Új Szó, 2009. február (62. évfolyam, 26-49. szám)

2009-02-14 / 37. szám, szombat

12 Szalon ÚJ SZÓ 2009. FEBRUÁR 14. www.ujszo.com Az élet fontossági sorrendjét újra fel kell állítanom, újra kell gondolnom és annak megfelelően élni, mert különben el lehet veszni a részletekben... • Brooklyni beszélgetés Németh Ilonával * Élenjáró képzőművészünk öt hónapot töltött New Yorkban a Fulbright-ösz- töndíjnak köszönhetően. Itteni tapasztalatairól, kiál­lításáról beszélgettünk. MOLNÁR MIRIAM Milyen apropóból jöttél New Yorkba? Kutatás céljából. Az itteni New York University vendége voltam, a Művészeti Tanszéken a saját programomra koncentráltam, ami a köztéri művészettel fogla­kozó doktori disszertációmat egé­szítette ki. Hogy értékeled az itt eltöltött időszakot? A kutatással kapcsolatban na­gyon jók voltak a tapasztalataim, annál is inkább, mert amivel én otthon foglalkoztam, annak ame­alapján jött létre tavaly novem­berben a 27 m című interaktív hanginstallációm. Az előző évek során többször is jártam Provi- dence-ben, és ismertem az AS220 non-profit szervezetet, ahol az installáció otthonra talált. Maga az, hogy láttam, ahogy ez a művészeti intézmény működik - az önkéntesek, a galériájuk na­gyon hasznos volt, de leginkább az a része, hogy a fiatal, iskolából kikerülő művészek az AS220-ban olcsón hozzájutnak műtermekhez annak fejében, hogy egy megha­tározó óraszámot ledolgoznak az intézmény számára. A galéria, amelyben mindenki sorra kerül, ha hónapokat vagy éveket kell is várnia, cenzúramentes, mivel azt vallják, ami rossz, az ellen a kö­zönség úgyis tiltakozik. Milyen volt a providence-i tárlatod közönsége? A közönséget nagyon nyitott­kítanom, és biztos, hogy ide visszatérek kiállítani. Itt volt januárban egy közön­ségtalálkozód, igaz? Igen. Tizenkét projektemről tartottam egy rövid bemutatót és utána kérdésekre válaszoltam. Vagy ötven ember jött el. Egyrészt olyanok, akiket Közép-Európa va­lamiért érdekelte, de sok képzőművész is volt, akik szak­kérdéseket tettek fel, főleg az al­kotás folyamatáról. Az egyik kér­déskör például arról szólt, hogy a beltéri kiállításaim nagyban a magánszférába tartoznak, a köz­tériek pedig politikával foglal­koznak. Ebből adódott később az a nyüvánvaló téma, hogy van-e politika például a többfunkciós nő című installációban ugyanúgy, mint a táblákban. Szó esett a mai politikai helyzetről is és arról, az hogyan befolyásolja a kortárs művészetet. tőt értékeli. Szerintem ez kiváló stratégia. Az átlag kultúrember néhány intézményt támogat, ez az élet része, ez sajnos nálunk még hiányzik. Ha a New York-i életmódot kellene összehasonlítanod az otthonival, mi jut az eszedbe? Viszonylag nehéz az összeha­sonlítás, mert öt hónapig éltem itt, ami elég ahhoz, hogy ne legyek tu­rista, de itt nem volt más dolgom, mint hogy kutatóművész legyek, annak ellenére, hogy két fiam is ve­lem volt. Sokkal inkább tudtam egyvalamire összpontosítani, mert távol voltam azoktól a dolgoktól, amelyekre otthon kénytelen az ember figyelni: például nem kel­lett tanítanom. Nagyon nagy szük­ségem volt rá, hogy úgy tudjak ol­vasni és gondolkodni és vissza­nézni, hogy nem kellett ezt a fo­lyamatot állandóan megszakítani más tevékenységgel. Azt is tud­latoknak az a része, amely az éle­tünket vagy gördülékennyé, vagy kínszenvedéssé tudja tenni - egy üzletben vagy egy hivatalban itt jobb, mert az utcán az emberek bocsánatot kérnek egymástól, ha rálépnek a lábadra, az eladó ked­ves, még akkor is, ha rosszkedve van. A napi élet itt konfliktusmen- tesebb, mint nálunk. Tudatában vagyok annak, hogy a tapasztala­tom nem teljesen reális, mert pél­dául nem volt itt állásom, nem kel­lett pénzt keresnem, és nem kellett kollégákkal mindennapi interak­cióba lépnem. Kisebbik fiad középiskolába járt Brooklynban, méghozzá nem egy elit-, hanem egy városi iskolába. Ezt a tapasztalatot hogy értékeled? Noha szidják az amerikai iskola- rendszert , nekem Jonathán iskolá­jával kiváló tapasztalataim voltak, mert a mi elsődleges célunk az lehetőségek szempontjából is. így utólag nagyon örülök annak, hogy Brooklynban, nem pedig Manhattanben laktunk, mert így nem lettem Manhattan-sovinisz- ta. A multikulturalitásnak ez a faj­ta megélése, ami nálunk egyálta­lán nincsen, az, ahogy a város a kis környékekből épül fel - na­gyon érdekes tapasztalat volt. A gyerekek hogy élték meg ezt a merően másfajta kultúrát? A sokat emlegetett kulturális sokkot nem tapasztaltuk meg, mert nem kellett hirtelen, rövid időbe besűrítve tapasztalnunk a várost. Természetes módon tud- • tunk belefiltrálódni az itteni struktúrákba azáltal, hogy hosszabb ideig voltunk itt. Sze­rencsénk volt abban is, hogy a Brooklyni Zeneakadémia közelé­ben laktunk, és meg tudtunk néz­ni egy egész sorozat olyan remek előadást, amely a világ minden (A szerző felvétele) Németh Ilona két fiával Brooklynban - a háttérben Manhattan déli része, a Financial District 4 4 4 í i i < rikai gyökerei vannak. Az installá­ció irodalma nálunk szinte hozzá­férhetetlen. Ehhez hozzátartozik, hogy az itteni könyvtárakban fel­lelhető anyag máshol nem talál­ható, és csak a könyvtáron belül kutatható, tehát ez is nagyon fon­tos volt a munkám számára. Szá­mos olyan könyvet fedeztem fel egyébként, amit nagyon jó lett volna, ha tizenöt évvel ezelőtt ol­vastam volna el. Mentségemre, ezek közül több akkor még meg sem jelent. Rengeteget jegyzetel­tem, és a tanításnál ezt nagyon jól fogom tudni használni. Úgy tudom, ittléted alatt Pro- vidence-ben is készítettél egy kiállítást. A providence-i meghívás érde­kes módon egy volt nagyszombati galériaigazgató barátnőm, Viera Levitt által sikeredett, aki Provi- dence-be ment féijhez. Az ő ötlete nak tapasztaltam, sokan szemé­lyesen is érdeklődtek. Volt olyan, aki azt mondta: tegnap hallotta, hogy egy érdekes kiállítás van, ezért eljött megnézni. A közön­ségtalálkozón elhangzottak után úgy néz ki, hogy lesz egy táblakiál­lításom is Providence-ben, a du- naszerdahelyihez és a budapesti­hez hasonlóan. A New York-i művészeti kö­zösségbe mennyire volt egyszerű beleolvadni? Elég nehéz volt ismerősöket szerezni, mivel nem tanítottam az egyetemen, és az a fajta struktúra nem állt rendelkezésemre. Ki­használtam minden lehetőséget, és végül sikerült értékes kapcsola­tokat kiépítenem, de az öt hónap ebben a tekintetben nem volt túl hosszú. Egy brooklyni galériával, a Space on Dobbinnal például na­gyon jó kapcsolatot sikerült kiala­Mint viszonylag kívülálló, az amerikai - pontosabban New York-i - társadalmat hogy élted meg magánemberként és mint művész? Az esztelen fogyasztást és a művészeti élet elpiacosodását is megtapasztaltuk itt, de ez nálunk is jelen van már, sajnos. Itt azon­ban sokkal nagyobb az a réteg, amely művészetfogyasztó, amely hasonló a nyugat-európai fo­gyasztókhoz. Egyrészt a nagy tömegben az ember könnyebben megtalálja a közönségét, de érezhető, hogy az emberek más­hogy vannak szocializálva arra, hogy a kultúra és a művészet mi­lyen szerepet tölt be az életük­ben. A művészeti intézmények támogatási rendszere lenyűgöző - az emberek érdekeltté válnak, mert tagjai valaminek. Az is tag, aki húsz dollárt fizet és az is, aki ötezret, és az intézmény mindket­tam, hogy New York annyi impul­zust ad, amennyit semmilyen más város nem adhat. Abban a tekin­tetben is szerencsések voltunk, hogy pont a választási kampány és a választások alatt is itt voltunk, és végig tudtuk nézni mint kívülál­lók. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a gazdasági válság és az Obama ál­tal gerjesztett remény milyen mó­don fogják egymás irányítani. Az Obama-éra nagyon sokat segíthet az egész világon, nem csak az Egyesült Államokon. Tipikusan egyébként csak Obama-választók- kal találkoztunk, így nem tudjuk, milyen a másik oldal. Magánem­berként sokkal jobb volt, mint ahogy reméltem. Amire nem szá­mítottam, az a mindennapi élet minősége, ami itt összehasonlítha­tatlanul jobb és nagyon jól szerve­zett. A mindennapi konfliktusfor­rásokat az itteni emberek megta­nulták kezelni. Az emberi kapcso­volt, hogy megtanuljon angolul és hogy megismerkedjen más kultú­rákkal. De még az iskola-szülők közti kommunikáció is nagyon szimpatikus volt, mint az is, ahogy az itteni tanárok nyíltan beszélnek olyan dolgokról a gyerekekkel, amelyekről nálunk még nem. A kulturális, vallási, szexuális, étke­zési és minden más különbözőség­ről szó van. A tanítás struktúrája is más, mivel öt tantárgykor van, amelyen belül több összefüggő tantárgyat tanítanak. A környezet­tanban például benne van a kémia, a fizika, a biológia és a földrajz. Ez globálisabb áttekintést ad az egyes problémakörről, és úgy érzem, hogy sokkal használhatóbb tudást ad a diákoknak. És milyen volt Brooklynban élni? New York nagyon jól működő város. A közlekedés és a kulturális részéről jött Brooklynba. Unikum egyébként, ahogy ez az intézmény működik, nemcsak a közönsége, hanem a programok minősége is nagyon magas. Az eltervezett munkáddal hogy haladtál? Négy hónap után tudtam iga­zán elkezdeni dolgozni. Addig csak olvastam, de nem rajzoltam | vagy terveztem. Azt hiszem, kell, hogy az ember otthon érezze ma­gát valamennyire egy helyen ah­hoz, hogy a kreatív energiái fel tudjanak szabadulni. Azt látom most egyébként, hogy erre otthon is jobban oda kell majd figyelnem, hogy a mindennapi élet kis prob­lémái ne emésszék fel a kreatív energiámat. Az élet fontossági sorrendjét újra fel kell állítanom, újra kell gondolnom és annak megfelelően élni, mert különben el lehet veszni a részletekben.

Next

/
Thumbnails
Contents