Új Szó, 2009. február (62. évfolyam, 26-49. szám)

2009-02-24 / 45. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. FEBRUÁR 24. Sport 19 1989-ben a járási futballszövetség elnöke vállalt kezességet, hogy legalább négy évig működni fog az egyesület, a párt csak ezután adta áldását a klubra Húsz éve alakult újjá a tajti sportszervezet Molnár Gyula polgármester (jobbról) és a sportegyesület vezetősége a jubileumi ünnepségen (Képarchívum) Nemrégünnepelte újjáalaku- lásának20. évfordulójátataj- ti sportszervezet. A Rima­szombatijárásban található, 545 lakosú település csapata jelenleg a területi II. osztály­ban szerepel, s célja, hogy új­ra felkerüljön az I. osztályba. BŐDT1TANILLA „Fociztak Tajtin korábban is, de a hetvenes években valahogy meg­szakadt a hagyomány. 1989-ben 18 év kihagyás után alakult újjá a sportszervezet” - meséli Molnár Gyula, Tajti polgármestere, az alapító tagok egyike. Pálya sem volt „Hosszú ideig nem volt rendes focipálya a faluban, csak a zöld rét. Az első időszakban így na­gyon fontos volt Molnár Ervin mérnök segítsége, aki az akkori újbásti szövetkezet közgazdásza volt, és ő intézte a pálya kiméré­sét, körbekerítését. A sportszer­vezet újjáalakulását az akkori ön- kormányzat tagjai hagyták jóvá, a foci mellett akkor asztalitenisz­szakosztályunk is volt, ám az pár évvel később megszűnt” - idézi fel a kezdeteket a polgármester. Az azonban még Molnár Gyula számára is csak a jubileumi ünnep­ségen derült ki, mennyit tárgyaltak a tajti sportszervezetről a pártülé­seken, és hogy Kiss László, a járási futballszövetség akkori elnöke személyesen kezeskedett a tajtia- kért. „Eztcsakhúszévutánmesélte el. A párt komolyan tárgyalta, le- het-e nálunk sportszervezetet ala­pítani, de Laci bácsi azt mondta, ő kezeskedik, hogy legalább 4 évig működni fog a klub. így a párttagok áldásukat adták az egyesületre” - mondja Molnár Gyula. Autóbuszos tüntetés A klub mindjárt be is szerzett egy saját autóbuszt, a határ mel­letti faluból ugyanis még a járási székhelyre is 42 kilométer az út. „Hamar feljutottunk a járási I. osztályba, ahol mi voltunk a legki­sebb község. Ellenfeleink között ott volt például a 7500 lakosú Hnúšťa is. Amikor a Rőcei járás csapatait is hozzánk csatolták, nagyon megnőttek az utazási költségeink: Murán meg Revúčka 109 küométerre van tőlünk, ekko­ra távolságok talán még a IV. ligá­ban sincsenek!” - magyarázza a polgármester. A saját busz azonban nem csak a meccsek alkalmával jött jól. „A ki­lencvenes évek elején volt egy meccs, amikor a bíró nagyon csú­nyán megveretett minket otthon. Hát megvertük mi is a bírót. Tu­dom, hogy szégyen, hogy éppen én, az akkori sportelnök ragadtattam így el magam, holott nekem példát kellett volna mutatnom, de akkor úgy éreztem, nem volt más válasz­tásom. A klub óriási büntetéseket kapott, 3000 korona pénzbüntetést - ez óriási összeg volt akkor! - 5 já­tékost több meccsre eltiltottak, én egyéves eltiltást kaptam. Sokallot- tuk a büntetést, buszba ült az egész csapat, és bementünk Rimaszom­batba a szövetség elé protestálni! Persze nem értünk el semmit az ak­cióval, csak ráment újabb 1000 ko­rona az utazásra...” - emlékszik mosolyogva az egykor sok bosszú­ságot okozó esetre Molnár Gyula, s hozzáteszi, kellemesebb célokra is használják a buszt. „Aszezon végén el szoktuk vinni a futballistákat és családtagjaikat egy kis kirándulás­ra, voltunk már Egerben, Nagy- megyeren, Dunaszerdahelyen...” Egy év felnőtt csapat nélkül A 20 év során nem volt minden zökkenőmentes Tajtiban. „2006- ban az önkormányzat szigorította az anyagi feltételeket, ráadásul nyáron tragikus hirtelenséggel elhunyt Pál László, a sportszerve­zet akkori elnöke. Az anyagi gon­dok és a szervezési problémák mi­att hosszas tanakodás után úgy döntöttünk, nem indítjuk a felnőtt csapatot a bajnokságban. A két korosztályos csapat folytatta, így végül nem is igazán sikerült spó­rolnunk, hiszen őket utaztatni kel­lett. Ráadásul a küépés miatt a legalacsonyabb osztályban kellett kezdenünk. Most a II. osztályban az élen áll a csapat, csakúgy, mint az ifik, ráadásul mindkét gárda veretlen. A célunk, hogy visszake­rüljünk az I. osztályba” - jelenti ki Molnár Gyula, Básti Róbert, a sportegyesület titkára pedig buz­gón helyesel: „Soha nem álltunk még ilyen jól, hogy a felnőttek és az ifik is vezették a táblázatot. Az I. osztályból feljebb meg soha nem is törekedtünk, hiszen már ott is mi voltunk a legkisebb köz­ség. Viszont többször jó ered­ményt értünk el a hagyományos Medvesaljai Kupán. Ennek az az érdekessége, hogy öt medvesaljai település vehet részt rajta - Med- veshidegkút, Óbást, Újbást, Tajti és Vecseklő, és mindegyik csapat­ban csak az adott településen ál­landó lakhellyel rendelkező játé­kosok játszhatnak. Aki utolsó he­lyen végez, az a következő évben kimarad, így mindig négy részt­vevője van a tornának. Mi 2000-ben nyertünk utoljára, és legközelebb 2010-ben kerül ránk a sor rendezőként.” Többen, mint Eperjesen A kellemes hangulatú kupa­napra bizonyára sok drukker lesz kíváncsi, hiszen Tajtiban olyan is megesett már, hogy több néző volt a meccsen, mint az élvonalbe­li Tatran Prešov találkozóján! Molnár Gyula büszkén meséli: „Úgy tíz évvel ezelőtt történhe­tett, amikor a gömöralmágyiakat fogadtuk. Ez mindig nagy derbi, akkor is az volt, 271 fizető nézőt számoltunk össze. Ez reálisan legalább 300 embert jelent, hi­szen az ificsapatjátékosaitól nem szedünk belépőt. Aztán hétfőn láttuk az újságban, hogy az élvo­nalbeli Prešov-Inter meccsen csak 200 néző volt. Azóta mondogat­juk, nálunk több a néző, mint az első ligában!” A KITÜNTETETTEK ———Mffi »f WWWIIMMfIMIIWItfWiWili iíH'ii>i»Ti|»l'WiIIWHITinffM«MW*TWrfflllflMWOTWMWrffra»^^ A futballklub a 20 éves jubile­um alkalmából ünnepi vacso­rát rendezett, amelyre több mint 100 vendéget hívott meg. Az egykori alapító tagok, edzők, támogatók kitüntetés­ben is részesültek: Básti Elek - egykori elnök, Szumrák Jó­zsef - egykori gazdasági fele­lős, Molnár Péter mérnök - a csapat támogatója, Pál Nándor - volt polgármester, Básti Nándor - egykori játékos és edző, Molnár Ervin - volt ve­zetőségi tag, Básti Sándor - volt edző, Básti Zoltán - volt játékos, jelenlegi edző, Tóth Tamás - volt játékos és edző, Danyi László - volt edző, Kiss László - a járási szövetség volt elnöke, Forgon János - a terü­leti szövetség titkára, Básti Ró­bert -jelenlegi gazdasági fele­lős, Molnár Gyula - alapító tag, Básti Norbert - jelenlegi elnök, Molnár Mária - támo­gató (Csillag vendéglő), Mol­nár Erzsébet - támogató (Ca­sanova presszó). In memoriam kitüntetések: Molnár Ervin mérnök - alapító és vezetőségi tag, Pál László - a sportszervezet elnöke 2002 és 2006 között, Pádár Géza - ala­pító és vezetőségi tag, Básti Barna - alapító és vezetőségi tag, Molnár Gyula - a Casanova presszó tulajdonosa, támogató. LÉGIÓS FOCIHÉTVÉGE ANGLIA, 26. forduló: Liverpool-Manchester City 1:1, Martin Škrtel (L) - 90 perc; Arsenal-Sunderland 0:0, Fülöp Márton (S) - 90 perc. NÉMETORSZÁG, 21.forduló: Wolfsburg-Hertha 2:1, Peter Pekarik (W) - 90 perc; Dárdai Pál (H) - 90 perc; Schalke- Dortmund 1:1, Hajnal Tamás (D) - 90 perc. FRANCIAORSZÁG, 25. forduló: Toulouse-Valenciennes 0:0, Fi­lip Šebo (V) - a 75. percig. OLASZORSZÁG, 25. forduló: Napoli-Genoa 0:1, Marek Hamšík (N) - 90 perc; Cata- nia-Reggina 2:0, Matej Krajčík (R) a-a 8. perctől. SPANYOLORSZÁG, 24. fordu­ló: Osasuna-Numancia 2:0, Vadócz Krisztián (O) - a 90. perctől) AUSZTRIA, 23. forduló: Mattersburg-Ried 2:2, Stani­slav Velický (M) - 90 perc; Salzburg-Rapid Wien 2:1, Bod­nár László (S) - 90 perc. BELGIUM, 23. forduló: Anderlecht-Standard Liege 4:2, Juhász Roland (A) - 90 perc; Genk-Mouscron 1:1, Adam Nemec (G) -90 perc + gól. HOLLANDIA, 24. forduló: Groningen-PSV Eindhoven 0:1, Dzsudzsák Balázs (E) - a 85. percig; Utrecht-Nijmegen 0:2, Babos Gábor (N) - 90 perc; Sparta Rotterdam-Twente 1:2, Vermes Krisztián - 90perc. Den Haag-Breda 1:1, Fehér Csaba (B) — 90 perc. CSEHORSZÁG, 17. forduló: Žižkov-Zlín 1:1, Peter Bartalský (Ž) - 90 perc, Pavol Straka (Z) - 90 pere; Kladno- Bohemians 1:0, Jaroslav Belaň (B) - 90 pere; Č. Fülöp Márton kiválóan védett az Arsenal ellen (Reuters-felvéteI) Budéjovice-Pŕíbram 2:2, Jaro­slav Hűek (Č) - 90 perc; Bmo-Ostrava 2:0, Róbert Ze- her (O) - 90 perc; Olomouc- Sparta 0:1, Marek Kaščák (O) - 90 perc, a Ladislav Onofrej (O) - 90 pere, Juraj Kucka (S) - 90 pere, Igor Žofčák (S) - 90 pere; Mladá Boleslav-Jablonec 1:2, Lukáš Opiela (M) - az 57. per­cig. Slavia Praha-Plzeň 3:2, g.: M. Jarolím (13., 19., 66., az utóbbit 11-esből), ill. Milka (84.), Limberský (89.); Švento (S) - 90 pere. SKÓCIA, 26. forduló: Motherwell-Celtic Glasgow 1:1, Maroš Klimpl (M) - 90 pere; Hearts-St. Mirren 1:1, Ba­logh János (H) -90 perc. (ú) 360 ellenféllel játszott Megdőlt Polgár Zsuzsa rekordja Szófia. Egyszerre három­százhatvan ellenfélnek adott szimultánpartit vasárnap Kiril Georgiev bolgár sakknagymes­ter, ezzel megdöntötte Polgár Zsuzsa 2005-ben felállított re­kordját. Kiril Georgiev tizennégy órát és nyolc percet töltött az aszta­loknál a bolgár főrávosban, há­romszázhatvan mérkőzéséből csak hetet veszített el, hetvenet pedig döntetlenre hozott, ezzel nyolcvannyolc százalékos győ­zelmi aránnyal büszkélkedhet. A korábbi csúcsot három­százhuszonhat egyidejűleg ját­szott találkozóval tartotta Pol­gár Zsuzsa, az Egyesült Álla­mokban élő magyar női sakkvi­lágbajnok. (mti) Edzőcsere a Galatasaray kispadján Korkmaz váltja Skibbét MT1-JELENTÉS Ankara. Menesztették posztjá­ról tegnap Michael Skibbét, a tö­rök élvonalban szereplő Galatasa­ray labdarúgócsapatának vezető­edzőjét. Utóda Bülent Korkmaz lett. A német szakembert a kieső­jelölt Kocaelispor elleni 5:2-es ve­reség másnapján állították fel a kispadról. A hazai környezetben elszenvedett, csalódást keltő eredmény volt az utolsó csepp a pohárban. A 40 éves Korkmaz játékosként nyolc bajnoki címet, illetve UEFA- kupa-győzelmet ünnepelhetett az isztambuli együttes tagjaként, s most a következő, 2009/2010-es szezon végéig állapodott meg a klubbal. A Galatasaray jelenleg az ötö­dik helyen áll a török pontvadá­szatban, nyolc ponttal lemaradva az éllovas Sivasspor mögött. A távozó edző (Reuters-felvétel) SPORTHÍRADÓ ♦ Párosmérkőzés a sakkvüág- bajnoki kihívó jogáért, 5. parti: Veszelin Topalov (bolgár)-Gata Kamsky (amerikai) 1:0, az állás 3:2. ♦ Memphisi férfi tenisztorna, döntő: Roddick (amerikai, l.)-Štepánek (cseh, 5.) 7:5, 7:5. Páros, döntő: Fish, Knowles (amerikai, bahamai, 4.)-Parrott, Polášek (amerikai, szlovák) 7:6, 6:1. ♦ Buenos Aires-i férfi teniszviadal, döntő: Robredo (spanyol, 3.)- Mo­naco (argentin) 7:5,2:6,7:6. ♦ Bogotái női teniszviadal, dön­tő: Martinez (spanyol, 7.)-Dulko (argentin, 3.) 6:3,6:2. ♦ A legújabb női teniszvüágrang- lista: 1. Serena Williams (ameri­kai) 9982 pont; 2. Dinara Szafina (orosz) 9021; 3. Jeleňa Jankovics (szerb) 8460; 4. Jeleňa Gye- mentyjeva (orosz) 8266; 5. Venus Williams (amerikai) 6814; 6. Vera Zvonatjova (orosz) 6320; 7. Ana Ivanovics (szerb) 5562; 8. Szvet­lána Kuznyecova (orosz) 5381; 9. Nagyja Petrova (orosz) 3882; 10. Agnieszka Radwanska (lengyel) 3448; ... 17. Dominika Cibulková (szlovák) 2760;... 28. Szávay Ág­nes (magyar)1681;... 36. Daniela Hantuchová (szlovák) 1522. ♦ Férfi tenisz-vüágranglista: 1. Rafael Nadal (spanyol) 14 510 pont; 2. Roger Federer (svájci) 11 000; 3. Novak Djokovics (szerb) 9010; 4. Andy Murray (brit) 7460; 5. Nyikolaj Davigyenko (orosz) 4955; 6. Andy Roddick (amerikai) 4660; 7. Juan Martin Del Potro (argentin) 4290; 8. Gü- les Simon (francia) 3945; 9. Fer­nando Verdasco (spanyol) 3480; 10. Gael Monfils (francia) 3340. ♦ Labdarúgó Ligakupa, a ne­gyeddöntő műsora: Diósgyőr- Fehérvár, Győr-Újpest, Pécs- Szombathely, Honvéd-Vasas. A legjobb négy közé jutásért oda- vissza alapon találkoznak. SPORT A KÉPERNYŐN STV3-10.55,12.55: Északi sí vüágbajnokság, Liberec (élő) 17.10: Košice-Skalica baj­noki jégkorongmérkőzés (élő) 20.40: Intemazionale-Man- chester United labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzés (élő) SPORT 1 - 11.00, 16.00: Dubai férfi tenisztorna (élő) ČT 2 -12.40: Északi sí vüág­bajnokság, Liberec (élő) 20.25: Intemazionale-Man- chester United labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzés (élő) ORF1 - 12.45: Északi sí vb, Liberec, sífutás (élő) EUROSPORT -13.00: Észa­ki sí vüágbajnokság, Liberec (élő) SPORTFOGADÁS A magyar TOTÓ 8. heti nyer­tes tipposzlopa: 2,1, 2,1, X, 1, 2,1,2, 2,1, 2,1-2. Nye­remények: telitalálatos és 13 találatos nem volt. A12 talá- latosokra 162 100, a 11 talá- latosokra 12 425, a 10 talála- tosokra 2155 forintot fizet­nek. GÓLTOTÓ: telitalálatos és 5 találatos szelvényt nem talál­tak. A 4 találatosok szelvé­nyek 20 485 forintot érnek. A KENŐ 10 tegnapi nyerő­számai: 2,13,14, 24,27, 31, 33,36,38,40,41,44,45,46, 58, 60, 67, 69, 74, 76. Kenő Plusz-szám: 36. (ú)

Next

/
Thumbnails
Contents