Új Szó, 2009. március (62. évfolyam, 50-75. szám)

2009-03-14 / 61. szám, szombat

vww.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. MÁRCIUS 14. Szalon 15 ZENE A SZALONBAN mm Pi zene nem testmasszázs, nem hullámfürdő CSEHY ZOLTÁN Karlheinz Stockhausen Stim- nung című alkotása ma már cultuszmű: nemrég Japánban 70 űőadást ért meg. A magából fo- yamatosan kivetkőző posztmo- iem „madrigál” 1968 februáijá- san és márciusában keletkezett Long Isländern A partitúra négy űemegyüttesből áll össze: egy 51 egységből álló formatervből (Formschema), hat oldalnyi szó- tagmodellből (Modelle), hat ol­dalnyi mágikus névből (magische Namen) és egy oldalnyi versből. De a mű egyes pontjain elhangza­nak a hét napjainak nevei is, ami arra szolgál, hogy megidézze Stockhausen hét estét, összessé­gében kb. 27 órát kitevő betöltő Fény című „wagneri” operaciklu­sát, melynek egyes elemei a hét napjait viselik címükben. A mű fi­nommechanikája mondhatni egyeden akkord köré szervező­dik: finom modalitása már csak ezért is hipnotikus-meditatív ka­raktert kölcsönöz neki. A zene­szerző saját bevallása szerint a suttogó, mormoló struktúra ki­alakításában nagy szerepet ját­szott az is, hogy kiskorú gyerekei már aludtak, és nem akarta a komponálás zajaival megzavarni álmukat... Eric Salzman nem vé- ledenül rokonítja Stockhausen technikáját az amerikai minima- lizmussal: „Stockhausen La Mon­te Young egy gondolatát dolgozza fel: egy kitartott, finoman han­golt, egész estét betöltő orgona­pontot mindenféle más verbális és vokális elemekkel vesz körül.” Ennél még evidensebbnek látszik a mű rokonsága Terry Riley In C című művének elméleti bázisával, noha Stockhausen az amerikaia­kénál mindig határozottabb, több paraméterre kiterjedő kötöttség­rendszert dolgoz ki, mintegy kor­látozandó az ellenőrizhetedenség irányába vagy olykor akár az esz­tétikum szempontjából önmaga ellenében működő véletlenszerű­séget. Talán Stockhausen egy művére sem annyira igaz a zene­szerző zeneesztétikai alaptétele, miszerint: „A zenének nem az a dolga, hogy testmasszázs és hul­lámfürdő, hangzó pszichogram, hangokba átültetett gondolati program legyen - a zene minde­nekelőtt a tudat fölötti kozmikus elektromosság hanggá lett ára­ma.” Ez a hanggá lett áram, illetve áramlássá lett hang a Stimmung- ban a mitikus hanggenealógiai univerzumból tör elő: nincs két egyforma előadás, és mind az elő­adás, mind a befogadás előzetes értelemkonstruáló munka, mely­nek csupán bizonyos előfeltételei adottak, a műben való elmerülés mélysége, a viszonypontok kijelö­lése, a lehetséges és a valós vá­lasztások viszonyának tisztázása gyakorlatilag feladatként, nem pedig tudomásulvételként jelenik meg. A látszatra kaotikus mű fel­kínál egy asszimilációs eszköztá­rat, mely elidegenedés vagy el­idegenítés helyett a privát terem­tésaktus gyönyörét kínálja. Stockhausen Stimmungjába beiktatott egy mitológiai kisugár­zást keltő névhalmazt is, melyek aktívan kapcsolódnak be az aura- teremtó összjátékba. Az 51 egy­ségre bomló modellrendszer egyes pontjain, konkrétan 29 esetben (a vezérséma ezeket a modelleket N-nel jelöli) egy-egy énekes váratlanul úgynevezett mágikus nevet szór bele a kompo­zícióba. Az N-modellek struktúrá­ja a belső kohéziót erősíti, és fo­mónia egységes megoldást kínál­hatna a világmegértés antropoló­giai-biológiai és teológiai-miszti­kus konfliktusai számára. A mági­kus név mintegy spirituális indi­kátora az értelemtulajdonításnak. A név berobbanása meghatározó akusztikus fordulatot idéz elő: az énekesek mintegy analizálják a hangtestet, s ez az analízis rítussá válik. A koppenhágai verzió első mágikus neve például Abassi- Abumo, egy nigériai isten, aki magát a mennyet hozta létre. Ez­után az indiai Siva következik, majd egy afrikai isten, Nazami, aztán Gaia (az ő nevének analízi­se különösen szép) és így tovább. A korábbi, ún. Singcicle-verzió- ban (még mindig forgalomban van!) a 3. modellben pl. Vishnu szerepel, a 9. modellben a Phoe­nix és így tovább. Minden esetben a név teljes asszimilációja követ­kezik be, megzeneiesülése, felol­dódása a zenei analízis szenvedé­lyében, melyet a modellek által le­írt ajak-, illetve szájnyitásrend- szer, azaz a biológiai determiniz­must utánzó zenei determinizmus is döntően befolyásol. A 16. mo­dellben pl. a ’halleluja’ szó is el­uralkodik, ami azt sugallja, hogy a zene esetleg más vallások vagy rí­tusok liturgikus nyelvezetét is megidézi, illetve a Stimmung (hangolás, hangzás) maga gya­korlatilag vallási rítusok kialakí­tásában vagy szimulálásában ér­dekeltkompozíció. Stockhausen a verbális univer­zumot négy költemény beiktatá­sával is gazdagította, míg az éne­kes másutt szótagot vagy szava­kat választ ki, és azokat a mági­kus nevekhez hasonló módon ar­tikulálja, itt az összefüggő egysé­gesség (illúziója) dominál. Ezek az érzékiséggel átitatott szöve­gek, ahogy Karl H. Wömer megál­lapította, spiritus és sexus vi­szonyrendszerét taglalják a tant- rikus hagyomány inerciarendsze­rében. A koppenhágai verzióban all. egységben robban be az első (haikuszerű ökonómiát magába sűrítő) költemény, majd a 18., 22., 28., 32. és 43. modellbe ágyazva. Modifikáció, variáció, integráció - e folyamatokban lát­ja verziónk rendezője, Paul Hillier a Stimmung dinamikájának szer­vezettségét. A Stimmung a szavak fonetikai feltárására éppúgy ké­pes, mint azok roncsolására: egy­szerre konstruál és destruál. A mű recepciója a magyar költé­szetben is megjelenik, nevezete­sen Cselényi László Elvetélt szi­várvány című művében, melyhez egyszersmind értelmezési kulcsot is kínál. Már csak ezért is érde­mes megismerni. (Karlheinz Stockhausen: Stim­mung. Theatre of Voices, r. Paul Hillier, Harmonia mundi, 2007. Koppenhágai verzió.) (AFP/Michael Gottschalk) Karmesterként 1984-ben, Budapesten (AFP Photo) A zeneszerző 1977-ben, amint kezet fog Marc Chagallal. Az orosz festő mellett felesége, Valentine (AFP Photo) kozza a zenei gondolat misztifiká- lódását. Stockhausen sokkal több nevet kínál fel, mint amennyi egy- egy előadás során eljut a megszó­laltatásig. A nevek különféle val­lások isteneinek, mágikus szemé­lyeinek világát idézik meg, függet­lenül e világok radikális különb­ségeitől: ez a szélsőséges verbális szinkretizmus a zene egységessé­gében oldódik fel, mintha a világ- leiket jelképező kozmikus har­Stockhausen Bemben, nyolc évvel ezelőtt (AP/Edouard Rieben) A sírköve Irodalmi tippverseny A 7. forduló helyes tippsora: la, 2a, 3b, 4c, 5a, 6b, 7b, 8a, 9c, 10a, 11c, 12c, 13c, + la. Telitalálatos szelvények száma: tizenhárom, 13 pontos szelvé­nyeké: huszonöt, 12 pontosak: kilenc, 11 és kevesebb helyes tipp: harminchat. Sorsolással egy-egy Márai-köny- vet nyertek: Pál Ferenc (Búcs), Rutai Anna (Ebed) és Zeithaml Erzsébet (Bátka). A nyeremé­nyeket később postázzuk. Tippversenyünk 8. fordulóját a Szalon jövő heti számában in­dítjuk. F0LY0IRAT-AJANL0 A Kalligram, márciusban CSANDA GÁBOR Egyes vers- és prózabarátok rám cáfolhatnak, számomra azonban a lap e számának legfőbb hozadékát mindenekelőtt az elméleti része je­lenti. Ezt az érzésemet egyrészt az irodalomtudomány tárgykörébe sorolható szövegek száma is iga­zolhatja, másrészt a címoldalra is kiemelt téma, a Tájékozódás a tör­ténésben. Mely téma köré tekinté­lyes összeállítás szerveződött, ez a lapnak mintegy egyharmadát teszi ki. A blokkot öt tanulmány alkotj a, s mint azt a szerkesztői eligazító köz­li, e tanulmányok a Babe§-Bolyai Tudományegyetem Magyar Iroda­lomtudományi Tanszéke által szervezett azonos című konferen­cián hangzottakéi. Az összeállítást erős kritikai trak­tus követi, ebben Quintilianus ma­gyarul tavaly első ízben megjelen­tetett (kalligramos) Szónoklatta­nát Kibédi Varga Áron méltatja, Nagy Csilla aBolondok tornya című „verses elbeszélését (Schein Gábor jelenkoros könyvét), Harmath Ar­temisz a Nárcisz készül című Mamo János-verseskötetet (Parnasszus), Fábián Emese Viktor Pelevin Empi­re V. című regényét (Európa, Gore- tity József fordítása), Csőke Zoltán ToddStrasser regényét (A hullám; Athenaeum, Láng András fordítá­sa). Csőke Zoltán már a februári Kalligramban is kitűnt azzal, hogy a folyóirat jobbára műközpontú ol­vasataitól eltérően a véleményal­kotó szerzői hangnak biztosít nagy teret, s ezzel együtt kritikái élmény­szerűségének, humoránakis. A kritikai fertályt és a Történés­összeállítást előzi meg Takáts Jó­zsef és Schein Gábor kiváló esszéje; mindketten a Bán Zoltán András- pamfletre reagálnak: BZA-nak a fo­lyóirat tavalyi novemberi számá­ban jelent meg a Meghalt a Főítész, elmúlt a rút világ! című, vitát gene­ráló (a Szalonban is ismertetett) szövege. A mostani hozzászólások megerősítenek abban az indokolt feltevésemben, hogy a lap és a ki­adó műhelye, ha nem is korszakos, de meghatározó irányban befolyá­solhatja az elmúlt fél évszázadról alkotott kritikaképünket. A számos szépirodalmi alkotás közül Gödény Balázséra hívom fel nagyon szívesen a figyelmet; az Egy fejedelem halálára ugyanis olyan próza, melyre az irodalom ínyencei is élvezettel csettinthetnek, ha ugyan az olvasása közben fel-feltö- rő harsány nevetéstől marad még egy csettintésnyi gesztusra erejük. Egy irodalomban avatott társaság, Petőfi Sándor, József Attila, Kosz­tolányi Dezső és Berzsenyi Dániel (a kissé földhözragadtnak rajzolt Dani) az elhunyt (névtelen) mester utolsó versét hallgatja meg és kommentálja abból a célból, vajon eleget tesz-e a vers a szerzője utolsó kívánságának, annak, hogy teme­tésén felolvastassék. Sem a törté­net kimeneteléről, sem a versről nem árulható el több, de nemcsak az érdeklődés fenntartása végett, hanem mert ezek csak részei a na­gyobb élménynek, a felsorolt alko- tók-ítészek elképesztő kommentje- inek és magának a légkörnek, me­lyet megteremtenek. SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents