Új Szó, 2009. február (62. évfolyam, 26-49. szám)
2009-02-18 / 40. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. FEBRUÁR 18. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ NÉPSZABADSÁG A pénz segít leszokni a dohányzásról - úja a Népszabadság. A lap tegnapi számában ismerteti a New England Journal of Medicine cikkét, amely egy kutatás tapasztalatai alapján jutott erre a következtetésre. Az ismertetett esetben egy amerikai cég 750 dollárt ajánlott fel azoknak a dolgozóinak, akik felhagynak a ci- garettázással. A programban 900 olyan dohányos vett részt, akik napi egy dobozzal szívtak el, kétharmaduk férfi. Tizenöt százalékuk egy év elteltével sem füstölt, azok nak viszont, akik jutalom nélkül szoktak le, csak 5 százaléka nem gyújtott rá egy év elteltével, (mti)- Nagyon sajnálom, mérnök úr, nem tudom fölvenni. Minden hóeltakarító állás be van töltve. (Peter Gossányi rajza) Heuréka! - Megszületett az első szlovákiai magyar történetfilozófia Le a kalapokkal, uraim! Heuréka! A nagy felfedezést jelentő felkiáltás nem túlzás, mert hosszú vajúdás után megszületett az első szlovákiai magyar történetfilozófia. Tehát egy olyan komplex történelemszemlélet, amelyet Lyotard Nagy Elbeszélésnek nevez, és amelynek az a szerepe, hogy átfogó összefüggésrendszerbe helyezze el a történelem látszólag összefüggéstelen elemeit. MÉSZÁROS ANDRÁS Ennek a történetfilozófiának a megteremtője pedig nem más, mint a Selye János Egyetem leköszönő rektora. Az MKP közlönyének, a Hírvivő folyó év februári számának köszönhetően mindnyájan birtokunkba vehetjük ezt a nagyívű elméletet. Egyelőre ugyan csak ennek a történetfilozófiának a heurisztikai vetületével ajándékozott meg bennünket az egyetem ötödik évfordulóján ex cathedra elhangzott beszéd, de már ez is óriási távlatokat villant fel abban a tekintetben, hogyan lehet visszamenőleg megérteni a múlt homályba vesző és titkokat takaró eseményeit, de ugyanakkor prognosztizálni is a jövőt. Mit is árult el nekünk ez a beszéd? Nem kevesebbet, mint azt, hogy azok a szlovákiai magyar értelmiségiek és egyetemi oktatók, akik nem sorakoztak fel Albert Sándor és az MKP zászlaja alá 2003-ban, valójában ugyanazt az árulást követték el, mint Szapolyai János 1526-ban, aki „lekéste” a mohácsi csatát. Megfogalmazódik itt egyrészt egy alapvető metafizikai tétel, mely szerint a magyar történelem lényegbevágó temporális jellemzője az ismétlődés, másrészt pedig az a történetfilozófiai axióma, hogy az eseményeket a háttérből ellenséges erők összeesküvései irányítják. Axiológiai szempontból nem elhanyagolandó kezdeményezés az a manicheista szemlélet sem, amelyik a történelem szereplőit Jókra és Rosszakra választja szét. Ezzel az egyetem öt éve logikusan tagolódik be a magyar történelem tizenegy évszázadába. Szép teljesítmény! Le a kalapokkal, uraim! - kiálthatnánk fel a XIX. századi irodalomkritikus szavait idézve. A nagy felfedezés izgalmában azonban a történetfilozófia szerzője nem figyelt a részletekre. Alighanem Hegel példája volt a szeme előtt, aki annak idején arra az ellenvetésre, hogy természetfilozófiája sok esetben ellentmond a természeti tényeknek, azt válaszolta, hogy „annál rosszabb a természetre nézve”. Hát, nem tudom. Ha csupán a mohácsi csata példájánál maradunk, akkor nem tisztázott, hogy az ünnepi szónok vajon Tömöri érsek, vagy pedig II. Lajos szerepét tudja-e a magáénak. Nem mindegy. Mert az egyiknek a csatatér, a másiknak pedig a Csele-patak okozta a vesztét. Aztán ki is a XXL századi I. Szulej- mán, akivel az „árulók” megegyeztek? És miben egyeztek meg? Egyáltalán ők egyeztek meg? (Merthogy ez ideig nem látni azt, hogy az „árulók” bármi hasznot is húztak volna ebből, ellenben az Egyetem két ország költségvetéséből él az MKP tevékeny támogatása nyomán. Állítólag az MKP ennek demonstrálására emléktáblát is avatott saját magának. Ennek a világtörténelmi aktusnak azonban a többi szlovákiai magyar felsőoktatási intézmény nem lehetett a tanúja, lévén, hogy meg sem Mészáros Márta filmrendező a gyermekkoráról is beszélt a Globus című horvát A totalitarizmusok árvája MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Apám nem tudott élni a Hor- thy-rendszerben, elment a Szovjetunióba, ott eltűnt, anyámat a tífusz vitte el, és én a XX. századi totalitarizmusok árvája lettem - mondta Mészáros Márta filmrendező abban az interjúban, amelyet a Globus című zágrábi társadalmi és politikai hetilap készített vele, és „Filmjeit Sztálin és Hitler határozta meg” címmel közöl legújabb számában. A Kossuth-díjas művész, a Napló-filmek alkotója az interjúban mesélt arról, hogy négyéves korától, 1935 és 1946 között élt a Szovjetunióban. Szobrászművész apjának - akit mindig is foglalkoztatott a magyar nép történelme, eredete - felajánlották, hogy nyisson képzőművészeti iskolát Kirgizisz- tánban. Odaköltöztek, és egy nemzetközi kolóniába kerültek lengyelek, németek, spanyolok közé. Apja 1938-ban eltűnt, lánya, Mészáros Márta csak 60 évvel később, az NKVD (Belügyi Népbiztonság) irattárának megnyitása után tudta meg, hogy apját kémkedés vádjával golyó általi halálra ítélték. A filmrendező kitért arra, hogy fiatal árva lányként Közép-Ázsiá- ból visszakerült Moszkvába, ahol elvégezte a filmakadémiát. Amikor a II. világháború után Magyarországra küldték, a kommunista párt jelölte ki felügyeletére a megfelelő rokont. Mészáros Márta arról is beszélt, hogy a magyaroknak rossz a viszonyuk saját történelmükhöz. „Hajlamosak vagyunk hazudni, amikor a XX. század egyes időszakairól beszélünk. A többszörös hazugságleplek megakadályozzák Magyarországot abban, hogy értelmezni tudja és el tudja viselni történelmét.” Kifejtette, mostanában arról folyik vita, hogy a régióban élő többi nép, a lengyelek, a szlovákok, a románok előnyt szereztek Magyarországgal szemben. A filmrendező szerint azért, mert ezeknek az országoknak voltak olyan korszakaik, amelyekben megtisztulhattak, katarzist élhettek át; Magyarországon csak 1956-ban volt ilyen helyzet, de a forradalmat a tankok eltiporták, és utána összetett korszak kezdődött. „Kádár János rendszere sokkal finomabb diktatúra volt, mint akár a lengyelországi, vagy a kelet-német, egyúttal sokkal mélyebb következményeket hagyott maga után: az emberek lelkét ette meg, mert az ember egy szeletke jólétért feladott barátot, rokont. Legújabb filmemben is egy ilyen besúgóról fogok beszélni” - mondta a rendező. Mészáros Márta úgy látja, az akkori Magyarország problémája az volt, hogy nem volt olyan komoly ellenállás a rendszerrel szemben, mint például Lengyelhívták őket az évfordulós ünnepségekre.) Azt sem lenne rossz tudni, hogy az ismétlődő fejedelmi többesek („akartuk”, „álmunk”, „ellenünk”, „történelmet írunk” stb.) kit takarnak? Már csak azért is, hogy lássuk - legalábbis a prezentált történet- filozófia nyomán -, kik is azok, akik nem tartoznak a Jók közé, merthogy, ha igazak a rektori beszéd állításai, akkor ebből az is kiderül, hogy kik azok, akik „küldetésüket hivatásként élik meg” (sic!)? Csupán egy dolog furdalja az oldalamat: mi fog történni azokkal a szlovákiai magyar értelmiségiekkel, akiknek a tudatát „megfertőzték” a Nagy Elbeszélések végéről szóló elméletek? Esetleg rühellik az önjelölt prófétákat? Igaz viszont, hogy próféták nélkül nem működnek a történetfilozófiák. És még egy eretnek kérdés: mi lenne, ha az exrektor nem gyalázná tovább azokat a szlovákiai magyar értelmiségieket, akiknek - istenem, micsoda égbekiáltó bűn! - van saját véleményük a felsőoktatásról, és ezeket nem „önös érdekek” kifejezésének látná? Mert akkor már nemcsak heurékát, hanem hozsannát is kiáltanék. lapnak országban, ahol egy adott pillanatban tízmillió ember ment ki az utcára és döntötte meg a rendszert. Ezzel szemben - fejtette ki - Magyarországon a Kádár-rendszer puhán dőlt meg, és ezzel együtt a kádárizmus puhán tovább él. A filmrendező a lapnak beszélt a Josip Broz Tito egykori jugoszláv elnökkel összefüggő gyermekkori élményéről is. Moszkvában 4-5 éves korában az elegáns Gorkij utca egyik szép házában laktak. A magyar gyerekek azon keseregtek, miért van a magyaroknak ilyen csúnya vezetőjük, mint Rákosi Mátyás, aki alacsony volt, kövér és már fiatalon is kopasz. „Tito meg úgy nézett ki, mint egy filmsztár, jóképű, elegáns, illatos és szép nők vették körül. Amikor szembefordult Sztálinnal, a hatalommal való szembeszállás szimbóluma lett számomra” - tette hozzá Mészáros Márta a Glóbusnak adott interjúban. KOMMENTÁR Etalon CZAJL1K KATALIN A Janušek-féle faliújságtender történetének annyi figyelemre méltó vetülete és mellékága van, hogy a témáról egy lexikonnyi értekezést, tanulmányt vagy kommentárt lehetne írni. Mindegyik vezérfonala azonban bizonyára a közpénzek pártcélokra való fel- használásának teljesen nyilvánvaló és kevéssé leplezett rendszere volna. Pedig, ha jobban megvizsgáljuk a történet egyes elemeit, láthatjuk, tulajdonképpen nincs új a nap alatt. Közpénzek pártcélokra való lenyúlását láttuk már. Áz sem lephet meg senkit, hogy az érintett politikusok még a teljesen nyilvánvaló bizonyítékok előkerülése után sem ismerik be vétküket, sőt ellentámadásba lendülnek. S az is előfordult már, hogy a miniszterelnök nem vonta le a megfelelő következtetéseket a felelősökkel szemben. Janušek régiófejlesztési miniszter esete az európai alapokkal mégis egyfajta etalonnak tekinthető, amely joggal vonul be a politikai korrupció krónikájába. Remekül rávilágított ugyanis a gépezet egyes elemeire, melyeknek szinergikus összjátéka hozta csak meg a kívánt eredményt. Janušek nagy újítása a teljes leplezedenség is, ami az egész játszmát jellemzi. Nyomát sem látjuk elterelő hadműveleteknek, fantomcégeknek vagy látszólag független közvetítőknek. Nem. Esetünkben a szálak egyenesen a pártközpontba vezetnek. Azt a fáradságot sem vették, hogy esetleg több kisebb összegben hívják le a teljes csomagot, hanem kertelés nélkül elintézték a teljes összeget egyben. Nyilvánvaló, hogy a szerzőknek eszükbe sem jutott, hogy esedeg óvatosnak kellene lenni, mert felelősségre vonhatná őket valaki. Nem is csoda, hiszen a mečiari vadprivatizáció éveiben szocializálódott társaságról van szó, amely ma is úgy gondolja, hatalmon lenni annyit jelent, mint szabadon rendelkezni az államjogi és pénzügyi kereteivel. Mindehhez azonban megfelelő háttérre is szükség van, amely nélkül lehetetíenek volnának a hasonló machinációk. Először is kell egy rossz közbeszerzési törvény, egy fogadan ellenőrző hivatal, egy sok mindent elnéző, vagy éppen nem látó miniszterelnök, egy tehetetlen ellenzék és egy gyenge polgári társadalom, amely nem számolja fel a politikai pártok hasonló rakoncádankodásait. Mindez adott Szlovákiában, ezért nem lenne túl realisztikus azt feltételezni, a rendszer képes lesz az önmegtisztulásra. S kell még sok-sok pénz is. Erről esetünkben az EU gondoskodik. A történet elmaradhatatían része ezért egy olyan pályázati rendszer is, amely- eddig legalábbis úgy tűnik - lehetővé teszi a brüsszeli milliárdok átirányítását pártkasszákba. Nagy kérdés tehát, miként viszonyulnak az ügyhöz az uniós ellenőrző szervek. A tagállami felelősségre hivatkozva elhárítják a felelősséget, vagy a határozott fellépést választják - ne feledjük, Bulgáriában a korrupció magas szintje miatt leállították az EU-s alapok merítését. Persze, esetünkben nem indokolt az ennyire szigorú szankció, elég lenne, ha a felelősöknek egyszerűen vissza kellene fizetniük a pénzt. A gond csak abban van, hogy a felelős jelen esetben az állam, tehát Janušek ballépéseit jó eséllyel az adófizetők dobnák össze. Egyelőre úgy fest, mindenképpen a polgárok és a politikai kultúra húzza a rövidebbet. Ráadásul az etalonoknak van egy jellemzőjük: példát statuálnak, s megadják a követendő irányt a többi játékos számára. A kérdés már csak az, ha ez átmegy, mi lehet a következő méta. FIGYELŐ Elismerték a felelősségüket Elismerte hétfőn a francia állam felelősségét a zsidók 1940 utáni deportálásában a legfőbb francia közigazgatási intézmény, az Államtanács. Bár 1995-ben Jacques Chirac volt francia államfő már elismerte a francia állam, nevezetesen a megszálló Németországgal kollaboráló Vichy-kormány felelősségét a 75 ezer franciaországi zsidó halálában a holokauszt idején, az Államtanács most először mondta ki ezt egyértelműen. A legfőbb közigazgatási bíróság ugyanakkor azt is leszögezte, hogy a deportáltaknak és családjuknak okozott esedeges károkat 1945 óta az állam már különböző intézkedésekkel megtérítette. A legfőbb közigazgatási bíróság, amely jogszabály-véleményező szervként a nemzetgyűlésben megszavazott törvényeket és a kormány rendeletéit is véleményezi, a párizsi közizgatási bíróság megkeresésére foglalt állást a kérdésben. A bíróság annak a keresetnek a véleményezését kérte az Államtanácstól, amelyben egy volt deportált lánya Auschwitzban elpusztult apjára hivatkozva követel kártérítést a francia államtól. A felperes a holokauszt idején a saját sérelmére elkövetett tettekért is kér anyagi és erkölcsi kártérítést. A konkrét esetről az Államtanács nem kívánt állást foglalni, s azt visszautalta az illetékes párizsi bíróság hatáskörébe. Azt viszont kimondta, hogy a francia államot felelősség terheli olyan, nem közvedenül a megszálló (Németország) által elkövetett cselekményekért, amelyek a Vichy- kormány által zsidónak tekintett személyek deportálásához vezettek. A közlemény konkrétan említi azokat a letartóztatásokat, internálásokat, tranzittáborokba küldött konvojokat, amelyek a deportálás első állomását jelentették a megsemmisítő táborok felé. Az Államtanács úgy ítélte meg, hogy ezek miatt a tettek miatt minden áldozatot egyéni kártérítés illet meg, továbbá szükség van a „kollektiven elszenvedett sérelmek és abban az állam felelősségének ünnepélyes elismerésére” is. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a II. világháború vége óta a francia állam számos olyan kártérítési és jelképes intézkedésről döntött, amelyeket úgy lehet tekinteni, mint valamennyi elszenvedett sérelemért nyújtott kártérítést. (mti)
