Új Szó, 2009. március (62. évfolyam, 50-75. szám)

2009-03-12 / 59. szám, csütörtök

Hilf um ramumim 11111:1 imimnum 1 m: 1 m 6 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2009. MÁRCIUS 12. www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Tavaly 0,5%-kal nőtt a magyar GDP Budapest. Tavaly, az év egé­szében 0,5%-kal nőtt a magyar gazdaság, azonban az év utolsó három hónapjában 2007 azonos időszakához képest, a naptári hatás kiszűrésével 2,5%-kal esett vissza a GDP (előzetesen 2,1%-ot vártak), aharmadik ne­gyedévhez viszonyítva pedig 1,2%-os volt a lassulás. A na­gyobb visszaesést az okozta, hogy a pénzügyi szektor a várt­nál is rosszabbul teljesített. Ta­valy a bruttó hazai termék értéke folyó áron 26 470 milliárd forint volt, ami egy főre vetítve 2 millió 637 ezer forintot jelent. Az év egészében az árutermelő ágaza­tok 4,2%-kal növekedtek, ami­ben a mezőgazdaságnak óriási szerepe volt, hiszen egy év alatt 43%-kal javult a teljesítménye - ez sokban az időjárásnak kö­szönhető. (MTI) Nyáron tartósan leáll a győri Audi Győr. Tavaly 4,3%-kal csök­kent az Audi Hungária árbevé­tele, a gyár kevesebb motort ké­szített Győrben, mint egy évvel korábban. Idén nyáron a sza­badságolási időszakban a győri gyár három hétre már biztosan leáll majd. Az idei kilátásokról A Volkswagen-csoport luxusmár­kája, az Audi 10%-os értékesí­tés csökkenéssel számol az idén a pénzügyi-gazdasági válság miatt, ez a motorgyártást is súj­tani fogj a. (MTI) Magyarország és az önámítás Budapest. „Az önámítás vé­ge, amire Magyarországnak szüksége van” - mondta tegnap Bajnai Gordon. A magyar gazda­sági miniszter meglátása szerint „még bőven befelé haladunk a válságba.” Magyarország eseté­ben Bajnai úgy látja, hogy egy­szerre három válsággal kell szembenézni: egyrészt egy glo­bális eredetű pénzügyi, más­részt a részben abból eredő gaz­dasági válsággal, továbbá a fenntarthatatlan intézményi szerkezetek válságával is. Bajnai jelezte, Magyarországon első­sorban a mintegy 750 ezer devi­zaalapú jelzáloghitel visszafize­tése generálja a bankrendszer tőkepozíciójával kapcsolatos aggodalmakat. Ezen hitelek ér­téke mintegy 4500 milliárd fo­rint volt (folyósított összeg), amelynek 98%-a svájci franka­lapú forrást jelentett. A minisz­ter kijelentette: 10 éve jelentős szerkezeti reform nem volt Ma­gyarországon, és a rendszervál­tást követő szociális válság óta a magas újraelosztásra rendezke­dett be a politikai elit. Ezért Ma­gyarország „fenntarthatatlanul sokat költ” az újraelosztásra és emiatt a piacok azt árazzák, hogy ördögi kör alakul ki, azaz „Ma­gyarország középtávon adós­ságcsapdába kerülhet”. (MTI) Allianz: több a biztosítási csalás Pozsony. 2004 és 2009 febru­árja között 3633 gyanús biztosí­tási eseményt vizsgált meg az Al- lianz-Szlovák Biztosító, melyek együttes pénzügyi vonzata mintegy 13 millió euróra rúgott- közölte tegnap Jaroslava Zema- nová, a pénzintézet ellenőrzési osztályának vezetője. A haté­kony kontrollmechanizmus ré­vén a vizsgált időszakban a csa­lások száma mintegy 30%-kal csökkent. A biztosítási csalások többsége a kötelező jármű- biztosítás területére esik. Ami a területi megoszlást illeti, főleg a pozsonyiak és a dél-szlovákiaiak kísérleteznek üyen trükkökkel. Zemanová közölte: a válság ha­tását már ők is érzik, ugyanis a rosszabbodó anyagi körülmé­nyek miatt megállt az autólopá­sok csökkenő iránya. Az utóbbi hónapokban újra több autót lop­nak el, emellett a biztosítási csa­lások száma is emelkedik. Összességében a bejelentett biz­tosítási események mintegy 30%-a eleve gyanús, (só) Ógyallai Heineken: növelte forgalmát Pozsony. Szlovákia piacán tavaly 3,56 millió hektoliter sör fogyott el, ami 3,4%-kal keve­sebb, mint egy évvel korábban. A kedvezőtlen trend ellenére a legnagyobb hazai szereplő, az ógyallai Heineken Slovensko 2008-ban még 6%-kal tudta nö­velni forgalmát - közölte a cég új vezérigazgatója, a Dpor Plan- tenga. A több mint 10 éve a szlo­vák piacon tevékenykedő Hei­neken eddig 220 millió eurót ru­házott be nálunk. Plantenga el­ismerte, hogy stagnál és változik a hazai fogyasztás, évek óta csökken a termelés, miközben a cseh sörmárkák pedig nyomul­nak. Az év első két hónapjában mintegy 10%-kal tovább esett a fogyasztás, ráadásul a Heineken arra kényszerült, hogy átlagosan 6,9%-os áremelést hajtson végre (aTopvaris6%-kaldrágít). (shz) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Aktuális középárfolyamok Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Anqol font 0,9255 Lenqyel zloty 4,5905 Cseh korona 26,963 Magyar forint 300,26 Bolgár leva 1,9558 Román lei 4,2815 Japán jen 125,35 Svájci frank 1,4772 Kanadai dollár 1,6325 USA-dollár 1,2786 VÉTEL ­ELADÁS Bank dollár cseh korona forint Volksbank 1,32-1,24 27,77-26,15 312,38-285,48 OTP Bank 1,32-1,24 27,74-26,17 307,87-290,18 Postabank 1,32-1,23 27,99-26,10­Szí. Takarékpénztár 1,32-1,23 27,69-26,15 312,89-285,95 Tatra banka 1,31-1,25 27,65-26,25 311,01-287,37 Dexia banka 1,31-1,25 27,66-26,26 308,07-292,45 Általános Hitelbank 1,31-1,24 27,73-26,19 312,38-285,48 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Rossz helyzetük miatt Közép- és Kelet-Európa gazdái ma a cseh mezőgazdasági szaktárca előtt tüntetnek Nagyon rosszul tejel a tejágazat A kisebb uniós dotációk miatt a visegrádi országok tejágazata nem tud­ja tartani a lépést a nyugat-európaival. A tüntetők azért „pedáloznak", hogy a régió farmerd jobb pozícióba kerüljenek. (AP/ČTK-felvétel) Prága/Pozsony. Várhatóan több ezer szarvasmarha­tartó vonul ma a cseh me­zőgazdasági minisztérium elé Prágában, hogy a kaoti­kus európai uniós tejpiaci vi­szonyok miatt tiltakozzon. Az Európai Unió régi tagor­szágaival egyenlő bánásmó­dot, s ennek megfelelő anya­gi támogatást követelnek Brüsszeltől a közép- és ke­let-európai gazdák. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A Vencel téren is keresztülhala­dó demonstráción a cseh, lengyel, szlovák, osztrák és német gazdál­kodók mellett a magyar tenyész­tők képviselői is jelen lesznek, akik várhatóan az agrárágazat gyászát szimbolizáló koszorút is elhelyez­nek a Szent Vencel szobor lábánál. A tüntetők, akik között legalább 500 szlovákiai gazda is lesz, a csökkenő felvásárlási árak és az át­láthatatlan piaci viszonyok miatt tiltakoznak. Jan Veleba, a cseh mezőgazdasági kamara elnöke szerint a parasztok nem hajlandók 2013-ig, a különbségek megszün­tetésének beígért dátumáig várni egyenjogúsításukra, mert ver­senyképtelenné válnak - a cseh gazdák uniós és állami támogatása együttesen csak mintegy 60%-a a német és osztrák szintnek. ,A tilta­kozó akciót azért időzítettük csü­törtökre, mert akkor látogat Prá­gába Mariann Fischer Boel, az Eu­rópai Bizottság mezőgazdasági főbiztosa. Szeretnénk, ha megis­merkedne álláspontunkkal” - kö­zölte Jan Veleba, aki szerint „a cseh mezőgazdaság gyakorlatilag a földre került. Tavaly tovább csökkent a nyereség, az ágazatot csak az európai támogatások tar­tották fenn.” A gazdálkodók úgy vélik, hogy Csehország az unió so­ros elnökeként az EU agrár-főbiz­tosával közösen sokat tehet a tej­piaci viszonyok rendezéséért. Szlovákia tejágazata szintén vál­ságban van. Stanislav Nemec, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmi- szeripari Kamara (SPPK) szóvivője közölte, csak idén 47,5 millió euró veszteséget könyvelhet el az ága­zat, ennek köszönhetően Dél-Szlo- vákia szinte minden nagyobb tej- feldolgozó üzeme (Érsekújvár, Ga- lánta, Nagykürtös, Rimaszombat) bezárt, a fennmaradó mintegy 20 szlovák tejfeldolgozót pedig felvá­sárolták a cseh, a német, az osztrák és a francia társaságok. Csak 2008 és 2009 januárja között a nyerstej felvásárlási ára 44,38%-kal zuhant - figyelmeztetett Stanislav Becík földművelési miniszter. A jelenlegi felvásárlási árak csupán az előállí­tási költségek 60%-át fedezik. A hazai nyerstej-előállítók azt köve­telik, a felvásárlási árak érjék el az európai uniós átlagot, továbbá a kiskereskedelmi üzletláncok kíná­latában 80%-ra növeljék a hazai élelmiszeripari termékek arányát. A súlyos helyzetet látva a hazai ke­reskedelmi szövetség (ZOCR) teg­nap felszólította a kiskereskede­lemben érintett összes társaságot, hogy átmeneti időre (legalább 3 hónapra) fagyasszák be az 1,5%-os zsírtartalmú tej literenkénti árát. A javaslat szerint 1 liter tej a vizsgált időszakban (áfával együtt) nem ke­rülhetne többe 0,49 eurónál (14,76 korona) - ezzel stabilizálni szeret­nék a hazai tejpiacot. További gondot jelent, hogy a közös uniós agrárpolitika hátrá­nyos helyzetbe hozza Szlovákiát - mondta Peter Baco volt földművelési miniszter. Az EP-kép- viselő szerint napjainkban például egy német farmer egy liter tej után 22 cent dotációt kap, míg Szlovákia esetében a támogatás mértéke csu­pán 8 cent. Vagyis ha a két ország tejtermelője egyaránt 30 centes önköltséggel állít elő 1 liter tejet és azt 20 centért értékesíti, akkor a német gazda még mindig nyeresé­ges, ám a szlovákiai társa már nem. Peter Baco szerint ha ez az állapot tartósan fennmarad, akkor a szlo­vákiai tejágazat fokozatosan elsor­vad, és a piacot a nyugat-európai gazdák termékei veszik át. A sorvadás mértéke már most szembetűnő: az ezredfordulón még 540 ezer darabot tett ki Szlo­vákia tehénállománya, napjaink­ban viszont már csak 180 ezret. A volt agrárminiszter úgy látja, kö­zös nyomásgyakorlással lehet egyedül Brüsszelt arra kényszerí­teni, hogy a visegrádi régió farme­rei jobb pozícióba kerüljenek. Pe­ter Baco képviselő nem tagadja, uniós tagságunk számos előnnyel járt, azonban a dotációk különbö­ző mértéke szó szerint diszkrimi­nálja a visegrádi államok agrár- szektorát, a támogatások emellett a földek parlagon hagyásához is vezethetnek, az erőteljes import szűkíti a hazai termelők mozgáste­rét, végezetül az üzletláncok poli­tikája szintén a farmerek érdekei ellen hat. (NG,s,m, shz) A cégek egyelőre a tavalyi megrendelésekből élnek, nagyobb visszaesésre a nyári hónapokban számíthatunk Már a hazai bútoripart is elérte a válság előszele A megrendelések hiányában ágynak dől a hazai bútoripar, ráadásul a kiskereskedelmi forgalom is stagnál (ČTK-felvétel) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Nyitra. A gazdasági válság mára a szlovákiai bútorgyártókat is elér­te - derül ki a kedden megnyitott nyitrai bútoripari szakvásár kiállí­tóinak a nyilatkozataiból, akik idén jóval kevesebb megrendelésre számítanak. A jelenlegi világgaz­dasági válságot kiváltó amerikai jelzáloghitel-válságtól csak egy ug­rásra van a bútoripar. Mivel a ban­kok a válság miatt óvatosabbak a hitelnyújtást illetően, egyre keve­sebb ház és lakás épül, aminek a közvetlen következménye, hogy bútorból is kevesebb fogy. A szlo­vákiai bútoripari cégek számára az első rossz hírek Nyugat-Európából érkeztek, ahol a társaságok gyártá­suk felét értékesítik. Ezek a piacok már 2007 végén stagnálni kezdtek, később pedig bekövetkezett a dur­vavisszaesés. A külföldi kereslet csökkenése természetesen a szlovákiai cége­ket is negatívan érinti. Vladimír Šrámek, a Decodom társtulajdo­nosa szerint például a megrende­léseik az idei év elején 15-20 száza­lékkal maradtak el az egy évvel ko­rábbitól. A legnagyobb visszaesést szerinte a német és az osztrák pia­con könyvelték el, csökkent a bú­torok iránti kereslet azonban Szlo­vákiában is. Nálunk azonban egy ideig még nem érezzük meg, hogy a válság miatt kevesebb lakás épülne. Az elkövetkező egy évben még több, korábban megkezdett lakás építését fejezik be, a statisz­tikai hivatal adatai szerint ugyanis az elmúlt évben még mintegy 61 ezer lakás építése volt folyamat­ban. Egy év múlva azonban nálunk is jelentős mértékben csökkenhet a befejezett lakások száma. Mindezt megerősítették a ked­den megnyitott nyitrai bútoripari szakvásár kiállítói is, akik idén jó­val kevesebb megrendelésre szá­mítanak a korábbi évekhez ké­pest, még ha szerintük Szlovákiá­ban egyelőre jobb is a helyzet, mint Magyarországon vagy Cseh­országban. Stanislav Gregor, a ki­állítás szakmai vezetője szerint a cégek egyelőre a tavalyi megren­delésekből élnek, a válság így tel­jes mértékben majd a nyári hóna­pokban érezteti hatását. A meg­rendeléseink januártól 10-20 szá­zalékkal csökkentek, és a bútorel­adások stagnálnak - állítja Gre­gor, aki szerint az elkövetkező hónapokban az ágazat fejlődése előreláthatatlan, hiszen minden a kereslet alakulásától függ. Amiben az ágazati elemzők megegyeznek, hogy a válság a bú­toriparban az elkövetkező hóna­pokban tovább mélyül. Az elmúlt öt év szárnyalása, amikor a hazai bú­toripari cégek bevételei megduplá­zódtak, elérve a 650 millió eurót, a foglalkoztatottság pedig a harma­dával, 15 ezer főre nőtt, minden bi­zonnyal a múlté. Nem kell ugyan­akkor attól tartanunk, hogy meg­ismétlődne a bútoripari cégek ma­gánosítását követő helyzet, amikor ezek a vállalatok tömegesen men­tek csődbe. Nem zárhatjuk ki azon­ban azt sem, hogy néhány kisebb cég, amelynek nincs kiterjedtebb felvevői háttere, kénytelen lesz be­zárni a kapuit. Az elkövetkező idő­szakban a cégek kénytelenek lesz­nek szembenézni az olcsóbb len­gyel bútorok behozatalával is, hi­szen a válság miatt várhatóan egyre többen részesítik majd előnyben az alacsonyabb árat a minőséggel szemben. A nagy lengyel bútoripari cégek ugyan a német piacra orien­tálódnak, a kisebb, és rosszabb minőségű bútorokat gyártó cégek számára azonban Szlovákia is ér­dekes piacnak számít. A krízis per­sze nem minden esetben és nem mindenki számára hoz csak negatí­vumokat. A fogyasztók számára például jó hírnek számít, hogy az elkövetkező időszakban a gyártók közötti konkurenciaharcnak kö­szönhetően alacsonyabb árakra számíthatunk, és a vásárlók kegye­iért folytatott harcnak köszönhető­en nőhet a minőség és a bútorok vá­lasztéka is. (mi, s)

Next

/
Thumbnails
Contents