Új Szó, 2009. február (62. évfolyam, 26-49. szám)
2009-02-05 / 29. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. FEBRUÁR 5. Közélet 3 Tóth János: akkor fogunk felzárkózni, ha a magyar érettségizők nem Brünnbe vagy Pozsonyba mennek egyetemre, hanem mihozzánk „Szeretnénk egyetem maradni” Tóth János kinevezése az elnöki palotában (TASR-felvétel) Doc. RNDr. Tóth János PhD. Egyetemi oklevelét 1986-ban szerezte a Komenský Egyetem Matematika-Fizika Karán matematikai analízis szakon, 1998-ban ugyanitt szerezte nagydoktori (PhD) fokozatát. A nyitrai Konstantin Egyetem Természettudományi Karán habilitált. Korábban gimnáziumi tanárként is dolgozott. A Selye János Egyetem Tanárképző Karán működő Matematika tanszék vezetője. 2008 novemberében választották meg az egyetem rektorává. Tavaly novemberben hosz- szú hónapokon át tartó patthelyzet után választották meg a komáromi Selye János Egyetem rektorává. A kontinuitás elvét vallja, s reméli, hogy nem minősítik le az általa vezetett intézményt szakfőiskolai szintre. Tóth Jánossal, a Selye János Egyetem hétfőn beiktatott új rektorával beszélgettünk az intézmény állapotáról és jövőjéről. MÓZES SZABOLCS Hétfőn az államfő rektorrá nevezte ki, ezzel hivatalosan is lezárult a rektorválasztási és kinevezési folyamat, amely nem volt éppen szokványos - gondolok itt a választások körül kialakult turbulens helyzetre. Hogyan értékeli így utólag a történteket? Utólagosan bebizonyosodott, hogy fölösleges volt a májusi előrehozott rektorválasztás. Nagyon korainak bizonyult, és nem hozta meg azt az eredményt, amit egyesek vártak tőle. Ennek köszönhetően egyetemünkön egy hosszú harc alakult ki, mely egészen november végéig elhúzódott. A hosszú harc harcoló feleket feltételez. Nem fél attól, hogy megosztott lett az oktatói kar? Nem, ez ugyanis más egyetemeken is így működik. Az oktatók, alkalmazottak értik ezt a helyzetet, értik azt, hogy most már eldőlt, ki fogja a következő négy évben vezetni ezt az intézményt. Ugyanúgy tovább fognak dolgozni, mint eddig. Korábban is többször hangsúlyoztam már, hogy a kontinuitás elvét vallom. Nem kell az alkalmazottaknak attól tartaniuk, hogy megszűnik a munkahelyük, vagy az a tény, hogy jó barátságban vannak Albert Sándorral, rájuk nézve valamilyen következményekkel járna. Az lesz a célom, hogy az értékes munkát megbecsüljem és azokat az embereket, akik szorgalmasan dolgoznak egyetemünk fejlődéséért, értékeljem és támogassam, függetlenül attól, hogy melyik oldalon álltak. Szakmailag és gazdaságilag milyen állapotban van az egyetem, amelyet átvett? A 2009 őszén lezáruló komplex akkreditáció nyújt majd hiteles képet arról, hogy milyen intézményünk szakmai állapota - akkor tudom pontosan megmondani, hányadán állunk. Az intézmény pénzügyi helyzetét firtató kérdésre viszont pontos választ tudok adni, mert tavaly év végén gazdasági könyvvizsgálaton esett át az egyetem. Az eredmény semmilyen komolyabb problémát nem mutatott ki. Az egyetemi kincstári számla rendben van. Az előző rektor tavaly többször nyilatkozott arról, hogy idén már jobb lesz a költségvetésünk, sajnos a minisztériumból eddig kapott költségvetési javaslatok nem ezt bizonyítják. Majdnem egy az egyben ugyanolyan költségvetést kaptuk, amit tavaly. Mik azok a legfontosabb feladatok, amelyeket meg kíván valósítani? Először is szeretném egyetemünk tanácsadó testületéit újra mégválasztani - gondolok itt a tudományos tanácsra, az igazgatótanácsra, szeretnék bizottságokat felállítani a tudományosság, kutatás és az oktatás területeire. Nagyon fontosnak tartom, hogy egyetemi alapdokumentumainkat a főiskolai törvényhez igazítsuk. El kell készítenünk az egyetem távlati céljait tartalmazó dokumentumokat, melyek legalább hat évre fognak szólni. Ebben stratégiai célokat kell meghatározni. Ennek vetületé- ben mindig szem előtt kell tartanunk az oktatás, a képzés, és legfőképp a tudományosság és a kutatás erősítését. Mi az a hosszú távú cél, amit ön szerint el kellene érnie az egyetemnek. Ideális esetben milyennek kellene lennie 10-20 év múlva? A legjobb hazai egyetemek közé tartozhat, vagy erre nincs is remény? Azt szeretném, ha valódi egyetem lehetnénk, az országnak egy olyan intézménye, amely bővelkedik tanulmányi programokban, széles palettán kínál lehetőségeket a szakválasztásnál, egyre attraktívabb tanulmányi programokat szervez. Ez mindig annak a függvénye, hogy mennyire tudjuk megszervezni tudományosságunkat, kutatási projektjeinket, és mennyire jól tudjuk kimutatni ennek a statisztikáját. Akkor tudunk felzárkózni a legjobb szlovákiai egyetemek közé, ha a magyar nyelven érettségiző diákok nem azon gondolkodnak majd, hogy Brünnbe, Budapestre, Pozsonyba vagy akár Kassára menjenek-e egyetemre, hanem a mi intézményünket fogják megcélozni. Ez új karok, tanszékek alapítását is jelentené? Mindenképpen. Szeretnénk például gazdasági informatika szakot nyitni. Ha sikerül elindulnunk ebbe az irányba és az informatika felé specializálódnunk, előbb-utóbb értelemszerűen várható az is, hogy új intézetek vagy akár új karok jönnek létre. A kérdés egy kar vagy intézet létrehozásánál mindig csak az, hogy képes lesz-e megállni a helyét a komplex akkreditációs folyamatban. Ehhez szükséges megfelelő számú, magasabb tudományos és akadémiai fokozattal rendelkező oktató, akikkel akkreditálhatjuk ezeket a szakokat. Ki felé kell nyitnia a Selye Egyetemnek? A szlovákok felé, a magyarországi magyarok felé? Vagy már elérte, megszólította potenciális célcsoportjait az elmúlt években? Amióta az ún. bolognai rendszer működik, mindig arról beszélünk, hogy az intézmények átjárhatók lehessenek csere- és mobilitási programok keretein belül. Az a célszerű, ha nemcsak Szlovákia vagy Magyarország, hanem egész Európa felé nyitunk. Itt apellálni szeretnék arra, hogy amikor a törvényben elfogadták a Selye János Egyetem létrejöttét, meghatározták azt is, hogy az oktatási nyelv magyar, szlovák, vagy angol. Akkor ien- ne szerencsés a mi helyzetünk, ha nem vagy-vagy lenne, hanem mind a három nyelven tudnánk oktatni. Amint sikerül felzárkóznunk a tudományos kutatásban - akár a szlovákiai élvonalba tartozó egyetemek közé -, azonnal megadatik a lehetőség, könynyebben tudunk nyitni Magyarország vagy Európa patinásabb egyetemei felé. De ennek a lehetőségnek a megteremtéséért még nagyon sokat kell dolgoznunk. Hol tart az egyetem komplex akkreditációja? Nem fél attól, hogy esetleg lefokozzák az egyetemet szakfőiskolára? Amikor létrehozták intézményünket, akkor sem mondták, hogy tudományegyetem vagyunk, csak azt, hogy egyetem. Ez egy szójáték volt, minden felsőoktatási intézményt egyetemnek neveztek - ma több mint húsz ilyen intézmény van Szlovákiában. Mi is azt szeretnénk, ha a lehető legjobb besorolást kapnánk, remélem, hogy legalább főiskolai besorolást kapunk és megmarad az egyetem megnevezésünk. Az is kérdés, hogy ez a besorolás hány évre fog szólni - ugyanis a besorolás nagyrészt arról szól, hogy mennyi pénzt kapunk az oktatásügyi minisztériumtól. Ha a besorolásnál hat évet kapnánk a középkategóriában, akkor lenne esélyünk nagyon megerősödni ez alatt az idő alatt. Egyetemünkön eddig hét tudományág akkreditációs folyamata zajlik, ebből öt egyetemi, kettő pedig főiskolai szintű értékelésben. A komplex akkreditációban viszont karonként értékelnek. Mindent megteszünk azért, hogy egyetem maradhassunk, de sok függ a hatalomtól is. Fél évvel ezelőtt lapunkban bőven foglalkoztunk a Selye János Egyetemért Alapítvány körüli rendszámüzleteléssel, amelyben közvetve az egyetem is érintett volt a Pro Selye Alapon keresztül. Mit kíván tenni ez ügyben? Én az egyetem vezetését vettem át, a többi intézmény és szervezet külön igazgatósággal, kuratóriummal, számlaszámmal rendelkezik, az egyetemtől függetlenül. Ezek önálló jogi személyek, nem tudok belenyúlni ezekbe az ügyekbe addig, amíg nem érinti az intézményünket. Mihelyst érint minket, lesz róla véleményem. A rektorválasztási hercehurca idejében hangzott el a szenátus egyes tagjainak részéről, hogy az egyetemet korábban nem a legáüáthatóbb módon vezették, sokáig a szenátus is csak bólogató testületként működött. Ön ezt hogyan látja? Nem tudom, hogyan működött ezelőtt, mert nem voltam egyik önkormányzati szerv tagja sem. De azt most is leszögezhetem: ha bármilyen problémával találkozunk, amelynél látjuk, hogy ez a jogszabályoknak ellentmond, azonnal lépünk. Mindenképpen azt szeretném, ha az egyetemünk átlátható módon működne. Milyen a viszonya elődjével, Albert Sándorral? Személyesen semmilyen ellenvetésem nincs Albert Sándor személyével kapcsolatban, nem tisztem értékelni vagy bírálni tetteit. Annak örülnék, ha az egyetemünkön minél több habilitált egyetemi docens és professzor oktatna Szlovákiából. Albert Sándor egy volt közülük, és örülnék, ha megmaradna oktatónak és az egyetemünket támogatná tapasztalatával, tudásával. Az orvosneteorológia a Panoráma oldalon olvashaté. A tértépen a legmagasabb nappali hőmérsékleteket tüntettük fel Szombat 5710° VAROSOK MA HOLNAP HOLNAPUTÁN Pozsony felhős ég 3° r felhős ég 3“ 10“ jobbára telhős ág 3“ 10“ Kyitra felbőség 2" 7* lobbára felhős ég T 9“ lőkánt telhős őg 2“ 10“ Dunaszerdahely telhős őg 2" 8“ többnyire lelhős ég 2“ 10“ általában felhős ég 2“ 10“ Komárom leibős ág 2° 8" többnyire telhős ég 2“ 10“ leibős ég 2“ 10" Ipolyság felhős ág r 6° telhős őg 1“ 7“ általában felhős ég 2“ 8“ Rimaszombat leibős ég 1“ 5” borult őg 1* 4“ felhős ég 1" 9“ Kassa telhős ég 2“ 4“ eső 1“ 4“ általában felhős ég 1“ r Királyhelmec zápor 2” 5” felhős ég 2' 6“ felhős ég 1“ 8“ Besztercebánya felhős ég 1” 6' borult ég 1° 6“ felhőség 0“ r Poprad általában leibős ég 0’ 5” főként telhős ég 0“ Ifrj telhős ég 2“ 6" IDŐJÁRÁS A HEGYEKBEN wmm ■1 Hójelentés a szlovákiai sípályákról Általában felhős, ködös idő, h elyenként gyenge csapadékra lehet számítani. I Szél: DK-D, j 10-30 km/h Vasárnap Változóan felhős, borult esős Idő.A hegyekben 1500 m felett havazás. Chopok Juh - Kosodrevina 185 cm bőm Chopok Juh - Srdiečko 110 cm _ Štrbské Pleso 100 cm l50°"' Meander Skipark Oravice 90 cm 7°°” Chopok Sever - Záhradky 85 cm Chopok Sever - Otupne Chopok Sever - Biela Púť Tatranská Lomnica - Jamy Roháče -Spálená dolina Zuberec-Janovky 85 cm 85 cm 80 cm 75 cm 70 cm I Szél: 110-30 km/h A hőmérsékletek Celsius-fokban vannak megadva f” szél melegfront n ciklon _a_ hidegfront - - okklúziós front v anticiklon Készíti az SHMÚ Csütörtök 478° Felhős, borult, ködös Idő, helyenként gyenge eső. A hegyekben 1300 m felett havazás. Péntek 4710° Változóan felhős, ködös idő, elszórtan szemerkélő Szél: DK-D, 5-30 km/h Pozsony 07.17 Pozsony 16.52 Pozsony 260 apad Besztercebánya 07.11 Besztercebánya 16.43 Komárom 145 árad Kassa 07.03 Kassa 16.34 Párkány 80 apad