Új Szó, 2009. március (62. évfolyam, 50-75. szám)
2009-03-07 / 55. szám, szombat
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2009. MÁRCIUS 7. www.ujszo.com Nyelvi vetélkedőt indít az m2 a Kazinczy-évfordulón A beszélt nyelv története ELŐZETES Folyamatos Jelen 1—IV. - fiatal magyar fotográfusok tárlata a Fotográfia Közép-Európai Flázában Kitekintések csendes megállókról A Nyugat 100 és a Játék a színház mintájára nyelvi vetélkedőt indít március 15-én a Magyar Televízió. A SZÓSZ?!:-) A magyar nyelv szava-borsa játékosai a kódextől az SMS-ig mutatják be a magyar írásbeliséget, születésétől forradalmain át mai állapotáig, a reklámszövegek koráig kalauzolják végig a nézőket a beszélt nyelv történetén. Mit tud a magyar nyelv? Hogyan, mitől és miért változik? Milyen is ma pontosan? Ősi eredetű, sajátos logikájú, gazdag, hajlékony, kifejező, mégis nehezen tanulható, hogy csak a kedvelt közhelyeket idézzük. Milyen tapasztalatok bújnak meg az idézett általánosságok mögött? Vajon cir- kalmas káromkodásaink ugyanazt a gazdagságot tükrözik, mint Arany állítólagos huszonötezres szókincse? Igaz-e, hogy nagyobb hatással volt a nyelvre az internet vagy a mobütelefon megjelenése, mint költők és nyelvészek egész generációinak a munkája? A magyar nyelv évében, Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulóján közismert írók, költők, színészek, nyelvészek és műfordítók keresik a válaszokat. A tíz héten át tartó szórakozta- tató sorozatban Mácsai Pál, Molnár Piroska, Nádasdy Ádám, Vá- rady Szabolcs, Szabó T. Anna, Lator László, Réz Pál, Barna Imre és Vámos Miklós mutatja be a magyar nyelv történetét és a beszélt nyelv változásait - az ősi átkoktól a nyelvi malacságokon át a „minden szinten szinte minden” univerzumáig. A példák nem állnak meg a határoknál, Kárpát-medencei példák széles tárházával találkozhat a néző. A műsort Sugár Ágnes vezeti. A magyar nyelv szava-borsa, március 15., 19.30, m2, (mtv) Pozsony. A Mai Manó Ház - a Magyar FotográfusokHáza nevével fémjelezve 2005-ben életre hívták a Folyamatos Jelen című kiállítássorozatot és a hozzá kapcsolódó rendezvényciklust, amely fiatal fotográfusok munkáinak prezentálásával a magyar kortárs fotográfia útköveit rakosgatja; keresve a lehetőségeket, a megszólalás módozatait, a tematikai és technikai kérdések legszélesebb körének bejárásával. TALLÓSI BÉLA A mára Folyamatos Jelen I-IV. összefoglaló címmel jelzett (csoportos) fotóművészeti tevékenység fejlődésvonala a sorozatépítésben részt vevő fiatal fotográfusok személyes (eddigi, alakulóformálódó) alkotópályájának ívéről is vall, ugyanakkor képet formál a kortárs műfajok és tendenciák szélesedéséről és erősödéséről. Mivel a fiatal fotósok munkáit, ha nem is átfogóan, ám részleteiben eddig is figyelemmel kísérhettük Pozsonyban is, hiszen nem ez az első jelenlétük a Fotográfia Közép-Európai Házában, továbbá Hangay Enikőnek önálló kiállítását is iáthattuk már a városban, érdemes felidézni a Folyamatos Jelen eddigi fejezeteit. A Nyugtalan tekintetek alcímet viselő sorozattal a képalkotók saját életükbe, személyes szférájukba engedtek be, ahonnan a világ nyugtalanító dolgaira vetették figyelő tekintetüket. A következő mozaik, azaz a Csendes pillanatok sorozat ugyancsak a művész intim univerzumából formált látványvilágot, de már minőségi vetületét adva két egymást meghatározó szféra, az egyén világa, valamint a közösségi létforma egyezéseinek és különbözőségeinek. (Ennek a sorozatnak egy szeletét képviselte Pozsonyban Hangay Enikő kiállítása.) Az Együtt-Élés sorozat fotográfiai eszközökkel teremtett látványvilága túllép azon a szándékon, hogy az egyéni univerzumokra fókuszáljon. Pontosabban továbbra is arra koncentrál, de már nemcsak asszociációra támaszkodó érzékeléssel lépteti át a nézőt az egyéniből a közösségibe, hanem konkrét közösségek életéből konkrét képet hoz. Mégpedig olyan közösségek életébe enged bepillantani az Együtt-Élés anyaga, amelybe - a kiállítás kurátora és a sorozat szerkesztője, Csízek Gabriella megfogalmazásával élve - „az azonos élethelyzet kényszerítette az ott levőket. Az életkor, a szociális helyzet, a társadalomban betöltött szerep, illetve annak hiánya rendelte egybe őket. Vagyis akik nem szabad választás következtében éltek együtt.” S hogy ez milyen Együtt- Élést eredményezett, a kortárs fotográfia egyes műfajainak stíláris eszközeivel transzformálva és megjelenítve, arról egy korábbi tárlaton mi is képet formálhattunk Pozsonyban. S van e vizuálisan megörökített Folyamatos Jelennek egy negyedik (kötet) anyagba csoportosítható kiterjedése is, a Látható történetek, amelyben a fotós dokumentarista egyenességgel és felfedezésvággyal, ugyanakkor nem hidegen és tartózkodó kimértséggel, idegen világokat kutat fel. Ezekhez közeledve bejárja a saint- exupéry-i „megszelídítés” folyamatának egy-egy stációját, s az utat dokumentatív krónikaként mutatja be. Ebből, az eddig folyamatosan bővült (fotó) anyagból látható válogatás a pozsonyi tárlaton. Ebből, a folyamatosan múlttá váló jelen mozzanataiból láthatók képek. Képek négy fogadott testvér növekvő izmainak tágulásáról, arcuk éréséről, a lélek tükrének mélyüléséről. Képek egy valós lakótelep épületeinek és a rajzasztalon tervezett épületszerkezetek egységbe szerkesztéséből. Képek Barakonyi Szabolcs sorozatából a táj magányába ékelődő, harmóniát követelő, betolakodó társról. Képek egy gyermekotthon lelki árnyairól, csendes megállóiról és kitekintő álmairól. Képek az idősek otthonában rekedt szárnyakról. Képek olyan nőkről, akiknek gyökerei beárnyékolják jövőjüket. Képek egy elveszni látszó nemzedék úszó jégtábláiról. Képek Románia szegényeinek magasztos erejéről és találékonyságáról. Képek a távoli, ismeretlen Oroszországból. Képek az erdélyi cigányok mély tekintetéről. Képek mindarról, ami velünk létezett és él a folyamatos jelenben. Képek Magyarországról Pozsonyban, a Fotográfia Közép- Európai Házában. Tegnaptól látható a pozsonyi Szlovák Nemzeti Múzeum legújabb, Sang- ri La - India, Nepál, Tibet és Bhután című nagyszabású kiállítása, mely a himalájai országok egzotikumába vezet el fotográfiák és tárgyi relikviák révén. A kiállítás, melyet számos kísérőrendezvény gazdagít, július 12-äg várja a látogatókat. (Somogyi Tibor felvétele) Az „örökös öröm" forrását jelképező hangszer, a kantele a Griffyr című cd ihletője is, melyet elsősorban Eija Kankaanranta kanteleművész neve fémjelez „Az a szálkás zengő láda” nem csupán az egzotikum varázsával nyűgöz le CSEHY ZOLTÁN „Csukacsontból szerze lantot, / Örökös örömet alkot. / Miből van a hárfa öble? / a nagy csuka állcsontjából. / Hát a hárfának szegei? / Fogából a nagy csukának.” (Vikár Béla ford.) A fenti sorok a bizonyos tekintetben a lanthoz és a hárfához is hasonlító kantele nevű finn hangszer feltalálásáról szólnak, melyet a Kalevala szerint Vejnemöjnen alkotott meg. „A halszámyú ékes hárfa” azonban nem egy immár mitikus ködbe vesző, muzeális tárgy vagy a népi kultúra jelképe, hanem élő-eleven instrumentum, mely a kortárs finn zeneszerzőket éppúgy megihleti, mint a hajdani énekeseket. Az „örökös öröm” forrását jelképező hangszer a Griffyr című cd ihletője is, melyet elsősorban Eija Kankaanranta kanteleművész neve fémjelez, aki hagyományos és 15 húrú kantelén játszik. A cd első darabja, Asko Hyvárinen alkotása tudatosan küzd a kantele-kultusz népies sztereotípiái ellen, hangszerét totális konfigurációként fogja fel, azaz minden egyes részét zenealkotó tényezőként kezeli, s a végletekig fokozza az ebben rejlő lehetőségeket: a szinte elektronikus kisülések sorozatos impulzusainak ható rendkívül fémes, szigorú hangzások közé egy rideggé alakított keringő ;—3*--bomlasztott ritmusai keverednek. A rím (Valse griffyre) eleve kettősségre utal: a keringő (és a romantika) könyörtelen elvéreztetésére. Olli Virtaperko a kantele hangzásvilágát a harmonikáéval kapcsolja össze belső párbeszéddé: művében roppant érzelmi túltelítettség kavarog, mely olykor az impresszionista nosztalgia, olykor a kontrollálat- lan aggodalom jegyeit viseli magán. A darab érzéki kavargása végül belefolyik a stabilitásba. Hannu Pohjannoro ütőseffek- tusokkal kombinálta össze a kantele lágy hangját, a kimér- tebb mozgás, a rendkívül képzeletgazdag elidőzések a fény-ámyjáték logikáját követik. A jazzes vagy egyéb hatványozottan urbánus beütések a mi- nimalizmushoz közelítik Pohjannoro poétikáját. A cd legismertebb zeneszerzője alighanem Jukka Tiensuu, aki a csembalóra emlékeztető hatást ér el. Műve a címéhez híven (Szellemszonáta) a misztika irányába nyűik ki: egy elképzelt vagy megálmodott táj mitikus hangjai hallatszanak, mintha egy kortárs, in- venciózus új Vejnemöjnen vüágá- ba csöppennénk. Juhani Nuorvala két művél is szerepel a cd-n, a Remény című 2006-os alkotás 15 húrú kantelére íródott: igazi virtuóz, költőien varázslatos darab. Nem is annyira finn, mint inkább antik karaktere van, mintha a szirének története kelt volna ismét életre az Odüsszeiából. A darab eredetileg egy Sarah Kane-darab kísérőzenéjeként hangzott el. A másik alkotás a klarinéttal párosítja össze a kantelét: ez a három egységből (három impromptu) álló alkotás itt és most a legközérthetőbb nyelvezetű, itt érződnek a leginkább a népies motívumok, a kantele autentikus funkcióinak figyelembevétele is itt a legerőteljesebb. Eija Kankaaranta varázslatot művel, ahogy a „halcsontbeli húros hárfa”, „az á szálkás zengő láda” megszólal, nem csupán az egzotikum varázsa miatt nyűgöz le, hanem azért is, mert a hangszerben nagyszerű, korábban fel sosem tárt zenei lehetőségek rejlenek. (Griffyr - contemporary kantele music, IMU - Inkoon musi- ikki, 2007, IMU-CD 075) (Peter Procházka felvétele) Szembesülés a Folyamatos Jelen kockáival
