Új Szó, 2009. február (62. évfolyam, 26-49. szám)
2009-02-16 / 38. szám, hétfő
8 Riport ÚJ SZÓ 2009. FEBRUÁR 16. www.ujszo.com Nehéz megmondani, hogy a Siderit bezárása a vasércbányászat végét jelenti-e Szlovákiában - az alsósajói üzem hajdan közel 2000 embert foglalkoztatott Történet a fiúkról, a bányáról meg a munkáról Hófehérke és a hét törpe óta áll az igazság, hogy a fiúk a bányában dolgoznak. Pontosabban dolgoztak, mert közben a történet valamennyi szereplőjével - a fiúkkal, a bányával és a munkával is - gondok adódtak. Ennek mibenlétére szeretnék most rávilágítani. LŐR1NCZ ADRIÁN Idestova négy éve annak, hogy a Sajó mentén húzódó, elátkozott bányavidéken jártam, ahol több mint hét évszázadon át fejtették az ércet a Rozsnyó környékére telepített német, illetve hazai bányászok a Máriássy, Bebek és Andrássy családok, valamint a haza nagyobb dicsőségére és gyarapodására. A csehszlovák föderatív kormány az 1990-es évek elején döntötte el, hogy leépíti az ágazatot. Az ezredfordulót egyetlen vasércbánya élte meg - az alsósajói (Nižná Slaná). A bányászat hőskorában az üzem közel kétezer embert foglalkoztatott. Az érc, egészen pontosan a sziderit kitermelésén kívül annak elsődleges feldolgozásával is foglalkozott; az őrlést, majd pörkölést követően az üzemet vaspelletnek nevezett végtermék hagyta el, mely 40-45 százalékos vas-, illetve közel 5 százalékos mangántartalmának köszönhetően az acélgyártás során kiváló nyersanyagnak bizonyult. Legnagyobb felvevője természetesen a Kelet-szlovákiai Vasmű volt, melynek acéltermékeit állítólag az igényességükről ismert svédek is vitték, hogy újból beolvasztva és feldolgozva „kinyerjék” belőle a híres svéd acélt. A KGST később úgy ta; lálta, jobb lesz a csehszlovák iparnak, ha nyit az ukrán érc felé - a hazai termelés így fokozatosan háttérbe szorult. Kis csődtörténet Több mint érdekes annak a háttere, miképpen lehet egy évente csaknem egymillió tonna, jó minőségű ércet kitermelő bányaüzemet csődbe vinni. A rendszerváltás után az alsósajói üzemre elsőként az iglói székhelyű Želba Rt. tette rá a kezét. A bányaüzem hamarosan csődeljárás alá került, majd új tulajdonosa lett, aki technológiafejlesztést, hosszú távú munkát ígért. Az ukrán érdekeltségű, amúgy Cipruson jegyzett társaságot képviselő Vjacseszlav Szem- jonov 2005-ben lapunknak még azt nyilatkozta: ,Azért jöttünk 2003 augusztusában a szlovákiai piacra, mert ígéretesnek tartottuk a bányaüzemben rejlő lehetőségeket. Tudtuk persze, hogy az utóbbi években a bányászat ha- nyadásnak indult, de az Európai Unió piaca nagy lehetőségeket rejt. A tervek szerint rövidesen megnyitjuk a tizenharmadik kitermelési szintet, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi hatszáz alkalmazottunk mellé további százötvenet fogunk felvenni, s húsz éven keresztül fogjuk folytatni a kitermelést és a feldolgozást.” A tizenhármasról kiderült, hogy tényleg szerencséden szám; a szint ugyanis nem nyílt meg, s létszámbővítés helyett alig negyedéve mintegy hatszáz ember került utcára a Sajó völgyének Rozsnyótól északnyugatra fekvő falvaiban - Gömörpolomán (Gemerská Poloma), Alsósajón (Nižná Slaná), Gócson (Gočovo), Dušan Vandrášikgeológus: „Még egy-másfél évtizedre adna talán munkát..." Végleg leállt az emelőkerék? (Somogyi Tibor felvételei) Valahol még ott szunnyad 60 millió tonna Oláhpatakon (Vlachovo), valamint Dobsinán (Dobšiná); ott, ahol más munkalehetőség igazán nincs is. A Szlovák Gázművek felé felhalmozott több mint 6,638 millió eurós (akkortájt 200 millió szlovák koronát tett ki) adósság arra kényszerítette a gázszolgáltatót, hogy leállítsa a szállítást. A Fico- kabinet által felajánlott 6,074 millió eurós gyorssegély sem mentette meg a helyzetet - igaz, ennek nem az elmaradás törlesztését, hanem a technológia fejlesztését kellett volna szolgálnia. A lehetőség, hogy a termelés növelésével folyamatosan törlesszék az adósságot, kútba esett. A fiúkkal mi lesz? A fent leírtakból talán kitűnik, hogy bánya és munka tekintetében a Sajó-völgye többé nem perspektivikus. De mi lett vajon a fiúkkal? Az alsósajói Dušan Vandrášik geológus, akinek számításai szerint harminchárom éve „ment rá” a bányára, átképezte magát - mégpedig muzeológussá. „1975-től dolgoztam ebben az üzemben, s legalulról kezdtem - mondja az ötvenes évei derekán járó férfi. - A Selmecbányái bányásztechnikum elvégzése után előbb karbantartó voltam, majd fejtettem, mígnem bizonyos gyakorlat megszerzése után bányatechnikusként dolgoztam egészen 1992-ig. További két évig műszak- vezető-helyettes, majd 1994-től 2008-ig geológus voltam az alsósajói lelőhelyen.” Merengve néz az üzem bezárt kapui mögé, arrafelé, ahol még ma is megrakva pihen az egymil- liomodik tonna ércet felszínre szállító csille. „Harminchárom évet és száz- harminchat napot húztam le a felmondási iratok alapján Alsósajón. Az elbocsátás után természetesen nem találtam munkát, hiszen ki vesz ma már fel egy nyugdíjazás előtt álló bányászt?” - meséli Vandrášik, aki azt is elárulja, hogy a bányában töltött évek alatt az expozíciót is kitöltötte, mégpedig 99,9 százalékra - ez azt jelenti, hogy a föld alatt annyi gamma-sugárzást kapott s annyi port nyelt, hogy még talán egy évig dolgozhatna. Az egykori bányász jelenleg munkanélküli, s a jövőben már csak a hobbijának, a gyűjteményének fogja szentelni az idejét. „Évtizedekig halmoztam fel a bányászat dicső múltjáról tanúskodó tárgyi emlékeket, gyűjtögettem az ásványokat - ezeket szeretném méltó módon a nagyközönség elé tárni. Amennyit keresek vele, annyival fogom beérni; de a többiekkel mi lesz?!” - teszi fel a költői kérdést Vandrášik. A mintegy hatszáz ember most abban bízik, hogy legalább a Garancia Alapból némi támogatáshoz juthatnak. Az alap tőkéjét az üzem által folyamatosan fizetett, végszükség esetére felhalmozott járulék képezi. Most betöltheti küldetését. Bányászok, életművészek kerestetnek A kitermelt érc mennyisége Alsósajón mindig is az alkalmazottak számától, illetve a cég gazdasági helyzetétől függően változott. A rekordot 2001-ben állították fel, amikor egy év leforgása alatt 1 010 365 tonna nyers szide- ritet hoztak fel a föld méhéből, az átlagos éves kitermelés viszont 650-900 ezer tonna között mozgott. „Mindmáig jelentős, kiaknázatlan tartalékok rejlenek a földben - folytatja Vandrášik. - A bársonyos forradalmat követően az állam lemondott a kitermelésben való részvételről, s ez lehetett az egyik oka annak, hogy a Siderit oda jutott, ahová. Nehéz megmondani, hogy az üzem bezárása a vasércbányászat végét jelenti-e Szlovákiában, vagy sem. Csak találgatni lehet, hogy akad-e majd vállalkozó, aki ismét nekilát a föld mélyében rejlő tartalékok kiaknázásának. Számolni kell azzal is, hogy ezek a tartalékok végesek...” A térség geológiai feltárása szerint mintegy 60 millió tonnára becsülhető a készletek nagysága, ennek kitermelése további tíz-ti- zenkét évre adna munkát a bányászoknak. A dolgok ilyetén állása mellett viszont arra kényszerülnek, hogy „idegenben” próbáljanak szerencsét - például a tá- gabb környék mész- és zsírkőfejtőiben, alagútépítő társaságoknál, valamint a Felső-Nyitra-men- ti Szénbányáknál (Homonirians- ke bane). Ami ez utóbbit illeti, szinte azonnal felajánlotta a segítségét - de aki csak kicsit is jártas a témában, tudja, hogy a szénbányászat teljesen más „műfaj”, mint az ércfejtés. Többen elutaztak Privigye vidékére, szétnéztek, s köszönték szépen a lehetőséget. Álljon itt Vandrášik úr ide vonatkozó megállapítása: aki itt, ebben a több mint húsz százalékos munkanélküliséggel küzdő térségben viszonylag biztos, hosszú távú munkát talál, az már életművész... Keserű kenyér Bár a Sajó felső folyása mentén most visszasírják az „átkost” (a szocializmust - a szerző megj.), Radovan Ďurana elemző, az INESS - Gazdasági és Szociális Tanulmányok Intézetének munkatársa szerint az ágazat bukása előrelátható volt. ,A bányaüzem bezárásának az az oka, hogy a termelés és feldolgozás nem volt kifizetődő - mondja. - A szlovák bányaipari termékek nem versenyképesek a külföldről, főképp Ukrajnából és Oroszországból behozott nyersanyagokkal szemben. A Siderit története ugyanakkor arról is szól, hogy a tulajdonos nem volt hajlandó elegendő tőkét fordítani az üzem fejlesztésére, az államtól várta el, hogy ebben kisegítse. Ha egy vállalkozó, aki tökéletesen ismeri a cégében rejlő lehetőségeket, nem fejleszt, az arról tanúskodik, hogy a befektetés sosem fog igazán megtérülni.” Szlovákiai viszonylatban természetesen nem elhanyagolandó, ha hatszáz ember munka nélkül marad - a világ nagyobb, több ezer bányászt foglalkoztató bányaüzemeiben viszont ez igazán fel sem tűnne. „Ha a Sajó-völgyi sziderit- készletek oly számottevőek lennének - fejti ki Ďurana úr -, már rég itt kilincselnének a globális bányatrösztök képviselői. De nem teszik; így az érc megmarad tartaléknak, melyet kitermelhetünk, ha a vasérc világpiaci ára ismét emelkedni fog. Ne sirassuk tehát még el a szlovákiai vasércbányászatot...” A munka nélkül maradt bányászok a Sajó mentén merőben más véleményen vannak - az oláhpataki Jozef Varga bányatechnikus két évtized tapasztalataival a vállán így sommázza a történteket: „Ha azt akarod, hogy egy tehén tejet adjon, olykor takarmányt kell elé vetned - de Alsósajón mindenki csak fejni akart...” A kérdésre, hogy mit tegyen a bányász, ha váratlan vész rohanja meg, mint a bányászhimnuszban emlegetett bérctetőt a fergeteg, furcsa módon Hofi Géza adta meg a választ, javasolva, hogy képezzék át őket szövőnőkké. A gond mindössze az, hogy a Sajó mentén azokra sincs igazán szükség.
