Új Szó, 2009. február (62. évfolyam, 26-49. szám)

2009-02-10 / 33. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. FEBRUÁR 10. Közélet 3 Az esetek többségében még elnézőek a rendőrök, de akadnak olyanok is, akik már elővették a mérőszalagot, és sorra bírságolják a tilosban parkoló autósokat Leszorítják a járdákról a gyalogosok a gépkocsikat? Pozsony. Kezdik megtanulni a járművezetők az új közúti közlekedési törvény ren­delkezéseit. Azon túl, hogy lakott területen 50 km/h-ra kell lassítani, szükséges megbarátkozni azzal a gondolattal is, hogy a jár­dák többségén csak akkor engedélyezett a parkolás, ha a gyalogosok számára 1,5 méter széles hely ma­rad a gépjármű mellett. S bár a rendőrök az esetek többségében még elnézőek, akadnak olyanok is, akik már elővették zsebükből a mérőszalagot és büntetnek. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az egyenruhások gyakran röp­lapot tűznek a helytelenül lepar­kolt gépjárművek szálvédőjére, nemegyszer viszont az informáci­ós lap helyett a 60 eurós büntetés­ről szóló nyugtát hagyják az au­tón. Kassán a jogszabály hatályos­ságának első napjától 205 hely­színi bírságot kaptak a gépkocsi­tulajdonosok ezért a szabálysérté­sért. Sok sofőr szerint a parkolást szabályozó paragrafus gyakorlati­lag tiltja a járdán való parkolást, mivel a városokban a járdák több­sége jóval keskenyebb 1,5 méter­nél. Ilyen helyeken lehetetlen megállni a járdán, s ha a jármű­vezető mégis megpróbálná, gép­kocsijával eltorlaszolná az úttest egy részét, s ezzel gátolhatná a mentők vagy tűzoltók továbbha­ladását. Újdonságnak számít, hogy a járdákon helytelenül le­parkolt autók tulajdonosát már a Átküldik a gyalogost a másik ol­dalra (Oliver Filan felvétele) Ha nincs meg a másfél méter, el is szállíthatják a gépkocsit (Fotók: SITA és Oliver Filan) városi rendőrség is megbüntethe­ti, s parancsot adhat a gépjármű elvontatására. „Eddig ezt a sza­bálysértést az állami rendőrség­nek kellett jelenteni, s ha elvon­tatták az autót, akkor a sofőrnek az illetékes közlekedésrendésze­ten kellett jelentkeznie a szabály- sértés miatt” - magyarázta az Üj Szónak Peter Pleva, a pozsonyi városi rendőrség szóvivője. A jog­szabály betartásával a fővárosi la­kótelepeken vannak a legkomo­lyabb gondok. Dlhé Diely város­részben 8 ezer parkolóhelyre 15 ezer autó, az ország legnagyobb lakótelepén, Pozsony-Ligetfalu- ban pedig 19 ezer parkolóhelyre 59 ezer jármű jut. Este hét óra után gyakorlatilag csak a csodával határos módon lehet szabad he­lyet találni, a sofőrök útkanyaru- latokban, járdán, szemetes kon­ténerek tőszomszédságában, gya­logosátkelőkön is leállítják autó­jukat - tehát gyakorlatilag min­denhol, ahol még szabad helyet találnak. Az új rendelkezések tisztelet­ben tartása jelentős beruházáso­kat hoz magával. Több városban Jobb, ha tudja az autós ♦ Járdán csak olyan helyen lehet hagyni a gépjárművet, ahol ezt tábla engedélyezi, vagy ahol 1,5 méter széles sáv marad a leparkolt gépjármű mellett. ♦ Á helytelen parkolásért járó pénzbírság 60 euró. ♦ A járda „elfoglalásáért” a városi rendőrség is büntet­het. (dp) kiszélesítik az egyirányú utcákat, új parkolóhelyeket alakítanak ki és több parkolást szabályozó köz­lekedési táblát helyeznek el. „En­nek a paragrafusnak az érvényesí­tése nem megy egyik napról a má­sikra. Jelenleg elsősorban az ar­rogáns sofőrökre összpontosí­tunk, akik az egész járdát elfoglal­ják, vagy tilosban parkolnak” - pontosított a ligetfalui önkor­mányzat szóvivője, Ľubomír And- rassy. A közúti közlekedésről szó­ló jogszabály előző változata ki­mondta, hogy a járdán parkoló gépjárműveknek tilos gátolniuk a gyalogosok továbbhaladását, az új paragrafus értelmében azon­ban már csak ott lehet parkolni, ahol közlekedési tábla engedélye­zi, vagy ahol 1,5 méter széles jár­darész marad a gyalogosoknak. Látszólag ez a szabályozás sem zavaija a sofőröket, s mivel a jár­dákról letiltották az autókat, in­kább az úttesten parkolnak. „Vannak utcák, ahol mindkét ol­dalon így parkolnak az autók, ezért nem fémek el köztük a szé­lesebb mentő- és tűzoltóautók” - mondta Alena Kopŕivová po- zsony-óvárosi szóvivő. A sofőrök számára előnytelen helyzetet úgy akatják megoldani, hogy egyes utcák egyirányúak lesznek, eset­leg az utca egyik oldalán a járdán engedélyezik a parkolást, a másik oldalon a járdát viszont kizárólag a gyalogosok használhatják. Egyébként nem árt tudni, hogy a 1,5 méteres távolságot a járdán csak akkor kell betartani, ha a parkolást nem szabályozza közle­kedési tábla, (dp) RÖVIDEN Pozsony: szórólapokat osztogatnak A főváros egyes lakótelepein a városi rendőrök szórólapok osztásával figyelmeztetik a helytelenül parkoló sofőröket ar­ra, hogy megsértették a jogszabályt, és legközelebb pénzbír­ságot kaphatnak. „A tapasztalat azt mutatja, hogy a járművezetők valóban lehúzódtak a járdákról, próbálnak máshol szabad helyet találni. Csak az egyértelmű és szándé­kos szabálysértéseket büntetjük” - árulta el tegnap lapunknak Peter Pleva, a pozsonyi városi rendőrség szóvivője. Kassa: ha egyértelmű a szabálysértés A jogszabály hatályba lépése óta 205 bírságot szabtak ki ezért a szabálysértésért, s mivel a városban hosszú évek óta jelentős gon­dok vannak a parkolással, a rendőrök ezek után is csak abban az esetben büntetnek, ha egyértelmű a szabálysértés. „Ha egy gépjárművel úgy parkolnak le, hogy nyilvánvaló lesz, a sofőr nem tartotta be a 1,5 méteres távolságot, akkor büntetünk. Ha - úgy­mond - első ránézésre ugyan nem lesz teljesen egyértelmű az elő­írt távolság betartása, de a gyalogosok továbbhaladása nem korlá­tozódik, akkor nem kívánunk bírságolni” - árulta el Slavomír Plavelčák, a kassai városi rendőrség parancsnokának helyettese. Érsekújvár: kevesebb rosszul parkoló . Február elseje óta a városban lényegesen csökkent a rosszul leparkolt gépkocsik száma. „Eleinte a járműtulajdonosokat inkább csak figyelmeztettük a szabálysértésre” - mondta Ma­jor Róbert, a városi rendőrség parancsnoka. A lakótelepeken nem számít ritkaságnak, hogy a sofőrök két sorban parkol­nak, illetve éjszakára nem húzzák be a kéziféket és nem rak­nak be sebességet sem, így aki reggel korábban el akar menni gépkocsijával, az kissé odébb tolja az útban álló autót. Komárom: inkább figyelmeztetnek Bár ebben a városban is akadnak szabálysértők, a járdán való parkolással nincsenek komolyabb gondok. „Főleg a lakótelepek néhány utcájában fordulnak elő problémák, s felhívjuk a sofőrök figyelmét, hogy mikor sértenek jogszabályt. Inkább figyelmezte­tünk, mint büntetünk” - árulta el érdeklődésünkre Rozsnyó Lajos, a városi rendőrség parancsnoka, (dem, s) Amit nem szabad az egyszerű autósnak... (Képarchívum) Nyugat felől megnövekszik a felhőzet és fokozatosan többtelé havazásra, délnyugaton esőre, havas esőre lehet számítani. Az ország keleti felében eleinte változóan felhős égbolt lehetséges. Az orvosmeteorológia a Panoráma oldalon olvasható. A térképen a legmagasabb nappali hőmérsékleteket tüntettük fel. sáffls VÁROSOK MA HOLNAP HOLNAPUTÁN Pozsony eső-2° 3° felhős ég 1° 4° jobbára felhős ég-5° 3° Nyitra havazás-4° 2° felhős ég-1“ 1° tőként(elhős ég-6° 2“ Dunaszerdahely eső-3° 4° felhős ég-1° 4° általában felhős ég •5” 3° Komárom eső-3° 3° felhős ég 1° 5° jobbára ielhős ég-5° 3° Ipolyság eső-4" 2° felhős ég-2° 2° főként felhős ég-V 0° Rimaszombat havazás-5° 1* felhős ég-3° 3° általában Ielhős ég-4° 1* Kassa felhős ég-3° 2° borult ég-3° 2° többnyire felhős ég-3° r Királyhelmec felbős ég-2" 3° havas eső 0° 3° többnyire felhős ég-1° 4” Besztercebánya havazás-5° 1° hózápor-3° 2° felhős ég-8° 0° Poprád havazás-6° 0° havazás-2° 0“ hózápor-7° -2° IDŐJÁRÁS A HEGYEKBEN ChopokJuh Kosodrevina 185 cm ChopokJuh Srdiečko 110 cm Štrbské Pleso 100 cm IMOn' Meander Skipark Oravlce 90 cm ™* Chopok Sever Záhradky 85 cm Hójelentés a szlovákiai sípályákról Chopok Sever Otupne Chopok Sever Biela Púť Tatranská Lomnica Jamy Roháče Spálená dolina Brezovica 85 cm 85 cm 80 cm 75 cm 55 cm Túlnyomóan felhős idő. több helyen havazással, az ala­csonyabban fekvő területeken havas esővel. Szél: NY, 110-30 km/h Csütörtök Általában felhős idő. Helyen ként, főleg északír hózáporra lehet számítani. ! Szél: ENY, {10-30 km/h Péntek .HEBST .274« Jobbára felhős Idő, elszórtan hózáporokkal. Szél: ÉNY, 5-30 km/h A hőmérsékletek Celsius-fokban vannak megadva y* szél melegfront n ciklon hidegfront okklúziós front v anticiklon Készíti az SHMÚ Pozsony 07.10 Pozsony Besztercebánya 07.03 Besztercebánya 06.55 Kassa 17.00 Pozsony 16.51 Komárom 16.42 Párkány 275 árad 190 árad 135 árad Kedd -174° Szerda

Next

/
Thumbnails
Contents