbin nem egész 48 százalékos volt az országos részvételi arány. Még nagyobb a különbség az európai parlamenti és a megyei választások esetében. Mindkettőt nagyjából 33 százaléknyian vélik a legfontosabb választásnak, ám a részvétel az előbbinél csupán 17, az utóbbinál 18 százalékos volt. Helyben vagyunk Vladimír Krivý, az akadémia Szociológiai Intézetének munkatársa szerint nem meglepő, hogy az emberek a helyi önkormányzati választásokat tartják a legfontosabbnak, hiszen a településük életét közvetlenül befolyásoló személyekről szavaznak. Az is természetes, mondta Krivý, hogy faluhelyen még fontosabbnak tartják ezeket a választásokat, mint a városokban. A kisebb községekben általában szeméMELY VÁLASZTÁSOKAT TARTJA FONTOSNAK? ■ fontosnak tartja (%) részvétel a legutóbbi választáson (%) önkormányzati parlamenti államfői európai megyei parlamenti Forrás: ISSP 2008 SK lyesen ismerik a jelölteket, a városokban már nem biztos, hogy ez így van. Nem véletlen tehát, hogy az 5000 főnél kisebb települések lakói a helyi választásokat, az ennél népesebbeken pedig a parlamenti választásokat tartják a legfontosabbnak. Az elemzők feltételezik, hogy a megyei választásoknak azért nem tulajdonítanak komolyabb jelenKORRUPTAK A POLITIKUSOK? csaknem mindegyik 16,6 nem válaszolt sem 0,4 nem tudja 8, néhány csak kevés 5,4 d* Forrás: ISSP 2008 SK tőséget az emberek, mert nem ismerik közvetlenül a jelölteket, s úgy érzik, a megyei szinten születő döntések nem befolyásolják oly mértékben mindennapjaikat. Feltehetően ugyanez az oka annak is, hogy olyan alacsony volt a részvétel nálunk a 2004-es európai parlamenti választásokon is. Egyre több a kiábrándult szavazó A rendszerváltás óta folyamatosan csökken a részvétel a választásokon, az egyetlen kivételt a mečiarizmust megbuktató 1998-as választások képezik. A csökkenés a parlamenti és helyhatósági választok esetében a legszembetűnőbb. 1990-ben, a rendszerváltás utáni eufórikus hangulatban még a választók 95 százaléka járult az urnákhoz, aztán már egyre több lett a kiábrándult szavazó. Mečiar 1998-as megbuktatásakor 84,24 százalékra ugrott a részvétel, de 2006-ban már csak a választók alig több mint fele, 54,7 százalék ment szavazni. Hasonló, csak kissé lassabb folyamat figyelhető meg a helyhatósági választások esetében is. Érdekes megfigyelni az elsőválasztók viselkedését is. Vladimír Krivý szerint az elsőválasztók körében a szavazókedv mindig alacsonyabb az országos átlagnál. Nagyon fontos azonban, hogy most először választhatnak azok, akik 1989 után születtek. Ez valamiféle szimbolikus jelentőséget is adhat az idei választásoknak, és sokakban olyan várakozást kelt, hogy ez a generáció, a mostani elsőválasztók jelentős változást hozhatnak a részvétel tekintetében. Sikeres a kormány? A Fico-kormány tevékenyé- ségt a Smer és a KDH választói értékelik a legpozitívabban, a legnegatívabban az MKP tábora. A pártpreferenciákkal ellentétben tehát bizonyos ellenzéki választók is úgy ítélik meg, hogy a jelenlegi kormány sikeres - derül ki a felmérésből. Ennek alapján a Smer-válasz- tók mintegy 40 százaléka tartja sikeresnek a kormányt. A második a sorrendben az ellenzéki KDH - a választóik mintegy 35 (ČTK/AP-felvétel) százaléka vélekedik pozitívan a kormányról, 18 százalék negatívan, a többiek semlegesen tekintenek a kormányra. A HZDS és az SDKÚ-DS választóinak nagyjából 25-25 százaléka tartja sikeresnek a kormányt, sikertelennek az SDKÚ-DS esetében 30, a HZDS esetében mintegy 20 százalék. A kormánypárti SNS választóinak csupán 23 százaléka tartja sikeresnek a kormányt, majd 20 százalékuk sikertelennek. Az MKP választók nagy része, több mint 40 százaléka negatívan vélekedik a Fico-kor- mányról, de mintegy 17 százalék sikeresnek tartja. A felmérés arra is rámutat, hogy a kormányt a leggazdagabb réteg ítéli a legsikertelenebbnek. A legsikeresebbnek viszont a felsőbb középréteg és az alacsonyabb szociális réteghez tartozók. Az alsóbb középréteg, illetve a középréteg semlegesnek tartja a kormány tevékenységét - sem sikeresnek, sem sikertelennek. Jövedelemre lebontva ez azt jelenti, hogy a 15 000 és 30 000 korona (498 és 996 €) között keresők vélik a legsikeresebbnek a kormányt, a legnegatívabban a 7800 korona (259 €) alatti, illetve az 50 000 korona (1660 €) feletti havi jövedelemmel rendelkezők ítélik meg. A politikusnál már csak a hivatalnok korruptabb A társadalom szerint sok a korrupt politikus, olvasható ki a Szlovák Tudományos Akadémia felméréséből. Az emberek csaknem 17 százaléka úgy véli, szinte mindegyik politikus korrupt, csaknem 40 százalék szerint pedig túl sok. 0,4 százalék véli úgy, hogy nem korrumpálhatok a politikusok. Az állami hivatalnokokról viszont még sötétebb kép alakult ki, korruptabbnak tartják őket a politikusoknál. A megkérdezettek 12,2 százaléka válaszolt úgy, hogy szinte az összes korrumpálható. 41,5 százalék véli úgy, hogy sokan közülük, és csak 0,2 százalék mondja, hogy egyik hivatalnok sem. A kérdésre, hogy az utóbbi öt évben ta- lálkozott-e olyan jelenséggel, hogy valamilyen hivatalos személy, hivatalnok csúszópénzt, ellenszolgáltatást kért egy ügy elintézéséért, a megkérdezettek több mint 20 százaléka válaszolt igennel, 39 százalék mondta, hogy még soha nem történt vele ilyesmi. Roman Džambazovič, a Komenský Egyetem Szociológia Tanszékének munkatársa figyelmeztetett, a lakosság szubjektívan érzékeli a helyzetet, s ítélete nem feltétlenül tükrözi a valóságot, azaz a korrupció valós szintje lehet magasabb és alacsonyabb is annál, mint ahogy arról az emberek vélekednek. A felmérés alapján az emberek 59 százalékához fordultak már protekcióért ilyenolyan ügyben, 36 százalék viszont azt mondta, még soha nem keresték meg ilyesmivel. A megkérdezettek több mint 80 százaléka úgy véli, a hivatalokban aszerint bánnak vele, hogy milyen ismeretséggel, kapcsolatokkal rendelkezik. Az állampolgárok csaknem 60 százaléka úgy gondolja, a politikusok nem is igyekeznek betartani választási ígéreteiket, 11 százalék szerint igen. (sán) A VÁLASZTÁSOK FONTOSSÁGA A TELEPÜLÉS NAGYSÁGA SZERINT helyhatósági államfői parlamenti európai megyei parlamenti Forrás: ISSP 2008 SK Csütörtök 2009. március 19., 12:00 A reggeli órákban kissé felhős ég majd délutánra fokozatosan megnövekszik a felhőzet, helyenként szórványos hózáporokra lehet számítani. Északon hosszan tartó havazás is lehetséges. Változóan felhős idő. többfelé hózáporral. Szombat Túlnyomóan felhős idő. Időnként több belyen hézápor A térképen a legmagasabb nappali hőmérsékleteket tüntettük tel. Szél: É, 10-25 km/h Vasárnap Éjjel és nappal Is túlnyomóan felhős ég. többlelé hózáporral. Je Szél: ÉNY, 10-25 km/h A levegő hőmérséklete Chopok Juh - Kosodrevina 185 cm Čertovica - STIV A hőmérsékletek Celsius-fokban vannak megadva F* szél melegfront n ciklon hidegfront ^ okklúziós front v anticiklon cm Tatranská Lomnica - Jamy 90 cm 18.01 Pozsony 455 apad 17.53 Komárom 425 apad 17.44 Párkány 360 apad 05.56 Pozsony 05.48 Besztercebánya 05.40 Kassa Pozsony Besztercebánya Kassa winter park MARTINKY 130 cm Meander Skipark Oravice 90 cm Chopek Juh - Srdiečko 110 cm Készíti az SHMÚ Chopok Sever - Záhradky 85 cm Roháče -Spálená dolina 105 cm VAROSOK MA HOLNAP HOLNAPUTÁN Pozsony telítés ég 1° r leibős ég-2” r jobbáralelhős ég-2* j r Nyílra kissé felhős ég -2" 6" leibős ég-3" 6‘ léként lelhős ég-3° 6* Dunaszerdahely leütés ég 1° 7* felhős ég-2" 6° általában lelhős ég-3" 6' Komárom enyhén felhős ég -1* V felhős ég-2° 6” jobbára lelhős ég-2” 7* Ipolyság általában felhős ág -3° 5" felhős ég-4" 6‘ jobbára lelhős ág-4” 6“ Rimaszombat többnyire felhős ég -5° 5“ felhős ég-4' 4“ főként télhős ég-4“ 5* Kassa felhős ég -2“ 5' hózápor-4° 4° jobbára felhős ég-3° 5" Királyhelmec felhős ég -1* 4" lelhős ég-3” 8° általában lelhős ág-3* V Besztercebánya többnyire lelhős ég -2° 3' hézápor-6° 3“ felhős ég-6’ r Poprád felhőség -6' 0“ hézápor-7*-1* hózápor ■r •r