Új Szó, 2009. február (62. évfolyam, 26-49. szám)
2009-02-14 / 37. szám, szombat
Beszélgetés Hrapka Tiborral, a Kalligram Kiadó könyvtervezőjével, akinek műhelyéből olyan könyvborítók kerülnek ki, amelyekre nem lehet nem felfigyelni Vállalni kell a közvetítő szerepét 10 Szombati vendég ÚJ SZÓ 2009. FEBRUÁR 14. www.ujszo.com ;ég úgy dönt, elfogadom. Ha biz- :os vagyok a dolgomban, akkor neg se kérdezem őket. SÁNDOR IVAN SZÁZADVÉGI TÖRTÉNET ban nem véletlen, mert véletlenek nincsenek. Ha bemész egy könyvesboltba, olvasói vagy grafikus szemmel nézed a könyveket? Attól függ, miért megyek be. Néha bemegyek azért is, hogy megnézzem, milyenek a borítók, mi a trend. A szépirodalmi könyveknél most például mi a trend? Hálistennek újra a minimaliz- mus felé tart-. Mert biztosan nemcsak én, hanem mások is észrevették, hogy a sok színes borító között ma az a feltűnő, amelyik minél egyszerűbb. Vagyis a képzőművészeti tájékozódásod Németh Ilona segítségével a gimnáziumban alapozódott? Végül is igen. Igaz, akkor még birkózó világbajnoknak készültem. Negyedikben is azon vacilláltam, hogy a FAMU-ra jelentkezzem fotóművészetire vagy Bulgáriába a birkózóiskolába. Junior válogatott voltam. Szlovák, csehszlovák bajnok. Szabadfogású birkózásban, 70 és 75 kg-os súlycsoportban. Mai napig ennyi a súlyom. Vagyis a könyvborító-tervezésben is az ár ellen kell menni egy idő után? Persze. De meg kell találni a megfelelő utat, hogy azért tükrözze a kor szellemét is. Mi kell ahhoz, hogy valaki jó legyen ebben a szakmában? Elsősorban ismerni kell a szakma csínját-bínját, másodsorban fel Miért hagytad abba? Mert egy nemzetközi versenyen szembekerültem az oroszokkal. Akkor kiderült, hogy belőlem soha nem lesz világbajnok, mert akik megvertek, nem a legjobb oroszok voltak, hanem csak egy kis városi csapat. Ha valamiben nem lehetsz a legjobb, akkor abbahagyod? Negyvenöt éves vagyok, most már nem feltétlenül a legjobb akarok lenni abban, amit csinálok. De mindent tudni akarok róla. Már kora gyerekkoromban úgy képzeltem, hogy nekem mindent tudnom kell. És a mai napig szeretnék mindenről mindent tudni, mindent megismerni, nem szeretnék kihagyni semmit. « i PAVOL RAN KOV' Stalo sa prvého septembra (alebo inoketígi Ha a kiváló „könyvruhatervezőket” olyan kultusz övezné, mint a divatmágusokat, sztár lenne. Az olvasók többsége azonban, ha szép könyvet vesz a kezébe, ritkán nyomoz az után, hogy a belbecshez, a tartalomhoz ki adott vonzó, ízlésesjátékos, ötletes, szemet gyönyörködtető formát. Hrapka Tiborral, a Kalligram Kiadó könyvtervező grafikusával beszélgettünk. MISLAY EDIT Hogyan kerültél könyvközeibe? Jó nevű fotósként miért hagytad abba a fényképezést? Nagyon szerettem fotózni, amíg nem abból éltem. Művészfotókat készítettem, de hivatásos fotósként abból nem lehetett megélni. Meg néha riportokra jártam, az Új Szónak, a Nőnek fényképeztem, meg a Barátnőnek divatot, de ezek sem izgattak annyira. Amikor aztán a 90-es évek elején egy fotós munka kapcsán kikerültem az USA-ba meg Kanadába, bejártam egy csomó galériát, és láttam, hogy jézusmária, micsoda képeket csinálnak a fotósok. A kiskutya füle vagyok én ehhez képest, gondoltam. Nem azért, mert a technikát vagy a kompozíciót nem tudnám megoldani. Egyszerűen rájöttem, nekem nincs annyi élettepasztala- tom, közölnivalóm a világgal, amit a fotóval ki lehet fejezni. Fényképésznek tanultál? Autodidaktaként tanultam mindent. De mindig voltak mestereim. Gyökeres Gyuri például, aki az Új Szó fotósa volt, rengeteget segített. Többet ért, mint akármilyen iskola. Később pedig Huszár Tibi. De amikor hazajöttem Amerikából, teljesen világos volt, hogy ez nem az én utam. Sok ember számára Amerika inspirálóan hat. Nálad ez pont fordítva volt? Igen. Azt az eseményt, ami miatt oda kiutaztam, lefotóztam, aztán gyorsan leraktam a gépet. Látni és élni akartam azt a közeget, azt a légkört, ami ott van. Mert ha megint a gép mögé bújok, akkor kutyagumit se kapok belőle. Mindig ez volt a bajom a bulikkal is... ott voltam a háttérben mint fotós, és nem tudtam részt venni bennük. Pedig szerettem volna. Élni akartam az életet, nem dokumentálni. Mi történt ezután? Hála istennek Szigeti Laci, Farnbauer Gábor és Grendel Lajos megalapította a Kalligramot, és Fambi hívott, hogy legyek grafikus. Mivel ehhez a munkához is, mint a fotózáshoz, kell valamiféle látásmód meg kompozíciós készség. így indult. Végül is alakulásától kezdve a mai napig a Kalli- gramban dolgozom. Igaz, közben kihagytam két évet, amikor természetgyógyász voltam. Természetgyógyász? Ezek szerint szeretsz kipróbálni új dolgokat. Majdnem mindent. Nem szeretném, ha valami kimaradna az életemből. Mivel foglalkoztál természet- gyógyászként? Eleinte nagyon hitetlen voltam ilyen dolgokban. De egyszer egy természetgyógyász megmutatta nekem, hogy meg tudom állapítani egy másik emberről, mi a baja. Hogy tisztán látható. És valóban láttam. Az a természetgyógyász azt mondta, ezt mindenki tudja, csak az emberek nem hisznek magukban. Elmentem Visegrádra, ahol akkor a messze földön híres Gyurcsok József gyógyított. Végignézett, és azt mondta: „Ott van egy pasi, menj, gyógyítsd meg.” Hisz azt se tudom, mi a baja, mondtam. Mire ő: „Dehogynem!” Gondolkodás nélkül rátettem a veséjére a kezem, és csináltam, amit tudtam. Gyurcsok azt mondta, ha akarok, beállhatok a gyógyítói sorába. De én tanulni jöttem, erős- ködtem. Erre ő: „Ezt nem, tanulni, ezt tudni kell”. Két éven keresztül hol foglalkoztál a gyógyítással? Csatangoltam. Mivel nem tetszettek Gyurcsok módszerei, ahogy az emberekkel bánik, fél éven belül otthagytam. Keresgéltem. Aztán itteni ismerőseimmel elhatároztuk, hogy létrehozunk egy alapítványt, pénzért fogunk gyógyítani, abból fogunk megélni, de beláttam, ez hülyeség. Hogy lehet ezt pénzért csinálni? Hisz ezt mindenki tudja, csak olyan kishitűek, hogy nem veszik észre. Viszont valamiből meg kellett élni. Akkor sokáig abból éltem, hogy segítettem az öcsémnek, aki villanyszerelő. És ezután? Egyszer csak megint telefonált Fambi, hogy szükség van rám. Ez a sors keze, mondtam. Visszamentem a Kalligramba. A szakma fortélyaira Donáth Daniéla és Toronyi Péter tanítottak. Ők még annak az úgynevezett akkurátus régi nyomdásziskolának a képviselői. Töviről hegyire elmagyarázták, hogy mit miért nem lehet, meg hogy ez ezértvagy azért jó. Majdnem húsz éve tervezel könyvborítókat. Számodra mi ebben a munkában az érdekes? A játék. Tili-toli, ide-oda, tet- szik-nem tetszik. Azt csinálom, amit imádok. Egész nap játszom a vizualitással, és ezért fizetnek. Milyen a viszonyod a könyvekhez? Mindig is imádtam olvasni, de most már egyre kevesebb olyan könyv kerül a kezembe, amit elolvasok. Annyi mindent olvastam már, hogy ami nem okoz katarti- kus élményt, abba már nem kezdek. Beleolvasok egy könyvbe, és érzem, hogy az enyém vagy nem. Néha annyi is elég, hogy megfogom a könyvet, és tudom, érde- mes-e belekezdeni vagy sem. (Róth Andrea felvétele) Most tréfálsz? Ez komoly. Vagy megnézem az író arcképét - azért szeretem én is mindig „odanyomni” a portrékat a könyvborítóra, mert az emberre, az arcára, a kezére, a tartására rá van írva, hogy kicsoda -, és látom: az én emberem. Vagy nem. Van-e mondanivalója számomra. Ez nem azt jelenti, hogy másoknak nincs. Sőt lehet, hogy valakinek katarti- kus élményt nyújt. Legutóbb mi szerzett neked katartikus olvasmányélményt? Hunčík Péter könyve, a Határeset. A Kalligram szinte valamennyi kötetének borítóját te tervezed, a magyar és a szlovák könyveket egyaránt. Szabad kezet kapsz a tervezésben? Most már igen. Persze nem így kezdtünk. Ehhez viszont minden bizonnyal ismerned kell a könyvet is. Vagyis valamennyi könyvet el kell olvasnod? Mert ez óriási mennyiség évente... Elvileg el kellene, de azt nem győzném. Ha nem olvastam a könyvet, konzultálok a szerkesztőkkel, hogy milyen a stílusa, mit akar közvetíteni a szerző, ha története van, nagyjából mi a története, milyen korban játszódik ítb., és abból, amit elmondanak, valamit kiszűrök. Ezt próbálom aztán vizu- alizálni. Novellákkal gyakran találkozom a Kalligram folyóiratban is, mert a folyóiratot én terveztem és tördelem. Bár az utóbbi időben sajnos már nem mindig tördelem, mert rengeteg borítót kellett terveznem, de fáj a szívem kiengedni a kezemből, mert az én „gyerekem”. A Kalligramot az egyik legszebb művészeti folyóiratnak nevezték. Hallottam róla. Nekem is tetszik, és marha élvezettel csinálom. Abban viszont mindent elolvasok. A verseket, tanulmányokat, novellákat, regényrészieteket, hogy pontosan tudjam illusztrálni. Ez azért is jó, mert ha később megjelenik a teljes könyv, a részletek alapján már van róla elképzelésem. Mi a különbség aközött, ha kapott információ alapján tervezed a borítót, vagy ha te magad olvastad a könyvet? Más borító születik. A szerkesztőtől az ő szubjektív élményei alap/ ján kapom az infót, és lehet, hogy az enyém eltérő lenne az övétől. Más lenne az olvasatom. Volt már ilyen. De a Hunéík-könyv nem ilyen volt. Jött Csanda Gábor, a szerkesztője, és azt mondta, nem tudja elmesélni a tartalmát, mert nincs tartalma, minden egyes sora tele van sztorival, és egy órát beszélt róla. Akkora lelkesedéssel, hogy nem is az jött át, amiket mondott, hanem maga a érzés, a fellángolás, és akkor bumm- bumm, beugráltak a képek. Ahogy Gábor elment, nekem már meg is volt a fejemben a terv. Szerintem a legsikerültebb borítóm, amit eddig csináltam. Ezt szeretem a legjobban. Úgy érzem, a forma teljesen összhangban van a tartalommal. Hány tervet készítesz egy-egy könyvhöz? Néha csak egyet, de általában többet. A Hunéík-kötet elsőre sikerült, de volt olyan könyv, amihez 18 borítótervet készítettem. Az volt a csúcs. Ki választja ki a végső változatot? Többnyire a szerzőre hagyom. Ha ez valami miatt nem jön össze, én pedig nem tudok választani, akkor megkérem a Kalligram munkatársait, és szavazunk. Megtörténik, hogy a nekem kevésbé tetszőt választják ki, de ha a többkell vállalni a közvetítő szerepet. Hogy nem egy művészeti alkotást készítek. Azt kell visszaadni, amit a könyv, az író közvetíteni akar. Azt próbálom mindig összefogni, miért is írta meg a szerző a könyvet, mit akar vele közölni. És ha ez sikerül, akkor a borító szinkronban van a tartalommal. Ha nem sikerül, attól még lehet egy borító jó, dizájnos, feltűnő meg szép. Csak nem illik az adott könyvhöz. Gyakran alkalmazol képző- művészeti alkotásokat a könyvborítókon. Vagyis egy grafikusnak a képzőművészetben is jártasnak kell lennie, hogy tudja, mikor mihez nyúljon. Szerencsémre az egyik gimis osztálytársam Németh Babi volt. A leghátsó padban „iskolázott” engem. Ő már akkor keményen az iparművészeti főiskolára készült, és amikor matekóra alatt a felvételire tanult, én vele együtt lapozgattam a könyveit. Ez is egy véletlen iskola volt az életemben. ValójáEnnyi munka mellett hogyan lehet győzni mindent megismerni? Most már tudok szelektálni. Meg azt is tudom, hogy mindig rám talál a számomra fontos élmény, tapasztalás. Mindig azokkal az emberekkel, helyzetekkel találkozom, akikre, amikre szükségem van. Függetlenül attól, hogy az ^ egóm mitakar. Van olykor ellentmondás a kettő között? _ Persze. Hatalmas pofonokat " kapok az élettől. Később azonban rájövök: jó, hogy ez megtörtént velem, mert megint megtanultam valamit. Melyek a legfontosabb tapasztalatok, élmények az életedben? A szerelmeim mindenképpen. Szerencsésnek mondhatom magam, mert olyan érzelmeket kaptam tőlük, ami megmutatta számomra, milyen a szerelem. A nagyanyám pedig arra tanítgatott, mi a í szeretet. Ó egy csoda ember volt, nagyon nagy hatással volt rám. A mai napig nem találkoztam hozzá hasonlóval. Mindenről mindent 4 tudott. Nem tények meg információk szintjén persze. De ahogyan tudta kezelni a dolgokat...! A másik fontos felismerésem az, kezdem sejteni, hogyan működik a valóság. Hogy talán nem arról szól minden, amit a szemünkkel látunk. Hanem belül zajlik minden, a tudatban meg a lélekben. Olyan ember benyomását kelted, aki szereti jól érezni magát a világban. Nagyon szeretem a finom kajá- ( kat, jó piákat, gyönyörű helyeket, a sugárzó nőket, szeretem élvezni az életet. Jó nagy adag hedonizmus is van bennem. Másrészt viszont . nem félek a pofonoktól. Nem félek semmitől. Akkor is belemegyek veszélyes helyzetekbe, amikor tudom, hogy nem jöhetek ki jól belőle. Mert érzem, hogy valami ajándékot - ismeretet tartogat számomra. És ezekért az ajándékokért érdemes mindennap felkelni és nyitott szívvel beszállni akár a mókuskerékbe is.
