Új Szó, 2009. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
2009-01-29 / 23. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. JANUÁR 29. Sport 23 Ma tárgyal a kézilabdaedző a szövetség elnökével Heister Zoltán lemond? S1TA-HÍR Zágráb. Egy nappal a Norvégia- Szlovákia helyosztó előtt, a horvát fővárosban zajló férfi kézilabda-világbajnokság színhelyén Heister Zoltán, a szlovák válogatott vezetőedzője váratlanul bejelentette, hogy lemondását fontolgatja - közölte esti hírműsorában a Szlovák Rádió. A szlovákok ma (20.15) a norvégok ellen mérkőznek a 9. helyért, s az együttest állítólag Heister segítője, Juraj Jurajov irányítja. „A zárótalálkozó előtt ennek nincs nagy jelentősége. Valamit elértek velem a fiúk, de több volt a csapatban. Csütörtökön találkozom a szövetség elnökével” - nyilatkozta Heister tegnap este a Markíza Televízióban. Már tegnap este Zágrábba utazott Pavol Derfényi, a Szlovák Kézilabda-szövetség elnöke, hogy elbeszélgessen a trénerrel. „Én is hallottam a meglepő hírt, konkrétumokkal nem szolgálhatok. A tanácskozás után hivatalos közleményt adunk ki.” Mint ismeretes, a szlovák válogatott várakozáson felüli teljesítményt nyújt(ott) a vb-n, hiszen kiharcolta a középdöntőbejutást, s a viadal egyik meglepetéscsapata volt. Több figyelemre méltó eredményt is elért: Magyarország (24:24), Románia (28:23), Dél- Korea (23:20). Koeman keretet hirdetett a izraeli-magyar meccsre Csak hárman az NB I-ből MTl-HÍR Budapest. Kihirdette 24 fős, bő keretét Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a február Ü-i, izraeliek elleni barátságos mérkőzésre. A holland szakember 18 játékossal utazik Izraelbe, a szűkítést a jövő hét második felére tervezi. Kapusok: Babos Gábor (Nijmegen), Fülöp Márton (Sunderland), Köteles László (Diósgyőr). Védők: Szélesi Zoltán (Strasbourg), Bodnár László (Salzburg), Juhász Roland (Anderlecht), Vaskó Tamás (Avellino),Vanczák Vilmos (Sión), Bodor Boldizsár (Roda), Tímár Krisztián (Plymouth), Horváth Gábor (Fehérvár), Gyepes Gábor (Cardiff City). Középpályások: Hajnal Tamás (Dortmund), Gera Zoltán (Fulham), Vadócz Krisztián (Osasuna), Halmosi Péter (Hull City), Tóth Balázs (Genk), Dzsu- dzsák Balázs (Eindhoven), Huszti Szabolcs (Hannover). Csatárok: Rudolf Gergely (Debrecen), Torg- helle Sándor (Augsburg), Feczesin Róbert (Brescia), SzalaiÁdám (Real Madrid-Castilla), Priskin Tamás (Watford). Az AC Milan ötmillió eurót kínál David Beckhamért Elégedetlen a színvonallal MTl-HÍR London/Milánó. Brit lapértesülések szerint az AC Milan ötmillió eurót kínál kölcsönfutballistája, David Beckham amerikai klubjának, a Los Angeles Galaxynek. Az olaszok már felvették a kapcsolatot a tengerentúliakkal az angoljátékos megvásárlásának ügyében. Beckham kölcsönszerződése március 8-án jár le, ezután elvileg vissza kellene térnie. Olaszországban hétfőig tart az átigazolási időszak, így addig mindenképpen egyezségre kell jutniuk a feleknek. Maga a labdarúgó is szívesen maradna Milánóban, erről a Corriere della Sera című újságnak beszélt. Azt mondta: az amerikai liga olykor kicsit frusztráló, mivel „odaát” még legalább tíz évre van szükség ahhoz, hogy a labdarúgás megfelelő színvonalú legyen. „Szerződés köt a Galaxyhez és nagyon tisztelem a klubot. De a lehetőség, hogy az AC Milánban játszhatok, nagyon különleges” - fogalmazott a 33 éves középpályás, akivel a milánóiak még nem vesztettek mérkőzést. Van der Sár „góltalansági” csúcsa London. Angol futballcsúcsot állított fel a Manchester United holland kapusa a kapott gól nélkül eltöltött percek mennyiségét illetően. Edwin van der Sár a West Bromwich Albion ellen kedd este 5:0-ra megnyert meccsen növelte 1032 percre a találatmentes hálóójzés rekordidejét. A németalföldi légiós előtt a Chelsea hálóőre, Petr Čech tartotta a csúcsot - a nemzetközi sportági szövetség honlapja szerint - 1025 perccel. A cseh kapus a 2004/05-ös szezonban óvta meg eredményesen ennyi időn keresztül hálóját a góltól. Maga az MU is rekordot ért el a sikerrel a Premier League-ben, hiszen megszakítás nélkül immár 11 olyan élvonalbeli fellépésén van túl, amelyen nem kapott gólt. Az előző rekorder a Chelsea volt 10 meccsel, (mti) SPORTHÍRADÓ + Női kosárlabda extraliga - 17. forduló (előrehozott mérkőzés): Poprad-Prešov 72:52 (24:18, 12:9, 22:12, 14:13), legeredményesebbek: Johnson 15, Gand- žalová 13, ill. Lawless 20, Hospo- dárová és Karavajeva 13-13. + Alpesisí Világkupa, Schlad- ming - férfi műlesiklás: 1. Herbst (osztrák) 1:37,32; 2. Pranger (osztrák) +1,16; 3. Kostelic (horvát) +1,23. A Vk-összetett állása: 1. Kostelic 735, 2. Raich (osztrák) 660, 3. Grange (francia) 656. f Vízilabda Interliga: Novi Sad- ČH Košice 14:14 (3:4, 4:5, 4:2, 3:3). + Előkészületi labdarúgó-mérkőzések: DAC-Fergana (üzbég) 1:0, g.: N Tend, Tmava-Zlín 0:0, Ružomberok-Turč. Teplice 6:0, Topoľčany-Zl. Moravce 0:5. ♦ Női kosárlabda Euroliga-nyol- caddöntő (első mérkőzés): Valencia-MB Košice 98:53, Venezia-Pécs 60:61. Visszavágók a hétvégén. ♦ Labdarúgó Német Kupa-nyol- caddöntő (egy meccsen dőlt el a továbbjutás): Stuttgart-Bayern München 1:5. ♦ Előkészületi vízilabda-mérkőzés, Brandenburg: Németország- Magyarország 4:9 (1:1, 1:3, 2:2, 0:3). Jövő hétvégén Szlovákia-Belgium mérkőzés lesz a Fed-kupában Összeállt a Dream Team Cibulková, Hantuchová, Rybáriková - ezzel a csapattal a végső Fed-kupa- győzelem sem elérhetetlen Szlovákia számára. Persze csak 2010-ben, mert előbb a II. Világcsoportból fel kell jutni az I. Világcsoportba. Az első ellenfél Belgium csapata lesz. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Az év elején kinevezett új kapitány, Matej Lipták, aki korábban Karol Becket és a cseh Petra Kvi- továt is a TOP 50-be vezette, a három sztáron kívül még a fiatal Lenka Wienerovát nevezte a belgák elleni mérkőzésre. „Szeretném viszont, ha Bocz Klaudia is velünk dolgozna a felkészülés alatt. Nagyon tehetséges játékos, akarom látni az edzéseken, és lehet, hogy a végén neki fogok lehetőséget adni”- mondta Lipták. A mérkőzés esélyesei egyértelműen a hazaiak, a Szlovák Te- niszszövetségfőtitkára, IgorMoška egyenesen Dream Teamnek nevezte ezt a gárdát. „Ilyen felállításban bárkit képesek vagyunk megverni. A célunk egyértelműen az, hogy feljussunk az I. Világcsoportba, a legjobb 8 csapat közé” - jelentette ki Moška. (bt) Ausztrál nemzetközi teniszbajnokság: Cibulková vegyespárosban is kiesett Elődöntőben a világelső Nadal ÖSSZEÁLLÍTÁS Melbourne. Dominika Cibulková vegyespárosban is elbúcsúzott az ausztrál nyűt teniszbajnokság további küzdelmeitől, miután az osztrák Jürgen Melzerrel az oldalán vereséget szenvedett a negyeddöntőben. „Az első játszmában jól teniszeztünk, de sajnos a döntő pillanatokban mindig mi hibáztunk. A folytatásban már elfáradtunk, minden tekintetben jobb volt az ellenfél” - nyilatkozta a szlovák teniszezőnő, aki egyesben a nyolcad- döntőigjutott. A világelső spanyol Rafael Nadal szettveszteség nélkül került az elődöntőbe. Az első játszmát könnyedén nyerte meg, a második és a harmadik szettet pedig egyformán 5:5-ös állás után döntötte el a maga javára a francia Gilles Simonnal szemben. A címvédő, szerb Novak Djokovics keddi kiesését követően az elmúlt évi másik döntős Jo-Wilf- ried Tsonga is a negyeddöntőben búcsúzott. Az ötödikként rangsorolt francia játékos négy szettben maradt alul a 14. helyen kiemelt spanyol Femando Verdascóval szemben, aki először jutott be Grand Slam-toma elődöntőjébe. A nagy meleg miatt a fedett Rod Laver Arénában csaknem három óráig tartott a mérkőzés. A spanyol teniszező játékán nem látszott meg, hogy az előző fordulóban ötszettes összecsapásra kényszerült a brit Andy Murrayvel szemben. Az első két játszma kiegyenlített küzdelmet hozott, a folytatásban azonban Verdasco határozottabb volt. Három orosz és egy amerikai játékos került a női egyes elődöntőjébe, azután ugyanis, hogy kedden Dinara Szafina és Vera Zvonarjeva biztosította helyét a legjobb négy között, szerdán Jeleňa Gyementyi- jeva, majd Serena Williams csatla- kozott hozzájuk. A negyedik helyen kiemelt Gyementyijeva a spanyol Carla Suarez Navarrót, a másodikként rangsorolt Williams pedig az orosz Szvedana Kuznyecovát (8.) búcsúztatta, (s, m) Rafael Nadal így örült az elődöntőbe jutásnak az Australian Openen (SITA/AP-felvétel) MELBOURNE ! KRÓNIKA NŐI EGYES - negyeddöntő: Gyementyijeva (orosz, 4.)- Suarez-Navarro (spanyol) 6:2, 6:2; S. Williams (amerikai, 2.)- Kuznyecova (orosz, 8.) 5:7, 7:5, 6:1. Az elődöntő párosítása: Zvonerjeva (orosz, 7.)- Szafina (orosz, 3.); Gyemen- tyijeva-S. Williams. FÉRFI EGYES - negyeddöntő: Verdasco (spanyol, 14.)— Tsonga (francia, 5.) 7:6, 3:6, 6:3, 6:2; Nadal (spanyol, 1.)- Simon (francia, 6.) 6:2, 7:5, 7:5. Az elődöntő párosítása: Roddick (amerikai, 7.)-Fede- rer (svájci, 2.); Nadal-Ver- dasco. VEGYESPÁROS - negyeddöntő: Dechy, Ram (francia, iz- raeli)-Cibulková, Melzer (szlovák, osztrák) 7:5,6:1. A szlovák csapat első számú játékosa most Cibulková, aki a 19. helyen áll a világranglistán; Hantuchová a 21. (TASR/AP-felvétel) EGY MONDATBAN ♦ Az idény végéig az Intema- zionale labdarúgócsapatának a játékosa marad Hemán Crespo, akit három olasz élvonalbeli együttes is leigazolna. ♦ A nigériai futóból lett ausztrál súlyemelő, Jane Dike két évig nem versenyezhet, miután doppingvétségen érték: ♦ Lionel Messi, az FC Barcelona argentin labdarúgója is tagja Diego Maradona franciák ellen készülő válogatott keretének. ♦ Németh Krisztián az 59. percben pályára lépett az angol második vonalban, a Blackpool színeiben a QPR elleni bajnokin, és első meccsén rögtön arccsonttörést szenvedett. ♦ Kindl Gabriella, a Podgorica 86-szoros magyar válogatott kézilabdázója a jövőben a montenegrói színeket képviseli, mert a magyar nemzeti csapatban három éve nem kap lehetőséget. ♦ Ronaldo miatt aggódik csapatának, a Corinthiansnak a vezetőedzője; a világbajnok labdarúgót hétfő hajnalban egy szórakozóhely előtt fényképezték le. EUR0E0C1 Anglia 23. forduló: West Brom- wich-Manchester United 0:5, Berbatov (22.), Tevez (44), Vidics (60.), C. Ronaldo (65., 73.); Tottenham- Stoke City 3:1, Lennon (8.), Defoe (21.), Dawson (24.), ill. Beattie (57.); Sunder- land-Fulham 1:0, Jones (55.); Portsmouth-Aston Villa 0:1, Heskey (21.). (ú) SPORTMENÜ Röplabda NŐI KÖZÉP-EURÓPAI LIGA - 16.30: Slávia UK Bratislava-Schwechat. Vízilabda INTERLIGA- 18.15: ČH Košice-Novi Sad. SPORTFOGADÁS 5. játékhét: LOTO - I. HÚZÁS: 4,7,26,29,31,47; pótszám: 18. NYEREMÉNYEK I. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1025,40 euró (18 nyertes); 4. díj: 20,35 euró (1310); 5. díj: 3,45 euró (23 599). JACKPOT-nyeremény: 1157 838,12 euró. II. HÚZÁS: 12, 27, 32, 36, 45, 47; pótszám: 16. NYEREMÉNYEK - 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 971,40 euró (19); 4. díj: 26,65 euró (999); 5. díj: 4,20 euró (19 422). JACKPOT-nyeremény: 300 000 euró. JOKER-SZÁM: 580 921. NYEREMÉNYEK -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 330 euró (15); 4. díj: 33 euró (168); 5. díj: 3,30 euró (1728). JACKPOT: 52 351,35 euró. A KENŐ 10 szerdai nyerőszámai a következők: 3, 4, 16,19,21,22,23,25,28,45, 46,47,52,56,59,61,62,72, 78,80. Kenő Plusz-szám: 23. (ú)